Hírek Bekövetkezett: 700 tengerészgyalogost vezényelnek Los Angelesbe a súlyos helyzet miatt

Sokaknál már a Nemzeti Gárda bevetése is túlment egy határon, de már úton vannak a tengerészgyalogosok.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma mintegy 700 tengerészgyalogost küld Los Angelesbe, amit egy amerikai tisztviselő erősített meg a Reuters kérdésére. A lépés ideiglenes, célja a már helyszínen lévő Nemzeti Gárda egységeinek megerősítése. Donald Trump amerikai elnök eddig is éles kritikáknak volt kitéve, de ezzel a lépéssel még inkább középpontba kerülhet. Még azt sem zárta ki, hogy őrizetbe vetet egy kormányzót.

Kalifornia pedig arra készül, hogy beperelje a Trump-kormányzatot, ami ugyancsak példa nélküli lenne. Jelenleg politikai szinten is nagy a feszültség, az utcákon pedig több mint súlyos a helyzet.

A nyilatkozó hivatalos forrás elmondta, egy zászlóaljnyi katona kerül átmenetileg bevetésre, ugyanakkor kiemelte, nem várható a Lázadási törvény életbe léptetése. Ez a jogszabály rendkívüli helyzetekben lehetővé tenné a reguláris hadsereg hazai alkalmazását, ugyanakkor ebben a pillanatban ilyen lépésre nincs kilátás.

Az NBC News értesülései szerint a hadsereg bevetése átmeneti megoldásként szolgál, amíg további nemzeti gárdisták nem érkeznek a városba. A csatorna két védelmi tisztviselőre hivatkozva azt mondja, csupán védelmi támogatásról van szó.

„A katonákat azért mozgósították, hogy a helyszínen támogatást nyújtsanak a Nemzeti Gárdának a szövetségi alkalmazottak és létesítmények védelmében.” – idézi a Sky News.

A pontos indoklás és a jelenlegi feszültség kiváltó oka egyelőre nem ismert, míg a döntés a szövetségi hatóságok biztonsági előkészületeit tükrözi. A helyzet fokozott figyelmet igényel, de fontos megjegezni, hogy a hivatalos források szerint nem áll fenn közvetlen veszély, ami indokolná a szélesebb körű katonai beavatkozást.

1749530884297.jpeg
 
Trump polgárháborút szít.

Stimm.

@victorvacendak:

Ezt irtam:
Azt hittem a vallás, mint a szexualitás magánügy.

A kovetkezo a "valaszod", de nekem valaszolsz? Mire?
Egyrészt, hogy lehet virágnyelven leírni, hogy melyik népcsoportról van szó? Másrészt, ha a vallás magánügy, akkor miért tolják az arcába a vallásukat az európaiaknak? És a szexualitás, bár magánügy szintén, de az örökös parádék, meg a propaganda éppenhogy folyamatos közüggyé tette.

Nem emlitettem egy szem "nepcsoportot", a szexualitast, meg parhuzamkent.

Ha engem beidezve szobahoztad, reagalok arra amit Te - a hozzaszolasomtol fuggetlenul - irsz.

Nepcsoportok:
Nem jellemzo - hal'isten - hogy a CH-n viragnyelven kellene irni "nepcsoportokrol".

Nem vagyok rajongoja egy Abraham gyokeru vallasnak sem (iszlam, keresztenyseg v judaizmus) - mindegyik haboruzik egy cirka 4000 evvel ezelott elt faszi tetteibol is kiindulva - akirol azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor elt, ha elt.

Nem szeretnek sok idot fecserelni erre, ezert az alap kifejezesek, hogy ne egymas melle beszeljunk:

Az arab egy nepcsoport. Az iszlam hivok (muszlimok) nem etnikum (nepcsoport), hanem vallasi kozosseg.
Nem minden arab muszlim, jelentos szamu arab kereszteny v mas vallasu.
Az iszlam vilag legnagyobb orszagai kozul pedig tobb NEM arab tobbsegu (pl. Indonezia, Pakisztan).

Az irasaidbol - csak kovetkeztetve - gondolom, mergeznek a "jobboldalisag" meg "baloldalisag" marhasagai meg az izmusok.
Mindegyik allandoan mozgo celpont, a meghatarozasuk is - es ami kifejezetten lehetetlenne teszi a diskurzust -> a leegyszerusiteseik.

Qrva mod nem mindegy mikrol, kikrol, mikor stb.

Eltem malajziaban. Abszolut elheto hely (szamomra sokkal elhetobb mint MO). Kereszteny es iszlam (meg hindu) templomok egymas mellett total bekessegben.
Az ISIS felfutasanal sem volt abban az orszagban semmi (de semmi).

Van iszlam hivo ismerosom, ettol nem valik valaki automatikusan rossz emberre. Az az igazsag, hogy malajziaban (ahogy thaifoldon) rengeteg boldog iszlam hivo csajt lattunk; az egyik kedvenc ettermunkben es amikor nem foztek, ta'laltak, akkor TikTokoltak.

DE nem celom barmilyen vallasut megvedeni (a fanatikus terroristaknak bortonben a helyuk), csak a facom tele a minden "fekete v feher" marhasaggal; ilyen a "haboru es beke" is.

A vallas "arcodba tolasa" - ami teged idegesit - mi pontosan? A templomok? A keresztek? A teljesen eltakart arcok? Ha az utobbi, az engem is idegesit.

Szexualitas:
Ennek a temanak az elobb emlittet Abraham gyokeru vallasuak szabalyos megszallotjai.

Van sok kereszteny baratom - magat jobb v szelso jobboldalinak vallo is - es kozuluk van aki nonstop szexrol beszel vagy 30 eve.
A rohadt eletbe, mintha nem lenne ennel 10 fontosabb tema.
Mintha a gyerekek ma nem mobillal a kezukben kapnanak szexualis felvilagositast (mert az iskolabol nem sokat kapnak).

Ki a faszt erdekel ha evente egyszer felvonulnak a melegek v mittudomen milyen betusek? Tenyleg EZ a legkomolyabb gondja pl. magyarorszagnak?

Irrital, hogy van egy ilyen BS es arra felhuzzak pl.-ul gyulekezesi jog korlatozasat.
Annyira, hogy ha epp "otthon" leszek, biz isten elmegyek veluk egyutt tuntetni a gyulekezesi torveny ellen.

Az is irrital - par otthoni eroszaknak kitett es eletre "megnyomoritott" magyar baratno utan - hogy pl. nem ezzel - a valos - problemaval foglalkozunk tobbet hanem szivarvanyokkal.
Mielott elkezdunk foglalkozni a vallasi fanatikusok szexualitasaval, lehet a sajat portan kellene soprogetni.


A kinti magyarok közül is nagyon sok illegális. Öregek, akik egy szót nem beszélnek angolul, semmit sem tudnak amerikáról, szerinted hogy kaptak állampolgárságot? Sehogy. Kint élnek 30-40 éve, a kis mikrokozmoszuk a sarki közért, ami magyar, meg a többi szintén csak magyarul tudó szomszéd. De ezek leglább nem drog és emberkereskedők, és nem gyújtogatnak az utcán.

Ismet, fogalmam sincs, hogy jonnek ide az illegalis magyarok. Roluk egyaltalan nem irtam.

Honnan az illegalis magyarok <-> drog, emberkereskedok parhuzam?

Az "en idomben" az illegalis magyarok - nyilvan altalanositok, hogy ne egy post-al szorakozzak -, nem jobboldali ujsagokat olvasgattak, hanem orultek, hogy luk van a seggukon.

Elvetve beszeltek angolul; naponta betevedt egy-egy torontoban a Pannonia konyvesboltba, munkat keresve, vagy azert, mert bedoltek egy masik magyarnak, aki otthagyta oket a repteren, vagy epp eldugta az utleveluket. Egy szaros ceget nem tudtak letrehozni amivel legalisan maradhattak volna.

Engem egyszer raboltak ki Torontoban - feltortek az automat, elvittek a laptopomat - azok sem "kanadaiak", hanem "magyarok" voltak.

_________________

Visszaterve a hirre - de reszben a hozzaszolasodra is - beszeljenek helyettem a CSAK MAI kepek es videok (ez me'g nem AI);
dontsd el Te, mennyire orulnek Trump intezkedeseinek a szerinted - ha jol ertelek - "drogosok, emberkereskedok stb.", v ki gyilkol kit.

Latod, ilyen "fekete-feher" dolgokat irni es mondani (Viktor is eltanulta).. a vilag legegyszerubb dolga; megsporolja a gondolkodast..

Philadelphia ma:

virginia.jpg


Chicago ma:







Florida ma:



Melissa Hortman (minesotai demokrata kepviselo) es ferjenek kivegezese egy 57 eves feher ferfi (Vance Luther Boelter) altal - Tim Walz bejelentese:

 
A rohadt eletbe, mintha nem lenne ennel 10 fontosabb tema.
Mintha a gyerekek ma nem mobillal a kezukben kapnanak szexualis felvilagositast (mert az iskolabol nem sokat kapnak).
Ki a faszt erdekel ha evente egyszer felvonulnak a melegek v mittudomen milyen betusek? Tenyleg EZ a legkomolyabb gondja pl. magyarorszagnak?
Olyan, amit törvényekkel meg lehetne oldani, olyan valóban nincs!

Gazdaság, oktatás, egészségügy, lakhatás, máv és még sorolhatnám, ezeket 15 év kormányzás után sem lehet sikertörténetként eladni. A rezsicsökkentésnél csak a családok támogatása a nagyobb humbug, 10 év alatt az akkor 15-20 millió forintot érő ház ma 50 millió úgy, hogy időközben még egy tisztasági festésen sem esett át, nemhogy komolyabb felújításon. Ekkora áremelkedést nincs a világon az a csok meg anyámkínnya, ami kompenzálná, a három gyereket meg amit be kell vállalni cserébe, azt bezzeg nem viszi el az infláció.

Ehhez képest a pride-ot egy nap alatt be tudták tiltani egy törvénnyel, a gyerekeket is megvédik a nem kormányhű pedofiloktól, meg persze az országot az Orbán dinasztiát nem gazdagító migránsoktól.
 
Olyan, amit törvényekkel meg lehetne oldani, olyan valóban nincs!

Gazdaság, oktatás, egészségügy, lakhatás, máv és még sorolhatnám, ezeket 15 év kormányzás után sem lehet sikertörténetként eladni. A rezsicsökkentésnél csak a családok támogatása a nagyobb humbug, 10 év alatt az akkor 15-20 millió forintot érő ház ma 50 millió úgy, hogy időközben még egy tisztasági festésen sem esett át, nemhogy komolyabb felújításon. Ekkora áremelkedést nincs a világon az a csok meg anyámkínnya, ami kompenzálná, a három gyereket meg amit be kell vállalni cserébe, azt bezzeg nem viszi el az infláció.

Ehhez képest a pride-ot egy nap alatt be tudták tiltani egy törvénnyel, a gyerekeket is megvédik a nem kormányhű pedofiloktól, meg persze az országot az Orbán dinasztiát nem gazdagító migránsoktól.
A propaganda csodája. Milliók elhiszik, mennyire jól működik az ország és aki nem így látja magyar ellenes hazaáruló.
Ha nem is kétharmaddal, de megnyerik tavasszal a választást.
 
arra lesz majd jo julius 01 utan hogy az elvett
szabadkoltozkodesi jog
ot a csokkal visszaszerezheted
A szabad költözési jogot azt évtizedekre elfelejthetik a csokosok. De nem csak azt, hanem a válást is, még ha vér folyik, akkor sem lehet büntetlenül elválni. De másik városban munkát vállalni is csak napi szinten ingázva, mert az is feltétel, hogy benne kell lakni. Szóval, inkább szaros az a madzag, mint mézes.
Én biztos nem írnám alá ezt sem, pedig a szocpol anno "csak" arra kényszerített volna, hogy 3 éven belül szüljek, egy nappal se később.
 
A szabad költözési jogot azt évtizedekre elfelejthetik a csokosok. De nem csak azt, hanem a válást is, még ha vér folyik, akkor sem lehet büntetlenül elválni. De másik városban munkát vállalni is csak napi szinten ingázva, mert az is feltétel, hogy benne kell lakni. Szóval, inkább szaros az a madzag, mint mézes.
Én biztos nem írnám alá ezt sem, pedig a szocpol anno "csak" arra kényszerített volna, hogy 3 éven belül szüljek, egy nappal se később.
Hátha a végrehajtás során elárverezendő lakások majd letörik az ingatlanárakat. CSOK, babaváró, kutyafüle, lesz ám dolga a végrehajtóknak.
 
Hátha a végrehajtás során elárverezendő lakások majd letörik az ingatlanárakat. CSOK, babaváró, kutyafüle, lesz ám dolga a végrehajtóknak.
Amíg Orbán kormány lesz nem fog olyasmi történni majd a többi állampolgár fizet.
Ja, de, csak a dolgozók...akik nyugdíjasok azok kapnak majd 13,5 havi nyugdíjat. Az anyák meg újabb juttatásokat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,518
Tagok
626,474
Legújabb tagunk
Gyurity Szilvia
Oldal tetejére