Minden turista rémálma: lába alatt szakadt ki az alja a híres kínai üveghídnak

A férfi a híd fémszerkezetébe kapaszkodott a gigantikus mélység felett.

A kínai hegyvidéki üdülőhelyek egyre gyakrabban építtetnek népszerű üvegfenekű hidakat a turisták vonzásának érdekében. A Kínai Geológiai Múzeum által kiadott Earth magazin szerint 2016 végéig legalább 60 üvegfenekű hidat építettek vagy építenek országszerte.

Ezért is rémisztő, ami azzal a turistával történt, aki alatt kiszakadtak a híd üvegtáblái. Olyan mértékű erős szél fújt pénteken, hogy a 100 méter magason lévő üveghíd nem bírta az örvényeket, úgy kócolta a légmozgás, mintha cérnából lett volna.

A gond csak az, hogy egy férfi éppen a hidon tartózkodott, mikor a szél belekapott a hídba és kiszakadtak annak üvegtáblái. A rémült turista a fémszerkezetbe kapaszkodva lógott, se előre, se hátra nem tudott már menni, mire kiérkeztek a tűzoltók és megmentették a tátongó szakadék torkából.

Kórházba szállították, és megfigyelésre benntartották. Szerencsére nem esett komolyabb baja azon kívül, hogy halálra rémült és vélhetően az életben többet nem lép üveghídra.



E03pxsmXsAYoM6R.jpg
 
Utoljára módosítva:
Eltudom képzelni, hogy az emberek többségének ínjába száll a bátorsága ha átkell mennie egy üveg hídon.


Kínában még nem jártam, de Amerikában is vannak megfélemlítő üveg hidak.
 
Pár évvel ezelőtt egy barátom magával cipelt egy ügyfelének a házavatójára.
Hatalmas park szobrokkal, mindenféle állatfigurákká nyírt bokrokkal, hófehérkével törpékkel, üvegház, trópusi növényház, baromi nagy medence, és végül a háromszintes ház.
Már kint szinte toporzékoltam a türelmetlenségtől, meddig vagyunk még itt??
Szabályosan rosszul voltam a giccses cuccok tömkelegétől, aztán beléptünk a szentélybe, a HÁZBA!
A földszint egy baromi nagy hodály szerte széjjel aranyszínű ülőalkalmatossággal, és a döbbenet - a teljes mennyezett vízzel és mindenféle állatokkal telepakolt akvárium! Olyan érzésem volt, hogy pillanatokon belül az egész hóbelevanc a nyakunkba szakad, félelmetes érzés volt az rengeteg víziállat a fejem felett.
Pillanatokon belül leléptem, egy ilyen híd is képes lenne világgá kergetni!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Eramanyi wrote on kistraktoros's profile.
Szia! Horváth Péter Történelem 7. tankönyvet keresem. Légyszíves küldd el, ha neked megvan! Köszönöm!
duveen wrote on Miranda77's profile.
Szia,

Korábban kerested Dan John: Beavatkozás c. könyvét. Véletlenül nem sikerült megszerezned azóta? Én is ezt keresem.
Üdv.: D.
babajaro wrote on ani515's profile.
Hátha.....:
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm a sok csodás fordítást neked. sok nehéz napon segítettek már át. még új vagyok az oldalon de a fordításaid már jó ismerősök. köszönöm

Statisztikák

Témák
36,621
Üzenet
4,435,754
Tagok
592,639
Legújabb tagunk
Urbán Tímea
Oldal tetejére