Menekültintegráció másként

Kanada 35 ezer szíriai menekült befogadását és integrációját vállalta, és a folyamatot meg is kezdte. Az ország hozzáállása magának az EU-nak is sok tanulságot jelenthet, de a mereven elzárkózó visegrádi országok is elgondolkodhatnának a megvalósítás mikéntjén.

Miközben az EU – tagállami és gyakorlati szinten – egyre inkább elutasítja a közel-keleti menekültek befogadását, van egy hely, ahol józanul, eredményesen és nem mellesleg nagyobb feszültségek nélkül zajlik a menekültek mentése és integrálása.

Pedig a sivatagos Szíriához vagy Irakhoz képest nem is lehetne különbözőbb klímájú országot elképzelni, mint a hűvös Kanadát, amelynek egy csapásra világhírűvé lett miniszterelnöke, Justin "Mert 2015 van" Trudeau nemcsak médiamágnesnek használta a szír menekülteket befogadó szavait, hanem – forrásokat nem kímélve – meg is valósítja azokat.

Hogyan választják ki őket?

A 35 milliós ország 35 ezer szírt tervez letelepíteni (ez a népesség egy ezreléke) március végéig, sőt, a kanadai menekültügyi miniszter jelezte, a számot akár 50 ezerre is növelhetik év végéig. (Eddig 15 157-en érkeztek az országba.) Kanada ezt össznemzeti feladatként kezeli, a rendszer nagy odafigyeléssel, óvatossággal, jól kidolgozott rendszerben működik. A folyamatnak a következő állomásai vannak:

Az ENSZ Menekültügyi Biztossága (UNHCR) segítségével feltérképezik, hogy a jordániai, libanoni menekülttáborokban kik a szíriai menekültek (hasonló a helyzet Törökországban, ahol az állam elvégzi ezt a regisztrációs részt).

image.aspx

Fotó: AFP / NurPhoto / Arindam Shivaani

Kanada elsősorban azoknak ajánlja fel az áttelepítést, akik a legsérülékenyebbek és a menekülttáborok körülményeit nehezen viselik (nők, gyerekek), valamint azoknak, akik kisebb biztonsági kockázatot jelentenek (teljes családok). Akiket Kanada kiválaszt, azokat az UNHCR SMS-ben értesíti, hogy eldönthessék, érdekli-e őket az áttelepítés. Azonban Kanadánál közvetlenül is bejelentkezhetnek menekültek, akik az utazást ki tudják fizetni – az állam pedig, mérlegelve a kockázatokat, dönt. Az áttelepülőket magánszemélyek és cégek támogathatják. A legkülönösebb megoldás a Group of 5, amikor öt kanadai összefog, hogy egy menekült áttelepítését szponzorálja.

December óta járnak a charterek

Miután az áttelepülésre várókat átvilágítják, a vízumügyeket Ammanban vagy Bejrútban, illetve Törökországban intézik – ezeken a helyeken nagyjából 500 fős kanadai személyzet áll készen. Interjú, személyes regisztráció, ujjlenyomatvétel, orvosi vizsgálat (egy esetleges kanadai gyógykezelés szükségessége miatt) van a programon. De természetesen nem minden interjúvolt kapja meg a lehetőséget a beutazásra.

Tavaly december óta zajlik a repülős áttelepítés is: charterekkel és szükség esetén katonai gépparkkal folyik az áttelepítés, Montrealba és Torontóba éreznek a gépek. A „privát” menekültek továbbutaznak oda, ahol a közösség vállalta a befogadásukat, a többieket pedig szétosztják szerte Kanadában, azt is figyelembe véve, ha él már esetlegesen rokon valahol. Akiknek még nincs befogadó településük vagy közösségük, átmeneti szállásokon várják meg, hogy legyen ilyen.

image.aspx

Fotó: AFP / Anadolu Agency / Canada Border Serv / Kenneth Allan

Az állam megadja az alapvető, illetve hosszú távú segítséget, hogy az integráció a legsimább legyen. Az illetékes integrációs hivatal (IRCC) egyfelől összefogja a folyamatban részt vevő hatóságokat, önkormányzatokat, másrészt segít, hogy a menekültek hozzáférjenek minden lényeges szolgáltatáshoz (kórház, iskola, azonnali szállás, tanácsadás, tolmácsolás, nyelvtanulás stb.)

„Napjaink legmélyebb humanitárius krízise”

A migrációs hivatal (CIC) érdeklődésünkre elmondta, nagyon fontos, hogy a menekültek elfogadják a kanadaiak értékeit és mindennapi életvitelét. Külön program segíti őket, hogy leküzdjék ezen a téren az akadályokat, és be tudjanak kapcsolódni a helyi közösségek életébe, és a munkaerőpiacra tudjanak lépni. A CIC külön kérdésünkre azt írta, "nincs tudomásunk integrációs feszültségről", amit azzal is magyarázhatunk, hogy a kanadaiakban mélyen él a bevándorlók segítésének hagyománya. (Egyebek mellett ezt az 56-os magyarok is megtapasztalhatták.) A hatóságok nem tudnak a kölnihez hasonló incidensről sem, amiben szerepet játszik a gondos kiválasztás is, és az is, hogy csak 35 ezer embert fogad be az ország.

image.aspx

Fotó: AFP / Anadolu Agency / Canada Border Serv / Kenneth Allan

Az integrációs folyamatban minden állam részt vesz, egy interaktív térképen településről településre lekövethető, milyen szolgáltatások érhetőek el, és hol hány menekültet fogadtak be. A listán összesen 1247 szervezet, segítő hely áll (nagyobb városokban értelemszerűen több is). Például Edmontonban az Assist közösség központjában a következő szolgáltatások elérhetőek: nyelvleckék, beilleszkedés a mindennapokba, munkakeresés, mentorkeresés és idősgondozás. És az is követhető, hogy a menekültek közül ki hova költözött.

"A szíriai konfliktus napjaink legmélyebb humanitárius krízise. A kanadaiak folyton azt kérdezgetik, hol és hogy segíthetnek. Összefognak, hogy megnyissák a szívüket, és a közösségeiket azért, hogy üdvözölhessék a menekülteket új otthonukban" – zárta válaszát a CIC munkatársa.
HVG
ca wrlcome.jpg
 
A téma címe - Menekültintegráció másként, és Kanadáról szól, a Kanadában befogadott menekültekről!

Nagyon eltértetek ettől! Az 56-os magyar forradalom, az I. világháború oka, a romakérdés nem tartozik a témához!
Aki nem tud az adott témához hozzászólni az keressen másik témát magának, van miből válogatni a fórumon!
Ebben viszont teljesen egyet értek! Ha emlékezetem nem csal, az volt a felvetés, a kanadai példát figyelembe vehetné Európa is! Ez igaz! Kiválogathatjuk azt a pár 100 000 embert, családot akit Európa szerte le lehetne telepíteni és integrálni. De mit csináljunk azzal a több millióval aki nem kell se Kanadának, se Európának? Főleg, ha már úton van? És ennek a kérdésnek a megoldását nem segíti a kanadai példa. Sajnos. Bár ne így lenne!
 
csak az integrálódás, és az európai értékrendhez való csatlakozás kicsiny margójára :

Angliába 2015 áprilisa és szeptembere között az egészségügyi információs központhoz, a Health and Social Care Information Centre-hez 2421 vagina csonkítási esetet jelentettek ez 109 percenkét egy , és ugye ez csak az ami a hatóság tudomására jut.

http://www.independent.co.uk/life-s...land-reported-every-109-minutes-a6854911.html

de ez is csak heccelés , és rasszista uszítás

Nahát ezt beszéld meg az afrikai misszionálo "kedvesnövérekkel" ök hunynak szemet gyakran az ilyen traditioknak. Ök tarják jonak ha a "csiklo" élvezet helyett fájdalmat okoz.
-
Nállunk többnyire törökországbol származo muszlemek élnek, nàlluk tilos a nök csonkitása.
-
Igen, világszerte 180 millora becsülik a megcsonkitott nöket, ez is az oka annak mièrt menekülnek soka hozzànk.
 
Ja! Ez mindjárt más! Így működik ez egy jogállamban. :cool:

És vajon mi történt a magyarok kedvenc kancellárjával, Faymannal, mit gondolsz? Mert olyant mondott, amiért a fasiszta magyarok már biztos a szőnyeg szélén állnának Brüsszelben. Azt mondta, hogy mindenkit kitoloncolna.

Csak nem ez az amerikai sajtóban megjelenő cikk rázhatta meg olyannyira, hogy még a szárnyas kapuról is megfeledkezett?

http://www.meforum.org/5832/end-of-multicultural-consensus

Csak pár hete nem érdeklődöm a téma iránt és nem hiszek a szememnek, hogy micsoda átalakulások történtek. Én azt hittem, hogy Faymann sosem hagyja el Merkelt, de hát a hatalom az fontosabb és ha süllyed a hajó, akkor ugye tudjuk mit tesznek az ottani kis lakók.

Hát ez óriási! Tényleg nagyon igyekeznek a németek integrálni a migránsokat. Nézzétek meg, hogy milyen remek 1 perces videón mutatják be, hogy kell használni a slozit.

http://www.focus.de/finanzen/videos...fuer-fluechtlingsunterkuenfte_id_5262138.html

A toilette nem olyan egyszerü dolog, franciaorszâgban nekünk vannak nehèzsègeink, az èn gyerekkoromba többnyire olombetüs ujsàgpapirral töröltèk az emberek a feneküket, a legtöbb nyilvànos hekyen mèg az sem volt. Falun egy spàrgàn logo kukoricacsutka volt a tisztàlkodàs eszköze, spàrga, hogy ne lehesen elvinni, egy csutka az egèsz csalàd segtörlèsère.
-
Semmi ok a nagyzolàsra, a mohamedànok folyovizzel szoktàk mosni a feneküket, melyik magyar csalàdban van bide? Egèszen biztos kevèsben.

Egyàlltalàn nem könyü wc-be kakàlni, tudtad, hogy az ISS ürhajosai egy WC szimukatorral gyakoroljàk a müveletet?
 
Utoljára módosítva:
Nahát ezt beszéld meg az afrikai misszionálo "kedvesnövérekkel" ök hunynak szemet gyakran az ilyen traditioknak. Ök tarják jonak ha a "csiklo" élvezet helyett fájdalmat okoz.
-
Nállunk többnyire törökországbol származo muszlemek élnek, nàlluk tilos a nök csonkitása.
-
Igen, világszerte 180 millora becsülik a megcsonkitott nöket, ez is az oka annak mièrt menekülnek soka hozzànk.

Meg ne magyarázd már, hogy a misszionáriusok miatt él még mindig ez a tradíció. Amely egyébként nem az iszlám parancsa, úgy tudom. Barbár szokás.
 
A toilette nem olyan egyszerü dolog, franciaorszâgban nekünk vannak nehèzsègeink, az èn gyerekkoromba többnyire olombetüs ujsàgpapirral töröltèk az emberek a feneküket, a legtöbb nyilvànos hekyen mèg az sem volt. Falun egy spàrgàn logo kukoricacsutka volt a tisztàlkodàs eszköze, spàrga, hogy ne lehesen elvinni, egy csutka az egèsz csalàd segtörlèsère.
-
Semmi ok a nagyzolàsra, a mohamedànok folyovizzel szoktàk mosni a feneküket, melyik magyar csalàdban van bide? Egèszen biztos kevèsben.

Aki simán kezeli az okostelefont, annak nem okozhat nehézséget az angol wc sem.
 
Utoljára módosítva:
A szerbiai témára nem térek ki, mert nem releváns itt, akárhogy próbálod megmagyarázni.
-

Készséggel elhiszem, de mutass már nekem ilyen elnéptelenedett helységeket, ahova migránsokat költöztettek. Mert én eddig csak városokról, és egyáltalán nem néptelen falvakról, településekről hallottam.
Képzeld, nálunk is a polgárok fizetik meg a csatornázást, egyéb közműveket. Ha az önkormányzat is hozzájárul, az is az adófizetők pénzéből van. Mert már itt sincs kommunizmus. Pedig mindig azt mondod, milyen tájékozott vagy magyarországi helyzetről, és nem tudod?

Ejnye, van, aki másképp tudja.
http://www.zaronews.world/zaronews-...ren-in-deutschland-das-elend-auf-der-strasse/

Már hogyne érteném. A kérdés csak az volt, megéri-e.
-

Az általam linkelt cikk és videó alatt a hozzászólók mintha nem tapsikolnának... Úgy tűnik, nekik nem jár ugyanaz, pedig ők fizetik.
A taxisok biztos örülnek, ők megkapják a pénzüket.

Csak kekeckedsz. A nagyban elnèptelenedet falut csak a teljes induktioval valo bizonyitàs miatt hoztam fel, amit irtam ervènyes minden vàrosra. (Egyèbbkènt Lipcse lakosàga a 25 èv ota most elöször kezd ujra növejedni)
-
Nem tudom mit akarsz igazolni a zaronews jelentèsèvel (egy utcàn meghalt ember) egy 81 millios orszàgban. (Bocsànat 82 mert 1 millio menekült èrkezett) Nèmetorszàgban mèg mindig jobbak a szociàlis viszonyok mind Orbanisztànban, különben oda mennènek a menekültek. Te magad mondtad.

Butasàgokat beszèlsz, csak szitod a tüzet, ha egy nèmet àllampolgàr megvan idèzve egy birosàg elè, akkor ö is igènybe vehet àllami tàmogatàst hogy eljusson a hivatalba, ha ràvan szorulva.

Most nem akarom megpenditeni hàny ève tart a 10 szeres gyilkossàggal vàdolt naci terrorista elleni per, màr 4 ügyvèdje van, a nönek, mind àllami pènzböl... kapjàl màr a fejedhez.
 
Aki aki simán kezeli az okostelefont, annak nem okozhat nehézséget az angol wc sem.

Most likeljek be magyar nyilvànos wc-t?

Mit akarsz mondani egyàltalàn a wc-vel? Hogy a közel-keketiek ezt sose fogjàk megtanulni? De ügye ha megkèrdezem, hogy nem vagy vèletlen rasszista akkor kiborul a bili. :)
 
Nahát ezt beszéld meg az afrikai misszionálo "kedvesnövérekkel" ök hunynak szemet gyakran az ilyen traditioknak. Ök tarják jonak ha a "csiklo" élvezet helyett fájdalmat okoz.

tessék a köpködés, mivel amit válaszoltál, annak semmi köze ahhoz , hogy Angliába csonkolnak, ha mégis légfejeb abba , hogy Angliát sikerült Fekete Afrikához integrálni , és nem fordítva . Azért ezt érted még te is , hogy ez azért nem győz meg a bevándorlás helyességéről ?
 
Azèrt mert nem godolkodsz csak szapulsz. A 180 millio csonkitàs nem Angliàban van. Az Angliàban èlöket kevèsbè fenyegeti a veszèly, hogy megcsonkitjàk. Màr magàban ez egy nagy elöny a bevàndorlàs melett.

Egyèbbkènt a nök körülmetèlèsèröl nem àll semmi a korànban.

Amit az apàcàkrol irtam annak nèzz utàna, a tabletten nem akarok sokat ütögetni.
 
A 180 millio csonkitàs nem Angliàban van.

hát én azt egy szóval se mondtam, hogy Angliába

Az Angliàban èlöket kevèsbè fenyegeti a veszèly, hogy megcsonkitjàk.

ez elképzelhető, bár nincs kimutatás arról, hogy az ilyen "kulturális" háttérrel érkezők között mennyi embert érint , egy a biztos, hogy 109 percenként csonkítanak meg egy nőt Angliába ennyi jelentenek az egészségügyi információs központnak.

Màr magàban ez egy nagy elöny a bevàndorlàs melett.

hát ha ez nagy előny a bevándorlás mellet, hogy sikerült importálni egy olyan "kulturális" vívmányt Angliába ami sosem volt jelen , még a sötét középkorba sem , hát gratulálok

Egyèbbkènt a nök körülmetèlèsèröl nem àll semmi a korànban.

Hát nem is írtam olyant, pedig megtehettem volna , mivel ez a szokás bizony elkezdett terjedni az Iszlám világba is.

Amit az apàcàkrol irtam annak nèzz utàna, a tabletten nem akarok sokat ütögetni.

Azt bár nem tudom, de elképzelhető, hogy az egyház szemet huny felette (feltételezem , hogy direktbe nem hazudsz) Az egyház nagyon sok, szokás, népszokás fett hunyt már szemet történelme folyamán, amiket végül később mégis csak megszüntetett. Azéért ezekbe a régiókba nagyon könnyen machetevel magyarázzák el , a misszionáriusoknak, hogy egy egy "kulturális" vívmány ellen nem kell prédikálni. Az irodalmat se Tacitus elemzéssel kezdik.

Azèrt mert nem godolkodsz csak szapulsz

és most ezeknek a fényébe , megkérdezem, hogy hol is volt az eredeti hozzászólásomba arról szó, hogy:

- nőket csonkítanak a világban , Angliáról volt szó, ott ha jól tudom ez nem volt szokás
- a katolikus egyház ?
- a korán ?

a csúsztatás , mellébeszélés, és heccelés iskolapéldája vagy , ja és azért hozzáteszem , hogy nem mellesleg nem gyengén általánosítasz, és az hogy nem egyszer a XXI században történő eseményekre , gond nélkül tromfolsz IV.-V. századi eseményekkel , vagy akár régebbiekkel , véleményem szerint azért márt kimeríti az egy népcsoport elleni uszítás fogalmát.
 
W
A toilette nem olyan egyszerü dolog, franciaorszâgban nekünk vannak nehèzsègeink, az èn gyerekkoromba többnyire olombetüs ujsàgpapirral töröltèk az emberek a feneküket, a legtöbb nyilvànos hekyen mèg az sem volt. Falun egy spàrgàn logo kukoricacsutka volt a tisztàlkodàs eszköze, spàrga, hogy ne lehesen elvinni, egy csutka az egèsz csalàd segtörlèsère.
-
Semmi ok a nagyzolàsra, a mohamedànok folyovizzel szoktàk mosni a feneküket, melyik magyar csalàdban van bide? Egèszen biztos kevèsben.

Egyàlltalàn nem könyü wc-be kakàlni, tudtad, hogy az ISS ürhajosai egy WC szimukatorral gyakoroljàk a müveletet?

Biztos vagy te ebben? Van egy video a neten, ahol ezt egy fekete bőrű afrikai muzulmán látványosan demonstrálja. Még annyi fáradságot sem vesz, hogy behúzódjon a fal mellé a fűre. Ott, mindjárt a járda közepén, miközben jönnek-mennek a németek. :D Folyóvíz se közel, se távol, de még csuta sem, vagy papirzsebkendő. Úgyhogy jól jön az az integráló-rajzocska. Ügyesen csinálják a németek is. Persze az is igaz, hogy az uszodába is kirakták az oktató ábrákat, de biztos nem értették, vagy félreértették. Idő kérdése, majd csak rájönnek mire való a WC. Egy biztos, a szaporodásra tökéletesen alkalmasak!

F%C3%A9rfi-princ%C3%ADpium-300x150.jpg
 
W
Ernő!

Ezt van aki komolyan gondolja? "Tudod, hogy menyibe kerül az államnak egy gyerek világrajötte a fogamzástol az iskoláskorig? Akkor kitudod számolni, hogy nincs veszteség ha kész emberek jönnek ide."

Hiszen pont az a baj, hogy ezek a szegények olyan "nevelést" kaptak Afrikában, vagy Afganisztánban, amelyből itt Európában képtelenség őket integrálni. Azt sem fogják fel, hogy mi a csudát akarsz tőlük. Sosem hallottál a pszichológiáról? És arról, hogy egy gyermek szellemi fejlődése egészen kicsi korában a legfontosabb? Ilyenkor alakulnak ki azok a képességei, amelyek meghatározzák társadalmi viszonyulásait felnőtt korára?

Ilyenkor bújik ki a szeg a zsákból, a nagy humanista cselekedetek, amellyel szegény menekülteket befogadjátok csak arra irányulnak, hogy kihasználjátok őket. A hazájukat felforgatni, kizsákmányolni, őket végigmasíroztatni a Balkánon azzal a céllal, hogy még a gyerekszülésre sem rávehető németeket nyugdíjas korukban majd eltartsa a fele bérért robotoló migráns....

Hát kedves Ernő! Nagyon, de nagyon elszámítottátok magatokat. Az lehet, hogy a slozit nem tudják használni, de azt nagyon jól tudják, hogy mitől olyan szegény az ő világuk és mitől olyan gazdag Európa nyugati fele.
 
D
Tisztelt Fórumozók!

Nem régen vagyok itt, csak pár hete.
De az igazság mindennél fontosabb, csak ki kell mondani, le kell írni!

Nem a "HÍREK" fórum miatt, hanem értelmesebb, más fórumok miatt, mert azok bőven vannak itt.
De mit tegyek, ha a kezdőlap már rögtön ezzel kezdődik. Sajnos láttam, hogy ennek csak egy szerzője van és lehet. Miért?
Így belenéztem, mert érdekelt a Kanadában élők véleménye a mai Magyarország állapotáról.

Mit mondjak?
- Azt biztosan, hogy a honlap stábja nem ismeri a mai magyarországi életkörülményeket, a mai valóságot. Vágyálmakban él.
- Azt is biztosan, hogy nem liberális, mert akkor tolerálná a más emberek eltérő véleményét.
- Vélhetően szélsőséges, mert az ilyen Ernoe felfogásúakat még nem tiltotta ki (a Facebook már megtette volna)
- Milyen irányban szélsőséges? A külföldön, lehetőleg nyugati országokban (Kanada, USA, stb.) élők érdekeit védi, hangoztatja. Ez már rasszizmus a Magyarországon élőkkel szemben.
- A honlap támogatójai (pénzben értem) ezt a politikát kérik. (A népszava.com ötfős létrehozói, stb. ismerjük őket a hírekből, mert belépésem előtt azért tájékozódni is akartam erről.)

A drága melitta kitiltotta rögtön innen azokat, akik a mai Magyarországról a mai állapotokat leírták reálisan, mert fájt neki a valóság, mert él valaki a mai Magyarországon, aki ezeket a dolgokat úgy "testközelből" reálisan láthatja.

Drága Melitta! Bulvárhonlap akartok válni?

Ezt most megírtam. Valószínű, hogy Melitta a Népszava.com kérésére ki fog tiltani.

De megírtam. Ez a lényeg.
 
hát én azt egy szóval se mondtam, hogy Angliába

ez elképzelhető, bár nincs kimutatás arról, hogy az ilyen "kulturális" háttérrel érkezők között mennyi embert érint , egy a biztos, hogy 109 percenként csonkítanak meg egy nőt Angliába ennyi jelentenek az egészségügyi információs központnak.

hát ha ez nagy előny a bevándorlás mellet, hogy sikerült importálni egy olyan "kulturális" vívmányt Angliába ami sosem volt jelen , még a sötét középkorba sem , hát gratulálok

Hát nem is írtam olyant, pedig megtehettem volna , mivel ez a szokás bizony elkezdett terjedni az Iszlám világba is.

Azt bár nem tudom, de elképzelhető, hogy az egyház szemet huny felette (feltételezem , hogy direktbe nem hazudsz) Az egyház nagyon sok, szokás, népszokás fett hunyt már szemet történelme folyamán, amiket végül később mégis csak megszüntetett. Azéért ezekbe a régiókba nagyon könnyen machetevel magyarázzák el , a misszionáriusoknak, hogy egy egy "kulturális" vívmány ellen nem kell prédikálni. Az irodalmat se Tacitus elemzéssel kezdik.

és most ezeknek a fényébe , megkérdezem, hogy hol is volt az eredeti hozzászólásomba arról szó, hogy:

- nőket csonkítanak a világban , Angliáról volt szó, ott ha jól tudom ez nem volt szokás
- a katolikus egyház ?
- a korán ?

a csúsztatás , mellébeszélés, és heccelés iskolapéldája vagy , ja és azért hozzáteszem , hogy nem mellesleg nem gyengén általánosítasz, és az hogy nem egyszer a XXI században történő eseményekre , gond nélkül tromfolsz IV.-V. századi eseményekkel , vagy akár régebbiekkel , véleményem szerint azért márt kimeríti az egy népcsoport elleni uszítás fogalmát.

Kedves sirion

Làtom most engem akarsz diszkreditàlni. Kèrlek ne szavankènt itèld meg a hozzàszolàsomat hanem az összesègèbe, ez pedig egy vàlasz volt arra amit àllitottàl. A bevàndorlàs hasznos, mert Angliàba ès a többi Europai, Amerikai orszàgban szigoruan tilos a nök megcsonkitàsa. (Hogy csak egyet az àltalad emlitett problèmàbol vegyek) Afrikàban, Indonèziàban ... nincs olyan ellenörzès. Ez a vâlaszom.
 
Ernő!

Ezt van aki komolyan gondolja? "Tudod, hogy menyibe kerül az államnak egy gyerek világrajötte a fogamzástol az iskoláskorig? Akkor kitudod számolni, hogy nincs veszteség ha kész emberek jönnek ide."

Hiszen pont az a baj, hogy ezek a szegények olyan "nevelést" kaptak Afrikában, vagy Afganisztánban, amelyből itt Európában képtelenség őket integrálni. Azt sem fogják fel, hogy mi a csudát akarsz tőlük. Sosem hallottál a pszichológiáról? És arról, hogy egy gyermek szellemi fejlődése egészen kicsi korában a legfontosabb? Ilyenkor alakulnak ki azok a képességei, amelyek meghatározzák társadalmi viszonyulásait felnőtt korára?

Ilyenkor bújik ki a szeg a zsákból, a nagy humanista cselekedetek, amellyel szegény menekülteket befogadjátok csak arra irányulnak, hogy kihasználjátok őket. A hazájukat felforgatni, kizsákmányolni, őket végigmasíroztatni a Balkánon azzal a céllal, hogy még a gyerekszülésre sem rávehető németeket nyugdíjas korukban majd eltartsa a fele bérért robotoló migráns....

Hát kedves Ernő! Nagyon, de nagyon elszámítottátok magatokat. Az lehet, hogy a slozit nem tudják használni, de azt nagyon jól tudják, hogy mitől olyan szegény az ő világuk és mitől olyan gazdag Európa nyugati fele.
Ez a hozzászólás viszi nálam a prímet! Frappánsan rávilágít a lényegre, mindamellett tiszta szívből kívánom, hogy "Merkeland" és Kanada se kerüljön olyan helyzetbe, hogy a most letelepített, szépen beintegrált migráns gyermeke, aki már odakünn született, bombával a testére erősítve felrobbantsa magát Torontóban vagy éppen Hamburgban. Mert gyanítom szegény belgák se azért voltak annyira toleránsak, befogadók, hogy ezt érdemeljék! És amúgy ti, akik között vannak kint születettek, miért nem robbantjátok fel magatok? Mitől van az, hogy egy muszlin letelepszik a fejlett nyugaton, gyereket szül, nyugaton járatja iskolába, aztán a gyereke felrobbantja magát? Miért nem robbantja fel magát a lengyel, magyar, cseh, horvát és még sorolhatnám kicsoda gyereke? Szerintetek mi a különbség oka?
 
Nem biztos hogy szegeny a vilaguk, mert nem olcso ez az ut amire igy vallalkoztak.
Sziria egy normalisan kozepes orszag volt a kornyezetukben. Volt egy kozepesnek mondhato kozeposztaly akik nagyreszuk elindult valamerre.
A szegeny reteg orult ha a kornyezo orszagokba el tudott menekulni PlJordaniaba a bombazasok elol.
Most hogy az orosz bombak mar Alepot is erintgetik meg nagyobb szamba fognak elindulni Alepo es a kornyezo telepulesekrol az emberek.
Talan eredms lenne megfontolni egy egy gorog szigetet kiberelni es ott felallitani egy nagy menekult tabort ahonan a bevandorlasi procedurat elindithatnak.
A nemetek helyebe ezt szorgalmaznam mert ugyis tartoznak egy halom penzzel , igy a berlet dijat nekik fizetnek a tobbi orszagok es szervezetek es mindenki jol jarna a gorogok vegre kezdhetnenek megszabadulni adossaguktol a nemetek penzukhoz jutnanak, a menekultek meg ha tovabb akarnak meni eltudjak onnan intezni a bevandorlasi ugeyiket.
Az igaz ez csak az en velemenyem.
 
Tisztelt Fórumozók!
Nem régen vagyok itt, csak pár hete.
De az igazság mindennél fontosabb, csak ki kell mondani, le kell írni!
Nem a "HÍREK" fórum miatt, hanem értelmesebb, más fórumok miatt, mert azok bőven vannak itt.
De mit tegyek, ha a kezdőlap már rögtön ezzel kezdődik. Sajnos láttam, hogy ennek csak egy szerzője van és lehet. Miért?

Mivel nem fo profilunk a hirek hanem a csak a Forum, a hirek kiegeszito csupan . Mindig megjelolve a forrast a szerzot akik 80% legalabb Mo-i iroktol van. Mivel forum szoftverunk van /nem hirszerkeszto / en teszem fel a hireket igy ha abba a hiszembe vagy hogy en is irom , hat tevedsz .

Így belenéztem, mert érdekelt a Kanadában élők véleménye a mai Magyarország állapotáról.
Mit mondjak?
- Azt biztosan, hogy a honlap stábja nem ismeri a mai magyarországi életkörülményeket, a mai valóságot. Vágyálmakban él.

A kritika helyett tajekozodjal es maris nem irnal ilyet, a legtobb tag kitoltotte honnan ir, es kint megtalalhatoak a statisztikak amit szinten meg tudsz nezni. Ha az otthoniakra azt irod nem ismerik a helyzetet hat.......te se vagy akkor kepbe....

- Azt is biztosan, hogy nem liberális, mert akkor tolerálná a más emberek eltérő véleményét.
- Vélhetően szélsőséges, mert az ilyen Ernoe felfogásúakat még nem tiltotta ki (a Facebook már megtette volna)

Mar is a kitiltas jar neked, mert hazugsagot allitasz a Canadahunrol mert nem szelsoseges. Mi 14 eve vagyunk szelsosseg mentesen a Face meg most kezdte el torolni a uszito szelsoseges propagandat. Nem tudom mit szolnanak a kedves tagjaink hogy te itelkezel a politikai beallitottsagukrol, arrol nem is ,hogy sokuknak aztan a liberalizmushoz semmi kozuk talan meg libaborosek is lennenek a liberalis eszmektol.
Otthon sajat hazadnal lehet takaritani , es nem itt, nem te mondod meg kitol es miert koszonunk el.

- Milyen irányban szélsőséges? A külföldön, lehetőleg nyugati országokban (Kanada, USA, stb.) élők érdekeit védi, hangoztatja. Ez már rasszizmus a Magyarországon élőkkel szemben.

Ez egy canadai oldal, szivesen latott vendeg mindenki eljen barhol a vilagba, de itt ne te mond meg se az iranyt se a terveinket se semmit. Nezd meg mielott leirnal valamit hogy ki is van Canadaba es ki az aki otthonrol ir es nem tetszik a rasszista mennybemenetel.

- A honlap támogatójai (pénzben értem) ezt a politikát kérik. (A népszava.com ötfős létrehozói, stb. ismerjük őket a hírekből, mert belépésem előtt azért tájékozódni is akartam erről.)

Minket egy politikai kurzus sem tamogat, fuggetlenek vagyunk , a Nepszava sem tamogat minket. Jo lenne ha hasznalnad a google legalabb vadaskodas, ragalmazas helyett.. Majd minden media Usa Canada akik nem az Orban fanba tartoznak, onmaguk alljak a cekket, sajat zsebbol. Batran vallalom en sem tartozok a tapsvitezek koze igy penz se all a hazhoz.
A mi tamogatoink a Canadahun tagsaga akik tamogatasaval tudunk megjelenni , az egyre nagyobb ch-t, egyre nagyobb meretu szerver tudja csak kiszolgalni es az viszont nem ket filler.
MInden munkatars kormanyosok , iroink ingyen segitik az oldalt, beirasaikkal, munkajukkal.
Batran tajekozodjal de ne e topicban, mert az off es sorozatos offolasert is kizaras jar. Mert a tagjaink a topic temajara kivancsiak es nem a te kritizalasodra. Erre szolgal az email , privi, skype ahol felteheted a kerdeseidet , kulturalt formaban.

A drága melitta kitiltotta rögtön innen azokat, akik a mai Magyarországról a mai állapotokat leírták reálisan, mert fájt neki a valóság, mert él valaki a mai Magyarországon, aki ezeket a dolgokat úgy "testközelből" reálisan láthatja.

Nem erosseged az igaz mondas, mert sajat keresre tiltottam ki oket. Legabb akkora a kulonbseg mint idd ki a bilit vagy vidd ki a bilit.
De tudd hamar ujdonsult regisztraciod megkivanja ismet tajekoztatlak, a Moderaciot nem kritizaljuk nyilvanosan,mert off a topicba, mert egyik moderator fizetsege a sok munkaert nem lehet az, hogy te idejosz es sertegeted kritizalod oket . Megteheted emailben a reklamaciot es valaszt is kapsz ra.

Drága Melitta! Bulvárhonlap akartok válni?
Mi egy forum vagyunk , es a bulvar se szitok szo, erre fele. A szerkesztessel van kifogasod emailba lehet eszrevetelezni, de meg az olvasottsag a fokmeroje a cikkeknek a topicoknak es az egesz Canadahunnak addig ez a formacio ez a temavalasztasok joknak bizonyultak es ez igy is fog maradni.

Ezt most megírtam. Valószínű, hogy Melitta a Népszava.com kérésére ki fog tiltani.
A ciankalet beveheted ra, ha ezt a neten kivanod folytatni ,hogy ez nem itt fog tortenni a Canadahunon, mert elkoszonok toled.

De megírtam. Ez a lényeg.
En meg megvaszoltam es ha nem veszed tudomasul akkor a viszontlatasra.
 
Utoljára módosítva:
Biztos vagy te ebben? Van egy video a neten, ahol ezt egy fekete bőrű afrikai muzulmán látványosan demonstrálja. Még annyi fáradságot sem vesz, hogy behúzódjon a fal mellé a fűre. Ott, mindjárt a járda közepén, miközben jönnek-mennek a németek. :D Folyóvíz se közel, se távol, de még csuta sem, vagy papirzsebkendő. Úgyhogy jól jön az az integráló-rajzocska. Ügyesen csinálják a németek is. Persze az is igaz, hogy az uszodába is kirakták az oktató ábrákat, de biztos nem értették, vagy félreértették. Idő kérdése, majd csak rájönnek mire való a WC. Egy biztos, a szaporodásra tökéletesen alkalmasak!

F%C3%A9rfi-princ%C3%ADpium-300x150.jpg

Kedves Syssi

Te valoszinü egy nö vagy, ezèrt elmondom neked, hogy az angol-WC-n csak olyan fèrfiak tudnak üllve pisilni akiknek a penisze nem nagyobb egy kelbimbonàl.

Nagyon utàlatos ahogy megprobàlod a keresztèny ember felsöbbrendüsègèt bizonygatni a WC hasznàlaton keresztül.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,772
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére