Minden ami sport

T

TH6777

Vendég
Torna vb: Oroszország nyerte a női csapatversenyt
2010. 10. 20. 20.05

<RIGHT>
Az orosz válogatott kiélezett küzdelemben, az amerikaiakat mindössze két tizedponttal megelőzve győzött a rotterdami torna-világbajnokság női csapatversenyében.

A szerdai viadalon a két együttes egészen az utolsó gyakorlatig fej fej mellett haladt, s végül a Jekatyerina Kurbatova, Alija Musztafina, Tatyjana Nabijeva, Xenia Afanaszjeva, Xenia Szemjonova, Anna Gyementyjeva összeállítású csapat 175,397 pontja győzelmet ért.
Az amerikai válogatott (175,196 pont) mögött a kínaiak lettek a harmadikok.
A magyar csapat a 23. helyen zárta a selejtezőt, így a fináléban már nem volt érdekelt.

Eredmények:
női csapat, világbajnok:

Oroszország (Jekatyerina Kurbatova, Alija Musztafina, Tatyjana Nabijeva, Xenia Afanaszjeva, Xenia Szemjonova, Anna Gyementyjeva) 175,397 pont
2. Egyesült Államok 175,196
3. Kína 174,781​
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Újabb három évig Fahey a WADA elnöke
2010. 11. 22. 12.45

<RIGHT>
További három évre, 2013-ig megerősítette posztján John Fahey elnököt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezető testülete, amely a hétvégén Montrealban ülésezett.

A 65 éves ausztrált 2007 novemberében választották meg a szervezet elnökévé - a kanadai Dick Poundot követte a poszton -, s első hároméves mandátuma most járt le. Az alelnök változatlanul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője, a svéd Arne Ljungqvist marad.
Az alapítótanács arról is döntött, hogy a doppinggal foglalkozó következő világkonferenciát 2013 végén, Johannesburgban rendezik. A dél-afrikai nagyvároson kívül Dallas, Szocsi és Kuvaitváros szeretett volna házigazda lenni. Eddig Lausanne (1999), Koppenhága (2003) és Madrid (2007) adhatott otthont a WADA doppingellenes konferenciájának.
<CENTER></CENTER>




Tíz fiatal sportoló kapta meg a Junior Prima-díjat
2010. 11. 22. 18.49

<RIGHT>
Negyedik alkalommal adták át hétfőn a Junior Prima Díjakat sport kategóriában, idén is tíz eredményes fiatal versenyző részesült elismerésben, akik kimagasló teljesítményükért fejenként 7000 eurót kaptak.

A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal Csernoviczki Éva cselgáncsozó, Farkasdi Ramóna kajakos, Fucsovics Márton teniszező, Hetényi Zoltán jégkorongozó, Kapás Boglárka úszó, Kovacsics Anikó és Nagy Kornél kézilabdázó, Rapport Richárd sakkozó, Sors Tamás paraúszó és Szilágyi Áron kardvívó teljesítményét méltatták a budapesti ünnepségen.
A Prima Primissima Alapítvány keretében alapított Junior Prima Sport díjra olyan sportolókat lehetett jelölni, akik még nem töltötték be a 26. életévüket.
A társalapító MKB Bank emellett külön díjazta az évad legeredményesebbjeit kajak-kenuban, a Prémium Díjat a versenyzők közül Janics Natasa, Kovács Gergely és Kammerer Zoltán, az edzőknél pedig Kovács László érdemelte ki. A tragikusan fiatalon elhunyt Kolonics Györgynek emléket állító Kolonics Díjat - amelyet azok a fiatal kenus reménységek kapnak, akikből az olimpiai bajnok sportlegenda méltó követői válhatnak - Szabó Kristóf és Szabó Gábor, illetve Korisánszky Dávid vehette át.
<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Díszvendég volt Csábi Bettina a küzdősport gálán
2010. 11. 23. 14.01

<RIGHT>
A Felix Promotion és a Gladiator Organization szombat este Orosházán rendezett küzdősport gálát, melyen Dr. Csábi Bettina díszvendégként vett részt. A mérkőzések remek szórakozást nyújtottak a teltházas közönségnek.
Milye
csabi.jpg
n konkrét dolgokkal foglalkozol, mióta befejezted az aktív sportolói pályafutásod?

Még felsorolni is nehéz, annyi mindenbe kezdtem bele. Több helyre is rendszeresen publikálok, edzéseket tartok nők számára, elkezdtem az álomdiéta kiépítését, ami szénhidrátcsökkentett termékcsaládra épül, de ez az időm 20%-át teszi ki csak. A többit mind a cégünkkel kapcsolatos szerződésekre, és adminisztrációs feladatokra fordítom.
A sok elfoglaltságod mellett van időd rá, hogy időszakonként kesztyűt húzzál egy-egy könnyebb edzés erejéig? Nem hiányzik az ökölvívás?
Mindenki ezt kérdezi tőlem elsőként. Nyilvánvaló, hogy 23 év küzdősport múltat nem lehet kitörölni az ember életéből. A tréningek rettenetesen hiányoznak, de valamilyen szinten kompenzálom, hisz heti 6-szor 1 órát futtatom a kutyámat, és végzek némi erősítést. De úgy gondolom, hogy család, munka mellett így is mindent megteszek az egészségemért. Ennél több időt nem tudok szakítani a hobbimra. És persze a sok kedves ismerőssel, baráttal is jó volt találkozni most.
Az ikrek mikor kezdenek el edzeni?
Már járnak népitáncra, és lovagolni. Télen sajnos a lovakat maximum simogatni tudjuk, így elgondolkodtam rajta,hogy erre az időszakra levigyem-e őket karate edzésre. Majd meglátom.
Dr. Csábi Bettina​
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Öttusa ob: megvédte címét Gyenesei és Marosi
2010. 11. 25. 18.56

<RIGHT>
gyenesei_leila.jpg



Marosi Ádám és Gyenesei Leila jóvoltából a férfiak és a nők mezőnyében is címvédés történt az öttusázók országos bajnokságán, melyet Tatán és Budapesten bonyolítottak le.

A férfiak már szerdán elkezdték a küzdelmeket, akkor a víváson, az úszáson és a lovagláson estek túl, aztán csütörtökön következett számukra a lézeres lövészettel kombinált futás. A tavaly világbajnok Marosi végig kontrollálta a versenyt, magabiztosan győzött. Mivel az ob nyílt volt, olaszok, egyiptomiak, britek, litvánok és oroszok is elindultak, s az abszolút sorrendben Marosi mögött két olasz öttusázó, Pierpaulo Petroni és Federico Giancamilli végzett. A hazai sorrendben Kasza Róbert lett a második, Tibolya Péter pedig a harmadik.
A nők bajnokságát egy napon, csütörtökön rendezték, az egyes számok a szokásostól eltérő sorrendben zajlottak. Tatán volt a vívás, az úszás és a kombinált szám, s ezek lezárultával utazott a mezőny Budapestre, a lovaglásra. Gyenesei Marosihoz hasonlóan jelentős előnnyel végzett az élen. A magyar bajnoki sorrendben Pataki Viktória és Cseh Krisztina követte őt, a nemzetköziben pedig a brit Samantha Murray és Pataki.

Eredmények:
férfiak:
egyéni (32 fő):
1. Marosi Ádám (BHSE) 5844 pont
2. Kasza Róbert (KSI) 5644
3. Tibolya Péter (UTE) 5588

csapat:
1. Alba Volán A (Demeter Bence, Demeter Gergely, Harangozó Bence) 16.172 pont
2. KSI (Kasza Róbert, Medveczky Bálint, Dorozsmai Viktor) 15.572
3. UTE (Tibolya Péter, Prill Péter, Németh Róbert) 15.536

nők:
egyéni (21):
1. Gyenesei Leila (Alba Volán/Kaposvári Építők) 5264 pont
2. Pataki Viktória (KSI) 5144
3. Cseh Krisztina (BHSE) 5096

csapat:
1. BHSE (Cseh Krisztina, Tóth Adrienn, Filótás Edina) 14.548 pont
2. Alba Volán (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Schlett Emese) 13.048
3. KSI (Pataki Viktória, Földházi Anita, Mészáros Brigitta) 12.664
<CENTER></CENTER>




Terv a sportlétesítméyek fejlesztésére
2010. 11. 25. 13.57

<RIGHT>
Az egyszerűség és a hatékonyság jegyében állította össze a Nemzeti Sportlétesítmény Fejlesztési Stratégiát a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége - hangzott el a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tompa Andor elnök az anyag bemutatása alkalmából rendezett eseményen elmondta, 2001 óta dolgoznak a javaslaton, amelyet mára sikerült olyan formában összeállítani, hogy az prezentálható legyen az államirányítás felé is.
"Számításaink szerint 2024-2025-re lehet eljutni arra a szintre, hogy az ország sportlétesítményei korszerűek legyenek és megfeleljenek az európai normáknak - fogalmazott Tompa. - Ehhez természetesen szükség van arra is, hogy a mindenkori kormány pénzt különítsen el erre a célra."
Az elnök hozzátette, a szervezet véleménye az, hogy az államnak csak egy bizonyos szintig kell részt vennie a fejlesztésekben, a regionális beruházásokban már az önkormányzatoknak kell szerepet vállalniuk.
"Sajnos még mindig nem tudjuk pontosan, hogy hány sportlétesítmény van összesen Magyarországon, ezt nagyon nehéz összegyűjteni - mondta Tompa. - De az általunk készített javaslatban csak azt fogalmaztuk meg, hogy miképpen, milyen módon lenne célszerű korszerűsíteni a sportlétesítményeket, az óvodai sportpályáktól egészen az olimpiai központokig, vagy a Puskás Ferenc Stadionig."
Tompa Andor hozzátette, az Országgyűlés sport és turizmus bizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a sportért felelős államtitkárság is támogatja az elképzelést, és további egyeztetésekre, tárgyalásokra kerül majd sor.
<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Elhunyt az öttusasport egyik nagy alakja
2010. 11. 27. 19.39

<RIGHT>
ottusa.jpg



Hatvanhét éves korában elhunyt Pavel Lednyev, akit Balczó András mellett a legeredményesebb öttusázóként tartanak számon.

Az orosz sportember e héten bekövetkezett halálának hírét a nemzetközi sportági szövetség, a UIPM közölte.
Lednyev négy olimpián indult, ezeken két arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett. Világbajnokságokon hatszor volt aranyérmes úgy, hogy négyszer egyéniben állt a dobogó legmagasabb fokán. Emellett egyszer a második, kétszer pedig a harmadik helyen végzett.

Sikereinek többségét - szovjet válogatottként - a 70-es években aratta.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
A kormány támogatja a csepeli sportélet helyreállítását
2010. 11. 30. 13.56

<RIGHT>
orbanviktor.jpg



Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány támogatja a csepeli sportélet helyreállítását, ha a XXI. kerületi klub ingatlanvagyonának helyzetét sikerül rendezni.

Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón számolt be a megállapodásról, s hozzátette: a jelenleg egy alapítvány által irányított egyesületnek állami vagy önkormányzati kézbe kell kerülnie ahhoz, hogy a kormány támogatását igénybe tudja venni.
Németh azt is elmondta, az önkormányzat döntött arról, hogy három évig változtatási tilalmat rendel el a Csepel SC ingatlanjaira, továbbá csak sportcélú fejlesztésekhez járul hozzá ezeken a területeken.
"Az előző testület regnálása alatt a Csepel SC Alapítvány 42 millió forintos önkormányzati támogatásban részesült évente, holott korábban 62 milliárdos befektetésről beszéltek, miközben engem, mint sporttanácsnokot vádoltak az utóbbi akadályozásával - fogalmazott a polgármester. - Kérdem én, miért kell a több tízmillió forintos, közpénzből adott segítség, ha több tízmilliárdos beruházást terveznek?"
Németh bejelentette, hogy a kerület vezetése megvonta a támogatást az alapítványtól, mert ahogy fogalmazott, amíg ő a polgármester, "addig az alapítvány nem fog közpénzeket zsebre tenni."
"2004-ben Podolák György, Csepel országgyűlési képviselője felajánlotta az akkorra már jelentős, közel 1,5 milliárd forintos adósságot felhalmozott csepeli klub ingatlanjait az önkormányzatnak - emlékeztetett Németh. - A kerületi vezetés ezeket nem vette át, de átadta egy offshore hátterű cégnek, a Cs-Sziget Investment Kft.-nek. A cég vezetői létrehoztak egy alapítványt, amelynek elnöke Podolák úr lett, de érdekesnek tartom, hogy az alapítói jogokat első és másodfokon sem jegyezték be, aztán valahogy mégis sikerült megoldaniuk ezt a problémát."
A polgármester elmondta, az alapítvány a Csepel SC utódegyesületeinek bérleti díját duplájára emelte, de számára egyértelmű, hogy a megmaradt ingatlanokon - Béke téri sportpálya, kajak-kenu és evezős telep - nem sportcélú beruházásokat akartak végrehajtani. Az egyik területre ráadásul Németh elmondása szerint nyolcmillió eurós jelzálogjog van bejegyezve az egyik kereskedelmi bank javára.
"Ezzel a jelzálog-bejegyzéssel kapcsolatban az ügyészséghez fogok fordulni, számomra ugyanis teljességgel érthetetlen, hogy erre miért volt szükség" - fogalmazott a kerületi vezető.
Németh mindehhez hozzátette, tárgyalásokat kezdeményez a Csepel SC Alapítvánnyal, hogy az ingatlanok minél előbb önkormányzati vagy állami kézbe kerülhessenek, és megkaphassák a miniszterelnök és a kormány által ígért támogatást.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Elbúcsúztatták Polyák Imrét
2010. 12. 02. 18.52

<RIGHT>
polyak_imre.jpg



Csütörtökön a Szent István-bazilikában tartott gyászmisével búcsúztatták a november 15-én 78 éves korában elhunyt olimpiai bajnok birkózót, Polyák Imrét.

Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke beszédében kitért arra, hogy a mai versenyrendszerben "12 Európa- és 9 világbajnokság jutott volna neki, és elképesztő éremgyűjteményt hagyott volna ránk", de a kevésbé sűrű versenynaptár ellenére is rendkívül eredményes volt.
"Összesen háromszor lett világbajnok, kétszer pedig ezüstérmes. A sikert nem kell magyarázni, de Imre győzelmeihez muszáj kommentárt fűzni. A válogatott pályafutásának tizenkét éve során összesen csak hat kötöttfogású világbajnokságot rendeztek - ő ötön vehetett részt -, az Európa-bajnokságok pedig szüneteltek."
Polyák Imre nyári játékokon is nagyon eredményesen szerepelt: az 1964-es, tokiói diadalát megelőzően három egymást követő olimpián, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourne-ben, majd 1960-ban Rómában ezüstérmes volt. Páratlan sikereinek köszönhetően Magyarországon ő lett a 20. század birkózója, a nemzetközi szövetség pedig első körben választotta be a Hírességek Csarnokába.
Felravatalozott urnája mellett - az MBSZ beszámolója szerint - a magyar sport jelesei álltak díszőrséget, köztük ott volt az egykori szovjet ellenfél, Roman Rurua is. Polyák Imre lelki üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke mutatta be. A Nemzet Sportolójának hamvait tartalmazó urnát - a legszűkebb családi körben - a bazilika altemplomában kialakított kolumbáriumban helyezték el.
A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózó Szövetség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a halálhírt követően egyformán jelezte: Polyák Imrét saját halottjának tekinti.
<CENTER></CENTER>



 
T

TH6777

Vendég

Rogge szerint Dél-Afrikában olimpiai is lehetne
2010. 12. 07. 07.53

<RIGHT>
jacquesrogge.jpg



Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a Dél-afrikai Köztársaság "nagyon jó" nyári játékokat tudna rendezni, s az ország esetleges pályázata jó eséllyel indulna, a kontinensen ugyanis eddig még nem volt ötkarikás esemény.

A sportvezető úgy fogalmazott, Dél-Afrika már többször bizonyította, hogy remek házigazdája az ilyen rendezvényeknek, de hozzátette: "a NOB a benyújtott pályázat, és nem a térképen való elhelyezkedés alapján dönt a helyszínről."
Rogge ugyanakkor elmondta, ha két kandidáló ország közül nehezen tudnak dönteni, akkor azt a régiót támogatják szívesebben, amely még nem rendezett olimpiát.
A sikeresen zárult nyári labdarúgó-világbajnokság után Dél-Afrika bejelentette, hogy pályázni fog a 2020-as nyári játékokra.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Dollármilliókkal tartoznak a Nemzetközösségi Játékok szervezői
2010. 12. 07. 16.08

<RIGHT>
Több millió dollárral tartoznak az október 14-én befejeződött Nemzetközösségi Játékok indiai szervezői.

A nyitó- és záróünnepség felszerelése ráadásul még mindig Újdelhiben van, és a hatóságok nem járulnak hozzá az elszállításukhoz.
"A szervezők és a kormányképviselők olyan gyalázatosan viselkednek, hogy minden nemzetközi cég alaposan gondolja meg, mielőtt üzletet köt velük" - mondta Ric Birch. Az 1984 óta több olimpiai ceremónia kivitelezésében közreműködött ausztrál üzletember hozzátette: több helyen is panaszt emelt, de egyetlen hivatal sem méltatta válaszra.
A Nemzetközösségi Játékok hírnevét idén a számos doppingeset és a kevés néző mellett az is rontotta, hogy a résztvevők közül többen fertőzött vízre, rovarinvázióra, hibás berendezésekre és higiéniai hiányosságokra panaszkodtak.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Sportkarácsony az iszapkárosult családok gyermekei részére
2010. 12. 11. 03.37

<RIGHT>
karacsony_xlsport.jpg



2010. december 15-én, a Csabai Edvin és Kozmann György nevével fémjelzett Starline Tehetséggondozó és Sportrendezvény-szervező Iroda, a Nagy Sportágválasztó szervezőivel közösen, az Ajkai Sportcsarnokban rendezi meg az immár hagyományosnak mondható Sportkarácsonyt, idén a vörösiszap-katasztrófában károsult családok gyermekei részére.
A világbajnokaink által életre hívott kezdeményezés, tavaly a budapesti Körcsarnokban került megrendezésre, ahol a szervezők nevelőotthonban élő gyermekeknek szereztek egy felejthetetlen élményt. Az idei helyszín-, és célközönség választást, a Bajnokok csapatának jótékonysági futása inspirálta, melyen olimpiai, és világbajnok sportolóink a vörösiszap-katasztrófa károsultak részére, több millió forint értékben gyűjtöttek össze pénz-, és termékadományt.
A váltó tagjai mellett további nagyszerű sportolók is jelen lesznek, hogy sportélményben gazdag programmal ajándékozzák meg a gyermekeket.
A Bajnokok csapatából jelen lesznek: Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus), Boronkay Péter (világ és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman), Ipacs Endre (vb bronzérmes kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Horváth Csaba (olimpiai és világbajnok kenus), Németh Szabolcs (ifi világbajnok kenus).
További sportnagyságaink, akikkel a gyermekek együtt sportolhatnak: Mohamed Aida (Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes vívó, Devecser nagykövete), Wichmann Tamás (kilencszeres világbajnok kenus), Kiss Tamás (olimpiai bronzérmes kenus), Kiss Gergő (Európa-bajnok úszó) és Hadfi Dániel (Európa-bajnok judós).
A rendezvényen résztvevő 150 gyermek egy igazi mini sportágválasztó részese lehet, hiszen 11 sportág (asztalitenisz, gumiasztal, judo, kajak-kenu, karate, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lövészet, röplabda, vívás) megismerésére és kipróbálására nyílik lehetőségük.

Időpont: 2010. december 15. (szerda), 14:00-18:00
Helyszín: Városi Sportcsarnok, 8400 Ajka, Sport u. 23.



Rekordszámú szavazat a Sportcsillagok Gálaestjére
2010. 12. 10. 10.14

<RIGHT>
sportcsillagok.jpg



Több mint 300-an adták le szavazatukat az idei Év sportolója-választáson, ez csúcsot jelent a voksolás 1958 óta tartó történetében.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett szavazás eredményhirdetésére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestje keretében kerül sor. A december 21-i eseményen - amelyet a Duna Televízió élőben közvetít - fellép többek között a Presidance táncegyüttes, Tabáni István és Géczi Erika.
Az öt kategória - férfi, nő, csapat, edző, szövetségi kapitány - dobogósainak sorrendjére csak a színpadon derül fény. Tavaly Gyurta Dániel és Hosszú Katinka, Mocsai Lajos, illetve az U20-as labdarúgó-válogatott és Egervári Sándor győzött.
A Sportmax-Hegyvidék sportcsarnokban sorra kerülő gálaest díszvendégei között lesz Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki a főváros nevében különdíjat is átad.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
OGY. jövőre több pénz jutna az olimpiai felkészülésre
2010. 12. 15. 16.35

<RIGHT>
Átalakítaná a jövő évi sportfinanszírozást egy bizottsági módosító indítvány az olimpiai felkészülés javára, egyúttal megemelné a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) költségvetési forrásait is.

A parlament sport- és turizmus bizottsága szerdán terjesztette az Országgyűlés elé a 2011. évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványát.
A javaslat indoklása szerint az indítvány biztosítja, hogy a MOB, mint a londoni olimpián való felkészülést koordináló szervezet, az olimpiai félkészülésre szánt sportcélú állami támogatásokról való döntés mellett a sport egyes stratégiai fejlesztési területeinek támogatásáról is rendelkezhessen.
A módosító javaslat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetén belül csoportosítja át az összegeket.
A bizottság azt indítványozza, hogy a tárca büdzséjén belül hozzák létre az "olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatása" címet, azon belül pedig a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása sort. Utóbbira biztosítanának 2,74 milliárd forintot úgy, hogy ezt az összeget a jövőre betervezett versenysport támogatásából vonnák el, amelynek így önálló "sorként" 613 millió forintja maradna.
A fenti címhez csoportosítanák át a tárca költségvetési tervezetében szereplő, a sportteljesítmények elismerésére elkülönített 2,07 milliárd forintot is. E mellett ide kerülne többek között a doppingellenes tevékenységre szánt 183,5 millió forint, illetve a diák-, és hallgatói sport támogatására megjelölt 335,2 millió forint is.
A javaslat azt is szorgalmazza, hogy a büdzsé tervezetéhez képest emeljék meg a MOB jövő évi költségvetési támogatását 75 millió forinttal. A szervezet így 2011-ben 163,1 millió forinttal gazdálkodhatna.
Új tétel lenne az a plusz 161,7 millió forint, amelyet a felkészítést segítő sportszakemberek támogatására fordítanának.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Sportcsillagok Gálaestje: megkapták díjaikat a legjobbak
2010. 12. 21. 20.55

<RIGHT>
berkikrisztian.jpg

Berki Krisztián tornászt és Janics Natasa kajakost, a Kovács Katalin, Janics kajakpárost, Kiss László úszó szövetségi kapitányt, illetve Kovács Istvánt, Berki edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 53. alkalommal kiírt szavazásán.

A díjakat kedd este, a Sportmax-Hegyvidék sportcsarnokban adták át a kategóriák dobogósainak a gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Tarlós István is. Budapest főpolgármestere különdíjat adott át Kapás Boglárka úszónak, aki két aranyérmet szerzett az ifjúsági olimpián.
Hegyi László, a szervezőbizottság elnöke, a Sportcsillagok Gálaestjének főigazgatója különdíját a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecseri Sport Egyesület kapta. A Veszprém megyei bajnokságban játszó labdarúgócsapat október 4. után a saját pálya használhatatlansága ellenére folytatta a bajnokságot, mégpedig az Ajka stadionjában, példát mutatva küzdőszellemből és a sport szeretetéből. A klub képviseletében Heizler Gábor szakosztály menedzser, Kocsy Miklós sportegyesületi elnök és Szőllősi Attila játékos-edző vette át a díjat. Ókovács Szilveszter, a Duna TV vezérigazgatója pedig az úszó Gyurta Dánielnek, 2009 legjobb férfi sportolójának nyújtott át különdíjat.
Az nb1.hu internetes portál által kiírt magyar Aranylabdát, az esztendő legjobb labdarúgójának járó díjat idén Dzsudzsák Balázs érdemelte ki. A PSV Eindhoven játékosa nem volt jelen a gálán, mivel még bajnoki mérkőzés vár rá Hollandiára.

Az 53. Év sportolója szavazás dobogósai:

Férfiak:
1. Berki Krisztián (torna, lólengés) 1723 pont
2. Sidi Péter (sportlövészet) 1046
3. Cseh László (úszás) 881


Nők:
1. Janics Natasa (kajak-kenu) 1367 p
2. Hosszú Katinka (úszás) 1251
3. Mészáros Anett (cselgáncs) 538

Csapat:
1. Kovács Katalin, Janics Natasa kajakkettes 781 p
2. Férfi párbajtőr-válogatott 575
3. Női 4x200-as gyorsúszóváltó 544
Szövetségi kapitány:
1. Kiss László (úszás) 1533 p
2. Storcz Botond (kajak-kenu) 1207
3. Kulcsár Győző (vívás, párbajtőr) 495


Edző:
1. Kovács István (torna) 1020 p
2. Csipes Ferenc (kajak-kenu) 852
3. Fehérvári Balázs (úszás) 719
<CENTER class=focim></CENTER>




Tizenhat éves kínai lány a legfiatalabb sakkvilágbajnok
2010. 12. 25. 13.31

<RIGHT>
sakk1_xlsport.jpg



A 16 éves kínai Hou Ji-fan (Hou Yifan) nyerte a női sakk-világbajnokságot, ezzel a sakktörténelem legfiatalabb világelsője lett.


A kínai lány a törökországi Antalyában rendezett vb döntőjében honfitársát, Ruan Lu-fejt (Ruan Lufei) győzte le rájátszásban. Négy mérkőzés után 2-2 volt az állás, a rövidített gondolkodási idejű partikban Ji-fan 3-1-re bizonyult jobbnak.
Hou Ji-fan 1994. február 27-én született. A 2006-os torinói sakkolimpián debütált, a bronzérmes válogatott tagja volt. A 2008-as nalcsiki vb-n döntőt játszott az orosz Alekszandra Kosztenjukkal, de veszített. A 2008-as drezdai FIDE kongresszuson kapta meg a férfi nagymesteri címet, ezzel megdöntötte az indiai Humpay Koneru és Polgár Judit korábbi világcsúcsát.
A címvédő orosz Alekszandra Kosztenjuk a kieséses rendszerű vb harmadik fordulójában búcsúzott.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Az év legfontosabb sporteseményei
2010. 12. 27. 10.15


cseh_laszlo1.jpg



Az MTI Sportszerkesztősége összegyűjtötte - a teljesség igénye nélkül - az idei esztendő fontos, érdekes sporttörténéseit.

Január:
- csoportmásodikként jut a középdöntőbe, azaz a legjobb nyolc közé a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában
- bejelentik, hogy a tervek szerint 2012-re készül el a Ferencváros labdarúgóklub új stadionja
- csalódást keltve nem jut be az ausztriai Európa-bajnokság középdöntőjébe, azaz a legjobb 12 közé a magyar férfi kézilabda-válogatott
- Heidum Bernadett 1000 méteren ezüst-, Huszár Erika 500-on bronzérmet szerez Drezdában, a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon
- a magyar futsal-válogatott pont nélkül zár a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, a tornán a címvédő spanyolok diadalmaskodnak
- egy francia bíróság eltörli Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá 2009 szeptemberében
- érvényben maradnak azok az úszóvilágcsúcsok, amelyeket az elmúlt két évben az úgynevezett szuperdresszekben értek el a versenyzők
- a férfiaknál Roger Federer, a nőknél Serena Williams nyeri az Australian Opent
Február:
- a Pécs a nyolcaddöntőben búcsúzik a női kosárlabda Euroligától
- eldől, hogy a Magyar Televízió közvetíti a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot
- Vancouverben megkezdődik a XXI. téli olimpia, a megnyitó előtt nem sokkal egy grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili edzésen súlyos balesetet szenved, és a kórházba szállítás után életét veszti. Az ötkarikás játékok legjobb magyar eredményét a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű csapat éri el rövidpályás gyorskorcsolyában azzal, hogy az ötödik helyen végez váltóban. Huszár 1500 méteren hatodikként zár
- hetvenöt éves korában meghal Frenkl Róbert professzor
- a magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia nemzeti együttesével kerül egy csoportba a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének varsói sorsolásán
- azonnali hatállyal lemond Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke
- a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes testülete bejelenti, hogy Kassai Viktor játékvezető is ott lehet a nyári dél-afrikai világbajnokságon
Március:
- Sidi Péter a férfi puskások, Csonka Zsófia a női pisztolyosok között ezüstérmet szerez a norvégiai Európa-bajnokságon
- a Győr női kézilabdacsapata bejut a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában
- Puskás Ferenc kerül az élre a világ legolvasottabb futballmagazinja, a Magyarországon először megjelenő FourFourTwo minden idők 50 legjobb magyar játékosát felvonultató listáján
- a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) törli a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat
- a Fulham kiejti az Európa Ligában az olasz Juventust, Gera Zoltán a visszavágón, Londonban két gólt lő
- Kásás Tamást választja meg az elmúlt évtized legjobb vízilabdázójának a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) lapja, a FINA Aquatics World Magazine
- a Fehérvár jégkorongcsapata nyeri a magyar bajnokságot
- a Pécs nyeri a női kosárlabda Magyar Kupát
- a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű női rövidpályás gyorskorcsolya váltó az ötödik helyen végez a csapat-világbajnokságon, az olaszországi Bormióban.
- Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája győz a Forma-1-es világbajnokság első futamán, a Bahreini Nagydíjon, két héttel később a brit Jenson Button diadalmaskodik Ausztráliában
Április:
- az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata bejut a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, ott a Nagy Lászlóval felálló FC Barcelonával találkozik és búcsúzik a sorozattól. A nőknél a Győr az elődöntőben alulmarad a román Valceával szemben.
- a magyar női kézilabda-válogatott kijut az év végi Európa-bajnokságra
- meghal Varga Zoltán, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója és edzője
- bejelentik, hogy Szeged rendezheti 2013-ban a síkvízi kajak-kenu világbajnokságot
- Sastin Marianna, Bácsi Péter, Lőrincz Tamás és Módos Péter bronzérmet szerez a bakui birkózó Európa-bajnokságon
- a magyar férfi jégkorong-válogatott a második helyen végez a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon, a mindent eldöntő utolsó mérkőzésen 4-1-re kikap a házigazda szlovén csapattól
- Mészáros Anett és Joó Abigél arany-, Ungvári Miklós és Bor Barna ezüst-, Karakas Hedvig pedig bronzérmet nyer a bécsi cselgáncs Európa-bajnokságon
- a Pécs végez az élen a női kosárlabda-bajnokságban
- Gera Zoltán győztes gólt szerez a Hamburg ellen, ezzel csapata, a Fulham bejut a döntőbe a labdarúgó Európa Ligában
- Sebastian Vettel nyeri a Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, a következő futamon, Kínában, Jenson Button diadalmaskodik
- meghal Juan Antonio Samaranch, Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnöke
Május:
- a Debrecen nyeri a magyar labdarúgó-bajnokságot, Herczeg András csapata tripláz, ugyanis a kupában és a Ligakupában is az élen végez
- a nőknél a Győr, a férfiaknál pedig a Veszprém megvédi címét a kézilabda NB I-ben
- bejelentik, hogy Magyarország rendezi a 2011-es divízió I-es jégkorong-világbajnokságot
- Kővágó Zoltán nyeri a férfi diszkoszvetést az atlétikai Gyémánt Liga második állomásán, Sanghajban
- Czink Melinda az első, Szávay Ágnes pedig a második fordulóban búcsúzik a Roland Garroson
- a Vasas férfi vízilabdacsapata sorozatban negyedszer nyeri meg a magyar bajnokságot
- a Zalaegerszeg végez az élen a férfi kosárlabda-bajnokságban
- a nők a hetedik, a férfiak a nyolcadik helyen zárnak a moszkvai asztalitenisz csapat-világbajnokságon
- a magyar labdarúgó-válogatott 3-0-s vereséget szenved a világbajnokságra készülő, a tornán később bronzérmes német csapattól felkészülési mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban
- az Internazionale nyeri az olasz labdarúgó-bajnokságot, a kupát, valamint a Bajnokok Ligája-döntőjében is diadalmaskodik. Spanyolországban az FC Barcelona pontrekorddal végez az élen.
- Az Atlético Madrid nyeri a labdarúgó Európa Liga döntőjét a Gera Zoltánnal felálló Fulham ellen
- bejelentik, hogy Franciaország rendezi a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot
- Viswanathan Anand megvédi sakkvilágbajnoki címét
Június:
- a nemzetközi Sportdöntőbíróság helyt ad a fehéroroszok fellebbezésének a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjével kapcsolatban, így Pars Krisztián mégsem lép elő ezüstérmessé.
- a magyar labdarúgó-válogatott megalázó, 6-1-es vereséget szenved a világbajnokságra készülő hollandoktól Amszterdamban
- Bacskai Balázs arany-, Káté Gyula ezüst-, Darmos József bronzérmet szerez a moszkvai ökölvívó Eb-n
- Nagy László sérülés miatt lemondja szereplését a kézilabda-válogatott szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki selejtezőjén, a párharcot végül drámai csatában 53-52-es összesítéssel nyeri a magyar gárda, és kijut a tornára
- befejezi pályafutását Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó
- Prukner László a Ferencváros új vezetőedzője
- Szávay Ágnes és Czink Melinda az első, Arn Gréta pedig a harmadik fordulóban búcsúzik a wimbledoni tenisztornán
- Mészáros Norbertet 2011 végéig, Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltja az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága, mivel a testület szerint a Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni
- a nőknél az olasz Francesca Schiavone, a férfiaknál a spanyol Rafael Nadal nyeri a párizsi Roland Garrost
- megkezdődik a XIX. labdarúgó-világbajnokság, legnagyobb meglepetésként a címvédő olaszok a legkönnyebbnek tűnő (Szlovénia, Új-Zéland, Paraguay) csoportból sem tudnak továbbjutni

Július:
- a spanyol válogatott nyeri a labdarúgó-világbajnokságot, a döntőben a hosszabbítás utolsó pillanataiban Andrés Iniesta lövi a találkozó egyetlen gólját. A harmadik helyen a német csapat végez. Kassai Viktor játékvezető a német-spanyol elődöntőig "menetel"
- a férfiaknál Rafael Nadal, a nőknél Serena Williams nyeri a wimbledoni tenisztornát. A juniorok között Fucsovics Márton egyesben, Babos Tímea pedig - az amerikai Sloane Stephensszel - párosban diadalmaskodik
- a magyar versenyzők túlszárnyalva a szakvezetés várakozásait hat arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel zárnak a kajak-kenu Európa-bajnokságon, a spanyolországi Trasonában.
- Csányi Sándort választják meg a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökévé
- Szávay Ágnes nyeri a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornát, egy héttel később Prágában is diadalmaskodik
- a magyar férfi és női váltó aranyérmet szerez a debreceni öttusa Európa-bajnokságon, a női csapat ezüstéremmel zár a hagyományos versenyben
- a férfi párbajtőr-válogatott győz a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, egyéniben Boczkó Gábor ezüstérmes
- három bronzérmet szereznek a magyarok a 20. atlétikai Eb-n, Barcelonában: Pars Krisztián kalapácsvetésben, Kiss Dániel 110 m gáton, Fazekas Róbert diszkoszvetésben harmadik
- több mint egyéves kihagyás után győzelemmel tér vissza Overdose, a magyar csodaló
- a spanyol Alberto Contador harmadszor nyeri meg a Tour de France kerékpáros viadalt

Augusztus:
- a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikap a Wembley Stadionban az angol együttestől
- a magyar csapat 12 dobogós helyezést, hat elsőt, öt másodikat és egy harmadikat lapátolnak össze a poznani kajak-kenu világbajnokságon
- a magyarok 13 érmet, hat aranyat, négy ezüstöt és három bronzot szereznek a budapesti úszó Európa-bajnokságon. Ugyancsak bronzérmes a műugrók között, 3 méteren Barta Nóra
- Sidi Péter aranyérmes a férfi kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában, s második a légpuskások között a müncheni sportlövő-világbajnokságon
- Mark Webber nyeri a XXV. Forma-1-es Magyar Nagydíjat
- kétgólos vereséget szenved a svájci FC Basel vendégeként a Debreceni VSC a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, s kiesik a sorozatból. Az Európa Ligában a Győr búcsúztatja a francia élvonalban szereplő francia Montpellier együttesét. A folytatásban a Győr búcsúzik, a Debrecen viszont túljut a bolgár Liteksz Lovecsen, ezzel bekerül a sorozat csoportkörébe
- hetedik világbajnoki címét szerezi a Majthényi Szabolcs, Domokos András Repülőhollandi-páros a romániai Constantában
- Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője a férfi kézilabda-válogatott kapitánya
- tizenötödik versenyén elveszíti veretlenségét Overdose, a magyar csodaló

Szeptember:
- bronzérmet szerez a csengtui öttusa-világbajnokságon a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat
- a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenved Svédországban, a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulójában, négy nappal később 2-1-re legyőzi Budapesten Moldova legjobbjait
- a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján balesetben életét veszti a Moto2-es kategóriában versenyző 19 éves japán Tomizava Soja
- negyedikként zárja a Zágrábban rendezett vízilabda Európa-bajnokságot a magyar férfi válogatott, ugyanitt a nők ötödikként végeznek
- a 70 kg-os Mészáros Anett ezüstérmet szerez Tokióban, az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon
- a férfiaknál a spanyol Javier Gomez, a nőknél a címvédő ausztrál Emma Moffatt nyeri Budapesten, a triatlon-világbajnokságot
- a házigazda Újpest 6-0-ra legyőzi a Ferencváros együttesét a labdarúgó NB I-ben
- Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája nyeri az Olasz Nagydíjat Monzában, két héttel később, Szingapúrban szintén ő győz
- Hatos Gábor bronzérmet szerez a szabadfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában a moszkvai, birkózó-világbajnokságon
- a Debrecen labdarúgócsapata kiütéses, 5-0-s vereséget szenved Budapesten az ukrán Metaliszt Harkivtól az Európa Liga csoportkörének első fordulójában, a második körben, a hónap utolsó napján 1-0-ra kap ki Genovában az olasz Sampdoriától
- a Tóth Krisztina, Póta Georgina duó bronzérmet szerez az asztalitenisz Európa-bajnokságon, a csehországi Ostravában
- menesztik Petrovics Mátyást, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát
Október:
- a játékostársak Juhász Rolandot, a belga RSC Anderlecht válogatott védőjét választják az elmúlt évtized legjobb magyar labdarúgójának, az NB I legjobb mezőnyjátékosa Czvitkovics Péter, a Debrecen középpályása, a legjobb külföldön játszó futballista Gera Zoltán, az angol Fulham légiósa
- a német hírügynökség a 2009 tavaszi Újpest-Budapest Honvéd (3-0) mérkőzést nevezi meg, mint a tavaly novemberben kitört nemzetközi futball bundabotrányban érintett egyik találkozót, egy nappal később megkezdődik a gyanúsítottak pere a bochumi ügyészségen
- a magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra legyőzi San Marinót a Puskás Ferenc Stadionban Európa-bajnoki selejtezőn, négy nappal később Finnországban diadalmaskodik 2-1-re
- Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyeri a Japán Nagydíjat, két héttel később, a dél-koreai futamon Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája győz
- a Debrecen labdarúgócsapata 2-1-es vereséget szenved a Dzsudzsák Balázzsal felálló holland PSV Eindhoventől Budapesten, az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában
- Berki Krisztián aranyérmet nyer lólengésben a rotterdami tornász-világbajnokságon
November:
- Merész András a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya
- a Debrecen 3-0-s vereséget szenved Eindhovenben a PSV-től a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában, így két körrel a zárás előtt már biztos, hogy búcsúzik a sorozattól
- beválasztják a nemzetközi Hírességek Csarnokába Kemény Dénest, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát
- Galambos Péter bronzérmet szerez a könnyűsúlyú egypárevezősök között az új-zélandi világbajnokságon
- Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyeri a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, egy héttel később pedig ismét ő győz Abu-Dzabiban, így az F1 legfiatalabb világbajnoka lesz
- a párbajtőröző Száz Emese ezüst-, Boczkó Gábor bronz-, a Boczkó, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András összetételű férfi párbajtőrcsapat pedig szintén bronzérmet szerez a párizsi vívó-világbajnokságon
- életének 78. évében, súlyos betegségben meghal Polyák Imre, olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója
- az egyedüli induló Borkai Zsoltot választják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Schmitt Pál köztársasági elnök a MOB tiszteletbeli elnöke lesz
- Verrasztó Evelyn 100 és 200 m vegyesen, Jakabos Zsuzsanna 200 m pillangón és 400 m vegyesen, Mutina Ágnes 400 m gyorson, Verrasztó Dávid pedig 400 m vegyesen nyer aranyérmet az eindhoveni rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Ugyanitt Kapás Boglárka ezüstérmet szerez 800 m gyorson, Biczó Bence bronzérmes 200 m pillangón, Verrasztó Evelyn pedig szintén harmadik 200 m gyorson
- az FC Barcelona 5-0-ra győzi le a Real Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 209. örökrangadóján, az El Clásicón
December:
- visszalép a jövő évi Moto2-es világbajnoki sorozattól a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack and Jones istálló
- a Debrecen 2-1-es vereséget szenved Harkivban, az ukrán Metaliszttól az Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában, két héttel később a Puskás Ferenc Stadionban 2-0-ra legyőzi az olasz Sampdoria együttesét, így megszerzi első pontjait a kontinentális kupasorozatok csoportköreiben
- a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága úgy dönt, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-est Katar rendezheti. Előzőleg, októberben és novemberben a Sunday Times és a BBC lebuktató akciókat szervez, illetve dokumentumfilmet mutat be a FIFA vezető testületét érintő korrupciós ügyekkel összefüggésben
- a magyar női kézilabda-válogatott tizedikként zár a dániai Európa-bajnokságon
- Gyurta Dániel 200 m mellen ezüstérmet nyer a dubaji rövidpályás úszó-világbajnokságon, ahol Cseh László 200 m pillangón bronzérmet szerez, Gyurta Gergely pedig 1500 m gyorson végez harmadikként
- nem vállalja tovább a Debrecen labdarúgócsapatának irányítását Herczeg András, a klub legsikeresebb vezetőedzője, aki a későbbiekben szakmai igazgató lesz a hajdúsági egyesületnél
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég

Minden Kedves Sportolónak...és Szurkolónak,
Sport Forumozónak!

Egy pillanatra megpihen az órarugó, míg a himnusz szól, vigyázban áll a két mutató. Majd a nagyobbik egy picit előredőlve, átlép az Új Esztendőbe. Onnan visszaszól a kicsinek:
Boldog Új Évet Mindenkinek!

images
 
T

TH6777

Vendég
Mindenkinek ki a sportot űzi és szereti...
kivánok sok sikert a 2011 évre!



"Mögötted lesznek sokan, fogják a kezed gondolatban. Ha mégsem neked ragyog a nap, belül úgy is tudod. Aki igaz szívvel küzdött, nem kell fejet hajtania. Mert Övé a múlt, jelen és jövő. S minden igaz diadal!"








<EMBED height=175 type=application/x-shockwave-flash width=240 src=http://www.youtube.com/v/CtTERLBNkiE?fs=1&hl=hu_HU allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true">​
</EMBED>
 
T

TH6777

Vendég
BÚÉK!

Egy kis segitség Kedves Sport forumozók!

Mi lesz januárban? - Nézze meg a versenynaptárban
2011. 01. 02. 02.38

<RIGHT>​
A hazai és a jelentősebb, illetve magyar vonatkozású nemzetközi sportesemények januárban:

január:
-------
1-8. Tenisz Hopman Kupa, Perth
2-9. Tenisztornák - WTA: Brisbane, ATP: Brisbane
3-9. Tenisztornák - WTA: Auckland, ATP: Doha, Chennai
1-16. Dakar-rali, Argentína, Chile
4. Asztalitenisz Európai Nemzetek Ligája, 5. forduló: nők: Románia-Magyarország, férfiak: Magyarország-Szerbia
7-9. Gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Collalbo (Olaszország)
8-9. Műkorcsolya és jégtánc országos bajnokság, Gyakorló Jégcsarnok (Budapest)
9. A Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság 1. selejtezője, Nyíregyháza
9-16. Tenisztornák - WTA: Hobart, ATP: Auckland
10. A FIFA-Aranylabda szavazás győztesének kihirdetése, Zürich
11. Síugró országos bajnokság, nagysánc, Kőszeg
12. Női kosárlabda Euroliga, 9. forduló, B csoport: MKB-Euroleasing Sopron - Jekatyerinburg (orosz) 18 ó
13. Női kosárlabda Euroliga, 9. forduló, A csoport: Pécs 2010-Kosice (szlovák) 18 ó
13. Női kosárlabda Európa Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Seat Lami-Véd Győr - Nantes (francia) 18 ó
13-30. Férfi kézilabda-vb, Svédország
14-16. Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Heerenveen (Hollandia)
14-25. Hódeszka világbajnokság, La Molina (Spanyolország)
15. A Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság 2. selejtezője, Szeged
17-30. Tenisz Australian Open, Melbourne
18-23. Asztalitenisz Pro Tour-verseny, Velenje (Szlovénia)
19. Női kosárlabda Euroliga, 10. (utolsó) forduló, A csoport: Pécs 2010-Taranto (olasz) 18 ó, B csoport: Gospic (horvát) - MKB-Euroleasing Sopron 18 ó
20. Női kosárlabda Európa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: Nantes (francia) - Seat Lami-Véd Győr 20:30 ó
21-23. Hungarian Open nemzetközi légfegyveres verseny, Győr
22-23. Gyorskorcsolya sprint-világbajnokság, Heerenveen (Hollandia)
22-23. Rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokság, Budapest
23. Hosszútávúszók uszodai országos bajnoksága, Székesfehérvár
23. Sífutó országos bajnokság
23. A Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság 3. selejtezője, Szombathely
24-29. Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, Bern (Svájc)
26-30. Asztalitenisz Pro Tour-verseny, Sheffield (Anglia)
27-II.06. 25. Téli Universiade, Erzurum (Törökország)
29. Szlovákia-Magyarország női vízilabda Európa-bajnoki selejtező
30. A Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság döntője, Debrecen
31-II. 6. Tenisz, Fed Kupa Euro-afrikai zóna, I. csoport, Izrael
31-II. 6: Tenisztornák - ATP: Johannesburg, Santiago

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Az európai újságíróknál Vlasic és Vettel 2010 legjobbjai
2011. 01. 06. 12.44

<RIGHT>
sebastian_vettel1_xlsport.jpg



A Forma-1 német világbajnokát, a német Sebastian Vettelt és a jelenlegi legjobb női magasugrót, az Európa- és világbajnok horvát Blanka Vlasicot választotta 2010 legjobb sportolójának a Nemzetközi Újságíró Szövetség (AIPS) európai szekciója, az UEPS.


A szavazáson Vettel mindössze egy vokssal kapott többet, mint a franciák háromszoros Eb-győztes sprintere, Christophe Lemaitre és héttel a férfi tenisz-világranglista éllovasánál, a spanyol Rafael Nadalnál.

A többek között a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (IAAF) és az AIPS-nél is 2010 legjobbjának választott Vlasic simán nyert, 121 szavazatot kapott, míg a második helyen végzett belga teniszcsillag, Kim Clijsters 56-ot.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Versenyautóból szórják ki a pécsi ralis hamvait


szuhonyik_laszlo.jpg



Rendhagyó módon vesznek végső búcsút a napokban elhunyt Szuhanyik László pécsi autóversenyzőtől: hamvait pénteken a Mecsekben, egy versenyautóból szórják ki.


"Az eseményre a január 4-én, 53. életévében váratlanul elhunyt Szuhanyik László végakaratának megfelelően kerül sor" - közölte Pánics György, a Pécsi Volán autósport szakosztályának volt tagja az MTI-vel csütörtökön.
A néhai autóversenyző családtagjai és tisztelői pénteken 11 órakor találkoznak a Pécs Plázánál, majd a Mecsek ralikról ismert árpádtetői gyorsasági szakasz lapisi kanyarjához utaznak. Itt délben a család, a versenyzők, valamint a szakosztály képviselője búcsúzik az elhunyttól.

"A beszédeket követően Szuhanyik László fia, Balázs és egykori navigátora, Hóman Tibor versenyautóba ül, majd a gyorsasági szakaszon haladva, menet közben kiszórják a járműből az egykori kiválóság hamvait" - mondta Pánics György.

Szuhanyik László 1978-ban Ranga Lászlóval, minden idők egyik legsikeresebb magyar raliversenyzőjével az oldalán egy Ladával megnyerte a rali túra abszolút és kategóriabajnokságát. Egy évvel később a második, 1980-ban pedig újra az első helyen végzett kategóriájában. Szuhanyik később Hóman Tibor pilótája lett, pályafutását 1984-ben fejezte be.

<CENTER></CENTER>



 
T

TH6777

Vendég
Sidi megnyerte a müncheni légfegyveres versenyt

<RIGHT>
sidi_wcf3.jpg



Sidi Péter megnyerte a férfi puskások számát csütörtökön a világ legnagyobb nemzetközi légfegyveres versenyén, Münchenben.


A 2009-ben a világ legjobb férfi lövőjének, tavaly pedig a harmadik legjobbnak választott Sidi a 10 méteres viadalon a 60 lövéses alapversenyt 598 körrel zárta, a fináléban pedig 103,7 kört ért el, így 701,7 körös produkcióval szerzett aranyérmet.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a csütörtöki első napon a felnőtteknél még a női pisztolyosok állnak lőállásba, majd pénteken a női puskások és a férfi pisztolyosok következnek. A szombati zárónapon aztán a felnőttek minden számban újra megméretik magukat.
Sidi a tavaly nyári világbajnokságon éppen Münchenben remekelt. Akkor megnyerte a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számát, ezüstérmes lett légpuskában, s negyedik a kisöbű sportpuska fekvő számban.

Xlsport
 
Oldal tetejére