Magyarországnak el kell ismernie a külföldön kötött melegházasságokat

Nem házasságként persze, mert ez jogi nonszensz most, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatként.

Bejegyzett élettársi kapcsolatként a magyar államnak el kell ismernie az azonos nemű párok külföldi házasságkötését – mondta ki a Fővárosi Törvényszék a Mérce szerint. Ez már másodfokú, jogerős döntés volt az áprilisi elsőfokú után.

Az egész pereskedést egy amerikai-magyar leszbikus pár indította, mert a budapesti kormányhivatal visszautasította Belgiumban kötött házasságuk anyakönyvezését. Melegházasság ugyan nem létezik, de bejegyzett élettársi kapcsolat 2009 óta igen, ez pedig a házassághoz hasonló jogokat garantál. Azonban a hazai hatóságok eddig még ilyen kapcsolatnak sem ismerték el a külföldön kötött házasságokat.

Ez nem csupán elvi kérdés, ugyanis például a fenti pár esetén az amerikai fél nem kaphatna családtagként tartózkodási engedélyt Magyarországon. Ráadásul mivel ő az USA-ban házasnak minősül, az eddigi gyakorlat szerint nem is kezdeményezhette volna az élettársi kapcsolatot Magyarországon. A bíróság szerint ennek megtagadása alapvető jogokat sértene, a tartós együttélés jogi elismerését tagadná meg.

A döntés azért meglepő, mert az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalását is felülírta. Így mostantól el kell ismernie az államnak a külföldön kötött melegházasságokat is.

Molnár Zoltán

melegek2.jpg
 
Már csak abban bízok hogy nem Bermudán köttetett az esküvő mert ha ott akkor bajok lesznek...
Még nem volt olyan a történelem során, hogy egy ország legalizálja a melegházasságot, aztán pedig megvonja ezt jogot. Bermudában ez történt: szerda reggel John Rankin kormányzó aláírta a törvényt.
 
Az például engem is érdekelne, Kanada hogyan tudja megoldani, hogy minden örökbefogadni vágyó igényét ki tudja elégíteni. Mert Magyarországon a legfőbb probléma az, hogy nincs annyi örökbeadható csecsemő, mint amennyire igény van. Nem csak a homo, a hetero pároknak is éveket kell, hogy várjanak, és így is előfordul, hogy valakikre soha nem kerül sor.
Máshol hogyan tudják a kellő számú örökbeadható csecsemőt előteremteni?
Mert a canadaiaknak Nem kizáró szempont hogy fehér gyerek legyen
Eppp most erősödik egy tendencia ami az USA-ban évek óta tartja magát
fehér párok NEM akarnak fehér gyereket azsiai- fekete- félvér - dél-amerikai mindenféle színes csak NE fehér legyen az adoptalt.
Jön a kérdésed miért?
Mert mar a nevelése során tudja o nem a saját gyerek o különbözik a szüleitől
Nincsenek életreszóló titkok nincsenek fájdalmas felismerések
avval nő fel ,hogy o más és ez természetessé válik
nem fog megzavarodni kamaszként hogy kutassa azokat akik eldobtak.
Nem okoz fájdalmat azoknak akik fel neveltek .
 
Utoljára módosítva:
Trudeau mindent tud és jobban!
Kanada miniszterelnöke a MacEwan Egyetemen tartott előadása közben kijavított egy tőle kérdező nőt, mert azt mondta, hogy mankind, vagyis emberiség, pedig Trudeau szerint sokkal jobb lenne azt mondani, hogy peoplekind. Erre a közönség tapsolni kezdett, de az interneten a szélsőjobbtól a feministákig rengetegen kiakadtak a jelenet miatt.
Miután a jelenetről készült videó végigfutott az interneten, szerdán újságírók előtt Justin Trudeau a történteket megpróbálta elintézni annyival, hogy csak egy hülye vicc volt, amit kiragadtak a kontextusából, és úgy már nem működött. „Mindenki tudhatja, hogy nem feltétlenül nekem van a legjobb érzékem a viccekhez” -tette hozzá. (New York Times)

Nem tudom a feministák miért akadtak ki a peoplekind szón, nekik épp hogy illett volna hogy ez tetsszen, hiszen köztük vannak olyan elborult agyúak is akik még abba is belekötnek, hogy a történelem neve angolul miért history és miért nem herstory... holott marhára semmi köze ennek a szónak a „his” névmáshoz.
 
Canadaba is lehet olyan aki nem kedveli a melegeket az nem megy a Pride ra. Mellekesen megjegyzem , en is voltam tobbszor is es hetero vagyok , talan tobb a hetero egy ilyen felvonulason mint az erintettek, pont azert ,hogy tamogassuk egyenlo jogaikat es szolidalitasunkrol biztositsuk oket.
Keves politikus tartja tavol magat a Priderol , pontosan mert ok is ugyan olyan meberek es ugyaz az a jog megilleti mint a hetero emberket es ezt demonstraljak is mint pl a canadai Prime Miniszter Mr. Trudeau.

images


images


images


images


P2Hqcdp.jpg


Csatolás megtekintése 1590415

Orbant nem latni ilyen helyen a nep kozott.
Sajnos...ezt fickót igen.
 
Trudeau mindent tud és jobban!
Kanada miniszterelnöke a MacEwan Egyetemen tartott előadása közben kijavított egy tőle kérdező nőt, mert azt mondta, hogy mankind, vagyis emberiség, pedig Trudeau szerint sokkal jobb lenne azt mondani, hogy peoplekind. Erre a közönség tapsolni kezdett, de az interneten a szélsőjobbtól a feministákig rengetegen kiakadtak a jelenet miatt.
Miután a jelenetről készült videó végigfutott az interneten, szerdán újságírók előtt Justin Trudeau a történteket megpróbálta elintézni annyival, hogy csak egy hülye vicc volt, amit kiragadtak a kontextusából, és úgy már nem működött. „Mindenki tudhatja, hogy nem feltétlenül nekem van a legjobb érzékem a viccekhez” -tette hozzá. (New York Times)
Volt pofaja hazudni, nem viccelt mikor kijavította a kérdezo nőt.
 

Na pont az effélék miatt ellenzem annyira a melegfelvonulásokat. Semmi bajom a melegek meg egyebek jogaival, sőt, a felvonulásaikat SEM ellenezném, ha az úgy viszonylag normálisan történne mint egy akármiféle más felvonulás. (nem a kirakatok bezúzására gondolok... az olyasmi a szememben már nem felvonulás, nem is tüntetés, hanem kísérlet a hatalom erőszakos megdöntésére, vagy minimum huligánkodás...)

Nem látom be, hogy ha egy akármelyik hétköznap nem utazhatok meztelen péniszemet mutogatva a 6-os villamoson mert az szeméremsértés és közbotrányokozás, akkor miért szabadjon ezt művelni a „meleg büszkeség(?) napján”?!

De oké, műveljék, nem érdekel, de akkor ne a mások által is gyakran látogatott közterületeken! Vonuljanak el mittudomén a Pilis valamelyik eldugott völgyébe, a Természet lágy ölére, s ott élvezzék egymás ölét is vagy amit akarnak és kész. Majomkodni egymás társaságában ott is lehet. A felvonulás, az szerintem NEM E CÉLT KELL SZOLGÁLJA, hanem hogy megmutassák, mennyien vannak ők, meg a szimpatizánsaik. Ahhoz azonban marhára nem szükséges levetkőzni és mutogatni hogy kitört belőlük az állati ösztön, levetve minden civilizációs mázt...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,733
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére