Minden egyszerre történik. Nemcsak itt vagyunk. A tudatállapotunk ugyan itt van fixálva, de mi nemcsak itt vagyunk, hanem húsz, harminc, kétszáz, ötszáz helyen így, mint ahogy most itt beszélgetünk, máshol is vagyunk.
Annyira ügyesek vagyunk, hogy száz helyen tudunk egyszerre lenni, de minthogy csak egymás után tudunk belelátni abba, hogy ezen a helyen kívül még hol vagyunk, azt hisszük, hogy ezek más életek. Azt hisszük, hogy nem egyszerre élünk.
Pedig nincs külön élet, s nincs külön idő, hanem minden egyszerre van.
Van valakinek egy ceruzája, aminek radír van a végén? Van. Jó.
Mi három dimenzióban és időben élünk. Ha van három dimenziós idő, akkor mindenkit meg lehet találni.
Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek négydimenziós intelligens lények, akikről nekünk halvány gőzünk sincs, mert a negyedik dimenziót nem tudjuk érzékelni.
Ezt a következőképpen fogom illusztrálni: képzeljétek el, hogy vannak kétdimenziós lények, akik egy kétdimenziós világban élnek. Ezek amolyan lapos emberek, akiknek nincs harmadik dimenziós kiterjedésük.
A házaikat csak kör alakú falak vehetik körül, mert ha lennének sarkok, akkor azokat nem látnák.
Ők mindenről tudnának, ami ebben a két dimenzióban történik. Ha ezt az illusztrációs papírlapot hajtogatnám, akkor azt hinnék, hogy földrengés van.
Ennek a kétdimenziós embernek halvány gőze sincs arról, hogy én mit csinálok, csak akkor tudna valamit rólam, ha hozzáérnék a világához. Akkor nagy csoda történne, mert a semmiből valami lenne.
Mi tudjuk, hogy nekem itt van egy ceruzám. Ha a laphoz hozzáérek, akkor csoda történik ebben a világban.
Na most legyen ez a ceruza egy lény, aki még nem született meg. Ha a ceruzával átlyukasztom a papírt, akkor megszületett a gyerek. A csecsemő a grafit, mert a ceruzának az eleje az ugye grafit.
Ha nagyon jól etetik ezt a grafitot, akkor ez a grafit ilyen fémet fog növeszteni, ami a ceruzán a grafit után következik.
Ilyenkor már idősebb a gyerek, mert már fémet növesztett, nagyon szeretik, jönnek a rokonok és megcsodálják, fényképezik, ő pedig csak nő, ahogy dugom át a papíron, s a fém rész után következő piros műanyag lesz belőle.
Most már utálják, mert már tinédzser és már bajok vannak vele, ő pedig nő tovább, és amikor már a ceruza végén lévő radírgumi ér a papírhoz, akkor az orvosok azt mondják, hogy már nem sokáig fog élni. Mert amikor olyan radírgumis az ember, akkor már nagyon öreg és ráncos.
Mikor aztán így elmegy – s kihúzom a ceruzát a papírból – akkor lyukat hagy maga mögött, olyankor mindenki sír, mert az ember meghalt, már nincs tovább.
Megszületett, felnőtt, élt és meghalt, de valójában semmi nem történt vele. Abszolút semmi. Ez a ceruza nem változott meg, ez mindig is ilyen volt.
A kétdimenziós síkban élőknek azonban az az illúziójuk, hogy valaki megszületett, élt és meghalt. Remélem, hogy ezt megértitek, és akkor majd elgondolkoztok azon, hogy amikor csecsemők voltatok, akkor is ugyanazok a négydimenziós vagy öt-, hatdimenziós lények voltatok, akik most vagytok, mindössze akkor még csak az orrotok látszott, most pedig már más testrészeitek is, a végén pedig majd jön a radír.
Ez is lehet, nem? Ez a többdimenziós lény nem fél a haláltól. Csak akkor félne tőle, ha a tudatállapotának csupán a keresztmetszetéről lenne tudomása, mint ahogy a papíron élő kétdimenziós lények is csak a ceruza keresztmetszetét érzékelték.
Csak akkor félne a haláltól, ha elfelejtené, hogy a változás csak illúzió, és az örök lét a valóság. Hogy mi történik a tapasztalatokkal? Azt nem tudom.
Hallgató: Erre tapasztalatból jöttél rá?
Ez biztos. Erre valóban rájöttem.
Van egy angol könyv, amiben egy matematikus teljes részletességgel leírja, hogy ezek a kétdimenziós emberek hogy élnek, milyen a szexuális életük stb.
A könyv címe: Flatland.
Ha tudtok angolul, akkor nagyon érdemes megkeresni, mert ez egy klasszikus könyv. Ő nem arról beszél, amiről én beszéltem, csak arról, hogy talán van egy ilyen kétdimenziós világ, és ott sem unalmas élni.
Egy egydimenziós világ kicsit unalmas lenne. A kétdimenziós már egész érdekes, ott még egyetemek is lehetnek.
Ezt azért is mondom el nektek, mert nagyon kell vigyázni arra, hogy miként nézünk dolgokat.
Lehet, hogy az idő illúzió, de nekünk nem tűnik illúziónak.
Nagyon úgy tűnik, mintha az idő valóság lenne.
Most csak azt mutattam meg nektek, hogy talán illúzió."