Hírek Magyar Péter

Igen, megkezdodott a rendbetétel:

Magyarul nem beszélő, mélyszegénységben élő családokat költöztethettek a kassai romatelepről a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szalonnára. A helyiek szerint a kassai városvezetés vásárolhatta meg a házakat a családoknak, és a költözés megszervezésében is szerepet vállalhatott. Szalonna polgármestere egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de hétfőn egyeztet Kassa vezetőjével a történtekről ...

Munka nem lesz, idekoltoztetik a kornyezo orszagok romait...
Cikk a 444-ben.

Deportálás vagy szabad mozgás? Kassa elkezdte exportálni a cigánygettóit Észak-Magyarországra

A Magyar Nemzet beharangozta a vég kezdetét.

„Tényleg ennyire át lehet verni a magyarokat?” – elszabadult a népharag a Tisza-kormány ellen

Elmúltak a mézeshetek, az abszolút filmszínház is egyre unalmasabb, ráadásul a konkrét kormányzati intézkedések sem úgy érkeznek, ahogy azt megígérték a kampányban. Emiatt az emberek egyre dühösebbek a Tisza-kormányra, amelynek első jeleit már a közösségi oldalakon is látni.

Mára már szinte minden napra jutnak olyan közösségi médiás posztok, ahol valósággal rázúdul a Tisza-kormányra a népharag. Éppen a minap...

Hol a fenében volt ez a népharag az elmúlt 16 évben??

Vagy úgy gondolják, amíg működik a piszlicsáré ügyek felé terelés, addig senki sem foglalkozik azzal, hogy kb. 2015-16 táján már horribilis EU-pénzt elköltöttek csatorna-víztározó-vízhálózat témakörben papíron, most meg sétálni lehet a medrekben, mert elvakult pénzéhségükben még akkugyárakat is hoztak a már eleve félsivatagi területre?

Vagy egyszerűbb a kék plakátokkal hergelni, mint a rajtuk levő tartalommal foglalkozni, mert akkor kiderülne, hogy a gyerekek nemcsak különféle zaklatásoknak voltak kitéve, hanem a szociális hálót sem oda szőtték, ahova kellett volna?

Vagy ijesztő figyelni, hogy a tizenéves törvények alapján a tizenéves bíróságok végre elkezdtek dolgozni, és olyan lakója is van már a Csillagnak, aki ezek alapján van előzetesben?

Vagy a gyors evolúciótól tartanak? Hogy a kis halak nem bírják a gondtalan és esetleg gondatlan lubickolás helyett a kalitkát, és hirtelen énekes madárrá változnak?
 
Cikk a 444-ben.

Deportálás vagy szabad mozgás? Kassa elkezdte exportálni a cigánygettóit Észak-Magyarországra

Ennek egyebkent nagyon komoly vonzatai vannak más téren is!
Mig a teruletfejlesztesben dolgoztam, nap mint nap talalkoztam azzal a problermaval, hogy a kistelepulesek koltsegvetésének egy nagyon jelentos tetele a segelyezés!
Azzal, hogy kassarol idetelepitenek szamukra problemas romacsaladokat, azzal ezt a gondot amit elobb irtam meg tovabb fokozzak!
Onnantol hogy odakoltoznek, ezek az emberek helyben lakok lesznek!
A 8-10 gyerekes kepzetlen romacsaladok szamara a megelhetes kizarolag a segelyekbol biztosithato.
Egy kistelepules ami addig is csak gondal tudta biztositani a lakok egy reszenek a minimum megelheteset, ujabb terhet kap!
Mindez a helyben lako valamint a tagabb kornyezet gondja lesz!
Az orszag lakoinak kell ezutan eltartani ezt az inaktiv nepesseget.
Mindez olyan helyzetben, amikor egyebkent is kiszamithatatlan a jovo!
Eltelt tobb mint szaz nap az uj kormany megalakulása ota, és meg mindig nem latszanak a gazdasag novelésének lehetosege. Sőőőt ! Az osszeszerelo uzemek, az akkumulátorgyárakkal szembeni ellenérzés egy komoly, nagymerteku munkanelkuliseget jelez elore!

Tehat a kapcsolodo gondok maganal a tenmynel is nagyobbak!
Iskola!
Hogy a fenebe iskolaztassa egy kistelepules az olyan romac saladok gyermekeit, akik meg a nyelvet sem beszelik?
Ez peldaul mar elorevetit 10-15 évvre egy szegenyseg ujratermelodest!
De nem akarom huzni az idot feleslegesen.
A magyar rendszer felkeszuletlen egy tomeges betelepitesre.
Szlovak nyelvu iskolak kellenenek, és hasonlok!
Az orvosi ellatasban szlovakul beszelo emberkék kellenenek.
Egyszeruen kiszamithatatlan a jovo ilyen esetben.
Ezzel egyedul Kassa jar jol.
Neki megoldodik a problemaja, mivel 40-50 km-re tolta el a dolgot, és mivel van kozben egy hatar, onnantol szamara mar semmi gond nincs.
 
Reagált Magyar Péter arra a Vadhajtásokon megjelent írásra, amely a rendkívüli hőség miatt bejelentett energiaellátási és vízügyi intézkedéseket kifigurázva azt a címet adta: „Rovar úr fölszólít: holnaptól ne nagyon klímázzatok, hűtőt húzzátok ki, cégeknél lenyomjuk az áramot.”
A miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, a Vadhajtások „Orbán Viktor kedvenc lapja, avagy igeforrása”, majd úgy fogalmazott: miközben az egész ország az újabb rendkívüli hőhullám következményei ellen küzd, a portál szerinte azt az üzenetet közvetíti, hogy „minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik”.

Ha valaki hazájának a bajban rosszat akar vagy a hazája ellen drukkol, arra nincs és nem is lehet magyarázat
– írta.
 
Reagált Magyar Péter arra a Vadhajtásokon megjelent írásra, amely a rendkívüli hőség miatt bejelentett energiaellátási és vízügyi intézkedéseket kifigurázva azt a címet adta: „Rovar úr fölszólít: holnaptól ne nagyon klímázzatok, hűtőt húzzátok ki, cégeknél lenyomjuk az áramot.”
A miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, a Vadhajtások „Orbán Viktor kedvenc lapja, avagy igeforrása”, majd úgy fogalmazott: miközben az egész ország az újabb rendkívüli hőhullám következményei ellen küzd, a portál szerinte azt az üzenetet közvetíti, hogy „minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik”.

– írta.
orbán szalonképessé nyilvánította a vadhajtásokat.
A pénzforrások és hatalom visszaszerzése érdekében lesznek még itt aljasabb
beszólások Is. Nem csak a vadhajtásoktól.
 
Addig feszítik a húrt....m nem veszik észre hogy a népharag őket fenyegeti leginkább?
 
Ennek egyebkent nagyon komoly vonzatai vannak más téren is!
Mig a teruletfejlesztesben dolgoztam, nap mint nap talalkoztam azzal a problermaval, hogy a kistelepulesek koltsegvetésének egy nagyon jelentos tetele a segelyezés!
Azzal, hogy kassarol idetelepitenek szamukra problemas romacsaladokat, azzal ezt a gondot amit elobb irtam meg tovabb fokozzak!
Onnantol hogy odakoltoznek, ezek az emberek helyben lakok lesznek!
A 8-10 gyerekes kepzetlen romacsaladok szamara a megelhetes kizarolag a segelyekbol biztosithato.
Egy kistelepules ami addig is csak gondal tudta biztositani a lakok egy reszenek a minimum megelheteset, ujabb terhet kap!
Mindez a helyben lako valamint a tagabb kornyezet gondja lesz!
Az orszag lakoinak kell ezutan eltartani ezt az inaktiv nepesseget.
Mindez olyan helyzetben, amikor egyebkent is kiszamithatatlan a jovo!
Eltelt tobb mint szaz nap az uj kormany megalakulása ota, és meg mindig nem latszanak a gazdasag novelésének lehetosege. Sőőőt ! Az osszeszerelo uzemek, az akkumulátorgyárakkal szembeni ellenérzés egy komoly, nagymerteku munkanelkuliseget jelez elore!

Tehat a kapcsolodo gondok maganal a tenmynel is nagyobbak!
Iskola!
Hogy a fenebe iskolaztassa egy kistelepules az olyan romac saladok gyermekeit, akik meg a nyelvet sem beszelik?
Ez peldaul mar elorevetit 10-15 évvre egy szegenyseg ujratermelodest!
De nem akarom huzni az idot feleslegesen.
A magyar rendszer felkeszuletlen egy tomeges betelepitesre.
Szlovak nyelvu iskolak kellenenek, és hasonlok!
Az orvosi ellatasban szlovakul beszelo emberkék kellenenek.
Egyszeruen kiszamithatatlan a jovo ilyen esetben.
Ezzel egyedul Kassa jar jol.
Neki megoldodik a problemaja, mivel 40-50 km-re tolta el a dolgot, és mivel van kozben egy hatar, onnantol szamara mar semmi gond nincs.
Nagyon csodálkoznék, ha a Szlovákiából stb álltelepült nem magyar állampolgárok az átköltözést követően ugyanúgy jogosultak lennének Magyarországon a segélyekre, mint a magyar állampolgárok.
Még a sokkal nagyvonalúbb német rendszer is állampolgársághoz, munkaviszonyhoz, vagy hosszabb idejű (talán 5 év?) itt éléshez köti.
A segélyturizmus jól hangzik, de vannak kétségeim, hogy ez mennyire működőképes, mert az angolok hibájából tanulhatott a többi az eu-s ország is.
 
Tehat a Te elkepzelésed szerint csak annyi változott, hogy a temetést a magyar állam fogja állni!
Mert egy melyszegenysegben élo 8-10 gyerekes magyarul nem beszelo csaladra legalisan ez var!
Vagy lesznek beloluk bunozok, mert valahogy meg kell éllni!

Hát akkor áradjon!
 
Szerintem az önkormányzati segélyezés feltételeit az önkormányzatok helyben határozzák meg, nem kormányzati hatáskör.
 
Szerintem meg osszekevered az almát a kortevel!
Egyetlen olyan esetetv emlitesz nekem, ahol a magyar állam, vagy valamelyik helyi onkormanyzat, vagy egy itt mukodo civil szervezet egy német kistelepulesen lakast vett azoknak a romaknak akiktol meg akarnak szabadulni, atgondolom a velemenyemet!
De ilyen nem volt!!!!!!!

Konkret esetrol beszelunk!
Egy telepules lakoinak az életérol van szo!
 
Nézd, ezeknek az általad Tiszásnak vélt "betelepítéseknek" annyi a valóságtartalma, mint a Tiszás adócsomagnak. Ha ezzel a Tisza ellen próbálsz hergelni, nagyon rossz helyen jársz, mert ide többnyire írás- és olvasni tudó emberek járnak.
Nem fognak tömegével a te kommentjeid hatására a fideszhez átvándorolni ilyen baromságok hallattán. Előbb tájékozódnak.
 
Tehat ninc s Szalonnan kassarol betelepitett melyszegenysegben élo sokgyekeres romacsalad, akinek egyellore nem tisztazott hogy a kassai onkormanyzat vagy civil szervezetek vasaroltak a hazat!
Ok!
 
Lelkes ellenzője voltam a nagymarosi beruházásnak, hiszen az az önkény jelképe volt! Körvonalazódtak az ország gazdasági nehézségei, s egyre nehezebben tudták ezt titkolni és a politikai hatalom megosztottsága is egyre nyilvánvalóbb lett.
A 90' évek második felétől a vízügy perifériájára "sodródtam", s neves szakértőkkel dolgoztam hatósági területen. Ekkor már látszott a kényszerhelyzet, s az egymást váltó kormányzatok is látták a teendőket! Ezek persze főleg akkor váltak a nagy nyilvánosság előtt ismertté, amikor azt a szélsőséges esetek kapcsán a közvéleményt is direkt érintették! (Persányi korában nevetséges ötletelés folyt a Balaton vízutánpótlásával kapcsolatban!) Kezdődtek és folytak is komoly vízügyi beruházások (de nem elegendőek!), azonban tudni kell, hogy ezek időigényesek, rendkívüli költségekkel járnak, és közben a meglévő vizilétesítményeket is üzemeltetni, karbantartani kell. Ezek országos szinten döbbenetes terheket jelentenek a költségvetésnek. Így azután ezek több kormányzati ciklust is érintenek manapság is! A lényeg, hogy nagy késésben van az ország és ez most nagyon látszik: jelenleg PAKS vízért "kiabál"! Ráadásul megépül a másik is! Milyen jó lenne most ....?
A Velencei-tó mindkét víztározója évek óta üresen áll, ki kellene kotorni! Kicsi a vízgyűjtő, ezért lenne fontos a tó életének megmentése miatt (is)! De a Tisza-tóról is lehetne csevegni! Sok mindent elmulasztott ez az ország -, ezt is - az elmúlt évtizedekben és ez most "ég ránk"! Ennek a felelőségét senki sem kéri számon! Ez csak periodikusan (amikor baj van) - és nem állandóan - jelenlévő a kérdés a közvélemény előtt! Mert eddig folyt a víz a csapból, de hogy jövőre is legyen víz a csapban azért most, most és most kellene tenni!
Ez pedig ez élet és halál kérdése a Kárpát-medencében! És ne feledje senki, egyre inkább az lesz!
1920-tól él a terv, amit átdolgoztak többször, nem politikai döntés volt.

Én nem politikai alapon elleneztem, hanem a környezeti károk miatt.

S itt van - nincs elég víz a Duna-mederben? (Ezt a várható eredményt írta le az Akadémia 1996!!!-ban, 30 éve! - ezt is idéztem.)

1785412244112.png

S ha sokba kerül rehabilitálni a térséget, fizessenek a szlovákok!
Az elterelés okozta károk (s ezt továbbsúlyosbítja az időjárás) kimutathatók, nevesíthetők.
Erre kötelezte őket a 97-es hágai ítélet - ott van az idézetek között.
Már 15 éve is késő lett volna, de nem történt semmi.

1500 milliárdot költöttek Orbánék az akkugyárak infrastruktúrájára és egyéb támogatásokra!

Amúgy ideje lenne belátni a népességnek, hogy azt az energiaigényt, amit diktálnak, NEM lehet teljesíteni.
Akár tetszik, akár nem, lejjebb kell venni az igényszintet.
 
Hol a fenében volt ez a népharag az elmúlt 16 évben??

Vagy úgy gondolják, amíg működik a piszlicsáré ügyek felé terelés, addig senki sem foglalkozik azzal, hogy kb. 2015-16 táján már horribilis EU-pénzt elköltöttek csatorna-víztározó-vízhálózat témakörben papíron, most meg sétálni lehet a medrekben, mert elvakult pénzéhségükben még akkugyárakat is hoztak a már eleve félsivatagi területre?

Vagy egyszerűbb a kék plakátokkal hergelni, mint a rajtuk levő tartalommal foglalkozni, mert akkor kiderülne, hogy a gyerekek nemcsak különféle zaklatásoknak voltak kitéve, hanem a szociális hálót sem oda szőtték, ahova kellett volna?

Vagy ijesztő figyelni, hogy a tizenéves törvények alapján a tizenéves bíróságok végre elkezdtek dolgozni, és olyan lakója is van már a Csillagnak, aki ezek alapján van előzetesben?

Vagy a gyors evolúciótól tartanak? Hogy a kis halak nem bírják a gondtalan és esetleg gondatlan lubickolás helyett a kalitkát, és hirtelen énekes madárrá változnak?
Huszonnégy éve "tudjuk" - már, aki nem csak lesöpri a tájékozódást és átlapozza az olvasnivalókat - ki Kaja Ibraim, Josip Tot.

Gondolod, hogy a 3 milliónak eszébe jutott a saját kézre játszott székházból származó vagyon?
Hiszen ugyanazt csinálták 2002-ig, mint 2010-től - csak akkor már könyékig nyúltak a fazékba, nem óvatoskodtak.

Lehetett látni, tudni?
Lehetett.
2010-től egyértelmű volt, mit csinálnak megint?
Igen!

Akkor?
Miért hiszi bárki, hogy a választók nem hergelhetők?
Hogy tényeket fognak elhinni, és nem a kedvencüket mosdatják majd?

Magyar Péter is elégedett volt 2020-ig Orbánékkal, s most szentté avatták.

Bármely 2026-ig ellenzéki szereplő egy "leszerepelt, ingyen élő senki" a közbeszédben, miközben Magyar Péter az imádat tárgya lett - holott kiszolgálta Orbánékat.

S józan észt kérsz számon bárkin?
Ne tedd, mert nem tartanánk itt, ha a józanság itt fontos szempont lenne.
 
Bármely 2026-ig ellenzéki szereplő egy "leszerepelt, ingyen élő senki" a közbeszédben, miközben Magyar Péter az imádat tárgya lett - holott kiszolgálta Orbánékat.
Ezen csodálkozol?
Kik voltak az ellenzékiek?
Baloldaliak és szélső jobboldaliak.
Ezekből nem kért a többség.
Amikor jelentkezett egy konzervatív jobb oldali vezető persze hogy mellé álltak.
 
"Bármely 2026-ig ellenzéki szereplő egy "leszerepelt, ingyen élő senki" a közbeszédben, miközben Magyar Péter az imádat tárgya lett - holott kiszolgálta Orbánékat."

Egyebkent az nem igaz hoigy kiszolgallta Orbanekat. A valosag az hogy beloluk elt.
Amikor elapadtak a forrasok akkor keresett más gazdát
 
Annyira elege volt a népnek az orbán/fidesz bandából, hogy ez se zavarta őket.
 
Oldal tetejére