Hihetetlen, hogy már egy éve nekiindultunk a nagy és ismeretlen Németországnak. Nem tudtuk, mire számítsunk, csak reményeink voltak. A kezdőlökést az adta, hogy otthon már nagyjából a maximumot hoztuk, mégse nagyon tudtunk számottevően előre lépni, és erre reményt se nagyon láttunk. Az elmúlt hónapokban természetesen megváltoztam én is, másra fókuszálok és nyilván más környezetben is élek.
A férjem egy ismerős révén kapott hírt egy neki való pozícióról Németországban. Hosszas morfondírozás után belevágtuk. Őt felvették, mi pedig nekilódultunk.
Egy éve Koblenz számunkra egy bájos turistalátványosság volt. Ma az otthonunk. Egy éve izgultam és féltem egyszerre. Hol fogunk lakni, hogy fogunk beilleszkedni, hogy fogom bírni a barátaim nélkül, hogy fogom megértetni magam, fel fog-e emészteni a honvágy, és mi lesz, ha rémesen fogjuk érezni magunkat? Mára minden kérdésre választ kaptam.
Hogy miben változtam az elmúlt egy évben? És miben más az életem itt, mint otthon? Nehéz az összehasonlítás, mert ez Budapesttel ellentétben egy kisváros, és közben magam is rengeteget változtam. De a különbséget minden nap érzem a bőrömön.
Miként a környezetem is, én is nyugodtabb vagyok
Leszállnék a 4-6-os villamosról, de már négyen fellöknek, ahogy megiramodva, türelmetlenül felszállnak. Az arcizmaim tikkelni kezdenek, fejemben szitokszavak zsibongnak. Mért ilyen hülye, miért ilyen kretén?
Hát ebből Németországban sokkal kevesebbet kapok. Mondhatni, hogy szinte semennyit. Az, hogy biciklivel járok, nem plusz stressz, nem túlélés, hanem maga a békesség. Amikor nagyobb városokban (München, Köln, Frankfurt) jártunk, töredékét se tapasztaltuk a legendás budapesti frusztrációnak vagy "közlekedési-bűnbakkeresésnek" - vagyis hogy mindig más a hülye. Itt az emberek nyugodtabbak, ritkán futok bele olyan konfliktushelyzetekbe, amelyeket egy idegen tőlem teljesen független indulata idéz elő. Úgy tapasztaltam, hogy az autósok előzékenyebbek, kedvesebbek, néha kicsit bambák, de sokkal ritkább itt az egymásra megorrolás az utakon, sőt, nagyon is jellemző a bocsánatkérés vezetés közben. Figyelnek a biciklisekre, figyelnek egymásra. A pénztárosoknak többnyire mindenkihez van egy kedves szavuk, a szomszédaink nem kerülik a szemkontaktust, hanem keresik, hogy aztán kedvesen köszönthessenek bennünket.
A bonni Starbucks teraszán (Fotó: Czett Petra)
Környezettudatosabb vagyok
Felborogatott szelektív hulladékgyűjtőpontok körül retek, ocsmány halmok, és a szél minden irányba sodorja a szemetet. Ismerős, nem? Németországban nem találkozom ezzel.
Lebomló hulladék, papír, üveg, műanyag, fém - így szelektálunk mi. Örömmel tölt el, hogy biztosítják az ehhez szükséges feltételeket. A különböző típusú szemetekért egy évre előre ki van írva, hogy mikor jönnek a kukások. Nem késnek, nem hagynak mocskot, és senki se túrja szét a kukákat. Az energiafogyasztásra is odafigyelünk, motivál, hogy annyi szélerőmű forog körülöttünk, és látjuk az eredményét is. A legkisebb német településeken is több olyan ház van, amelyek tetején ott a napelem vagy a napkollektor. A műanyag palackok és a fém dobozok betétdíjasak - remek ötlet, mert így azok is lelkesen gyűjtik ezeket, akik amúgy nem foglalkoznának vele vagy csak eldobálnák.
Kedvesebb vagyok
Ma például az edzőteremben odajött hozzám egy idősebb hapsi, és nem azért, hogy megfogdosson, vagy megnézze, mennyire átlátszó a gatyám, hanem azért, hogy segítsen beállítani a lábam hosszához a kondigépet. Szintén ma állok a boltban a kasszánál a sorban, és az előttem várakozó nő hátranéz, látja, hogy milyen kevés cuccom van, és azt mondja, hogy menjek csak nyugodtan elé, mert látja, hogy kevés dolgot veszek, és az ő vásárlása hosszabb ideig fog tartani.
Én pedig nem úgy reagálok, mint egy frusztrált, nagyvárosi bunkó, hogy"mit képzelsz, papi, majd te mondod meg nekem, hogy mit kell csinálni, inkább menj haza és számolgasd a nyugdíjad, úgyis belőlem élsz", vagy"még jó, hogy előre engedsz, kisanyám, alig van cuccom, mit képzelsz magadról, gizdulsz itt, hogy mennyit megengedhetsz magadnak? Nem mindenki lopja a pénzt, ahogy te!"
Szóval értitek a különbséget.
A kedvesség és figyelmesség nem kerül semmibe, mégis bearanyozza az életet és mindennapokat, és rám is átragad.
Az emberek spontánabbak, örömmel egymásra mosolyognak, köszöntenek. Ha tétován állsz, odajönnek, hogy segítsenek. A városban sétálva kevés a mogorva arc, az összeráncolt szemöldök, több a báj és több a bizalom. Mosolyogva köszönök, nem motyogva, örömmel szállok be egy buszon elindult beszélgetésbe pár nénivel, bácsival vagy fiatallal, és szívből kívánok kellemes estét a záráskor is elragadó bolti eladónak.
Koblenzi kisvonat (Fotó: Czett Petra)
Objektívebb vagyok
Ahogy a magyarországi mindennapokat megéltem, azt hittem, hogy az emberek máshol is hasonlóképpen viselkednek, mint otthon. A többség önző, nincs ereje másokra is odafigyelni, örül, ha túléli a napot. De rá kellett jönnöm, hogy nem mindenhol idegbeteg a lakosság. Ahol jobb a létbiztonság, ahol több a remény, ahol több a megbecsülés, ahol több ideje van az embernek önmagára, ott máshogy is lehet élni.
Magyarországot nagyon, Németországot pedig hellyel-közzel már ismerem. Látva azt, hogy milyen körülmények között élnek itt az emberek (a számottevően más mentalitás, nyitottság, higgadtság, bizalom, emberség), hazautazva már sokkal rosszabbnak látom az otthoni helyzetet, mert látom, hogy milyen lehetne. Már nem az az alapértelmezett, hogy számítanom kell arra, hogy valaki bunkó lesz velem ok nélkül. Legutóbb 10 perce se voltam Magyarországon, amikor az autóúton egy sima félőrült elkezdett előzgetni, majd bemutatott nekünk, hogy így"imponáljon" a mellette ülő kedves hölgynek. Ez otthon sajnos teljesen hétköznapi. Németországban még nem találkoztam ilyennel, pedig rengeteget utaztunk autóval itt is.
Nehezebben ébredek
Itt, Koblenzben egy órával később kel fel és megy le a nap. Természetesen az utóbbit imádom, de elég nehéz megszokni, hogy majd' fél évig fél nyolc előtt nem kel fel a nap. Olyan jó fényre ébredni, és annyira nehéz sötétben kimászni az ágyból... Ez mindenképp nagy áldás otthon, frissebben keltem, kipihentebben, készen álltam a nap megmérettetéseire. A sötétben reggelizés nem ad olyan nagy lökést.
Többet sportolok
Mivel eddig csak nyelvet tanultam (hogy legyen megfelelő nyelvi kompetenciám ahhoz, hogy a képzettségemnek megfelelő állást találjak), több időm volt magamra, így hetente minimum háromszor sportolok. Ez az állóképességemen is remekül látszik; amíg a napi 20 km biciklizés eleinte halál volt, most már észre se veszem. Ez pedig csodálatos.
Nem mellesleg van a közelben egy óriási sportkomplexum, ahova a korlátlan havi bérlet 19,99 €, prémium gépeken, tiszta teremben, folyamatos szépítgetések és bővítések mellett. Ez kevesebb mint a nettó átlagbér 1 %-a. Ez átszámolva kevesebb, mint 6500 Ft - még így is olcsóbb, mint otthon, de ez itt tulajdonképpen olyan, mintha Magyarországon 1300 Ft lenne egy ilyen bérlet. Igaz, egy évre le kell szerződni, de ez még akkor is megéri, ha havonta csak egyszer tudsz elmenni.
Jobban tudok németül
A nyelvtant a németórákon, a társalgás különböző elemeit pedig az új német ismerősöktől tanulom. 30 fölött is érdemes nyelvtanulásba kezdeni! Német rádiót hallgatok, német könyveket olvasok, a számomra izgis témákban német Youtube videókat nézek. Persze még nagyon sokat kell fejlődnöm. Fájdalmas volt a felismerés, hogy a felsőfokú nyelvi szint is nagyon messze van még az anyanyelvi szinttől. De lelkiismeretesen munkálkodom, hogy minden nap eggyel jobb legyek.
Koblenz külvárosa, ahol élünk (Fotó: Czett Petra)
Jobb anyagi körülmények között élünk
Németországban (egyelőre) egy keresetből is jobban élünk, mint Magyarországon kettőből. Hozzávetőlegesen egy év alatt annyit félre tudunk tenni, hogy jó színvonalon fél évig akár munka nélkül is fenntarthatnánk magunkat (a férjem nagyjából ugyanazt a munkát végzi itt is, mint otthon).
Amióta itt élünk, hetente eszünk halat, gondolkodás nélkül megvehetjük az egészségesebb élelmiszert, és pár havonta egy belföldi hosszú hétvégét is megengedhetnénk magunknak. Tervezhetünk nyaralást és síelést is. És nem csak fényes ábránd a kéthetes kikapcsolódás valahol messze Európától.
Otthon sokszor hallottam, hogy ugyan Németországban jobbak a bérek, de minden sokkal drágább. Ez egyáltalán nem igaz. Sok dolog drágább valamennyivel, de arányait tekintve közel sem annyival, amennyivel magasabbak a bérek. Nem mellesleg az élelmiszerek, üzemanyag, ruházati cikkek, sportbérletek, színházjegyek, szabadidős programok sokszor jóval olcsóbbak, mint otthon.
Budapesten az átlag nettó fizetésből szűkösen jön ki egy albérletben élő pár, ahol csak az egyik fél dolgozik. Itt az átlag nettó fizetésből, egy keresettel egy kisebb városban jó színvonalon lehet élni, és nem irracionális közben autóra vagy nyaralásra gyűjteni.
Bátrabban tervezek
Mivel az anyagi körülményeink jobbak, megengedhetem magamnak, hogy csak félállásban dolgozzak, ha esetleg szeretnék egy továbbképzést csinálni, vagy - ahogy a terveink között szerepel - egyetemen tanulni. Felnőtt fejjel is van lehetőségem arra, hogy új és izgalmas dolgokat tanuljak, akár egy új szakmát, akár nyelveket, nem kell azon görcsölni, hogy napi 10 órát kell dolgoznom és pisilni sincs időm.
Itt a heti párórás munkától a rendes heti 40 órás munkáig sokféle felállásban lehet dolgozni, ez sokat segít a pároknak a családtervezésben is.
Kevésbé félek
A közbiztonság sokkal jobb, mint Budapesten. Igaz, otthon rendesen megtanították, hogy félni kell. Odahaza minden járművön szorongattam a táskámat, nehogy kizsebeljenek, mert a legközelebbi ismerőseim körében sokan áldozatul estek már ilyesminek. A sötétebb utcákat nagy ívben elkerültem, telefonálást imitáltam, amikor olyan helyen mentem el, ahol lomtalanítás volt, persze mindig dilemma volt, hogy lehet, hogy így majd a mobilomat akarják elvenni, és sokszor futottam, amikor valaki már túl hosszú ideje jött mögöttem. Biztosan van ebben plusz para és bizalmatlanság a részemről, de nem alaptalanul. Németországban inkább az a jellemző, hogy ha valamit leejtek, kiesik a táskámból, valaki pillanatok alatt felkapja és utánam hozza (akár futva is - megtörtént!). A biciklik a boltok előtt sokszor lelakatolatlanul várják türelmesen gazdáikat, amíg az bevásárol. Budapesten többe került a biciklilakatom, mint a bringa. Amíg otthon, ha valaki az utcán megszólított, biztos, hogy kérni akart tőled valamit, esetleg elterelni a figyelmet, hogy közben kifoszthasson, addig itt tényleg csak azt kérdezik, hogy mennyi az idő, hogy hol vettem a csizmám, vagy hogy mit szólok a sok esőzéshez.
Biztatóbb az egészségügy
Amíg Magyarországon minden alkalommal rettegtem, amikor orvoshoz kellett mennem, addig itt például a háziorvosnál is van labor (például nálunk, egy kisváros külvárosában is), így néhány vizsgálat eredményét azonnal (értsd: percek alatt!) megkapom, így megspórolok egy beutaló-kuncsorgást és egy pár hetes várakozást. A receptre felírt gyógyszerek közül sokat ingyen kapsz, de legalábbis számottevő kedvezménnyel.
A Rajna partja Bonnban (Fotó: Czett Petra)
Toleránsabb vagyok
Sokféle ember él együtt Németországban. Mindenféle vallás képviselteti magát, sokféle öltözködéssel találkozom. Nagyon trendi a tetoválás, a piercing, a kék haj, a 10 cm hosszú műszempilla, a mangajelmez (!!!), sok a kövér, sok a sovány, sok a kendős, sok a köldökig dekoltált, sok a meleg, sok a heteró, és mindegyik típusban sok a kedves és persze azért akad köztük hülye is. Már kevésbé ítélkezem a külső alapján, ez pedig sok rossz érzés alól feloldoz.
Összességében
Ha nyitott vagy és bátor, vannak terveid, rugalmas vagy és energiát fektetsz abba, hogy beilleszkedj és megtanuld a nyelvet, nyugodtabb és kevésbé bizonytalan élet vár rád Németországban mint otthon. Természetesen örömmel tölt el, amikor azt hallom, hogy valaki Magyarországon maximálisan tud érvényesülni, fejlődni, és építkezni - mind emberileg, mind anyagilag, de sajnos többször hallom ennek az ellenkezőjét.
Mi a néhány év alatt összespórolt pénzükkel jöttünk ki, a férjemet itt már várta egy állás. Szóval rendesen rákészültünk, sokáig terveztünk, végül belevágtunk. Szerintem életünk legjobb döntése volt. Amikor elkezdődött az itteni életünk, akkor döbbentem rá, hogy milyen érzés is nyugodt körülmények között élni, és addig nem is tudtam, hogy mennyi bosszúság ér nap mint nap, akármennyire is igyekeztem higgadt és kedves lenni. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem a pénz a lényeg! De kétségtelen, hogy egész más úgy tervezni, kikapcsolódni, nyugodtnak maradni, kedvesnek lenni, hogy még dolgozunk 10 hónapot, és tudunk venni egy jó állapotú, használt, német autót, mint úgy, hogy ha majd nyerek a lottón, veszek egy békávé-bérletet... Addig pedig bliccelek.
Czett Petra
A férjem egy ismerős révén kapott hírt egy neki való pozícióról Németországban. Hosszas morfondírozás után belevágtuk. Őt felvették, mi pedig nekilódultunk.
Egy éve Koblenz számunkra egy bájos turistalátványosság volt. Ma az otthonunk. Egy éve izgultam és féltem egyszerre. Hol fogunk lakni, hogy fogunk beilleszkedni, hogy fogom bírni a barátaim nélkül, hogy fogom megértetni magam, fel fog-e emészteni a honvágy, és mi lesz, ha rémesen fogjuk érezni magunkat? Mára minden kérdésre választ kaptam.
Hogy miben változtam az elmúlt egy évben? És miben más az életem itt, mint otthon? Nehéz az összehasonlítás, mert ez Budapesttel ellentétben egy kisváros, és közben magam is rengeteget változtam. De a különbséget minden nap érzem a bőrömön.
Miként a környezetem is, én is nyugodtabb vagyok
Leszállnék a 4-6-os villamosról, de már négyen fellöknek, ahogy megiramodva, türelmetlenül felszállnak. Az arcizmaim tikkelni kezdenek, fejemben szitokszavak zsibongnak. Mért ilyen hülye, miért ilyen kretén?
Hát ebből Németországban sokkal kevesebbet kapok. Mondhatni, hogy szinte semennyit. Az, hogy biciklivel járok, nem plusz stressz, nem túlélés, hanem maga a békesség. Amikor nagyobb városokban (München, Köln, Frankfurt) jártunk, töredékét se tapasztaltuk a legendás budapesti frusztrációnak vagy "közlekedési-bűnbakkeresésnek" - vagyis hogy mindig más a hülye. Itt az emberek nyugodtabbak, ritkán futok bele olyan konfliktushelyzetekbe, amelyeket egy idegen tőlem teljesen független indulata idéz elő. Úgy tapasztaltam, hogy az autósok előzékenyebbek, kedvesebbek, néha kicsit bambák, de sokkal ritkább itt az egymásra megorrolás az utakon, sőt, nagyon is jellemző a bocsánatkérés vezetés közben. Figyelnek a biciklisekre, figyelnek egymásra. A pénztárosoknak többnyire mindenkihez van egy kedves szavuk, a szomszédaink nem kerülik a szemkontaktust, hanem keresik, hogy aztán kedvesen köszönthessenek bennünket.
A bonni Starbucks teraszán (Fotó: Czett Petra)
Környezettudatosabb vagyok
Felborogatott szelektív hulladékgyűjtőpontok körül retek, ocsmány halmok, és a szél minden irányba sodorja a szemetet. Ismerős, nem? Németországban nem találkozom ezzel.
Lebomló hulladék, papír, üveg, műanyag, fém - így szelektálunk mi. Örömmel tölt el, hogy biztosítják az ehhez szükséges feltételeket. A különböző típusú szemetekért egy évre előre ki van írva, hogy mikor jönnek a kukások. Nem késnek, nem hagynak mocskot, és senki se túrja szét a kukákat. Az energiafogyasztásra is odafigyelünk, motivál, hogy annyi szélerőmű forog körülöttünk, és látjuk az eredményét is. A legkisebb német településeken is több olyan ház van, amelyek tetején ott a napelem vagy a napkollektor. A műanyag palackok és a fém dobozok betétdíjasak - remek ötlet, mert így azok is lelkesen gyűjtik ezeket, akik amúgy nem foglalkoznának vele vagy csak eldobálnák.
Kedvesebb vagyok
Ma például az edzőteremben odajött hozzám egy idősebb hapsi, és nem azért, hogy megfogdosson, vagy megnézze, mennyire átlátszó a gatyám, hanem azért, hogy segítsen beállítani a lábam hosszához a kondigépet. Szintén ma állok a boltban a kasszánál a sorban, és az előttem várakozó nő hátranéz, látja, hogy milyen kevés cuccom van, és azt mondja, hogy menjek csak nyugodtan elé, mert látja, hogy kevés dolgot veszek, és az ő vásárlása hosszabb ideig fog tartani.
Én pedig nem úgy reagálok, mint egy frusztrált, nagyvárosi bunkó, hogy"mit képzelsz, papi, majd te mondod meg nekem, hogy mit kell csinálni, inkább menj haza és számolgasd a nyugdíjad, úgyis belőlem élsz", vagy"még jó, hogy előre engedsz, kisanyám, alig van cuccom, mit képzelsz magadról, gizdulsz itt, hogy mennyit megengedhetsz magadnak? Nem mindenki lopja a pénzt, ahogy te!"
Szóval értitek a különbséget.
A kedvesség és figyelmesség nem kerül semmibe, mégis bearanyozza az életet és mindennapokat, és rám is átragad.
Az emberek spontánabbak, örömmel egymásra mosolyognak, köszöntenek. Ha tétován állsz, odajönnek, hogy segítsenek. A városban sétálva kevés a mogorva arc, az összeráncolt szemöldök, több a báj és több a bizalom. Mosolyogva köszönök, nem motyogva, örömmel szállok be egy buszon elindult beszélgetésbe pár nénivel, bácsival vagy fiatallal, és szívből kívánok kellemes estét a záráskor is elragadó bolti eladónak.
Koblenzi kisvonat (Fotó: Czett Petra)
Objektívebb vagyok
Ahogy a magyarországi mindennapokat megéltem, azt hittem, hogy az emberek máshol is hasonlóképpen viselkednek, mint otthon. A többség önző, nincs ereje másokra is odafigyelni, örül, ha túléli a napot. De rá kellett jönnöm, hogy nem mindenhol idegbeteg a lakosság. Ahol jobb a létbiztonság, ahol több a remény, ahol több a megbecsülés, ahol több ideje van az embernek önmagára, ott máshogy is lehet élni.
Magyarországot nagyon, Németországot pedig hellyel-közzel már ismerem. Látva azt, hogy milyen körülmények között élnek itt az emberek (a számottevően más mentalitás, nyitottság, higgadtság, bizalom, emberség), hazautazva már sokkal rosszabbnak látom az otthoni helyzetet, mert látom, hogy milyen lehetne. Már nem az az alapértelmezett, hogy számítanom kell arra, hogy valaki bunkó lesz velem ok nélkül. Legutóbb 10 perce se voltam Magyarországon, amikor az autóúton egy sima félőrült elkezdett előzgetni, majd bemutatott nekünk, hogy így"imponáljon" a mellette ülő kedves hölgynek. Ez otthon sajnos teljesen hétköznapi. Németországban még nem találkoztam ilyennel, pedig rengeteget utaztunk autóval itt is.
Nehezebben ébredek
Itt, Koblenzben egy órával később kel fel és megy le a nap. Természetesen az utóbbit imádom, de elég nehéz megszokni, hogy majd' fél évig fél nyolc előtt nem kel fel a nap. Olyan jó fényre ébredni, és annyira nehéz sötétben kimászni az ágyból... Ez mindenképp nagy áldás otthon, frissebben keltem, kipihentebben, készen álltam a nap megmérettetéseire. A sötétben reggelizés nem ad olyan nagy lökést.
Többet sportolok
Mivel eddig csak nyelvet tanultam (hogy legyen megfelelő nyelvi kompetenciám ahhoz, hogy a képzettségemnek megfelelő állást találjak), több időm volt magamra, így hetente minimum háromszor sportolok. Ez az állóképességemen is remekül látszik; amíg a napi 20 km biciklizés eleinte halál volt, most már észre se veszem. Ez pedig csodálatos.
Nem mellesleg van a közelben egy óriási sportkomplexum, ahova a korlátlan havi bérlet 19,99 €, prémium gépeken, tiszta teremben, folyamatos szépítgetések és bővítések mellett. Ez kevesebb mint a nettó átlagbér 1 %-a. Ez átszámolva kevesebb, mint 6500 Ft - még így is olcsóbb, mint otthon, de ez itt tulajdonképpen olyan, mintha Magyarországon 1300 Ft lenne egy ilyen bérlet. Igaz, egy évre le kell szerződni, de ez még akkor is megéri, ha havonta csak egyszer tudsz elmenni.
Jobban tudok németül
A nyelvtant a németórákon, a társalgás különböző elemeit pedig az új német ismerősöktől tanulom. 30 fölött is érdemes nyelvtanulásba kezdeni! Német rádiót hallgatok, német könyveket olvasok, a számomra izgis témákban német Youtube videókat nézek. Persze még nagyon sokat kell fejlődnöm. Fájdalmas volt a felismerés, hogy a felsőfokú nyelvi szint is nagyon messze van még az anyanyelvi szinttől. De lelkiismeretesen munkálkodom, hogy minden nap eggyel jobb legyek.
Koblenz külvárosa, ahol élünk (Fotó: Czett Petra)
Jobb anyagi körülmények között élünk
Németországban (egyelőre) egy keresetből is jobban élünk, mint Magyarországon kettőből. Hozzávetőlegesen egy év alatt annyit félre tudunk tenni, hogy jó színvonalon fél évig akár munka nélkül is fenntarthatnánk magunkat (a férjem nagyjából ugyanazt a munkát végzi itt is, mint otthon).
Amióta itt élünk, hetente eszünk halat, gondolkodás nélkül megvehetjük az egészségesebb élelmiszert, és pár havonta egy belföldi hosszú hétvégét is megengedhetnénk magunknak. Tervezhetünk nyaralást és síelést is. És nem csak fényes ábránd a kéthetes kikapcsolódás valahol messze Európától.
Otthon sokszor hallottam, hogy ugyan Németországban jobbak a bérek, de minden sokkal drágább. Ez egyáltalán nem igaz. Sok dolog drágább valamennyivel, de arányait tekintve közel sem annyival, amennyivel magasabbak a bérek. Nem mellesleg az élelmiszerek, üzemanyag, ruházati cikkek, sportbérletek, színházjegyek, szabadidős programok sokszor jóval olcsóbbak, mint otthon.
Budapesten az átlag nettó fizetésből szűkösen jön ki egy albérletben élő pár, ahol csak az egyik fél dolgozik. Itt az átlag nettó fizetésből, egy keresettel egy kisebb városban jó színvonalon lehet élni, és nem irracionális közben autóra vagy nyaralásra gyűjteni.
Bátrabban tervezek
Mivel az anyagi körülményeink jobbak, megengedhetem magamnak, hogy csak félállásban dolgozzak, ha esetleg szeretnék egy továbbképzést csinálni, vagy - ahogy a terveink között szerepel - egyetemen tanulni. Felnőtt fejjel is van lehetőségem arra, hogy új és izgalmas dolgokat tanuljak, akár egy új szakmát, akár nyelveket, nem kell azon görcsölni, hogy napi 10 órát kell dolgoznom és pisilni sincs időm.
Itt a heti párórás munkától a rendes heti 40 órás munkáig sokféle felállásban lehet dolgozni, ez sokat segít a pároknak a családtervezésben is.
Kevésbé félek
A közbiztonság sokkal jobb, mint Budapesten. Igaz, otthon rendesen megtanították, hogy félni kell. Odahaza minden járművön szorongattam a táskámat, nehogy kizsebeljenek, mert a legközelebbi ismerőseim körében sokan áldozatul estek már ilyesminek. A sötétebb utcákat nagy ívben elkerültem, telefonálást imitáltam, amikor olyan helyen mentem el, ahol lomtalanítás volt, persze mindig dilemma volt, hogy lehet, hogy így majd a mobilomat akarják elvenni, és sokszor futottam, amikor valaki már túl hosszú ideje jött mögöttem. Biztosan van ebben plusz para és bizalmatlanság a részemről, de nem alaptalanul. Németországban inkább az a jellemző, hogy ha valamit leejtek, kiesik a táskámból, valaki pillanatok alatt felkapja és utánam hozza (akár futva is - megtörtént!). A biciklik a boltok előtt sokszor lelakatolatlanul várják türelmesen gazdáikat, amíg az bevásárol. Budapesten többe került a biciklilakatom, mint a bringa. Amíg otthon, ha valaki az utcán megszólított, biztos, hogy kérni akart tőled valamit, esetleg elterelni a figyelmet, hogy közben kifoszthasson, addig itt tényleg csak azt kérdezik, hogy mennyi az idő, hogy hol vettem a csizmám, vagy hogy mit szólok a sok esőzéshez.
Biztatóbb az egészségügy
Amíg Magyarországon minden alkalommal rettegtem, amikor orvoshoz kellett mennem, addig itt például a háziorvosnál is van labor (például nálunk, egy kisváros külvárosában is), így néhány vizsgálat eredményét azonnal (értsd: percek alatt!) megkapom, így megspórolok egy beutaló-kuncsorgást és egy pár hetes várakozást. A receptre felírt gyógyszerek közül sokat ingyen kapsz, de legalábbis számottevő kedvezménnyel.
A Rajna partja Bonnban (Fotó: Czett Petra)
Toleránsabb vagyok
Sokféle ember él együtt Németországban. Mindenféle vallás képviselteti magát, sokféle öltözködéssel találkozom. Nagyon trendi a tetoválás, a piercing, a kék haj, a 10 cm hosszú műszempilla, a mangajelmez (!!!), sok a kövér, sok a sovány, sok a kendős, sok a köldökig dekoltált, sok a meleg, sok a heteró, és mindegyik típusban sok a kedves és persze azért akad köztük hülye is. Már kevésbé ítélkezem a külső alapján, ez pedig sok rossz érzés alól feloldoz.
Összességében
Ha nyitott vagy és bátor, vannak terveid, rugalmas vagy és energiát fektetsz abba, hogy beilleszkedj és megtanuld a nyelvet, nyugodtabb és kevésbé bizonytalan élet vár rád Németországban mint otthon. Természetesen örömmel tölt el, amikor azt hallom, hogy valaki Magyarországon maximálisan tud érvényesülni, fejlődni, és építkezni - mind emberileg, mind anyagilag, de sajnos többször hallom ennek az ellenkezőjét.
Mi a néhány év alatt összespórolt pénzükkel jöttünk ki, a férjemet itt már várta egy állás. Szóval rendesen rákészültünk, sokáig terveztünk, végül belevágtunk. Szerintem életünk legjobb döntése volt. Amikor elkezdődött az itteni életünk, akkor döbbentem rá, hogy milyen érzés is nyugodt körülmények között élni, és addig nem is tudtam, hogy mennyi bosszúság ér nap mint nap, akármennyire is igyekeztem higgadt és kedves lenni. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem a pénz a lényeg! De kétségtelen, hogy egész más úgy tervezni, kikapcsolódni, nyugodtnak maradni, kedvesnek lenni, hogy még dolgozunk 10 hónapot, és tudunk venni egy jó állapotú, használt, német autót, mint úgy, hogy ha majd nyerek a lottón, veszek egy békávé-bérletet... Addig pedig bliccelek.
Czett Petra
