Minden hivatalviseléstől eltiltja Ukrajna a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök este kihirdetett rendelete alapján Ukrajna megtiltja a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban.

A rendelet szerint ezután az ukrán nemzetbiztonság listázni fogja a kárpátaljai magyar állampolgárokat is, akik a jövőben sem állami hivatalt, sem önkormányzati tisztséget nem tölthetnének be, pártok tagjai és fontos állami vállalatok vezetői sem lehetnének.​

A hivatalos indoklás szerint a „Halaszthatatlan feladatok az állampolgárság kérdésében fenyegető nemzetbiztonsági kockázatok felszámolásáról” szóló ukrán elnöki határozat célja annak megakadályozása, hogy a kettős állampolgárság Ukrajna belügyeibe való beavatkozásra, függetlensége, szuverenitása és területi egysége elleni cselekedetekre legyen felhasználható.

A Telex szerint a rendelet értelmében „az ukrán kormány a nemzetbiztonsággal, Ukrajna Védelmi Szolgálatával (SZBU) közösen két hónapon belül felméri, hány kettős állampolgár van, és átvizsgálja a kettős állampolgárságra vonatkozó szabályozást, majd fél éven belül (szintén a felderítő szolgálatokkal együtt) beterjeszt egy olyan törvényjavaslatot, amelyik megtiltja a kettős állampolgároknak a fontosabb hivatalok betöltését”.

Az ukrajnai kettős állampolgárok nem vállalhatnak majd állami hivatalt, önkormányzati tisztséget, stratégiai fontosságú állami vállalatokban vezető pozíciót és nem ismerhetnek meg államtitkokat.

A kettős állampolgárság tényét fel fogják tüntetni az ukrán népességnyilvántartásban és a választói névjegyzékben is. A tiltások alól csak akkor mentesülhet valaki, ha írásban lemond a másik állampolgárságáról, ismerteti a Telex.

De ha valaki még le is mond is a másik állampolgárságáról, akkor is vizsgálódni fognak az ukrán hatóságok a tette okairól.

A kettős állampolgárságról szóló rendelkezés egyként érinti a kelet-ukrajnai orosz-ukrán kettős állampolgárok és az ukrajnai magyarságot.​

A lépés válságba taszíthatja a kettős állampolgárságú magyarokat, mert a nagyjából 100 ezer kárpátaljai magyar közül a felmérések szerint majdnem mindenki fölvette a magyar állampolgárságot, amikor erre a magyar kormány lehetőséget biztosított.

Néhány nappal ezelőtt még azt olvashattuk, hogy Ukrajna kész elismerni a kettős állampolgárság intézményét. A Kárpátalja.Ma híroldal arról írt. hogy: Ukrajna a kettős állampolgársággal kapcsolatos liberális politika elfogadását tervezi. Dmitro Kuleba külügyminiszter elmondta, hogy a magas rangú tisztviselőkre bizonyos korlátozások vonatkoznának.

Hivatalosan azonban nem tudni, hogy hány ukrán-magyar kettős állampolgár van, az adatot a magyar kormány nem hozza nyilvánosságra, mert elvileg az ukrán kormány nem engedélyezi a kettős állampolgárságot.

A Lehet Más a Politika (LMP) sajtóközleményben reagált a diszkriminatív rendeletre. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben – amelyet Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Ungár Péter országgyűlési képviselő írtak alá – az olvasható, hogy: „Elutasítjuk, hogy Ukrajna és a nagyhatalmak politikai leszámoláshoz, játszmáikhoz a kárpátaljai magyarokat használják, őket érjék emiatt gyalázatos támadások. Felszólítjuk a demokráciára kiemelten figyelő európai országokat, az Európai Uniót és Amerikát, hogy ítéljék el a magyarokat ért hátrányos megkülönböztetést!”

Kocsis Árpád

utlevel.jpg
 
Ehhez csak az hasonlítható, ha valaki pl. Münchenben azt mondja, hogy Németországban van. Nem az nem Németország, hanem Bajorország. Az egyes nemzetiségek érzékenységét soha nem szabad felületesen kezelni.
Ebben tökéletesen igazad adok neked! Mi elsősorban Bajorországban élünk (amire baromira büszkék vagyunk!), és csak másodsorban Németországban, az Unió pedig örülhet, mert még éppen elfér a dobogón.
 
Értem én, de ezen gondolat mentén Magyarország sem létezik 1100 éve csak 100 éve, hisz a monarchia nem volt csak magyar...
Viszont majd 500 (600) évig egy egységes, nemzetközileg elismert ország volt ugyanazon területen, majd jött a mohács utánni kavarás, de a jogfolytonosság fenmaradt, hisz az osztrák császár magyar király is volt (majdnem mind). Ezzel szemben ez nem ál ukrajnára, max arra a pár hétre foghatjuk ezt rá, amig a Kijevi és a Lembergi ukrán népköztársaság egységesült és kikiáltott egy egységes államot, aminek a javát már elfoglalták a szovjetek és a fehérek, továbbá ekkor még a mai ukrajna déli és keleti részei nem is tartoztak bele.
 
Ezen lamentálgathatunk, de ha a te számaid is vesszük alapul, akkor sem 1100 az 1100.
Szóval ezen szerintem nem érdemes vitatkozni. Ugyanúgy Ukrajnán sem. Jelenleg létező és elismert állam. Joga van olyan törvényeket hozni, amilyeneket a törvényes képviselőik megalkotnak és kiállják áz alkotmánybírósaguk próbáját (még akkor is, ha Zelenszkij tavaly ősszel le akarta váltani az egész alkotmánybíróságukat).
 
Ez részben igaz, hisz a mindenek felett demokrata USA is vidáman elvolt a náci németországgal 1941-ig, miközben az teljesen törvényesen irtotta a saját állampolgárait.
 
Ez részben igaz, hisz a mindenek felett demokrata USA is vidáman elvolt a náci németországgal 1941-ig, miközben az teljesen törvényesen irtotta a saját állampolgárait.
A háború után lett gyakoribb a beavatkozási politika amit segítségnek hívtak.
Mert azért volt rá példa hogy ha az egyik hatalom nem szólt bele a másik belügyébe de, azért tudtak rá nyomást gyakorolni Pl: Haynau angliában...
 
Tegnap láttam a magyar híradóban azt a beszámolót, hogy Ukrajnából tömegesen jönnek a kettős állampolgárok felvenni a magyar nyugdíjakat és a koronavírus elleni oltást is egyfüst alatt ingyen megkapják. Gondolom jövőre pedig szavazni jönnek majd. Sokba fáj ez a magyar adófizetőknek.
 
A magyar nyugdíjhoz kell, ha jól tudom, magyar lakcim is. SZóval papíron magyarországon laknak.
Kicsit elrugaszkodva a témától, egy prof ismerősöm, aki felsőbb körökben is mozog, azt mondta mikor eldurvult a helyzet ukrajnával: ha kell az egész kárpátaljai magyarságot kvázi áttelepítik Magyarországra. Ez kb. 130 000 ember, plusz ki tudja hány akinek egy őse magyar volt és erre hivatkozva van papírja. Ha csak a felét vesszük ez 60 000 szavazat. Ennél egy picivel kevesebben múlott a főpolgármesteri hely. A parlamentin meg volt, hogy pár szavazaton egy hely. Ennyi új szavazó simán átírhatja az eredményeket egyes körzetekben, hisz már nem csak a listára szavazhatnának. Továbbá ez sokkal többe kerülne a magyar adófizetőknek.
 
Azért 130000 ember áttelepítése nem kis logisztikai hozzáértést igényel, ami a regnáló vezetésből igencsak hiányzik.
Másrészt le merném fogadni, hogy zömük nem akarna áttelepülni, hisz a "nyugati" nyugdíj csak ott ér sokat igencsak.
Harmadrészt hová is telepítenék? Szabolcsba, netán Budapestre?
Szóval ha van is ilyen elgondolás, csak annyira alapos, mint az "egy hetvége alatt beoltunk mindenkit"...
 
a jövőben sem állami hivatalt, sem önkormányzati tisztséget nem tölthetnének be, pártok tagjai és fontos állami vállalatok vezetői sem lehetnének.
Ami azt fogja jelenteni hogy a kieső tisztségeket (nem tudom mekkora szám ez) nem a megfelelőség fogja eldönteni hanem az hogy ne legyél kettős állampolgár.
Ismerős hozzáállás még mélyebbre süllyednek a katyvaszba és még a nyugati támogatók is gondolkodóba esnek.
 
Van egy sejtésem, hogy a 42 milliós Ukrajna 130 ezres magyar nemzetiségéből eddig is baromi kevesen töltöttek be ilyen posztot (leszámítva a kárpátaljai magyarlakta települések önkormányzatait).
Mondjuk most gondoltam bele, hogy a párttagságot hogyan, milyen jogcímen gondolták korlátozni?
 
Ha van például magyar párt akkor annak a tisztségviselői nem lehetnek kettős állampolgárok.....
Lehetsz magyar de, kettős nem.
 
Akkor a parlamentjük nagy része is mehet nyugdíjba. Vagy mint valamelyik oligarha mondta, a kettős állampolgárság büntetendő, de neki hármas van.
 
Ha van például magyar párt akkor annak a tisztségviselői nem lehetnek kettős állampolgárok.....
Lehetsz magyar de, kettős nem.
Ezt értem, de nem erre utaltam. Kis túlzással, ez olyan, mintha az állam előírná, hogy milyen vallású lehetsz (pontosabban nem lehetsz).
 
Tovább gyűrűzik az oltást kapó ukránok botránya – új információk érkeztek​

A DK írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz

Az ATV készített riportot az ukrán-magyar határ közelében, ahol a helyiek szerint tömegével, minden korlátozás nélkül érkeznek az emberek Ukrajnából.

A hírek szerint nem csak a magyar adófizetőktől kapott nyugdíjukat felvenni vagy vásárolni járnak át a határon, hanem oltakozni is, mert itt ingyen kapnak oltást, míg Ukrajnában ezért félmillió forintot kellene fizetniük.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz, hogy megtudja: hány határon túli kettős állampolgár jutott eddig oltáshoz a magyar készletekből?

Melyik vakcinából pontosan mennyit használtak eddig fel, hány Pfizer, Moderna és AstraZeneca fogyott el határon túliak oltására? Kik végzik a határon túliak oltását, esetleg ez is a magyar háziorvosok feladata?

Mivel a kormány szándékosan nem élt az összes, Magyarországnak lakosságarányosan elérhető uniós vakcinával, a legfontosabb kérdés, hogy a kormány vajon a határon túli kettős állampolgárokkal is kalkulált-e a vakcinák berendelésekor?

A DK azonnali válaszokat és konkrét adatokat követel. Jogunk van tudni, hogy hány, az EU által magyar adófizetőknek küldött oltást használtak fel határon túli kettős állampolgárok beoltására!
 
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz, hogy megtudja: hány határon túli kettős állampolgár jutott eddig oltáshoz a magyar készletekből?
Nem vezetnek rólunk (külföldön élő, de magyar állampolgársággal és Magyarországon állandó bejelentett lakcímmel is rendelkezőkről) semmilyen nyilvántartást. Az oltást bármelyik országban kérhetjük, ahol állandó bejelentett lakcímmel rendelkezünk.

ui: Számomra teljesen logikus is, hogy miért van így.
A magyar állampolgártól nem tagadhatják meg az országba való belépést, így bármikor be- és visszahurcolhatja a betegséget, még akkor is, ha mind a 10 millió, állandóan otthon ülő magyar be lesz oltva (mivel az oltás nem véd meg a fertőzéstől, és az oltott is képes nem csak megfertőződni, hanem továbbadni is)
 
Utoljára módosítva:
Előre bocsátom, nem vagyok a téma szakértője. De szerintem túltolta a kormány a magyar állampolgárság kiadásával a szomszédos országokban. A magyar igazolvány is elég megbecsülést adhat egy külhoni magyarnak, ami számos kedvezményt adhat, de nem ad szavazati jogot, amivel teljesen jogosan a magyarországi magyaroknak morális aggályai vannak. A kormány abban reménykedett, hogy az állampolgárság megadásával több százezer Fidesz-szavazóhoz jut (jól hitte!). Ez bizonyos esetekben ugyanolyan felelőtlen politika, mint a baloldal részéről a látszat-segítés a határon túli magyarok felé. Ugyanis a szomszédos nemzetek, akik amúgy se magyar barátságukról híresek, okkal vagy ok nélkül véres rongyként tekintenek az országaikban élő több százezer magyar állampolgárra...
Én talán még el is hiszem a Fidesz aggódását a külhoni magyarokért, de ez felesleges kiélezése volt a helyzetnek, hacsak nem a szavazat plussz lehetősége lebegett a szemük előtt. Tényszerűen a mostani kormány kétségtelenül többet tett a határontúliakárt, mint a baloldali, de ők is tettek olyan lépéseket, melyek megütközést keltettek a magyarországiak közt (népszavazások kérdésében, az áttelepültek jókora nyugdíja miatt a magyarországiakhoz képest, stb.). Igazából olyan kormányaink kellene legyen bármikor, melyek nem hozzák sem a magyarországi magyarokat lehetetlen helyzetbe a határon túli magyarok megítélésébe, se a külhoni magyarokat nem hozzák olyan helyzetbe, ami a saját országukban retorziók érhetik...!
 
Ugyanis a szomszédos nemzetek, akik amúgy se magyar barátságukról híresek, okkal vagy ok nélkül véres rongyként tekintenek az országaikban élő több százezer magyar állampolgárra...
Hisz látjuk hogy ez vezetett el a mostani Orosz-Ukrán háborúhoz is...mármint az országokban jelen lévő kisebbségek helyzete.
 
Hogy maradjunk az eredeti témánál, Ukrajna eltilthatná a kettős állampolgárságú magyarokat a hadviseléstől is, nem csak a hivatalviseléstől.
Ha egy hivatal betöltéséhez nem elég hazafiak, akkor hogyan lehet rájuk bízni a haza védelmét?
 
Igen, az lenne a legjobb. Ukrajna a legrasszistább állam Európában (ismerve az ukrán jellemet, ez várható volt, ha szabad kezet kapnak az összefércelt államukban). De gondolom, majd az lesz, hogy a magyarok bevonulhatnak, de nem lehetnek parancsnokok/tisztek, vagy csak nagyon kevesen közülük (ez így van a román hadseregben is!).
De hogy jobban megvilágítsam az ukránok álláspontját: emlékezhetsz az I. világháborúra, mikor a monarchia hadat üzent a 4 milliós Szerbiának, de a Monarchiában 2 millió szerb élt. Ezeket az osztrák-magyar hadsereg gyakorlatilag besorozta. Ezekből is kevés tiszt lehetett (azok nagyrésze német volt, majd kisebb része magyar és cseh). Szerinted jó ötlet lett volna, a dalmáciai, boszniai és magyarországi szerbekből csinálni katonai parancsnokokat? Egyébként ennek ellenére nem voltak nagyobb lázadások a szerbek részéről a monarchia hadseregében.
Vagy egy másik példa: akkoriban a miénk volt Erdély és Románia állampolgárságot osztogatott volna az erdélyi románoknak. Rossz ötlet lett volna akkoriban a Tisza-kormány részéről, ha megtiltotta volna a magyar és román állampolgárságú erdélyi románoknak, hogy vezető funkciókat betöltsenek? Miközben Bukarestben már Nagy-Románia térképeket osztogattak. Ahogy jelenleg nálunk is tele van az ország Nagy-Magyarország térképekkel, még autosmatricaként is...
Én csak arra akartam figyelmeztetni, hogy okosan kell politizálni a határontúli magyarokért, nem kell egy jobb oldali kormánynak se célkeresztet rajzolni a hátukra, csak azért, hogy választások idején növeljék a rájuk szavazókat...
A helyzet komplikáltságára megemlítem, ha az oroszok nem viszik végig Ukrajna elfoglalását, vagy akár feladják, úgy az lesz sajnos a legrosszabb forgatókönyv az ukrajnai magyarokra. A szemforgató nyugat, még igazat is fog adni ezeknek, ha leszámolnak a háború után olyan etnikumokkal, mint a magyar, de akár a lengyel is (mert hát őket is utálják az ukránok, de a lengyelek jobban be vannak most [email protected] az oroszoktól, s nekik az ukránok a kisebb rossz).
Amúgy teljesen nevetséges, hogy az ukránok Kárpátalját "ősi ukrán földként" aposztrofálják, hisz egyszerűen beéheztek ide, s azt se tudjuk igazán, hogy pontosan mikor történt ez a középkor folyamán, hisz annyira jelentéktelen volt a szerepük...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Tudnátok segíteni? A Project Explore 2 tesztjeit keresem. Köszönöm szépen :)
Eia wrote on Malinák Irén's profile.
Andara wrote on Asil's profile.
Kedves Asil!

Esetleg a Juliette Párizsban nincs meg véletlenül.
Előre is köszönöm.

Andara
keresztúr wrote on Maxell Miklós's profile.
Szia, ez a régi könyv 1994-es, ha érdekel, innen le lehet tölteni:

Statisztikák

Témák
37,182
Üzenet
4,559,736
Tagok
600,561
Legújabb tagunk
Judit7909
Oldal tetejére