Lipcséről sok minden eszünkbe juthat, a híres vásártól Bachon és a Tamás templomon át Goethéig és a Faust egyik helyszínéül szolgáló, jövőre ötszázadik születésnapját ünneplő Auerbach pincéig. A környezettudatos látogatók azonban a szász nagyváros legvonzóbb tulajdonságát a fenntarthatóságban látják, Lipcse ugyanis 2030-ra el akarja nyerni a Zero Waste City, azaz nulla hulladéktermeléssel működő város címet.
Nem, a nulla hulladék nem azt jelenti, hogy nem dobjuk el az utcán a koszos papírzsebkendőnket, vagy a sajtos pogácsánk összegyűrt zacskóját. Az Egyesült Államokból indult mozgalom valójában tudatos (értsd: minimális) fogyasztást és környezettudatos életmódot jelent, ami automatikusan magával hozza azt is, hogy a szeméttermelésünk a zéró felé közelít. Azt elérni, hogy egy város, egy háztartás, vagy akár csak egyetlen személy is zero waste életmódot éljen, azaz gyakorlatilag semmiféle hulladékot ne termeljen, megvalósíthatatlan volna. Azt viszont meg lehet célozni, és kicsi, de következetes lépésekkel el is lehet érni, hogy egy adott háztartásban, vagy esetünkben egy adott városban lehetőleg semmi ne menjen veszendőbe. Ha pedig minél többen ügyelnek rá, hogy csak azt veszik meg, amihez másképp nem juthatnak hozzá, a többit pedig kölcsönkérik, beszerzik használtan, vagy elcserélik, akkor az adott közösség a ma megszokottnál jóval kisebb környezeti terheléssel éli majd a mindennapjait.
Lipcsében ennek a törekvésnek valóban számos jelét látni. Az elképzelés valóra váltását elősegítő programok saját szlogent is kaptak, természetesen Goethétől. A Faust első részének az Auerbach pincében játszódó jelenetében hangzik el a „Lipcsém, dicsérlek!” (Jékely Zoltán fordításában: „Lipcsénk tetszik nekik”) mondat, amelyet a környezetvédelem témájához illesztve úgy alakítottak át: Lipcsém, kíméllek! Ennek jegyében minden házban ott sorakoznak a szelektív kukák, és részletes tájékoztatókkal magyarázzák el, mit melyikbe kell bedobálni. Emellett arra is igyekeznek rávenni a lipcseieket, hogy kapcsolódjanak be a körkörös gazdaságba, és tegyék a magukévá az újrahasznosítás gyakorlatát.
Ezt megkönnyítendő, számtalan bolhapiacon lehet adni-venni a használt, de még használható ruhákat, háztartási cikkeket, edényeket, könyveket, bútorokat, illetve a városban járva lépten-nyomon találkozunk second hand üzletekkel, ahol szintén jó áron szerezhetünk be ruhadarabokat és használati tárgyakat. Vicces módon ezek a boltok sokszor az óriási, sokemeletes fast fashion áruházak szomszédságában találhatók, viszont láthatólag jól megélnek egymás mellett. Egyébként rendkívül tanulságos nézgelődni ezeken a többnyire adományboltként működő helyeken, és rádöbbenni, mindannyian mennyi fölösleges holmit halmozunk fel. Az új autóról szokták mondani, hogy amint kigördülünk vele a kereskedés kapuján, már feleannyit ér, mint amennyiért vettük; végignézve a polcok kínálatát, megállapíthatjuk, hogy ez a kijelentés az összes fogyasztási cikkre érvényes.
A tényleg jelképes összegért beszerezhető cikkek mellett pénz nélkül is hozzájuthatunk ruhákhoz, háztartási felszerelésekhez, játékokhoz, könyvekhez az ingyenes boltokban: csak besétálunk, kiválasztjuk, ami tetszik (nyilván nem a fél boltot), és kisétálunk. Ha nincs időnk könyvtárba menni, ingyen olvasnivalót a cserebere-könyvespolcokról választhatunk, és ugyanoda ki is tehetjük a saját, megunt könyveinket, ahogyan ruhadarabok cseréjére is városszerte több mint negyven „csereszekrény” ad lehetőséget. Minden lakónegyedben találunk adománypolcokat és -szekrényeket, ahol szintén bárki elhelyezheti a számára nélkülözhetővé vált dolgait, és ami oda bekerül, az attól kezdve szabadon elvihető. Ugyanígy önálló „kellékoázisokat” is létrehoztak, ott a szereléshez, barkácsoláshoz, lakásfelújításhoz szükséges anyagok lelhetnek új gazdára.
Szintén sokfelé akadnak élelmiszeradományos polcok, itt főként száraz élelmiszert és konzerveket szoktak elhelyezni, de szendvicseket vagy az előző napról megmaradt főtt ételt is. Ezen kívül számos ételmegosztó állomás is működik, szintén azzal a céllal, hogy a még fogyasztható ennivaló ne menjen kárba. Városszerte működik jó néhány kölcsönző, de még úgynevezett ludotéka is, ahonnan gyerekjátékokat lehet egy bizonyos időre kikölcsönözni. Az elromlott háztartási készülékeket műhelyekben javíttathatjuk meg, de léteznek olyan „reparáló kávézók” is, ahol egy kávé mellett szakemberek nyújtanak segítséget ahhoz, hogyan javíthatjuk meg mi magunk az elromlott kenyérpirítónkat, hajszárítónkat, cserélhetjük ki a kabátunk tönkrement cipzárját, hajthatjuk fel a túl hosszú nadrágunkat.
A tervek között szerepel egy teljes áruház kialakítása, ahol a kiválogatott holmiknak második esélyt adnának az életre. Az elképzelések szerint itt helyet kaphatnának a lomtalanításra, illetve ajándékba szánt dolgok egyaránt. A létesítményben nemcsak újrahasznosított termékekhez lehetne hozzájutni, hanem egyéb, egyszerre környezetkímélő és takarékos megoldások is otthonra találhatnának, például egy ételmentésen alapuló kávéház. Akkor pedig még többen mondhatnák el azt, amit az Auerbach pince vendégei a Faustban: hogy Lipcse tetszik nekik.
Mörk Leonóra
Nem, a nulla hulladék nem azt jelenti, hogy nem dobjuk el az utcán a koszos papírzsebkendőnket, vagy a sajtos pogácsánk összegyűrt zacskóját. Az Egyesült Államokból indult mozgalom valójában tudatos (értsd: minimális) fogyasztást és környezettudatos életmódot jelent, ami automatikusan magával hozza azt is, hogy a szeméttermelésünk a zéró felé közelít. Azt elérni, hogy egy város, egy háztartás, vagy akár csak egyetlen személy is zero waste életmódot éljen, azaz gyakorlatilag semmiféle hulladékot ne termeljen, megvalósíthatatlan volna. Azt viszont meg lehet célozni, és kicsi, de következetes lépésekkel el is lehet érni, hogy egy adott háztartásban, vagy esetünkben egy adott városban lehetőleg semmi ne menjen veszendőbe. Ha pedig minél többen ügyelnek rá, hogy csak azt veszik meg, amihez másképp nem juthatnak hozzá, a többit pedig kölcsönkérik, beszerzik használtan, vagy elcserélik, akkor az adott közösség a ma megszokottnál jóval kisebb környezeti terheléssel éli majd a mindennapjait.
Lipcsében ennek a törekvésnek valóban számos jelét látni. Az elképzelés valóra váltását elősegítő programok saját szlogent is kaptak, természetesen Goethétől. A Faust első részének az Auerbach pincében játszódó jelenetében hangzik el a „Lipcsém, dicsérlek!” (Jékely Zoltán fordításában: „Lipcsénk tetszik nekik”) mondat, amelyet a környezetvédelem témájához illesztve úgy alakítottak át: Lipcsém, kíméllek! Ennek jegyében minden házban ott sorakoznak a szelektív kukák, és részletes tájékoztatókkal magyarázzák el, mit melyikbe kell bedobálni. Emellett arra is igyekeznek rávenni a lipcseieket, hogy kapcsolódjanak be a körkörös gazdaságba, és tegyék a magukévá az újrahasznosítás gyakorlatát.
Ezt megkönnyítendő, számtalan bolhapiacon lehet adni-venni a használt, de még használható ruhákat, háztartási cikkeket, edényeket, könyveket, bútorokat, illetve a városban járva lépten-nyomon találkozunk second hand üzletekkel, ahol szintén jó áron szerezhetünk be ruhadarabokat és használati tárgyakat. Vicces módon ezek a boltok sokszor az óriási, sokemeletes fast fashion áruházak szomszédságában találhatók, viszont láthatólag jól megélnek egymás mellett. Egyébként rendkívül tanulságos nézgelődni ezeken a többnyire adományboltként működő helyeken, és rádöbbenni, mindannyian mennyi fölösleges holmit halmozunk fel. Az új autóról szokták mondani, hogy amint kigördülünk vele a kereskedés kapuján, már feleannyit ér, mint amennyiért vettük; végignézve a polcok kínálatát, megállapíthatjuk, hogy ez a kijelentés az összes fogyasztási cikkre érvényes.
A tényleg jelképes összegért beszerezhető cikkek mellett pénz nélkül is hozzájuthatunk ruhákhoz, háztartási felszerelésekhez, játékokhoz, könyvekhez az ingyenes boltokban: csak besétálunk, kiválasztjuk, ami tetszik (nyilván nem a fél boltot), és kisétálunk. Ha nincs időnk könyvtárba menni, ingyen olvasnivalót a cserebere-könyvespolcokról választhatunk, és ugyanoda ki is tehetjük a saját, megunt könyveinket, ahogyan ruhadarabok cseréjére is városszerte több mint negyven „csereszekrény” ad lehetőséget. Minden lakónegyedben találunk adománypolcokat és -szekrényeket, ahol szintén bárki elhelyezheti a számára nélkülözhetővé vált dolgait, és ami oda bekerül, az attól kezdve szabadon elvihető. Ugyanígy önálló „kellékoázisokat” is létrehoztak, ott a szereléshez, barkácsoláshoz, lakásfelújításhoz szükséges anyagok lelhetnek új gazdára.
Szintén sokfelé akadnak élelmiszeradományos polcok, itt főként száraz élelmiszert és konzerveket szoktak elhelyezni, de szendvicseket vagy az előző napról megmaradt főtt ételt is. Ezen kívül számos ételmegosztó állomás is működik, szintén azzal a céllal, hogy a még fogyasztható ennivaló ne menjen kárba. Városszerte működik jó néhány kölcsönző, de még úgynevezett ludotéka is, ahonnan gyerekjátékokat lehet egy bizonyos időre kikölcsönözni. Az elromlott háztartási készülékeket műhelyekben javíttathatjuk meg, de léteznek olyan „reparáló kávézók” is, ahol egy kávé mellett szakemberek nyújtanak segítséget ahhoz, hogyan javíthatjuk meg mi magunk az elromlott kenyérpirítónkat, hajszárítónkat, cserélhetjük ki a kabátunk tönkrement cipzárját, hajthatjuk fel a túl hosszú nadrágunkat.
A tervek között szerepel egy teljes áruház kialakítása, ahol a kiválogatott holmiknak második esélyt adnának az életre. Az elképzelések szerint itt helyet kaphatnának a lomtalanításra, illetve ajándékba szánt dolgok egyaránt. A létesítményben nemcsak újrahasznosított termékekhez lehetne hozzájutni, hanem egyéb, egyszerre környezetkímélő és takarékos megoldások is otthonra találhatnának, például egy ételmentésen alapuló kávéház. Akkor pedig még többen mondhatnák el azt, amit az Auerbach pince vendégei a Faustban: hogy Lipcse tetszik nekik.
Mörk Leonóra
