Meghalt Máthé Erzsi

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Május 8-án, néhány nappal a 96. születésnapja előtt meghalt Máthé Erzsi Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze – közölte a Katona József Színház Facebook-oldala.

1683705553585.jpeg

Máthé Erzsi 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Erzsi néven. 1945 és 1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának volt a hallgatója, ahol olyan mesterektől tanult, mint Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda – írja az Index.

A Színművészeti Főiskolára nem sikerült bejutnia, de ennek ellenére is egymás után kapta a szerepeket. 1948-tól 1949-ig a Vígszínház tagja volt, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1953-tól a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1983-ban alapító tagja volt a Katona József Színháznak. A színészettől 84 évesen vonult vissza, 2012-ben lépett utoljára színpadra.

1956-ban és 1971-ben Jászai Mari-díjat, 1985-ben pedig Kossuth-díjat kapott. 2000-ben elnyerte a Nemzet Színésze címet. 2012-ben Budapest díszpolgárává választották.

2003-ban, a Katona József Színházban saját vagyonából létrehozta a Máthé Erzsi-díjat, amelyet minden évben egy-egy fiatal színésznek ítél oda a társulat. 2006-ban alapítványt hozott létre, amelynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

„Tehetségével, temperamentumával, humorával, szakmai alázatával, és maximalizmusával minden színészgenerációnak példát mutatott. Összetéveszthetetlen orgánuma, alakításai felejthetetlenül égtek a közönség és a színházi világ emlékezetébe” – írta róla a Katona József Színház.


A Katona József Színház művésze, Fullajtár Andrea több előadásban is együtt játszott Máthé Erzsivel, akiről így nyilatkozott a Telexnek:

„Különleges alakja volt a színésztársadalomnak. Rendkívüli szigorral tartott be régi színházi szabályokat: jelmezben nem ülünk le és a próbára mindig megfelelő állapotban érkezünk. Minden megnyilvánulásában volt egy jó értelemben vett tartás és büszkeség. Egy alkalommal, egy próba előtt megbotlott a lépcsőben, mire két akkori főiskolás rohant oda segíteni neki. Erzsike viszont közölte, »nem kell, hogy maguk segítsenek, be tudok jönni a színpadra egyedül is!« Mindemellett fantasztikus humora volt. Ha az egészségére kérdeztünk rá, azt is mindig egy poénnal ütötte el.”

Fullajtár a Káli holtak című előadásban Jászai Mari szellemét alakítja a Katona Kamrájában, akit Máthé Erzsi hangján szólaltat meg. Az előadást az idős színésznő már nem láthatta, mert mire az elkészült, már nem tudta elhagyni a lakását. „A mély, zengő hangja is egy régi beszédtechnikán alapult, és olyan ereje volt, hogy ha csak kicsit emelte fel a hangját, azt is lehetett hallani a fél színházban” – mondta.

„Ahhoz képest, hogy Erzsike több mint tíz éve nem lépett színpadra, a fiatal Máthé Erzsi-díjas színészkollégák, akik soha nem találkozhattak vele, az átadó után mindig felhívták őt. Ilyen értelemben egészen az utolsó időszakig kapcsolatban volt a társulattal. Az öröksége pedig tovább él benne” – mondta Fullajtár Andrea.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Oldal tetejére