Minden ami sport

lóspaci

Új tag
üdv mindenkinek. olyan helyet keresek ahol van úszható tó vagy tenger, és vannak sziklamászásra való hegyek is. persze kontinentális éghajlat az álom,de
legalább nyáron lehetne kellő meleg. nagyon köszi ha tudtok,tudnak segiteni!
szép napot, szép őszt!
 
T

TH6777

Vendég
Átszúrta a kezét egy faág, megműtötték, vasárnap ott volt a rajtnál

Vitathatatlan: a hét végi Hungarian Baja legnagyobb hőstette Fekete László nevéhez fűződik. A quadost a „szent őrülteket" megillető tisztelet övezte, amikor vasárnap reggel odaállt a rajthoz.

Történt ugyanis, hogy a szombati első szakaszon belefúródott a jobb karjába egy faág, ám őt ez túlságosan nem izgatta fel, elrajtolt a következő szelektíven is, hiába győzködték, hogy nem szabadna. Végül engedett a „túlerőnek" kórházba ment, de még ott is azon méltatlankodott, miért éppen vele kell ilyesminek megtörténnie, amikor vezeti a bajnokságot.

Kiderült, nem olyan egyszerű a helyzet, mint gondolta, altatásban végzett operációra volt szükség, ám mielőtt betolták a műtőbe, még szólt, hogy készítsék fel a quadját, mert ő versenyezni fog. S megtette. Voltak fájdalmai, de nem törődött velük, csak az volt a fontos, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért. S versenyben maradt.
Ami az autós mezőnyt illeti, a dobogósok sorrendje nem változott szombathoz képest: Borisz Gadaszin simán megnyerte a versenyt. („Nagyon értékes ez a győzelem, s nemcsak azért, mert tavaly kiestünk itt, hanem mert a sprint Ek-sorozatban az élre álltunk" – mondta) az egész hétvégén kiegyensúlyozott és hibátlan teljesítményt nyújtó Korda Erik előtt („Ennél előrébb nem végezhettünk volna, a magyar értékelésben így is elsők vagyunk, kihoztuk a versenyből a maximumot" – értékelt Korda).

Az összetett pontversenyben vezető Szalay Balázs hozta a „kötelezőt", a magyar értékelésben második lett, s ezzel újabb nagy lépést tett első abszolút bajnoki címe felé. „Megtettünk mindent, hogy előrébb kerüljünk, de nem sikerült. A második hely is értékes, számunkra, nehéz versenyen vagyunk túl" – mondta az Opel-pilóta.



<TABLE class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=64 align=center><CAPTION>

</CAPTION><TBODY><TR class=odd><TD>

</TD></TR><TR class=even><TD>


</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég
Olimpiai bajnokokkal nyitottak tanévet a Testnevelési Egyetemen
2010. 08. 30. 17.55

<RIGHT>
Hétfőn délután megtartották a hivatalos tanévnyitót a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Az eseményen részt vett Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, valamint Szekeres Pál, a tárca sportért felelős helyettes államtitkára is.

Czene beszédében kihangsúlyozta: a kormány az elkövetkező négy évben különös figyelmet fordít a sportra, amelyet stratégiai ágazatnak tekint. Az elkövetkezendő időszak teendőiben a TF-re, mint stratégiai partnerére is számít, különös tekintettel az intézmény padjait koptató hallgatókra, aktív sportolókra. Megerősítette továbbá, hogy kiemelt figyelmet szentelnek az intézmény testkulturális képzési területen folytatott tevékenységére.

Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó az esemény egyik moderátoraként is közreműködött az ünnepségen, ahol ismertette a TF oktatói-kutatói közössége, illetve az intézmény hallgatói által az elmúlt tanévben elért jelentősebb sikereket, eredményeket. A hallgatók számos világversenyen szerepeltek sikerrel. Kovács Katalin a poznani kajak-kenu világbajnokságon szerzett két arany- és egy ezüstérmet, vb-címeinek száma így 29-re emelkedett, a ezzel sportágában rekorder lett.

Nem mellékesen az elmúlt tanév során még két Eb-aranyat is gyűjtött Spanyolországban, 200 és 500 méteren, Janics Natasával a kajak kettesek mezőnyében. Szintén a kajak-kenu vb-n szerzett ezüstérmet a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kajakpáros 1000 méteren. A cselgáncs Európa-bajnokságon, Bécsben ugyancsak szép TF-es siker született: Mészáros Anett a 70 kg-osok mezőnyében nyert.
 
T

TH6777

Vendég

A rossz ugrás után meghalt egy 14 éves hódeszkás
2010. 09. 04. 11.33
<RIGHT>
Elhunyt a Svájcban edzőtáborozó orosz hódeszka-válogatott egyik fiatal tagja.

A rendőrség közleménye szerint egy 14 éves versenyző az egyik ugrás során elveszítette az egyensúlyát, súlyos fejsérüléseket szenvedett, majd a kórházba szállítás után meghalt. A hódeszkás viselt fej- és gerincvédőt.


Két évre eltiltották a volt világelső tollaslabdázót
2010. 09. 06. 07.03

<RIGHT>
Doppingszer nyomaira bukkantak a kínai Csou Minek (Zhou Mi), a női tollaslabda korábbi világranglista-vezetőjének júniusban adott mintájában.

A 2004-es athéni olimpián bronzérmes Csou vizeletében klenbuterolt találtak az ellenőrök. A 31 éves versenyző azzal védekezett, hogy asztmájára szedett gyógyszer tartalmazta a szert, ám a nemzetközi szövetség nem fogadta el magyarázatát, és két évre eltiltotta.

Csou Mi 2008 végén állt a ranglista első helyén, miután megnyerte a BWF Super Series Masters Finals versenyt, a sportág legnagyobb pénzdíjas tornáját.​
<CENTER><OBJECT id=ejha codeBase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/swflash.cab#version=6,0,0,0" classid=clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96b8-444553540000 width=468 height=60>
























<EMBED src="reklamok/vb_blog_cikkbe.swf" menu="false" quality="high" width="468" height="60" swLiveConnect="true" NAME="ejha" TYPE="application/x-shockwave-flash" PLUGINSPAGE="http://www.marcomedia.com/shockwave/download/index.cgi?P1_Prod_Version=ShockWaveFlash"></EMBED></OBJECT></CENTER>
 
T

TH6777

Vendég
Atlétika: eltiltották a női száz olimpiai bajnokát
2010. 10. 07. 09.43

<RIGHT>
Féléves eltiltást kapott a női 100 méteres síkfutás olimpiai és világbajnoka, a jamaicai Shell-Ann Fraser, mert a vizsgálat doppinglistás szert tartalmazó fájdalomcsillapító használatát mutatta ki nála.


A nemzetközi szövetség (IAAF) rendelkezése szerint a 23 esztendős sprinter január 7-től versenyezhet ismét. Frasert a május 23-i, sanghaji Gyémánt Liga-viadalon ellenőrizték, és mintájában oxikodont találtak.
Stephen Francis, az atléta edzője hangsúlyozta: nem teljesítménynövelőt és nem tiltott szerek elfedésére szolgáló készítményt találtak.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég

FIS: az északi-sí vb-n osztanak majd először prémiumot
2010. 10. 08. 15.48


<RIGHT>
alpesi_si.jpg



A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) úgy döntött, hogy a jövő február-márciusban, Oslóban sorra kerülő északi sí-világbajnokságon a sportág történetében először prémiumot is osztanak.

Sarah Lewis, a FIS főtitkára pénteken jelentette be, hogy az egyéni versenyekben az első hat, a csapatküzdelmekben pedig az első három helyezett kap plusz pénzdíjat.
A férfi síugrók viadalában normál és nagysáncon egyaránt 53.470, a nőknél pedig 35.900 eurót osztanak ki. A sífutóknál távonként 29.800, a kombinációban rajtolóknál 24.687, a csapatversenyekben pedig 22.350 eurót kapnak a sportolók összesen.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Nem off!
Segítsük együtt az újrakezdést!

<!-- .cikkhead -->
<TABLE class=cikkkeptable border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 align=center><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas>Segítsen Ön is az újrakezdésben! </TD></TR></TBODY></TABLE>

Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt, amikor átszakadt a Kolontár melletti vörösiszap-tároló gátja: egymillió köbméter veszélyes anyag ömlött ki. A mérgező ár elöntötte Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet, kipusztította a Marcal élővilágát, a Rábát és a Dunát is elérte. Heten meghaltak, egy eltűntet még mindig keresnek, mintegy kétszázan megsérültek. 230 család mindenét elvesztette.

A Nemzeti Sport a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (MMSZ) közösen szeretné megkönnyíteni nekik az újrakezdést – olvasóink segítségével. Akinek van használt, de működő háztartási gépe, elektronikai eszköze, amelyről szívesen lemond, leadhatja az MMSZ telephelyein és gyűjtőpontjain – nemcsak a megyeszékhelyeken, de számos településen szerte az országban.
<TABLE class="cikkinfo table_w100p" border=0 width=540 align=center><CAPTION>A TELJES LISTA
</CAPTION><TBODY><TR class=odd><TD> Gondviselés Háza Hajléktalanok Nappali Melegedője; Ajka; Gyár utca 37.; 8400; 88/200900 begin_of_the_skype_highlighting 88/200900 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Sorstárs Támogató Szolgálat; Bakonyszentlászló; László király utca 2.; 8431;

Családok Átmeneti Otthona; Budapest; Kelta utca 5.; 1033; 1/2431298 begin_of_the_skype_highlighting 1/2431298 end_of_the_skype_highlighting

Családok Átmeneti Otthona I; Budapest; Szatmár utca 26.; 1142; 1/2523135 begin_of_the_skype_highlighting 1/2523135 end_of_the_skype_highlighting

Családok Átmeneti Otthona; Budapest; Csertő utca 12-14.; 1144; 1/2523135 begin_of_the_skype_highlighting 1/2523135 end_of_the_skype_highlighting

Családok Átmeneti Otthona; Budapest; Nagy Lajos király útja 155. fsz. 1.; 1142; 1/2523135 begin_of_the_skype_highlighting 1/2523135 end_of_the_skype_highlighting

Családok Átmeneti Otthona; Budapest; Várna utca 9. I. em. 13.; 1149; 1/2523135 begin_of_the_skype_highlighting 1/2523135 end_of_the_skype_highlighting

Családok Átmeneti Otthona; Budapest; Zsivora park 2-4. 6. em. 146.; 1144; 1/2523135 begin_of_the_skype_highlighting 1/2523135 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye; Budapest; Miklós utca 32.; 1033; 1/3888920 begin_of_the_skype_highlighting 1/3888920 end_of_the_skype_highlighting

Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye; Budapest; Vágány utca 3.; 1142; 1/3201640 begin_of_the_skype_highlighting 1/3201640 end_of_the_skype_highlighting

Szociális Konyha; Budapest; Kelta utca 5.; 1039; 1/2431298 begin_of_the_skype_highlighting 1/2431298 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthona; Budapest; Távíró utca 5.; 1098; 1/3570567 begin_of_the_skype_highlighting 1/3570567 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthona; Budapest; Fő utca 41.; 1011; 1/2018517 begin_of_the_skype_highlighting 1/2018517 end_of_the_skype_highlighting

Nappali Melegedő - Nappali Központ; Budapest; Rimaszombati út 15/a; 1119; 1/2067246 begin_of_the_skype_highlighting 1/2067246 end_of_the_skype_highlighting

Nappali Melegedő; Budapest; Murányi utca 38.; 1078; 1/3216976 begin_of_the_skype_highlighting 1/3216976 end_of_the_skype_highlighting

Nappali Melegedő; Budapest; Moszkva tér 17.; 1122; 1/2018655 begin_of_the_skype_highlighting 1/2018655 end_of_the_skype_highlighting

Nappali Melegedő; Budapest; Eötvös utca 21.; 1067; 1/3122217 begin_of_the_skype_highlighting 1/3122217 end_of_the_skype_highlighting

Hajléktalanok Nappali melegedője; Budapest; Ladik utca 2-6.; 1033; 1/2421819 begin_of_the_skype_highlighting 1/2421819 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény; Budapest; Miklós utca
32.; 1033; 1/3888920 begin_of_the_skype_highlighting 1/3888920 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény; Budapest; Miklós utca
32.; 1033; 1/3888920 begin_of_the_skype_highlighting 1/3888920 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény; Budapest; Kelta utca 5.; 1039; 1/2431298 begin_of_the_skype_highlighting 1/2431298 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Öregek Szeretetotthona; Budapest; Marosvásárhelyi utca 18.; 1182; 1/2954728 begin_of_the_skype_highlighting 1/2954728 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény; Budapest; Miklós utca 32.; 1033; 1/3888920 begin_of_the_skype_highlighting 1/3888920 end_of_the_skype_highlighting

II. kerületi Utcai Gondozó Szolgálat; Budapest; Bem rakpart 28.; 1011; 1/2258280 begin_of_the_skype_highlighting 1/2258280 end_of_the_skype_highlighting

Utcai Gondozó Szolgálat I; Budapest; Ladik utca 2-6.; 1033; 1/2421819 begin_of_the_skype_highlighting 1/2421819 end_of_the_skype_highlighting

Utcai Gondozó Szolgálat; Budapest; Rimaszombati út 15/a; 1118; 1/2421819 begin_of_the_skype_highlighting 1/2421819 end_of_the_skype_highlighting

Utcai Szociális Munka XXII. Kerület; Budapest; Bem rakpart 28.; 1011; 1/2421819 begin_of_the_skype_highlighting 1/2421819 end_of_the_skype_highlighting

Szenvedélybetegek Fogadója; Budapest; Csap utca 2.; 1016; 1/201-1045 begin_of_the_skype_highlighting 1/201-1045 end_of_the_skype_highlighting

Szenvedélybetegek Fogadója; Budapest; Kékgolyó utca 19/C; 1123; 1/335-0337 begin_of_the_skype_highlighting 1/335-0337 end_of_the_skype_highlighting

Tanyagondnoki Szolgálat Cegléd Város Keleti Része; Cegléd; Bajcsy-Zsilinszky utca 26.; 2700; 53/314490 begin_of_the_skype_highlighting 53/314490 end_of_the_skype_highlighting

Tanyagondnoki Szolgálat Cegléd Város Északi Része; Cegléd; Bajcsy-Zsilinszky utca 26.; 2700; 53/314490 begin_of_the_skype_highlighting 53/314490 end_of_the_skype_highlighting

Csornai Támogató Szolgálat; Csorna; Szent István tér 25.; 9300; 96/260480 begin_of_the_skype_highlighting 96/260480 end_of_the_skype_highlighting

Dunaföldvári Támogató Szolgálat; Dunaföldvár; Duna utca 13.; 7020; 75/341245 begin_of_the_skype_highlighting 75/341245 end_of_the_skype_highlighting

Dunaújváros Támogató Szolgálat; Dunaújváros; Kőris utca 13. Fsz. 7.; 2400;

Gondviselés Háza Családok Átmeneti Otthona; Esztergom; Baross Gábor utca 3.; 2500; 33/311739 begin_of_the_skype_highlighting 33/311739 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Családsegítő Szolgálat és Hajléktalanok Nappali Melegedője; Esztergom; Kossuth Lajos utca 42.; 2500; 33/412-614 begin_of_the_skype_highlighting 33/412-614 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Támogató Szolgálat; Esztergom; Kossuth Lajos utca 42.; 2500; 33/311418 begin_of_the_skype_highlighting 33/311418 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Mentes Mihály Idősek Otthona; Fertőd; Mentes Mihály utca 1/b; 9431; 99/537019 begin_of_the_skype_highlighting 99/537019 end_of_the_skype_highlighting

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat; Gödöllő; Palotakert 2/a; 2100; 28/416567 begin_of_the_skype_highlighting 28/416567 end_of_the_skype_highlighting

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Támogató Szolgálat és Szenvedélybeteg Segítő Központ; Gödöllő; Palotakert 2/a; 2100; 28/416567 begin_of_the_skype_highlighting 28/416567 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona; Győr; Kálvária út 2.; 9024; 96/528617 begin_of_the_skype_highlighting 96/528617 end_of_the_skype_highlighting

Sorstárs Támogató Szolgálat; Győr; Amadé L. utca 1.; 9021; 96/336-129 begin_of_the_skype_highlighting 96/336-129 end_of_the_skype_highlighting

SzíneStér; Győr; Vasvári Pál utca 1/A; 9021;

Gondviselés Háza Nappali Melegedő; Hatvan; Nagyteleki út 1/a; 3000; 37/344250 begin_of_the_skype_highlighting 37/344250 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Sorstárs Támogató Szolgálat; Heves; Hunyadi J. utca 19-21.; 3360; 36/345208 begin_of_the_skype_highlighting 36/345208 end_of_the_skype_highlighting

Beténia Hajléktalan Szállás; Kalocsa; Nefelejcs utca 9.; 6300; 78/461158 begin_of_the_skype_highlighting 78/461158 end_of_the_skype_highlighting

Kapuvári Kistérségi Támogató Szolgálat; Kapuvár; Szent István király utca 8.; 9330;

Gondviselés Háza Családok Átmeneti Otthona; Kecskemét; Hoffmann János utca 11.; 6000; 76/506124 begin_of_the_skype_highlighting 76/506124 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Nappali Melegedő; Kecskemét; Hoffmann János utca 11.; 6000; 76/506124 begin_of_the_skype_highlighting 76/506124 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Népkonyha; Kecskemét; Hoffmann János utca 11.; 6000; 76/506124 begin_of_the_skype_highlighting 76/506124 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Utcai Szociális Munka; Kecskemét; Hoffmann János utca 11.; 6000; 76/506124 begin_of_the_skype_highlighting 76/506124 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona; Keszthely; Eötvös út 2.; 8360;

Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálat; Komárom; Táncsics Mihály utca 26.; 2900; 34/340255 begin_of_the_skype_highlighting 34/340255 end_of_the_skype_highlighting

Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálat; Komárom; Táncsics Mihály utca 26.; 2900; 34/340255 begin_of_the_skype_highlighting 34/340255 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza; Marcali; Táncsics Mihály utca 103; 8700; 85/310399 begin_of_the_skype_highlighting 85/310399 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza; Marcali; Táncsics Mihály utca 103.; 8700; 85/310399 begin_of_the_skype_highlighting 85/310399 end_of_the_skype_highlighting

Szent Ferenc Gondozóház Idősek Klubja; Mátrafüred; Üdülősor 29.; 3232;

Szent Ferenc és Szent Klára Gondozóház; Mátrafüred; Üdülősor 29.; 3232;

Szent Ferenc és Szent Klára Gondozóház; Mátrafüred; Hegyalja utca 7.; 3232;

Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye; Mezőkövesd; Mátyás király utca 121.; 3400; 49/411706 begin_of_the_skype_highlighting 49/411706 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Nappali Melegedő; Mezőkövesd; Mátyás király utca 121.; 3400; 49/411706 begin_of_the_skype_highlighting 49/411706 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Támogató Szolgálata és Hajléktalanok Átmeneti Szállása; Miskolc; Árpád út 126.; 3535; 46/530497 begin_of_the_skype_highlighting 46/530497 end_of_the_skype_highlighting

Népkonyha; Miskolc; Köln utca 2.; 3535; 46/531581 begin_of_the_skype_highlighting 46/531581 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Támogató Szolgálata és Hajléktalanok Átmeneti Szállása; Miskolc; Árpád út 126.; 3535; 46/370319 begin_of_the_skype_highlighting 46/370319 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Nappali Intézménye; Monor; Kossuth Lajos utca 88.; 2200; 29/413432 begin_of_the_skype_highlighting 29/413432 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Sorstárs Támogató Szolgálat; Mosonmagyaróvár; Barátság utca 29.; 9200; 96/213566 begin_of_the_skype_highlighting 96/213566 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Bóbita Családi Napközi; Nagykanizsa; Munkácsi út 7.; 8800; 93/789534 begin_of_the_skype_highlighting 93/789534 end_of_the_skype_highlighting

Huncutka Családi Napközi; Nagykanizsa; Munkácsi út 7.; 8800;

Gondviselés Háza Fogadó; Nagykanizsa; Ady Endre út 18.; 8800; 93/789180 begin_of_the_skype_highlighting 93/789180 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Sorstárs Támogató Szolgálat; Nagykanizsa; Templom tér 5.; 8800; 93/789534 begin_of_the_skype_highlighting 93/789534 end_of_the_skype_highlighting

Pápai támogató Szolgálat; Pápa; Fő tér 9.; 8500;

Befogadás Háza Időskorúak Gondozóháza; Páty; Csilla von Boeselager utca 3.; 2071; 23/344-050 begin_of_the_skype_highlighting 23/344-050 end_of_the_skype_highlighting

Befogadás Háza Lakóotthon I; Páty; Csilla von Boeselager utca 3.; 2071; 23/344-050 begin_of_the_skype_highlighting 23/344-050 end_of_the_skype_highlighting

Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat; Páty; Csilla von Boeselager utca 3.; 2071; 23/344-050 begin_of_the_skype_highlighting 23/344-050 end_of_the_skype_highlighting

Csilla Gondviselés Háza Fogyatékosok Nappali Intézménye; Pécs; Apafi utca 101.; 7629; 72/538088 begin_of_the_skype_highlighting 72/538088 end_of_the_skype_highlighting

Szolgáló Szeretet Háza Nappali Melegedő; Pécs; Janus Pannonius utca 6.; 7629; 72/538088 begin_of_the_skype_highlighting 72/538088 end_of_the_skype_highlighting

Csilla Gondviselés Háza Szociális étkeztetés; Pécs; Apafi utca 101.; 7629; 72/538088 begin_of_the_skype_highlighting 72/538088 end_of_the_skype_highlighting

Csilla Gondviselés Háza Tanyagondnoki Szolgáltatás; Pécs; Apafi utca 101.; 7629; 72/538088 begin_of_the_skype_highlighting 72/538088 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Hajléktalanok Nappali Melegedője; Sátoraljaújhely; Báthory utca 2.; 3980; 47/323009 begin_of_the_skype_highlighting 47/323009 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza; Siófok; Honvéd utca 36.; 8600; 84/323033 begin_of_the_skype_highlighting 84/323033 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza; Siófok; Béke tér 2.; 8600;

Gondviselés Háza; Siófok; Béke tér 2.; 8600; 84/323033 begin_of_the_skype_highlighting 84/323033 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központ Éjjeli Menedékhely; Szeged; Moszkvai körút 3.; 6700;

Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központ Nappali Melegedő; Szeged; Csanádi utca 9.; 6726; 62/436-808 begin_of_the_skype_highlighting 62/436-808 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központ Utcai Szociális Munka I; Szeged; Csanádi utca 9.; 6726; 62/436-808 begin_of_the_skype_highlighting 62/436-808 end_of_the_skype_highlighting

Székesfehérvári Támogató Szolgálat; Székesfehérvár; Sárkeresztúri út 4.; 8000; 22/312700 begin_of_the_skype_highlighting 22/312700 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Nappali Intézménye; Szolnok; Krúdy Gyula út 67.; 5000;

Csilla von Boeselager Idősek Napközi Otthona; Tata; Vasút utca 64.; 2890; 34/383478 begin_of_the_skype_highlighting 34/383478 end_of_the_skype_highlighting

Tatai Sorstárs Támogató Szolgálat; Tata; Vasút utca 64.; 2890; 34/382084 begin_of_the_skype_highlighting 34/382084 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Támogató Szolgálat; Tatabánya; Bem József utca 6.; 2800; 34/339256 begin_of_the_skype_highlighting 34/339256 end_of_the_skype_highlighting

Téti Kistérségi Támogató Szolgálat; Tét; Fő utca 84.; 9100;

Kistérségi Támogató Szolgálat és Napközi Otthon; Tokaj; gr. Apponyi Albert utca 12.; 3910; 47/352448 begin_of_the_skype_highlighting 47/352448 end_of_the_skype_highlighting

Kistérségi Támogató Szolgálat és Napközi Otthon; Tokaj; gr. Apponyi Albert utca 12.; 3910; 47/352448 begin_of_the_skype_highlighting 47/352448 end_of_the_skype_highlighting

Gondviselés Háza Fogyatékosok Nappali Otthona; Tököl; József Attila utca 3.; 2316; 24/496650 begin_of_the_skype_highlighting 24/496650 end_of_the_skype_highlighting

Befogadás Háza; Veszprém; Jutasi út 24-26.; 8200; 88/581230 begin_of_the_skype_highlighting 88/581230 end_of_the_skype_highlighting

Veszprémi Támogató Szolgálat; Veszprém; Ibolya utca 8-12.; 8200; 88/788800 begin_of_the_skype_highlighting 88/788800 end_of_the_skype_highlighting

Sorstárs Támogató Szolgálat; Zalaegerszeg; Kispest út 11.; 8900; 92/314516 begin_of_the_skype_highlighting 92/314516 end_of_the_skype_highlighting
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Dr.Sport NSO

 
T

TH6777

Vendég
Amerikai győzelem a hőlégballon vb-n
2010. 10. 10. 18.12

<RIGHT>
Két amerikai és egy svájci versenyző végzett dobogós helyen a vasárnap véget ért hőlégballon-világbajnokságon, Debrecenbenben.


A legjobb magyar, Török Sándor 53. lett. Tóth Mihály a 108., Konecsni János pedig a 109. helyet szerezte meg.
Öt kontinensről összesen 118 versenyző mérte össze a tudását a bő egy hét során, amikor az időjárás engedte. Több felszállást le kellett fújni a kedvezőtlen szélviszonyok miatt, de 19 versenyfeladatot azért végre tudtak hajtani a világ legjobbjai, és ez már elegendő volt ahhoz, hogy vita nélkül értékelni lehessen a versenyt. A versenyrepülések során az indulók berepülési, továbbrepülési és célfeladatokat kaptak.
Az amerikaiak végig uralták a világbajnokságot, mégis akadtak izgalmak, hiszen hárman ádáz harcot vívtak, s úgy tűnt, kibérelik a dobogót. Végül a sokáig vezető Nick Donner még érmet sem nyert, honfitársa, John Petrehm szerezte meg a világbajnoki címét a szintén amerikai Joe Herstill és a remekül hajrázó svájci, Stefan Zeberli előtt.
<CENTER></CENTER>


XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Vívás: Pádár és Szász győzelme a belgrádi párbajtőrversenyen


A férfiak és a nők mezőnyében is magyar győzelem született a hétvégi, belgrádi nemzetközi párbajtőrversenyen.

<!-- .cikkhead -->
A 61 fős férfi mezőnyben Pádár Tamás nyert, mellette Imre Géza (5.), Rédli András (7.) és Somfai Péter (8.) fért még be a magyarok közül a nyolc közé.


A nőknél Szász Emese bizonyult a legjobbnak, a döntőben 15:9-re verve Takács Emesét. A negyeddöntőig jutott Vasas Dóra (5.), Szele Réka (6.) és Antal Edina (7.). Ebben a versenyben 34-en indultak.

A válogatottak a november 4-én kezdődő párizsi világbajnokságra készülnek.

Dr.Sport
 
T

TH6777

Vendég
Laky Zsuzsi választott: Több mint testőr - exkluzív képekkel
2010. 10. 09. 11.37


<RIGHT>



A 2003-ban Európa szépének megválasztott Laky Zsuzsi és a kétszeres brazil dzsicu Európa-bajnok Dietz Gusztáv egy kis somogyi falu templomában esküdött örök hűséget egymásnak. Az ifjú pár egy Budapest környéki családi házban képzeli el közös jövőjét, ahol békében, szeretetben nevelhetik majd fel születendő gyermekeiket.

Az egykori szépségkirálynő és a vagány küzdősport-bajnok egy fogadáson találkozott először, Dietz Gusztáv testőri feladatot látott el Laky Zsuzsi mellett. Szó sem volt első látásra szerelemről, Guszti ugyanis előítéletekkel viseltetett a celebek iránt, nem volt ez másként a gyönyörű, nagykanizsai lány esetében sem. Ám a helyzet rövid időn belül megváltozott. - Zsuzsi pozitív meglepetés volt számomra, ahogy jobban megismertem, tudtam, ő lesz a feleségem, a gyermekeim anyja – emlékezett vissza a bajnok.

Zsuzsi sem volt elsőre oda a nőfaló kinézetű bodyguardért: - Láttam, helyes fiú, magas, szimpatikus, ő úgy nézett rám, mint egy celebre, én meg rá, mint egy macsó férfira, aki minden nőt megkaphat. De ahogy elkezdtünk beszélgetni, megváltoztak a dolgok, azzal pedig teljesen levett a lábamról, amikor később elmondta azt a verset, amit az anyukájának írt. Guszti egy nagyon mély érzésű, intelligens, kedves férfi, már akkor el tudtam képzelni, hogy ő legyen a párom. Gyermekkorom óta a cápa a kedvenc állatom, amikor a barátnőim megtudták, hogy a kedvesemnek Cápa a beceneve, mosolyogva kijelentették: ő lesz a férjed!

A 34 éves harcművész tavaly áprilisban jegyezte el a 26 éves modellt, másfél év múlva pedig sor került az esküvőre is. A helyszín kiválasztásánál fontos volt, hogy nagyjából félúton legyen Nagykanizsa és Budapest között, valamint, hogy a lagziba érkező rokonságot kényelmesen el tudják szállásolni. A kritériumoknak egy csodaszép helyen fekvő somogyi kis falu felelt meg a legjobban. Az sem volt kérdés a pár számára, hogy a szertartás a média kizárásával, szűk családi körben történjen, ami esetükben 160 rokont, közeli barátot jelentett. Az egyházi esküvőre a helyi református templomban került sor, ahol Hella Ferenc nagykanizsai lelkész adta össze a jegyeseket. A menyasszony a Benes Anita divattervező által megálmodott ruhában állt az oltár elé, melyet éjfél után Becker Beatrice tervezte menyecskeruhára cserélt.

- Az esküvő előtt jobban meg voltam ijedve, mint bármelyik meccsem előtt, elképesztő gyorsasággal pörögtek az események. Tudtam, lezárult egy korszak az életemben – jelentette ki a korábban igen mozgalmas életet élő sportoló. – Lehiggadtam, szocializálódtam, tudatosabb lettem, s ezt elsősorban a küzdősportok gyakorlásának köszönhetem. A sport készített fel egy komoly kapcsolatra, a magánéletben is megértem arra, hogy lehorgonyozzak, s ezzel a csodaszép nővel éljem le az életemet.
Nem csak Guszti ült tűkön a szertartás előtt, Zsuzsiról sem lehetett volna megmintázni a nyugalom szobrát. – Láttam, Guszti is nagyon izgul, a Bocskai húsz perc alatt átizzadt rajta. Akkor tudatosult bennem, milyen fontos eseménye az esküvő az életemnek, amikor vonultam be a házasságkötő terembe. A kis koszorúslányok szórták előttem a virágokat, közben a Guns N’ Roses-től szólt a November rain. Ránéztem az öcsémre, aki a tanúm volt, láttam rajta, most fogja fel, hogy a nővére elhagyja a családi házat. De az is nagyon nehéz pillanat volt, amikor a szüleimtől búcsúztam, potyogtak a könnyeim – mondta még most is elérzékenyülve Dietz Laky Zsuzsi.

Az ifjú pár elsőszámú tervei között szerepel a gyermekvállalás, elmondták, nagycsaládot szeretnének. Budapest közelében képzelik el közös jövőjüket, egy nyugodt, csendes helyen lévő családi házba szeretnének költözni, ahol békében, szeretetben nevelhetik majd fel leendő gyermekeiket.

Beszélgetésünk végén egy korábbi nyilatkozatára emlékeztettem a dzsiu-dzsicu Európa-bajnok ketrecharcost, amikor is kijelentette, ha egyszer fia születik, saját kezével állít templomot a tiszteletére. – Természetesen az sem lesz probléma, ha kislányunk születik, az a lényeg, hogy egészséges legyen! Ha elsőre nem jön össze a fiú, majd dolgozunk tovább – kacsintott cinkosan Dietz Gusztáv.

Xl.sport
 
T

TH6777

Vendég
Gumiasztal: Magyar siker Csehországban
2010. 10. 14. 02.26

<RIGHT>
A nyolcéves múltra visszatekintő magyar gumiasztal-szakág eddigi legjobb eredményét érte el nemzetközi versenyen, a csehországi Kladnóban hat döntőben szerepelt magyar egység.

A válogatott 14 versenyzővel indult a megmérettetésen. Az UTE-t hat (Blahó Bence,Demeter Enikő,Juhász Zsolt,Sram Vivien,Takács Ádám,Xiong Hai Lun), az SZHSE-t szintén hat versenyző (Benedek Ádám, Tóth Fábián, Istvánfi Bence, Nagy Richárd, Rozsnyói Soma,Törő Máté) képviselte, míg Ajkáról Simon Boglárka, Veszprémből Molnár Alina utazott.
Az Európa-bajnokságon már bemutatkozó Demeter-Sram-Xiong (UTE) hármas mellett Takács Ádám (UTE) került döntőbe. A finálék során elért három 4. helyezés egyértelműen dicséri az UTE Tornaszakosztályában folyó gumiasztal munkát. Demeter Enikőt külön is ki kell emelni, mert a magyar csapat legjobbjaként egyéniben és szinkronban is negyedik lett ráadásul úgy, hogy kisebb sérülése miatt szeptemberben három hetet is ki kellett hagynia. Juhász Judit szakágvezető elképzeléseinek megfelelően két páros is bekerült a szinkron verseny döntőjébe.

A vb-re készülő legjobb magyar gumiasztalos, Juhász Zsolt két triplát is kötésben mutatott be gyakorlata elején, de hetedik ugrása kissé hosszúra sikerült, így nem került fináléba, ennek ellenére fejlődése és mutatott tudása kivívta a lengyel, a cseh, a bolgár és a francia szakemberek elismerését is.

Juhász Judit, gumiasztal szakágvezető: A csapatunk egységes és nagy létszámú megjelenését sokan illeték dicsérettel, de gratuláltak a döntős helyekhez és az elért eredményekhez, továbbá Juhász Zsolt fejlődéséhez is!

EREDMÉNYEK
Ifjúsági leányok:
4. Demeter Enikő UTE) 30,60 (52,3) pont
6. Xiong Hai Lun (UTE) 30,40 (51,90)
7. Sram Vivien (UTE) 29,30 (51,50)
13. Simon Boglárka (AJKA) 44,10
19. Molnár Alina (TSE) 44,10

Ifjúsági fiúk:
11. Nagy Richárd (SZHSE / Pattanj Team) 49,4
13. Rozsnyói Soma (SZHSE / Pattanj Team) 47,3
15. Benedek Ádám (SZHSE) 44,2
Blahó Bence
23. Tóth Fábián (SZHSE) 26,90

Junior fiúk:
4. Takács Ádám (UTE) 32,50(56,00)
10. Istvánfi Bence (SZHSE / Pattanj Team) 55,40
20. Törő Máté (SZHSE / Pattanj Team) 48,10

Felnőtt Férfiak:
11. Juhász Zsolt (UTE) 49,90

Junior leányok /szinkron
4. Demeter Enikő / Xiong Hai Lun (UTE) 40,90 (67,60)

Junior fiúk / szinkron
5. Istvánfi Bence / Törő Máté (SZHSE / Pattanj Team) 37,00 (64,60)

forrás: Kaszala Claudia
XLsport


Fellebbeztek az észak-koreaiak a "változó korú" versenyző ügyében
2010. 10. 13. 19.35

<RIGHT>
Az Észak-Koreai Torna Szövetség szerdán benyújtotta fellebbezését Hong Szu Jong ügyében, akinek versenyzési engedélyét a nemzetközi szövetség (FIG) múlt csütörtökön ideiglenesen felfüggesztette, mert az ázsiai szövetség az elmúlt években különböző születési dátumokkal nevezte a sportolót a világversenyekre.


Az észak-koreai szervezet tagságát szintén határozatlan időre függesztette fel a FIG, amely öt napon belül köteles választ adni a fellebbezésre.
Az egyelőre 30 napra szóló szankció október 6-tól lép érvénybe, így ha elutasítják az észak-koreaiak kifogásait, akkor Hong nem lehet ott a szombaton kezdődő rotterdami világbajnokságon.
A 2007-es vb-n ugrásban ezüstérmes tornásznőt a 2004-es athéni olimpia óta három különböző születési dátummal jelentették be. Hong Szu Jong először 1985. március 9-én született, a 2007-es vb alatt már 1986. március 9. volt ez a dátum, az idei vb indulói listáján pedig 1989. március 9. szerepelt a neve mellett.
Az ügyet némiképp bonyolítja, hogy Hong Szu Jong nővére, a pekingi játékokon ugrásban aranyérmes Hong Un Jong szintén 1989. március 9-én született.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Ecsettel segítenek a sztárok


<object width="425" height="355"> <param name="movie" value="http://static.pixter.hu/video_player/pixter_player_embed_g1.swf"> </param> <param name="allowFullScreen" value="true"> </param> <param name="allowscriptaccess" value="always"> </param> <embed src="http://static.pixter.hu/video_player/pixter_player_embed_g1.swf" FlashVars="file=http://www.pixter.hu/playlist3_23048.xml" width="425" height="355" loop="false" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" type="application/x-shockwave-flash" scale="exactfit" allowFullScreen="true" ></embed></object>
 
T

TH6777

Vendég
Közel négyezer nőt várnak a hétvégi testébresztő futásra
2010. 10. 15. 01.47


<RIGHT>
futok.jpg


A legidősebb induló egy 75 éves hölgy, a legfiatalabb pedig egy hároméves kislány lesz vasárnap a 15. Coca-Cola testébresztő női futógálán.

Az ország egyetlen női futóeseményének célja, hogy minél több nőnek biztosítson lehetőséget a sportolásra, így a teljesíthető távok is változatosak. A rendező BSI tájékoztatása szerint 10 kilométer várja azokat, akik rendszeresen edzenek, de ez a táv párban is futható (6,6 + 3,4 km). Akik nem a teljesítményért, hanem a mozgás öröméért szeretnének részt venni a futógálán, választhatják a 3,1 kilométeres futást vagy a gyaloglást is. A futógálára közel 4000 anyát, leányt, nagymamát, barátnőt várnak a városligeti Királydombhoz.
"Különleges érzés, hogy a rajtnál és az egész távon kizárólag nőket látok magam körül" - mondta Kálovics Anikó hosszútávfutó, aki eddig kilenc alkalommal nyerte meg az esemény 10 kilométeres távját.
A versenyeken csak nők indulhatnak, de a szervezők a férfiakat is várják szurkolni vasárnap 10:50 órától.


Torna vb: cáfolja a kokainhasználatot a holland sztár
2010. 10. 14. 18.53

<RIGHT>
Cáfolja Yuri van Gelder világbajnok holland tornász hazája szövetségének (KNGU) szerdai bejelentését, miszerint kokainhasználat miatt lépett volna vissza a szombaton kezdődő rotterdami vb-től.

A KNGU azt közölte, hogy a gyűrűspecialista - aki már korábban is nyúlt kábítószerhez - ismételten kokaint fogyasztott. A szervezet kedden még egészségügyi problémákra hivatkozott vele kapcsolatban. Van Gelder nyáron tért vissza egyéves eltiltásából, amelyet drogozás miatt szabtak ki rá.

"Amióta a klinikán voltam, nem fogyasztottam semmilyen narkotikumot vagy kokaint" - jegyezte meg a 27 esztendős tornász, aki 2005-ben megnyerte a debreceni Eb-t és a melbourne-i vb-t, majd 2006-ban vb-3., 2007-ben pedig vb-2. volt.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Nemzetközösségi Játékok: megvan a negyedik doppingeset
2010. 10. 15. 10.14

<RIGHT>
Két nigériai és egy indiai után egy újabb nigériai atléta akadt fenn a doppingszűrésen a csütörtökön Újdelhiben befejeződött Nemzetközösségi Játékokon.

A szervezők pénteki bejelentése szerint a szteroidhasználaton rajtavesztett Folashade Abugant már meg is fosztották mindkét ezüstérmétől, amelyet a női 400 méteres síkfutás második helyezettjeként, illetve a 4x400 m-es váltó tagjaként kapott.
Abugan előtt a szintén nigériai Osayomi Oludamolának, a női 100 méteres síkfutás aranyérmesének szervezetében találtak a serkentők közé tartozó metilexanemint, kedden pedig kiderült, hogy a férfi 110 m gát hatodik helyezettje, Samuel Okon bukott le ugyanezzel a szerrel. Oludamolát kedden megfosztották győzelmétől, miután a B próba is igazolta a vizsgálat eredményét.
Ugyancsak doppingoláson érték a női 20 km-es gyaloglásban hatodik helyen végzett, hazai közönség előtt szerepelt Rani Yadavot, akinél a szteroidok közé tartozó nandrolont mutatott ki az elemzés.
<CENTER></CENTER>



XLsport - Mti
Atlétika: a hatóság szerint Antonio Pettigrew öngyilkos lett


A hatóság szerint gyógyszer-túladagolással végzett magával augusztusban Antonio Pettigrew, a férfi 400 méteres síkfutás 1991-es világbajnoka.

A 42 éves atlétát az észak-karolinai Chatham County területén, saját autójának hátsó ülésén találták meg. Ismerősei azután kezdték el keresni, hogy felesége jelentette a rendőrségen az eltűnését.

A törvényszéki orvosszakértők szerdai tájékoztatása szerint Pettigrew halála nagy mennyiségű altatónak tudható be – mellette egy üres fiola hevert –, s tettét öngyilkosságnak minősítették.

Az amerikai futó az 1991-es tokiói vb-n egyéni aranya mellett a 4x400-as váltóval második lett, majd a stafétával 1997-ben, 1999-ben és 2001-ben is nyert, csakúgy, mint a 2000-es sydneyi olimpián. Ezektől az érmeitől azonban később megfosztották, miután 2008-ban bevallotta, hogy 1997 és 2003 között rendszeresen doppingolt, EPO-t és növekedési hormont használt.

Pettigrew az elmúlt négy évben az Észak-Karolina Egyetemen dolgozott edzőként. Az iskola vezetői 2008-as vallomása után fontolóra vették menesztését, ám végül megtarthatta állását.

Dr.Szóló

 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: kedden műtik Böczögö Dorinát
2010. 10. 16. 19.47


<RIGHT>
berkikrisztian.jpg



A magyar nők vasárnap versenyeznek a rotterdami tornász vb-n, Böczögö Dorinát kedden műtik itthon, a férfiak a pódiumedzésen és több sikeres tréningen is túl vannak, Berki Krisztián ma már jó formában volt.
Torna, vb: Jó formában a női csapat


A Tóth Renáta, Divéky Luca, Csillag Tünde, Lónay Hajnalka, Gombás Laura, Szabadffy Szilvia alkotta női csapat jó hangulatban készül a vasárnapi szólításra a tornászok rotterdami világbajnokságán.
Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint a csapat jó formában van, már túltették magukat azon, hogy sérülése miatt nem szerepelhet az olimpikon Böczögő Dorina. A bajnoknő egyébként minden edzésen jelen volt, és komoly sportember módjára lelkileg is támogatja az együttest. A magyarok vasárnap a 7. csoportban az amerikai és a dél-afrikai válogatottal együtt versenyeznek, az eredetileg ide sorsolt észak-koreai válogatott nem érkezett meg. Tóthék ugráson kezdenek, a szakvezetés véleménye szerint hibátlan gyakorlatokkal bekerülhetnek a legjobb 24 csapatba.
Altorjai Sándor delegációvezető tájékoztatása szerint Böczögő térdéről készült kint egy MRI-felvétel, amely igazolta az előzetes diagnózist, vagyis a szalagok épek, porcleválása van.Mint ismeretes, csapatban a legjobb 8 együttes jut be a csapatfináléba. Ez a megmérettetés a londoni olimpiai kvalifikáció szempontjából külön téttel bír a csapat szempontjából, hiszen a legjobb 24 együttesbe kell kerülni ahhoz, hogy csapattal a jövő évi kvalifikációs vb-n részt lehessen venni. Egyéni összetettben a legjobb 24 versenyző jut döntőbe, de országonként csak kettő, a szerenkénti finálékat pedig október 23-án és 24-én rendezik.

Altorjai Sándor, delegációvezető: Böczögő természetesen vasárnap a helyszínen bíztatja a társakat, majd hétfőn a repülőtérről egyenesen a Sportkórházba megy, ahol kedden artroszkópiás műtéten esik át.

Torna, vb: Sikeres férfiedzések
A pénteki pódiumedzésen és a szombati tréningeken is az elvárásoknak megfelelően szerepelt a Hidvégi Vid, Mihók Ádám, Nyers Csaba, Kállai Zoltán, Vlacsil Attila, Szabó Nándor, Berki Krisztián alkotta férfi válogatott a tornászok rotterdami világbajnokságán.

Kovács István vezetőedző tájékoztatása szerint mindenki tudásának megfelelően mutatta be a gyakorlatokat, volt ugyan egy-két rontás. A kezdeti szereken, így ugrásban és korláton még volt 1-1 hiba, hozzá kellett szokni a nagy csarnokhoz, a helyszínhez is. Az egyéni összetett szempontjából is esélyes Hídvégi Vid jó gyakorlatokat produkált mindkét napon. A négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián a pódiumedzésen még nem volt százszázalékos, de szombaton már tökéletes gyakorlatokat adott elő.

A férfi csapat vasárnap délelőtt a női válogatottnak szurkol, majd délután újabb tréning vár rá. Mint ismeretes, a nőkhöz hasonlóan csapatban itt is a legjobb 8 együttes jut be a csapatfináléba. Ez a megmérettetés a londoni olimpiai kvalifikáció szempontjából külön téttel bír a csapat szempontjából, hiszen a legjobb 24 együttesbe kell kerülni ahhoz, hogy csapattal a jövő évi kvalifikációs vb-n részt lehessen venni. Egyéni összetettben a legjobb 24 versenyző jut döntőbe, de országonként csak kettő, a szerenkénti finálékat pedig október 23-án és 24-én rendezik.

Kovács István, férfi vezetőedző: A hangulat jó a csapatban, mindenki teszi a dolgát. Kevés rontással kell dolgoznunk és meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő. Úgy érzem, hogy a 22. és a 24. hely között nagyon szoros küzdelem várható csapatban. Egyébként több országnál is vannak sérültek, van, aki már itt sérült meg, mindenki sakkozik, hogy ki, hol indul.

Program:

Okt. 17. vasárnap női egyéni és csapat selejtező, 2. nap (magyarok, 7. csoport: 9.00-10.45), várható végeredmény 23.00

Okt. 18. hétfő férfi egyéni és csapat selejtező, 1. nap
érkezés 1. női csoport: 12.00 Ferihegy 2A
Okt. 19. kedd férfi egyéni és csapat selejtező, 2. nap (magyarok, 8. csoport: 14.30-16.45) várható végeredmény: 23.30
Okt. 20. szerda női csapatfinálé
érkezés 1. férfi csoport: 12.00 Ferihegy 2A
Okt. 21. csütörtök férfi csapatfinálé
Okt. 22. péntek férfi egyéni összetett finálé 16.00-19.00, férfi egyéni összetett finálé 19.30-22.00
Okt. 23. szombat szerenkénti finálék, 13.00-17.00 női ugrás, felemáskorlát, férfi talaj, ló gyűrű
Okt. 24. vasárnap szerenkénti finálék, 14.00-18.00 női gerenda, talaj, férfi ugrás, korlát, nyújtó
Október 25. hétfő érkezés vegyes csoport: 12.00 Ferihegy 2A

forrás: Kaszala Klaudia

<CENTER></CENTER>

XLsport -


Mecsek-rali: a Herczig-Baranyai páros áll az élen
2010. 10. 16. 20.57


<RIGHT>
herczig.jpg



Herczig Norbert (Skoda Fabia S2000) volt a leggyorsabb szombaton a 43. Allianz Rallye első napján.

Nyolc gyorsasági szakasz után Herczig mögött Kakuszi Zsolt (Ford Fiesta S2000) lett a második és Bútor Róbert (Peugeot 207 S2000) a harmadik.
A Mecsek-rali a bajnokság utolsó futama: az abszolút bajnoki cím és az ezüstérem sorsa már egy versennyel a zárás előtt, az augusztusban rendezett Kazincbarcika-ralin eldőlt: az első helyet Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evo IX) szerezte meg, míg a második a korábban hétszeres győztes ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) lett.

Eredmények, állás az 1. nap után:
1. Herczig Norbert, Baranyai László (Skoda Fabia S2000) 1:08:11.0 ó
2. Kakuszi Zsolt, Kakuszi Csaba (Ford Fiesta S2000) 1:08:16.4 ó
3. Bútor Róbert, Holczer Dániel (Peugeot 207 S2000) 1:08:23.7
Vasárnap Nyárásvölgyben 11:58-kor lesz a rajt, és összesen két mért szakaszt bonyolítanak le.
<CENTER></CENTER>



XLsport -

<CENTER> </CENTER><CENTER> </CENTER><CENTER> </CENTER>
 
T

TH6777

Vendég
Dupla trap ob: Bognár Richárd sikere
2010. 10. 17. 22.00


<RIGHT>
sportloveszet.jpg



A papírformának megfelelően a világbajnoki ötödik Bognár Richárd nyerte vasárnap a dupla traposok országos bajnokságát.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróváron rendezett versenyen a Tatabánya sportlövője 134 korongos eredménnyel zárta a 150 lövéses alapversenyt, majd a fináléban 47 korongot ért el, ezzel nagyon magabiztos győzelmet aratott.
A második helyezett Palkovics András 164 koronggal zárt.
A bajnokságon nem indult el az olimpiai ötödik Gerebics Roland, mivel nem tudott megfelelően felkészülni az eseményre.

Eredmények:
férfi dupla trap:

1. Bognár Richárd (Tatabánya VLK) 181 korong (134)
2. Palkovics András (Balatonfűzfői LE) 164 (122)
3. ifj. Szollár András (Balatonfűzfői LE) 151 (113)


Torna vb: Helytállt a női csapat
2010. 10. 17. 17.18

<RIGHT>
A Tóth Renáta, Divéky Luca, Csillag Tünde, Lónay Hajnalka, Gombás Laura, Szabadfi Szilvia alkotta női válogatott a 9.csoport után csapatban a 17. helyen áll a tornászok rotterdami világbajnokságán.

Az olimpikon Böczögő Dorina nélkül felálló magyar csapat tudásának megfelelően tornázott, gerendán volt mindössze két rontás, mellyel nem kalkuláltak. A magyarok a 7. csoportban az amerikai és a dél-afrikai válogatottal léptek a szerekhez, a 7. csoport után a 14. helyen álltak. Az előzetes számítások szerint a csapatban elért eredmény a 23. és 26. hely közé hozhatja az együttest, a végeredmény csak késő este derül ki.
Egyéniben az elmúlt időszakban sokat fejlődött Csillag Tünde szerepelt a legjobban, aki valamennyi szeren hibátlan gyakorlatokat adott elő.
A magyar férfi válogatott és Böczögő a lelátóról szurkolta végig a viadalt.
Mint ismeretes, csapatban a legjobb 8 együttes jut be a csapatfináléba. Ez a megmérettetés a londoni olimpiai kvalifikáció szempontjából külön téttel bír a csapat szempontjából, hiszen a legjobb 24 együttesbe kell kerülni ahhoz, hogy csapattal a jövő évi kvalifikációs vb-n részt lehessen venni. Egyéni összetettben a legjobb 24 versenyző jut döntőbe, de országonként csak kettő, a szerenkénti finálékat pedig október 23-án és 24-én rendezik.
Csillag Tünde: Örülök, hogy 2006 után újra négy szeren indulhattam. Elégedett vagyok, hiszen mindenhol hibátlan gyakorlatokat mutattam be. Különösen a felemáskorlátom sikerült jól, ott egy új gyakim van, és azt is sikerült rontás nélkül bemutatnom. Az elején egy kicsit izgultam, de utána végig élveztem a versenyt, nagyon jó volt a hangulat, és nagyon szurkoltunk egymásnak.
Draskóczy Imre, női vezetőedző: A két gerendarontást kivéve elégedett vagyok a csapattal, helytálltak a lányok, összekapták magukat, az az igazság, hogy Böczögő Dorina nélkül ennyit tudunk. A határán lebegünk annak, hogy bekerüljünk a legjobb 24-be, úgyhogy az utolsó másodpercig izgulhatunk.

Eredmények
CSILLAG Tünde ugrás 13.700 felemáskorlát 11.600 gerenda 12.066 talaj 13.400 50.766 pont
TóTH Renáta ugrás 13.766 felemáskorlát 11.933 gerenda 11.266 talaj 12.833 49.798
DIVéKY Luca ugrás 13.133 felemáskorlát 11.166 gerenda 11.633 talaj 12.300 48.232
LóNAI Hajnalka ugrás 13.233 felemáskorlát 9.766 gerenda 12.500 talaj 12.200 47.699
GOMBáS Laura ugrás 13.366 felemáskorlát 11.766 25.132 SZABADFI Szilvia gerenda 10.733 talaj 12.033 22.766

Állás 9 csoport után:
17. Magyarország 198.728

További program:
Okt. 18. hétfő férfi egyéni és csapat selejtező, 1. nap
érkezés 1. női csoport: 12.00 Ferihegy 2A
Okt. 19. kedd férfi egyéni és csapat selejtező, 2. nap ( magyarok , 8. csoport: 14.30-16.45) várható végeredmény: 23.30
Okt. 20. szerda női csapatfinálé
érkezés 1. férfi csoport: 12.00 Ferihegy 2A
Okt. 21. csütörtök férfi csapatfinálé
Okt. 22. péntek férfi egyéni összetett finálé 16.00-19.00, férfi egyéni összetett finálé 19.30-22.00
Okt. 23. szombat szerenkénti finálék, 13.00-17.00 női ugrás, felemáskorlát, férfi talaj, ló gyűrű
Okt. 24. vasárnap szerenkénti finálék, 14.00-18.00 női gerenda, talaj, férfi ugrás, korlát, nyújtó
Október 25. hétfő érkezés vegyes csoport: 12.00 Ferihegy 2A
forrás: Kaszala Claudia
<CENTER></CENTER>


<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD class=cikk_cim width="100%">Elmarad a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton!


</TD></TR><TR><TD class=cikk_alcim width="100%">
tiny.gif


Csak az október 23-i Félmaraton lesz megtartva


<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD class=cikk_rovidlead width="100%">Technikai okok miatt elmarad a jövő hétre kiírt Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton, amely három országon és 44 településen haladt volna keresztül október 19. és 23. között.

tiny.gif


<CENTER><!-- A 69146-idju sportforum 330X247 nevü zona javascriptes beepitesi kodja: --><SCRIPT language=JavaScript><!--var ord=Math.round(Math.random()*100000000);document.write('<sc'+'ript language=JavaScript src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=69146&ord='+ord+'"></scr'+'ipt>');//--></SCRIPT><SCRIPT language=JavaScript src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=69146&ord=22416990"></SCRIPT><NOSCRIPT></NOSCRIPT></CENTER>

</TD></TR><TR><TD style="TEXT-ALIGN: center; PADDING-BOTTOM: 10px"></TD></TR><TR><TD class=cikk_hosszulead_kepes vAlign=top>
szupermarathon.jpg
Tisztelt Sporttársak, Szupermaratonisták!


A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága közli, hogy az idei nemzetközi Szupermaraton verseny elmarad. Az utóbbi napokban felmerült technikai problémák, valamint az ország katasztrófa történése tovább nehezítette, majd ellehetetlenítette a rendezés, illetve a verseny biztonsági feltételeit. A tervezett esemény így nem nyújthatna megnyugtató garanciát az elvárt és megszokott színvonalú verseny megrendezésére. Ezen feltételek hiányában a Szupermaraton Szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a 2010. október 19-23. közötti időszakra meghirdetett Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton versenyt nem rendezi meg.​



Az esemény keretében 2010. október 23-ra Budakeszi-Budapest útvonalra meghirdetett Félmaraton verseny azonban megrendezésre kerül és kiegészül a Budapesten belüli (Jászai Mari tér - Városliget közötti útvonalon) 1956-os emlékfutással is. A Szupermaraton versenyre nevezettek a félmaratonon térítésmentesen indulhatnak.​



A korábban befizetett nevezési költségeket a Szervezőbizottság visszatéríti, vagy átvihető a 2011-es eseményre. Kérjük minden tisztelt versenyző, segítő és támogató szíves megértését!​



A Szupermaraton Szervezőbizottsága
2010. október 17.​



Ami fölöttébb érdekes, hogy tíz napja még semmi jele nem volt annak, hogy a szervezők nem tudják megrendezni a versenyt, ráadásul már akkor a vörösiszap-katasztrófa után voltunk.​



A Kormány az idei Szupermaraton társszervezője



21. alkalommal kerül sor a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonra, amely három országon és 44 településen halad majd keresztül október 19. és 23. között. Az idei az ötödik olyan verseny, amelybe Szlovákia is bekapcsolódik, s 10-12 országból közel 800 résztvevőre számítanak. A 320 km össztávú viadal zárónapjához Budakesziről nemzetközi félmaraton is kapcsolódik. A Jászai Mari térről csatlakozó futást szerveznek, amelynek nevezési díja egységesen és képletesen 1956 forint lesz. Az így összegyűlt pénzt a kormány, amely idén először csatlakozott a Szupermaraton szervezéséhez, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel – jelentette be Nagy Anna
Annak, hogy a 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton sajtótájékoztatójának a Szlovák Intézet ad otthont és az esemény házigazdája Peter Weiss úr a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, különös jelentőséggel bír, mely mutatja, hogy Szlovákia magánénak érzi, fontosnak tartja ezt a rendezvényt.​



Az országok közötti harmonikus viszony talán így jöhet létre legkönnyebben: emberi kapcsolatokkal, sportteljesítménnyel, közös célokkal. Kontinensünk számos országából érkező versenyzők révén a rendezvény európai eseménnyé vált, és szimbolikusan egy határok nélküli Európát jelképez.​


A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton a maga nemében egyedülálló Európai Uniós rendezvény, mely jó lehetőséget biztosít a sport és a gazdaság összekapcsolására, a sport révén a nemzetek közötti kapcsolatok erősítésére.

Forrás: SportFórum






</TD></TR></TBODY></TABLE>


</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég
Huszonegy hónapra tiltották el LaShawn Merrittet
2010. 10. 18. 20.00

<RIGHT>
Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) huszonegy hónapra tiltotta el a 400 m-es férfi síkfutás aktuális olimpiai és világbajnokát, LaShawn Merrittet.


A 23 éves sportoló egy recept nélkül kapható potencianövelővel akadt fenn. Merritt a szer használata miatt három ellenőrzésen is pozitív eredményt produkált, először tavaly októberben, majd decemberben, végül idén januárban.
Merritt versenyengedélyét azonnal felfüggesztették - amit ő el is fogadott -, így az eltiltás 2009. október 28. óta "ketyeg".


Elhunyt a modern súlylökés úttörője
2010. 10. 18. 14.22

<RIGHT>
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Fuchs, a súlylökés mai technikájának megalapozója, korábbi világcsúcstartó.


A New York Times vasárnap számolt be az október 8-i halálesetről.
Az amerikai atléta az 1948-as londoni és az 1952-es helsinki olimpián bronzérmes volt, legsikeresebb időszakában egymást követő 88 versenyen maradt veretlen, 1949 és 1953 között ő tartotta a világcsúcsot, legjobb eredménye 17,95 méter volt.
Sorozatos sérülései miatt a korábbinál folyamatosabb mozdulatsort talált ki, amelyből később kialakult a ma általános, 180 fokos fordulattal végrehajtott lökés.


Megszületett Lance Armstrong ötödik gyermeke
2010. 10. 18. 11.40


<RIGHT>
lance_armstrong2.jpg



Már csak két Tour de France-elsőséggel van több az amerikai Lance Armstrongnak, mint amennyi gyermeke: az amerikai kerékpáros az egyik közösségi oldalon jelentette be hétfőn reggel, hogy megszületett az ötödik utód, Olivia Marie.

Armstrongnak korábbi kapcsolatából három gyermeke van.


A hétszeres Tour-győztesnek és barátnőjének tavaly júniusban már született egy fia, aki a Max nevet kapta.​
<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Alpesi sí Vk: Palander a szezonnyitón visszatér
2010. 10. 18. 19.03


<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az alpesi sí Világkupa-sorozat hétvégi, ausztriai nyitóversenyén visszatér a lejtőre Kalle Palander, a finnek műlesikló specialistája, aki több mint két és fél évet hagyott ki sérülés miatt.

Az 1999-ben szlalomban világbajnok, 33 éves sportoló azt mondta: nem lenne ellenére, ha a viadalt már ma megrendeznék, mert teljesen készen áll. Hozzátette: a vasárnapi, söldeni óriásműlesikló futamon szerinte az első tíz között zárhat.
Palander sípcsontjában 2008 elején diagnosztizáltak fáradásos törést, azóta nem versenyzett. Eddigi pályafutása során összesen 14 Vk-futamon diadalmaskodott.​
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: gyakorlatilag döntős Berki Krisztián
2010. 10. 19. 18.20


<RIGHT>
berki.jpg



Gyakorlatilag már döntőben érezheti magát a négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián, aki vezeti a lólengés mezőnyét a tornászok rotterdami világbajnokságán.

A 6,7-es kiinduló pontszámú gyakorlata - a hazai szövetség tájékoztatása szerint - tökéletesen sikerült, produkciójára 15,900 pontot kapott.
"Elégedett vagyok, mivel nagyon jól sikerült a gyakorlatom, végig nyugodt voltam, már a melegítésnél minden fogásom megvolt" - értékelte teljesítményét.
A Kállai Zoltán, Nyers Csaba, Mihók Ádám, Vlacsil Attila, Hidvégi Vid, Berki Krisztián, Szabó Nándor összeállítású férfi válogatott jelenleg a 18. helyen áll. A magyar csapat a 8. csoportban egy kivétellel valamennyi szeren hibátlan gyakorlatokat mutatott be, talajon volt két kisebb rontása. A 334,775 ponttal matematikailag még van esélye a legjobb 24 közé kerülésre, s ha ez így lenne, részt vehetne a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A pontos végeredmény késő este derül ki.
Egyéni összetettben Hidvégi Vid volt a legjobb, 83,981 ponttal.
<CENTER></CENTER>




Torna vb: hazaérkezett a női válogatott
2010. 10. 19. 11.01

<RIGHT>
Csillag Tünde kivételével hétfő este hazaérkezett a női válogatott a tornászok rotterdami világbajnokságáról.


Visszatért Magyarországra Böczögő Dorina is, aki sérülés miatt kihagyta a világbajnokságot, őt porcleválással kedden műtik - tájékoztatta a szövetség kedden az MTI-t.
A Csillag Tünde, Tóth Renáta, Divéky Luca, Csillag Tünde, Lónay Hajnalka, Gombás Laura, Szabadfi Szilvia alkotta együttes a 23. helyen végzett, így részt vehet a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A Hidvégi Vid, Mihók Ádám, Nyers Csaba, Kállai Zoltán, Vlacsil Attila, Szabó Nándor, Berki Krisztián alkotta férfi válogatott kedden kezdi meg szereplését Rotterdamban.
"Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen az elmúlt időszakban több versenyző is kiesett idehaza a csapatból sérülés miatt. Cél, hogy mindenki hibátlan gyakorlatokat mutasson be, és akkor lehet esélyünk a 24-be kerülésre" - mondta Kovács István, a férfiak vezetőedzője.

A további program:
október 19., kedd: férfi selejtező (magyarok)
október 20., szerda: női csapat döntő
október 21., csütörtök: férfi csapat döntő
október 22., péntek: férfi és női egyéni összetett döntő
október 23., szombat: szerenkénti döntők (férfi talaj, lólengés, gyűrű - női ugrás, felemás korlát)
október 24., vasárnap: szerenkénti döntők (férfi ugrás, korlát, nyújtó - női gerenda, talaj)

<CENTER></CENTER>






Ejtőernyős célbaugrás: a magyarok legyőzték a világbajnokokat
2010. 10. 19. 10.58


<RIGHT>
ejtoernyos_valogatott2.jpg



Az összetett Világkupa-győztes magyar ejtőernyős célbaugró-válogatott legyőzte a világbajnok együttest.

A VI. Római Légiparádén az Orsy László, Kollár Gábor, Réczi Attila, Varga Tamás, Asztalos István összeállítású magyar csapat aranyérmes lett, megelőzve a világbajnok olaszokat.
A dobogó harmadik fokára a spanyolok állhattak fel. A csapatsiker mellett egyéniben is magyar győzelem született: Orsy László kiegyensúlyozott versenyzéssel megszerezte az aranyérmet.


XLsport
 
Oldal tetejére