Menekültintegráció másként

Kanada 35 ezer szíriai menekült befogadását és integrációját vállalta, és a folyamatot meg is kezdte. Az ország hozzáállása magának az EU-nak is sok tanulságot jelenthet, de a mereven elzárkózó visegrádi országok is elgondolkodhatnának a megvalósítás mikéntjén.

Miközben az EU – tagállami és gyakorlati szinten – egyre inkább elutasítja a közel-keleti menekültek befogadását, van egy hely, ahol józanul, eredményesen és nem mellesleg nagyobb feszültségek nélkül zajlik a menekültek mentése és integrálása.

Pedig a sivatagos Szíriához vagy Irakhoz képest nem is lehetne különbözőbb klímájú országot elképzelni, mint a hűvös Kanadát, amelynek egy csapásra világhírűvé lett miniszterelnöke, Justin "Mert 2015 van" Trudeau nemcsak médiamágnesnek használta a szír menekülteket befogadó szavait, hanem – forrásokat nem kímélve – meg is valósítja azokat.

Hogyan választják ki őket?

A 35 milliós ország 35 ezer szírt tervez letelepíteni (ez a népesség egy ezreléke) március végéig, sőt, a kanadai menekültügyi miniszter jelezte, a számot akár 50 ezerre is növelhetik év végéig. (Eddig 15 157-en érkeztek az országba.) Kanada ezt össznemzeti feladatként kezeli, a rendszer nagy odafigyeléssel, óvatossággal, jól kidolgozott rendszerben működik. A folyamatnak a következő állomásai vannak:

Az ENSZ Menekültügyi Biztossága (UNHCR) segítségével feltérképezik, hogy a jordániai, libanoni menekülttáborokban kik a szíriai menekültek (hasonló a helyzet Törökországban, ahol az állam elvégzi ezt a regisztrációs részt).

image.aspx

Fotó: AFP / NurPhoto / Arindam Shivaani

Kanada elsősorban azoknak ajánlja fel az áttelepítést, akik a legsérülékenyebbek és a menekülttáborok körülményeit nehezen viselik (nők, gyerekek), valamint azoknak, akik kisebb biztonsági kockázatot jelentenek (teljes családok). Akiket Kanada kiválaszt, azokat az UNHCR SMS-ben értesíti, hogy eldönthessék, érdekli-e őket az áttelepítés. Azonban Kanadánál közvetlenül is bejelentkezhetnek menekültek, akik az utazást ki tudják fizetni – az állam pedig, mérlegelve a kockázatokat, dönt. Az áttelepülőket magánszemélyek és cégek támogathatják. A legkülönösebb megoldás a Group of 5, amikor öt kanadai összefog, hogy egy menekült áttelepítését szponzorálja.

December óta járnak a charterek

Miután az áttelepülésre várókat átvilágítják, a vízumügyeket Ammanban vagy Bejrútban, illetve Törökországban intézik – ezeken a helyeken nagyjából 500 fős kanadai személyzet áll készen. Interjú, személyes regisztráció, ujjlenyomatvétel, orvosi vizsgálat (egy esetleges kanadai gyógykezelés szükségessége miatt) van a programon. De természetesen nem minden interjúvolt kapja meg a lehetőséget a beutazásra.

Tavaly december óta zajlik a repülős áttelepítés is: charterekkel és szükség esetén katonai gépparkkal folyik az áttelepítés, Montrealba és Torontóba éreznek a gépek. A „privát” menekültek továbbutaznak oda, ahol a közösség vállalta a befogadásukat, a többieket pedig szétosztják szerte Kanadában, azt is figyelembe véve, ha él már esetlegesen rokon valahol. Akiknek még nincs befogadó településük vagy közösségük, átmeneti szállásokon várják meg, hogy legyen ilyen.

image.aspx

Fotó: AFP / Anadolu Agency / Canada Border Serv / Kenneth Allan

Az állam megadja az alapvető, illetve hosszú távú segítséget, hogy az integráció a legsimább legyen. Az illetékes integrációs hivatal (IRCC) egyfelől összefogja a folyamatban részt vevő hatóságokat, önkormányzatokat, másrészt segít, hogy a menekültek hozzáférjenek minden lényeges szolgáltatáshoz (kórház, iskola, azonnali szállás, tanácsadás, tolmácsolás, nyelvtanulás stb.)

„Napjaink legmélyebb humanitárius krízise”

A migrációs hivatal (CIC) érdeklődésünkre elmondta, nagyon fontos, hogy a menekültek elfogadják a kanadaiak értékeit és mindennapi életvitelét. Külön program segíti őket, hogy leküzdjék ezen a téren az akadályokat, és be tudjanak kapcsolódni a helyi közösségek életébe, és a munkaerőpiacra tudjanak lépni. A CIC külön kérdésünkre azt írta, "nincs tudomásunk integrációs feszültségről", amit azzal is magyarázhatunk, hogy a kanadaiakban mélyen él a bevándorlók segítésének hagyománya. (Egyebek mellett ezt az 56-os magyarok is megtapasztalhatták.) A hatóságok nem tudnak a kölnihez hasonló incidensről sem, amiben szerepet játszik a gondos kiválasztás is, és az is, hogy csak 35 ezer embert fogad be az ország.

image.aspx

Fotó: AFP / Anadolu Agency / Canada Border Serv / Kenneth Allan

Az integrációs folyamatban minden állam részt vesz, egy interaktív térképen településről településre lekövethető, milyen szolgáltatások érhetőek el, és hol hány menekültet fogadtak be. A listán összesen 1247 szervezet, segítő hely áll (nagyobb városokban értelemszerűen több is). Például Edmontonban az Assist közösség központjában a következő szolgáltatások elérhetőek: nyelvleckék, beilleszkedés a mindennapokba, munkakeresés, mentorkeresés és idősgondozás. És az is követhető, hogy a menekültek közül ki hova költözött.

"A szíriai konfliktus napjaink legmélyebb humanitárius krízise. A kanadaiak folyton azt kérdezgetik, hol és hogy segíthetnek. Összefognak, hogy megnyissák a szívüket, és a közösségeiket azért, hogy üdvözölhessék a menekülteket új otthonukban" – zárta válaszát a CIC munkatársa.
HVG
ca wrlcome.jpg
 
Szervusz Melitta ,
nem , nem tudom , hogy az 56-os vezetök Kanadában kaptak menedékjogot . Igaz én csak a Magyarországon maradt "kisebbséggel" találkoztam , mert én nem mentem Kanadába ,de szüleim sem , hasonlóan a ca. 10 millió akik otthon maradtak nem hösök csak normális "utca" emberei . De megkéne kérdezni Apró Antal vagy Biszku Bélát ök jobban tudnának segiteni ebben , gondolom én .
Baggins , igazad van én tévedtem , de mentségemre legyen szólva régen jártam arra .
 
B

Semmi gond Gyula, én járok arra időnként ügyeletben.
 
Szeretnék idézni egyik nagy magyar költőnk verséből, akik úgy néz ki szintén első kézből ismerte a problémát:

Ezalatt a pénzes bögre
Búcsujárni ment örökre,
Követé a füstös oldal,
A szalonna, meg a sódar,
Az ágynémü, fehérnémü,
A vasféle, meg a rézmű.
Szóval, ami könnyen mozdult,
Lába kelvén, mind elpusztult,
Mert a gazda - „tiktak, tiktak” -
Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Ismerős lehet a helyzet? Érdekesség, hogy ez egy 1854-es vers. Aki pedig ezen a ponton már ott belül megtippelte, hogy mely népcsoport követi el a fenti cselekményt, az nézzen magába rasszizmusa miatt :)

Azért tartsad vissza magadat. A cigányok nem üzentek háborut a Szovjetunionak, az Egyesült Államoknak, nem gyilkoltak le idegen népeket gépfegyverekkel, küldtek a biztos halálba milliokat a saját honfitársaikbol ... és ma sem zengenek ilyen embert gyülölö dalokat....
-

-
Hogyan lehetsz enyire vak, embergyülölö? Nézzd meg mi játszodik le manapság az orod elött abban az országban. Szégyeld magadat.
-
Igy néz ki a magyar nationalizmus 2016-ban. :(
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
B
Szégyelld magad te! Ferdítő hazug troll hozzászólásaid vannak, több ezer kilométer távolságból, úgy, hogy semmit sem tudsz valójában erről az országról. Én itt fejezem be a magam részéről a veled való kommunikációt, bármit is firkálj még a jövőben. A legutóbbi hozzászólásodat pedig a magyar nép nevében kikérem magamnak. Nem veszed észre, hogy senki sem êrt veled egyet?
Akiknek te szűrben marhalegeltetést javasolsz, azok adták a világ szürkeállományának az elitjét.
A teljesség igénye nélkül:
Déry, Bláthy, Zippernowsky - zárt vasmagú transzformátor
Petzwald József - Modern optika
Kandó Kálmán - Nagyfeszültségű, három fázisú ipari vontatásra alkalmas villanymozdony.
Neumann János - Többek között a mai modern számítógép a bináris alapon működő, rugalmasan programozható számítógép atyja.
Asbóth Oszkár, helikopter.
Atomfizikában - Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede
Modern krosszbáros telefonközpont - Puskás Tivadar
Jedlik Ányos, villanymotor, de a szódavíz is az ő nevéhez köthető
Gábor Dénes - holográfia
Szentgyörgyi Albert- a C vitamin csak mellékterméke volt a Szentgyörgyi-Krebs ciklusnak, az élő sejt anyagcseréjét leíró biológiai ciklusnak. Ez utóbbit Nobel díjjal jutalmazták.
A mikroprocesszor atyja is magyar volt. Andei Growe Gróf András István néven Budapesten született.
Irinyi János - Gyufa
Csonka János - porlasztó
Bíró László- A ma is használatos automataváltók elődjének számító szerkezetet egy magyar ember, nevezetesen Bíró László (1899, Budapest–1985, Buenos Aires), többek között a vizes töltőtoll, a mosógép és a golyóstoll feltalálója, alkotta meg még az 1930-as évek elején.
A Manhattan tervben magyar fizikusok dolgoztak.
A másodikmvilágháború alatt a németek szupertitkos feltörhetetlennek hitt Enigma titkosítógének a feltörésében szintén Neumann János és Lánczos Kornél dolgoztak.
Ez csupán a múlt, és a teljesség igénye nélkül. Tudnám sorolni jelen korunk neveit is, de csak egyet említek, a modern tudomány egyik legújabb, és beláthatatlan távlatokat nyitó találmánya a 3D nyomtató szintén magyar szürkeállomány terméke. A sokszögeszterga megalkotója meg annyira kortárs és közeli, hogy személyesen is volt szerencsém ismerni. Sajnos már nincs köztünk. Ennyit a szűrben való marhaőrzésről kedves tanult barátom.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Azért tartsad vissza magadat.

neked nem ártana visszatartani magad ez egy Arany János versrészlet címe a : A BAJUSZ(1854)

a versrészlet nem utal a cigányokra , mégis érdekes mód egyből pc-n felháborodva rájuk gondoltál

Inkább azon kéne elgondolkozni, hogy miért van az , hogy több mint 150 évvel később is a vers 100%-osan aktuális.(tudom a rasszista magyarok nem adnak a szegényeknek eleget, nem engedik őket óvodába, iskolába, kifejezetten tiltják nekik a tanulást , és munkát.A kötelező óvodát, kötelező délutáni iskolát is csak egy rasszista huncutságból vezették be)

betett zene pedig a A Landser (Németország) - Sturmführer című számának a magyar verziója , a Landser elég
gyakran játszik Németországba első fokon oda kéne bevonulnod jogos felháborodásodat közölni, érdeklődve várom gyógyulás után a beszámolót az akcióról.
 
Ernoe: Hogy mennyire testközelből szerzem a tapasztalataimat, azt néhány képpel hadd illusztráljam. Hogy valaki hiszi-e vagy sem, hogy ott voltam, és én fotóztam, no az érdekel engem a legkevésbé.
Biblia ügyben annyit, hogy eredetileg papnak készültem. Aztán elolvastam a bibliát.
Úgy gondolom, hogy egészségügyi dolgozóként többet tudok tenni az emberekeért, mint papként.
Ha jól látom a profilodból, Springfieldben élsz, ami Illinois államban van, az USA-ban. Próbálj meg kérlek csak egy hónapot ott élni, ahol ezek a fotók készültek. Sályban a Dankó telepen. Utána szívesen elbeszélgetek veled erről a témáról. Hidd el, ezek mellé már nem szeretnénk még migránsokkal is nehezíteni az életünket. Ez a szomorú valóság, ami miatt több ezer kilométerről rasszistáknak lettünk megbélyegezve. Persze Amerikában nincs rászizmus, a Ku-Klux klán is csak kisvárosi legenda. Martin Luther King is csak egy bedrogozott nigger volt, aki mohamedán angyalokat vizionált a bérházak tetején tántorogni, hogy kissé szabadon idézzek Allen Ginsberg üvöltéséből.

Gipsy_1.jpg

Gipsy_2.jpg

Bodvalenke_04.jpg

Hidd el, ezek mellé már nem szeretnénk még migránsokkal is nehezíteni az életünket.
-
Kedves baggins

-
Nállunk is vannak szegény emberek, még gyerekek is élnek az utcán, ennek ellenére mondom, hogy az ö helyzetükön nem nehezit semmit ha egy gazdag ország, amiben elszegényedtek, segit a menekülteken,
-
Armut-in-Deutschland-ist-politisch-gewollt_ArtikelQuer.jpg

-
Söt ellenkezöleg. Ahogy te is rögtön elökaptad ezeket a képeket ugy kezd nállunk is elgondolkodni a társadalom azon, hogy mit jelent szükség, szegénység, kilátástalanság...
-
A beiskolázo programmok helyet adnak a nállunk hátrányos helyzetben levöknek is, amig csak ök voltak "nem érte meg" az államnak tanárokat, szociális-munkásokat foglalkoztatni, intézményeket létrehozni. A szociális lakásépitést visszafejlesztették, most itt van a tömeg aki számára lehet gazdaságosan uj lakásokat épiteni. Teszik szép lassan.
-
Itt elsösorban nem arrol van szo, hogy a sajátunkat elhanyagoltuk volna hanem arrol, hogy a gazdaságosság egy bizonyos menyiség alatt nem adott.
-
Munkalehetöség ugy jön létre, hogy van feladat. A menekültek elszállásolása, integrálása, az ügyeik elintézése rengeteg feladat, rengeteg munkalehetöséget szül.
-
Erdemes megnézni a nyugatnémet televizio egyik müsorát a "menekült-industrie" cimmel. Ott meglehet nézni a számokat, menyit keresnek bizonyos szakágak a menekülteken keresztül.
-
Házak, lakások, szállodák, tönkrement supermarkt-ok... lesznek egy invesztitios-programon keresztül financirozva. A taxisok egy része dögére keresi magát mert a menekülteknek néha 80 km-ert kell utazniuk egy irodába az ügyeik elintésése érdekében...
-
Megdöbbentö, hogy a Lengyel barátaitok, akik hallani sem akarnak a menekültekröl a konténer lakások szállitoi, expandálnak, nem ritka, hogy 800%-os nyereséggel dolgoznak mert nincs idö egy nemzetközi kiirásra. Aki kéznél van és tud szállitani attol vásárol az állam.
-
Mi emberekröl beszélünk, az emberekbe invesztálni a legnagyobb nyereség. Ha vennél egy autot akkor más lenne, az eladotol a lakásodik elvesztené a kocsid az ára jelentös részét.
-
Ez a szomorú valóság, ami miatt több ezer kilométerről rasszistáknak lettünk megbélyegezve.
-
Nem szokásom leraszistázni valakit akit nem ismerek, de a beköpött megjegyzések itt sok hozzászolotol rasszista eszméket tükröznek. Ugy mind éppen a cigányokat mind bünözök megbélyegezni és a tetejében egy költöre hivatkozva.
-
Persze Amerikában nincs rászizmus, a Ku-Klux klán is csak kisvárosi legenda.
-
Ilyet egészen biztos nem halottál töllem, én még az ellen is protestáltam, hogy a "kuk lux klan" volt vezetöje elött sorban állt a magyar közönség Bp.-en amikor az antiszemita irományát dedikálta. :(
 
neked nem ártana visszatartani magad ez egy Arany János versrészlet címe a : A BAJUSZ(1854)

a versrészlet nem utal a cigányokra , mégis érdekes mód egyből pc-n felháborodva rájuk gondoltál

Inkább azon kéne elgondolkozni, hogy miért van az , hogy több mint 150 évvel később is a vers 100%-osan aktuális.(tudom a rasszista magyarok nem adnak a szegényeknek eleget, nem engedik őket óvodába, iskolába, kifejezetten tiltják nekik a tanulást , és munkát.A kötelező óvodát, kötelező délutáni iskolát is csak egy rasszista huncutságból vezették be)

betett zene pedig a A Landser (Németország) - Sturmführer című számának a magyar verziója , a Landser elég
gyakran játszik Németországba első fokon oda kéne bevonulnod jogos felháborodásodat közölni, érdeklődve várom gyógyulás után a beszámolót az akcióról.

Nem Arannyal van a hiba, hanem azzal, hogy te egyoldaluan csak tolvajokat akarsz látni a cigányokba, ha jol emlékszem Arany szimpatikus tulajdonságokkal is felruházta a cigány figurákat, amit nállad teljessében hiánylok.
-
Nem akarok belemélyedi, köztudott, hogy ki volt az europát felturo diktátor utolso csatlosa, ilyen dalokat magyarra leforditani, közzétenni, ilyen embertelen szellemiségü dalokra mulatni csak egy jelzövel illethetö. A cigányoknak mind népcsoport semmi közük nem volt ebben a mérhetetlen barbárságban, csak álldozatok voltak.
-

-
 
B
-
Ilyet egészen biztos nem halottál töllem, én még az ellen is protestáltam, hogy a "kuk lux klan" volt vezetöje elött sorban állt a magyar közönség Bp.-en amikor az antiszemita irományát dedikálta. :(
Biztosan voltak ilyenek. Én nem álltam ott sorban, és a magyar emberek többsége sem. Egy szűk kör alapján egy népre általánosítani végtelen szűklátókörűségre vall. Ha jól tudom angolul ezt úgy mondják: Narrow minded.
 
Nem általánosíthatsz azért mert pár száz ember visszasírja a dicső és hősi német példát!
És ne merd azt mondani hogy Németországban nincsenek radikálisok! Ezek benneteket utánoznak Ernő!
-
Sajnos igazad van, ezért könyörgök hogy ne öntsetek olajat a tüzre, ne álljatok az oldalukra, ne hecceljétek fel az embereket itt, ne veszélyeztessétek a belsö békét.
-
Az utobbi idöben anyi eröszakos cselekedet történt külföldiek ellen, anyi anyagi kár, hogy van elég bizonyiték arra, hogy a szélsöjobboldali csoportokat biroság elé lehessen állitani. Nyilvánvalo, hogy nem csak néhány agyalágyultrol van szo, hanem közveszélyes személyekröl.
 
Mezőcsáton, egy elég elcigányosodott mezővárosban saját fülemmel hallottam a részeg cigányt az utcán ordítani: Magyarok dolgozzatok, hogy legyen aki eltart minket!
A Duna másik oldalán viszont a teljesen józan is azt mondja, hogy "nem vagyok hülye, hogy dolgozzak, eltart a fa.om"!
Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy gyártom a gyerekeket sorban, és az utánuk kapott pénzből megélek, nem kell dolgozni.
Erről a szintről "felzárkózni" a dolgozok és adót fizetek gondolkodásúak közé, bizony nem rövidtávú feladat.
 
Ez ugyanazt jelenti. Szerinted kiknek az adójából kapják a pénzt? Van egy adónem, amit szociális hozzájárulási adónak hívnak. Ez a mi esetünkben évi másfél millió forint. Nem kapjuk, befizetjük. Mármint mi a feleségemmel, a vállalkozás bevétele után. Na az ebből az adónemből befolyó pénzből élnek azok, akik életükben egy keresztbe gazszálat nem tettek. Most mindegy hogy ez cigány, vagy lumpen magyar, a végeredmény a lényeg. Így sem sok jut egy családra, de ha még ezt a pénzt kellene tovább osztani néhány tízezert migránsra, akkor ennyi sem jutna egy családra. Másrészt ha a ring széléről okosakat beszóló távolra szakadt hazánkfia járna úgy, hogy megerőszakolják a lányát, a feleségét, kirabolják távollétében a házát, iskolabuszon kifosztják a gyerekét, a szomszédba költözött cigány család mindenfélét átdobálna a kerítésen, no akkor rájönne a kedves távolba szakadt hazánk fia, hogy a ring széléről könnyű okosnak lenni, de ha ő kapja a pofonokat, akkor egészen más a leányzó fekvése.
Még egy apróság a kukázós nénit ábrázoló képedhez: Én nem előkaptam, hanem lefotóztam amiket megmutattam. Magyarán ott voltam. Te meg rákerestél a Google-n: Tessék! Még csak arra sem vetted a fáradságot, hogy keresgélj, lenyúltad az első találatot, és benyomtad ide.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Szégyelld magad te! Ferdítő hazug troll hozzászólásaid vannak, több ezer kilométer távolságból, úgy, hogy semmit sem tudsz valójában erről az országról. Én itt fejezem be a magam részéről a veled való kommunikációt, bármit is firkálj még a jövőben. A legutóbbi hozzászólásodat pedig a magyar nép nevében kikérem magamnak. Nem veszed észre, hogy senki sem êrt veled egyet?
Akiknek te szűrben marhalegeltetést javasolsz, azok adták a világ szürkeállományának az elitjét.
A teljesség igénye nélkül:
Déry, Bláthy, Zippernowsky - zárt vasmagú transzformátor
Petzwald József - Modern optika
Kandó Kálmán - Nagyfeszültségű, három fázisú ipari vontatásra alkalmas villanymozdony.
Neumann János - Többek között a mai modern számítógép a bináris alapon működő, rugalmasan programozható számítógép atyja.
Asbóth Oszkár, helikopter.
Atomfizikában - Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede
Modern krosszbáros telefonközpont - Puskás Tivadar
Jedlik Ányos, villanymotor, de a szódavíz is az ő nevéhez köthető
Gábor Dénes - holográfia
Szentgyörgyi Albert- a C vitamin csak mellékterméke volt a Szentgyörgyi-Krebs ciklusnak, az élő sejt anyagcseréjét leíró biológiai ciklusnak. Ez utóbbit Nobel díjjal jutalmazták.
A mikroprocesszor atyja is magyar volt. Andei Growe Gróf András István néven Budapesten született.
Irinyi János - Gyufa
Csonka János - porlasztó
Bíró László- A ma is használatos automataváltók elődjének számító szerkezetet egy magyar ember, nevezetesen Bíró László (1899, Budapest–1985, Buenos Aires), többek között a vizes töltőtoll, a mosógép és a golyóstoll feltalálója, alkotta meg még az 1930-as évek elején.
A Manhattan tervben magyar fizikusok dolgoztak.
A másodikmvilágháború alatt a németek szupertitkos feltörhetetlennek hitt Enigma titkosítógének a feltörésében szintén Neumann János és Lánczos Kornél dolgoztak.
Ez csupán a múlt, és a teljesség igénye nélkül. Tudnám sorolni jelen korunk neveit is, de csak egyet említek, a modern tudomány egyik legújabb, és beláthatatlan távlatokat nyitó találmánya a 3D nyomtató szintén magyar szürkeállomány terméke. A sokszögeszterga megalkotója meg annyira kortárs és közeli, hogy személyesen is volt szerencsém ismerni. Sajnos már nincs köztünk. Ennyit a szűrben való marhaőrzésről kedves tanult barátom.
-
Nem tudom miért izgatod fel magadat kedves baggins, én nem ocsárlom a magyarokat.
-
Jo, hogy felsoroltad a hirességeinket ebböl jol lehet látni, hogy ha valaki hozzánk jön azzal gazdagabbak leszünk.
-
Mert ügye a sok szép nem magyarhangzásu tehetség mind valahol a periférián született és abban az idöben került kapcssolatba az országunkkal amikor az idegengyülölet szünetelt.

(Miksa Dery Szerbiában született és Merániában halt meg, Zippernowsky Bécsben látta meg a napvilágot ugy mind Josef Maximilian Petzval, vagy a kifelejtett Semmelweis és Bárány. Jedlik Anyos Zemné-ben született egy szlovák parasztfiuként ... Asboth Pankotán született Romániában, Bécsben tanult és Fischamend-ben dolgozott...
-
Nem is tudom, hogy miként birta ki Andy Grove 1956-ig Budapesten a származásával, talán mert elbujtatták mind a "gazdag embert" aki a magyar államfö szerint ránkuszitotta a "népvándorlás pestisét". :)
-
Neumann-nak ha jol tudom 1944-ig volt bejelentett lakása Bp.-en de ö kikeresztelkedett idöben, mind nemes ember (von Neumann) könyen össze lehetett téveszteni egy másikkal. :) Biro Lászlo az utolso pillanatban hagyta el Bp.-et ;)
-
Hangsulyozom Magyarország akkor teljesitett nagyot amikor a kiegyezés után vagy 50 éven keresztül szünetelt az idegengyülölet. Utána mennie kelett midegyiknek ha kedves volt az élete. Még szerencse, hogy befogadták öket idegenben. (Ne gondoljátok, hogy ez könyü volt.) :(
 
Ez ugyanazt jelenti. Szerinted kiknek az adójából kapják a pénzt? Van egy adónem, amit szociális hozzájárulási adónak hívnak. Ez a mi esetünkben évi másfél millió forint. Nem kapjuk, befizetjük. Mármint mi a feleségemmel, a vállalkozás bevétele után. Na az ebből az adónemből befolyó pénzből élnek azok, akik életükben egy keresztbe gazszálat nem tettek. Most mindegy hogy ez cigány, vagy lumpen magyar, a végeredmény a lényeg. Így sem sok jut egy családra, de ha még ezt a pénzt kellene tovább osztani néhány tízezert migránsra, akkor ennyi sem jutna egy családra. Másrészt ha a ring széléről okosakat beszóló távolra szakadt hazánkfia járna úgy, hogy megerőszakolják a lányát, a feleségét, kirabolják távollétében a házát, iskolabuszon kifosztják a gyerekét, a szomszédba költözött cigány család mindenfélét átdobálna a kerítésen, no akkor rájönne a kedves távolba szakadt hazánk fia, hogy a ring széléről könnyű okosnak lenni, de ha ő kapja a pofonokat, akkor egészen más a leányzó fekvése.
Itt, ezen a fórumon ennek a vitának semmi, de semmi értelmét nem látom!
A munkavállalók fizetik az adót, és ezzel hozzájárulnak a menekültek ellátásához, őket nem kérdezi meg senki, hogy akarják-e, vagy sem, nekik kötelező!
De a többieknek sem tilos!
Annak, aki tud, és akar is a menekülteken, vagy bárki máson a világban segíteni, annak azt nem itt, egy internetes fórumon kell megtennie, hanem kint, a valós világban, de azon belül is leginkább Németországban, ahová a többség eljutott vagy el fog jutni.
 
BAtran lehet akkor tamogatni a rasszimust ? sot szoszolojanak lenni, mert egy gyerek szemetel, vagy a reszeg roma beszologat, vagy mert nincs munka a 50km-es korzetben akkor mar akar akassza is fel magat az az ember aki raszorul az allami tamogtasra.
Igazoltnak , alatamasztottnak velni a 1800-as evekben irodott irodalmat de akar a multszazad sotet bugyraira is hivatozva ujbol es ujbol elohuzni a rasszimus kartyat.

Aki kint el az tudja , hogy o a kisebbseg, es veletlenul se szeretne ha valaki becsmerloen nyilatkozna rola vagy szarmazasarol.
Kint egyenranguan indul barmelyik nacioval,soha nem hallottam,hogy az adott orszag tozsgyokeres allampolgara felrona az ujonan erkezeteknek ha esetleg nem kap rogton munkat akkor kap segelyt es hogy o nem azert dolgozik hogy a lehutoket eltartsa.
Mi is adot fizetunk nem is keveset, es barmikor barmelyikunknel tortenhet egy olyan helyzet hogy segitsegre szorul.
Akinek a minimalis szocialis erzekenysege nincs meg, annal elobb utobb az elet fog olyan helyzetet produkalni, hogy o maga is szembenezhet egyszer a tukorrel, egyszer a megvaltozott helyzetevel,amirol esetleg nem is tehet.
Meg Orban is probal a nemzetkozi szoc segitseget adni Sziriaba szazmillios tetelbe , es minden orszag, mert letezik humanum , letezik szolidalitas , letezik emberseg.
 
A Duna másik oldalán viszont a teljesen józan is azt mondja, hogy "nem vagyok hülye, hogy dolgozzak, eltart a fa.om"!
Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy gyártom a gyerekeket sorban, és az utánuk kapott pénzből megélek, nem kell dolgozni.
Erről a szintről "felzárkózni" a dolgozok és adót fizetek gondolkodásúak közé, bizony nem rövidtávú feladat.

Kedves CasaLoma
-
Nem tudom elképzelni, hogy a családipotlékbol meglehetne élni valahol. Ha bemutatnád nekem mathematikailag a lehetetlent megköszönném. :)
 
Szervusz Melitta ,
tudod Németországban megkövetelik a munkanélkülitöl hogy igen is költözzön oda ahol munkát kap . Mégha az több száz kilométerre is van a lakásától , szerezzen magának albérletet .
 
Ú
Kedves CasaLoma
-
Nem tudom elképzelni, hogy a családipotlékbol meglehetne élni valahol. Ha bemutatnád nekem mathematikailag a lehetetlent megköszönném. :)
Na Ernoe ! Most ezzel a mondatoddal elszóltad magad, hogy fogalmad sincs az itthoni viszonyokról.
Nem ártana üres zsebbel eltöltened itthon egy évet közöttünk és megtanulnád a matekot !
.
 
B
Melitta kedves. Tisztelettel megkérlek, töröld a regisztrációmat a Kanadai magyarok oldalról.
Köszönettel:
Kis István
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére