elgondolkodtató gondolatok:
"No, úgy néz ki Tomcatnek (akit amúgy nem bírok, de ez más kérdés) most igaza volt.
Ez most nagy bukta azoknak, akik politikai kampányhoz akarták felhasználni az esetet, MINDKÉT oldalon!
Ettől függetlenül bizony meglehetősen erős a talán hétköznapi rasszizmusnak nevezhető jelenség Magyarországon. Amikor nem tevőlegesen, nem feltűnően, csak amúgy csendesen csinálják.
Az is tény, hogy sajnos bizonyos körülmények miatt érthető, ha nem is menthető a dolog. Sokkal feltűnőbb az, mikor garázda, bűnöző, stb. cigányokkal akad össze az ember, mintha ugyanolyan normálissal, mint te vagy én.
Mindenre lehet jó példa meg ellenpélda is. Baromi sok aljas, garázda, bűnöző magyar is van, mégse magyarozunk. (Bezzeg Ausztriában, néha szégyellem magam, ha észreveszem, hogy a boltokban magyarul ki van írva, hogy a lopást jelentik a rendőrségen, stb. Ott bizony a magyaroknak van ilyen rossz hírük. )
Kb. 5 évig éltem úgy, hogy egy telken volt a házam egy roma családdal meg egy magyar pasival. A magyar egy munkakerülő, alkoholista genny volt, folyton tőlünk lopta az áramot, rugdosta a kutyámat, duhajkodott. Egyszer kis híján nekimentem, olyan undorító mocskos alak volt.
A roma családra semmi panaszom nem lehetett, becsületes, segítőkész, takaros, értelmes emberek.
Fiatalkoromban, mikor karateedzésekre jártam, az egyik legjobb haver és edzőpartner egy végtelenül jószívű roma postás srác volt.
Ugyanakkor az is tény, hogy az egyetlen ember, aki megvert valami mondvancsinált kis szóváltás miatt, az roma volt. Az egyetlen ember, aki kirabolt, az roma volt. Az egyetlen ember, aki többszézezer forintot nem fizetett ki egy adásvételi szerződés után egy évig, az roma volt.
Melyik az igazi? Nem lehet választani, mindegyik beletartozik a képbe.
De a negatív tapasztalatok ellenére szerintem nem szabad elkönyvelni úgy, hogy a cigány automatikusan gyanús, munkakerülő, bűnöző, stb.
Ha ez mélyen beivódik a köztudatba, az egyfajta pozitív visszcsatolásként épp ezt a képet fogja erősíteni, és minden romának, aki szeretné megmutatni, hogy nem igaz ez a kép, borzasztóan megnehezítheto a dolgát ez a hétkoznapi rasszizmus.
Persze tudom, nem könnyű elvonatkoztatni a kirívó negatív esetektől. Nekem sem. Bennem is megvan ennek a hétköznapi rasszizmusnak a csírája, amit minden rossz tapasztalat táplál.
De szeretném, ha tudatosan nem engednék a késztetésnek, és nem tételeznék fel automatikusan rosszat valakiről a származása miatt."
forrás:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?...58106&t=9124272
ott olvastam:
A népesség hány százaléka húzná rá az összes cigányra a vagonajtót?
______________________________
Látszat és csalás Népszabadság Révész Sándor 2005. május 23.
Szabad-e a rasszizmust politikai haszonvágyból a napi csatározások szintjére vinni? - állítólag így merül fel a kérdés azóta, hogy tudjuk, a roma kamaszt roma származású "hagyományorzo harcmuvész" döfte le. Erre a kétértelmu kérdésre van egyértelmu válasz: Igen! Szabad. Sot, kell!
Mit kell napi csatározások szintjére vinni? Nyilván azt, ami napi probléma, és amirol van kivel csatázni. A cigánygyulölet naponta és tömegesen megnyilvánul, utcán, kocsmában, munkahelyen, iskolában, a neten. Ennek konkrét napi következményei vannak. Befolyásolják a romák munkavállalását, oktatását, társadalmi kapcsolatait, egészségét, szórakozási lehetoségeit, közérzetét, biztonságát. Vannak, s politikai, közvélemény-formáló erovel rendelkeznek, akik ezeket a nyilvánvaló tapasztalati tényeket tagadják, amit pedig nem tagadnak, azért kollektíve a romákat teszik felelossé, vagyis maguk is a hétköznapi rasszizmus hordozói.
Van tehát napi probléma, és van kivel csatázni.
A "politikai haszonvágy" pedig sunyi kifejezés, mert két ellentétes értéku értelmezése lehet. Ha politikai haszonvágy alatt a politikán keresztül elérheto magánhaszon, magánhatalom vágyát értjük, akkor semmit nem helyes politikai haszonvágyból tenni, ha viszont a politikai meggyozodésünk szerinti közhasznot értjük alatta, akkor helyes erre vágyni, és ennek érdekében csatázni.
Akik a cikk elején idézett formában általánosítják azt a konkrét kérdést, hogy helyes volt-e a "hagyományorzok" által leszúrt roma fiú ügyében az utcára menni, a nemleges válaszukat kívánják a rasszizmus elleni harc értelmének megkérdojelezéséig általánosítani. Ha a konkrét kérdésben igazuk lenne, a lényegi kérdésben akkor sem. De a konkrét kérdésben sincs igazuk. Azért nincs, mert itt egy életszeru föltevés áll szemben egy életszerutlen követelménnyel. "Hagyományorzo" katonai gyakorlatozással jelentos részben ideológiailag elkötelezett emberek foglalkoznak. Harcra kész emberek, akiknek a harci készenlétükhöz ellenségképük is van. Ha egy ilyen társaság tagjaként föllépo egyén minden komolyabb, konkrét ok nélkül, józan állapotban átdöf egy kamasz fiút, akin látszik, hogy a mai Magyarországon dívó rasszizmustól leginkább veszélyeztetett kisebbséghez tartozik, akkor életszeru az a föltételezés, hogy az emberölési kísérletnek volt rasszista motívuma.
Életszerutlen követelmény, hogy a tiltakozó akciók a bírósági eljárások idorendjéhez és jogi követelményeihez igazodjanak. Három okból.
1. A különbözo buncselekmények, diszkriminatív eljárások rasszista indítékai az esetek jelentos részében nem bizonyíthatók, másik jelentos részében pedig a nyomozószervek és a vádhatóság a bizonyítást meg sem kísérli. Nyilvánvaló esetekben sem. A tiltakozás ezért semmiképp sem kötheto hivatalos eljárás hivatalos eredményéhez - hiszen a hivatalos eljárások eredménytelensége maga is a probléma része. A probléma része a többségi kényelem, mely a valóság jogi bizonyíthatatlanságát a valóság tagadására használja fel. Hogy ne kelljen tenni semmit, és ne változzék semmi.
2. A tiltakozás ereje az esemény kiváltotta érzelmek erejére épül, ezt nem lehet évekig, a jogeros ítélet megszületéséig jegelni. A tiltakozók úgy érzik, azonnal tenni kell valamit, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elo. Ez a meghatározó motiváció nem alkalmazkodhat a hatósági eljárások léptékéhez.
3. A bírósági eljárások jogi követelményeit az a szempont határozza meg, hogy semmiképp ne büntessen az állam ártatlan embereket. A tiltakozás, a tüntetés azonban nem ítélet, a tiltakozók nem büntetnek. Nem szólítottak föl senkit ezúttal sem önbíráskodásra, nem nevezték meg az elkövetoket. Az ilyen fölszólítás természetesen megengedhetetlen lenne a tiltakozás, a tüntetés idejétol és tárgyától függetlenül is. Egy tiltakozó akció tárgyára és módjára vonatkozó döntés annál jobb lehet, minél gyorsabban és minél több információ birtokában történik. Ez két ellentétes szempont. A ketto kiegyensúlyozása nem mindig sikerül, de ez mindig csak utólag derül ki. Most is.
A látszat megcsalhatja azokat is, akik abból indultak ki, hogy az áldozat romasága miatt lett áldozat, de azokat is, akik ezt az elköveto romasága alapján kizárják. A látszat néha csal. Néha. A valóság azonban ugyanolyan, és a tisztességes polgárok kötelessége ugyanaz marad.