Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
O

oliyboty

Vendég
Én is álmodtam megint, a kígyós álmom után álomnaplót vezetek. A mostanira nem tudom miért emlékszem, de le is írtam, hogy ne felejtsem el. Nekem eléggé értelmetlennek tűnik és nem tudok rájönni, mi az üzenete.

Amire emlékszem:
Barátnőmmel (legjobb) beszéltünk telefonon, találkoztunk fenn Pesten, de mondta nekem, hogy úgy hozzak pénzt, hogy nála jelenleg nincsen semmi. Mondtam neki jól van, csak várjon meg. Aztán a következő kép: Volt egy 2000-es amiért vásároltunk valamit, és az ott dolgozó észrevette, hogy hamis. Mi apuval és barátnőmmel nem hittük el, hogy hamis, ezért hívni akarta a rendőrséget. Utána eszünkbe jutott barátnőmmel, hogy itt vettünk valamit 28 forintért, felváltattuk a pénzt és az ottani dolgozótól kaptuk a 2000-est.

Következő kép: apuval voltam valahol, 3000 euró értékben váltottunk be pénztm amiért 53 000 ft-ot kaptunk, én apuval vitatkoztam, hogy menjünk el normális helyre ahol pénzt lehet váltani, mert ott rendesen átváltják itt meg nem, és különben sem annyit adtak, mint amennyi járt volna. Apu azért nem akart menni máshova, mert valamilyen orvosi papírokat kellett kifizetni és siettünk. De végül meggyőztem őt, visszakértük a pénzt. Ennyire emlékszem.

Nekem nagyon értelmetlennek tűnik, de amin csodálkozom, hogy minden szám pontosan megmaradt bennem és emlékszem, hogy álmomban is ezek szerepeltek. A számoknak van valami jelentősége?:rolleyes:
 
Szissz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Próbálom magamban emészteni a dolgot, ha meglesz, miért épp a pénz tér vissza mindíg benne, mondok okosabbat.

Erről jut eszembe: volt egyszer egy munkám, ahol mindíg ügyfeleknek válaszoltam. Kb napi 30 levél. Tele adatokkal, informcáiókkal. Amikor megírtam a levelet, már 2 perc múlva az ügyfél nevére sem emlékeztem, hiszen kb napi 100 ügy ment át a kezemen. Én ezeket a leveleket munka végén letettem, hogy másnap postázzák. Erre jött az este, lefeküdtem, és álmomban az álmom végigjárta a leveleket. Hogy hogyan jött elő minden apró részlete minden levélnek és ügynek?? Fogalmam sincs.. Csak azt tudom, hogy ha hibáztam bármit előző nap (adatot, nevet, címet, témát, de bármit) azt én reggelre azonnal tudtam. Hát minden reggel azzal kezdtem a napot, hogy bementem, elővettem a dossziém, kivettem a hibás levelet vagy leveleket, kijavítottam, és visszatettem postázásra. Egy idő múlva nekem már sosem indítottak kora reggeli postázást, mert tudták, hogy ha hiba van, azt én reggel javítom. Viszont így alakult ki, hogy én a munkámban sosem hibáztam, azt hitték szinte tökéletes vagyok..és így jutottam könnyedén feljebb a ranglétrán.Érdekes dolog így visszagondolva, pedig szerintem csak annyira parázott az akkori énem, hogy hibázik, hogy még éjjel is ezen járt az agya:) A mostani énem teljesen más, már tuti nem foglalkoznék itthon munka ügyekkel, nemhiába kerestem a fizetés ellenére más, inkább kreatív, alkotó munkát:rolleyes:
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bonaparte!

Szivesen!:)

Most azt szeretné mondani,ha jól értem, hogy ha te nem gondoltál azokra a tartalmakra, amiket én leirtam, akkor nem is azt jelenti az álmod.
Ez a saját álmod sajátos jelképekkel, és az az érzés segithet, amit közben éreztél.:) Ez a kulcs hozzá.

De valóban a te érzéseid számitanak, ez csak Csillagvirág tükre, és szivesen gondolkodom álmokról, akár veled együtt is. :)

köszönöm neked! igen erröl beszélek ... ugylátom mégis hasonloan gondolkoztunk erröl az álomrol ... annak ellenére h ugytünt más véleményen vagy :) a fontos mégis csak az h ha bonaparte33-nak nincs "aha " élménye az akkor nem ezt jelenti .

Holdgyermek nagyon konkrét ez az álom igy ... több érzelmet emlitst meg az egyes részeknél... és h mikor álmodtad, készülsz e valoban elmenni stb.igy számomra nemderülki h lélekálom vagy feldolgozo esetleg josálom...

oliyboty ha énálmodom ezt akkor arra gondolnék h átértékelem a pénzt az összegek és a váltás.... apud meggyözése a segitsége pedig azt h szeretnéd összeeyeztetni uj értékrendedet a régivel... sikerülni is fog...
kigyos álom a szexualitásrol szol leginkább és attol való a félelemröl
midaddig visszatér amig nem találsz ennek az energiának számodra biztonságos
megnyilvánulási formát... talán hivj meg álmodba egy fiut aki ért a kigyókhoz és meg is tud töle védeni :)
 
Nekem a kígyós álmomat többen is a Kundalínivel hozták összefüggésben, akikkel eddig beszéltem erről, mind a kundalínit mondta. A szexualitással minden rendben van :D , nincsenek ilyen téren félelmeim. ;) A kundalínit meg egyelőre békén hagyom, senki nem kell felébressze bennem, nem érzem még ennek a szükségét, szóval megvagyok nélküle. :D Bár még mindig nincsen rálátásom erre a dologra, csak annyit tudok, hogy mi a kundalíni.
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
jah kundalini elsösorban a ffiak utja ezért is kigyó a nökre inkább jellemzö a külömzö energiaközpontok váltogatása.. bár nem árt nekik sem összekapcsolni

akkor attol félsz amit a kundalini jelent neked .. :)
 
Jó és mit jelent nekem a kundalíni? Ilyen téren tényleg hiányosságom van, csak azt tudom mi a kundalíni, de az álomfejtés meg ezek nem mennek nekem. :D kiss
 
Fritzjani

Állandó Tag
Állandó Tag
A kundalini a gát közepén"fészkel" s-ha kicsit felaljzott "pár" gáti része közelről egymással szemben helyezkedik-el-akkor az ellentétes erők kölcsönhatásaként a "kígyó" "fel-ébred" s elindul a gerinc mentén felfele egy kettős energia-örvény-egy tüzes-s egy jéghideg-s addig jó amíg szinkronban haladnak.
 
Holdgyermek

Állandó Tag
Állandó Tag
"Holdgyermek nagyon konkrét ez az álom igy ... több érzelmet emlitst meg az egyes részeknél... és h mikor álmodtad, készülsz e valoban elmenni stb.igy számomra nemderülki h lélekálom vagy feldolgozo esetleg josálom..."

Kedves Most!

Évek óta nem voltam fenn ebben a táborban, most sem készülök erre. De amikor fenn voltam, mindig a házigazda szerepében kicsit.
Ugyanazt a feszültséget éreztem álmomban, amit a házigazda felelőssége kelthet az emberben.Gondoskodnom kellett sokmindenről, és megosztani a figyelmemet, mert még voltak német vendégek a házban, egyiket láttam is.Mielőtt bezárok, és elindulunk el kellett rendeznem többmindent a házban.
A viz leengedése rutinfeladatnak tünt. De megdöbbentett, ami történt.Nem voltam tisztában azzal ez hogyan történik. Csodálkozva néztem a ház falában a majdnem félméteres átmérőjű csövet, és megijesztett a kizúduló viz. De nem vesztettem el a fejem. Biztos tudatában voltam, hogy ennek igy kell történnie.
Nem láttam, hová zúdul a viz, csak a meredek, támasztalan házfalat. Mélységbe zúdult.
Ez egy múlt heti álom.
Nem is volt azóta olyan álmom, amire emlékeznék.

Engem az érdekelne, mit jelenthet a nagy nyomással kizúduló viz az álom összefüggéseiben. Nem álmodtam még hasonlót.
 
Szissz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Még az is lehet hogy ebben a házigazda szerepben, ahol rajtad a felelősség, csak szimplán az életed emészted. Itt van hogy felnőttünk, figyelnünk kell mindenre, mindenkire, stresszelünk, igyekszünk jól elboldogulni az életben, aztán vagy sikerül vagy nem. Néha megilyedünk, ha valami nem úgy történik mint kéne, de aztán végül minden rendben. Néha fontosak az álmok, máskor meg csak úgy "emésztjük" az életet.
Kérdés, hogy mostanában hárult-e rád felelősségteljes feladat.
 
Szissz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Még valami: ma eljut (ha minden igaz) a nagyapám féle halott felett lebegős álmom egy emberhez, megírom majd mit mondott! Benne nagyon hiszek.
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
köszönöm neked! igen erröl beszélek ... ugylátom mégis hasonloan gondolkoztunk erröl az álomrol ... annak ellenére h ugytünt más véleményen vagy :) a fontos mégis csak az h ha bonaparte33-nak nincs "aha " élménye az akkor nem ezt jelenti .

Rendben , kedves Most, én nem úgy értem Bonaparte válaszát , ahogyan te. Neki volt egy előfeltevése az álmáról, arról, hogy a terhesség mit jelenthet, én megmutattam valami mást. Ő azt válaszolta, hogy: Igazad lehet, ez eszembe sem jutott.
Ez nem érzésekről szólt, hanem arról, hogy NEM GONDOLT arra, hogy ezt is jelentheti.
Kimondottan "Aha"-élményről egyikünk elemzése után sem beszélt, sem a te, sem az én elemzésem után, mert EZT NEM JELEZTE VISSZA. Egyetértek, az "aha"-élmény fontosságában!!!

Azért ismételtem rá a mondatodra, mert helytelenül irsz, igy ha JÓT IS MONDASZ elveszhet a megfogalmazás és a tördelés hiánya miatt. Újra tördeltem tehát a mondataidat, kitettem a mondatkezdő nagy betűket, és a pontokat is, hogy érthető legyen, amit irsz.
Nem magyar környezetben élsz? Vagy a stilusodhoz tartoznak az egymásba folyó mondatok? Nagyon sok nehézséget okoz a megértésben.Ezt már mások is visszajelezték. Ha nem lehet ezen változtatni, persze nem kötelező, akkor majd jobban figyelünk :cool: ;) :).

Bonaparte esetében te konkrétumokat láttál az álomban, én egy mélyebb problémát, amibe beleférnek azok a konkrétumok is akár, de más is. Lehet, hogy neked van igazad.

Béke veled!

Csillagvirág
 
Holdgyermek

Állandó Tag
Állandó Tag
Még az is lehet hogy ebben a házigazda szerepben, ahol rajtad a felelősség, csak szimplán az életed emészted. Itt van hogy felnőttünk, figyelnünk kell mindenre, mindenkire, stresszelünk, igyekszünk jól elboldogulni az életben, aztán vagy sikerül vagy nem. Néha megilyedünk, ha valami nem úgy történik mint kéne, de aztán végül minden rendben. Néha fontosak az álmok, máskor meg csak úgy "emésztjük" az életet.
Kérdés, hogy mostanában hárult-e rád felelősségteljes feladat.
Igen, sokszor terhes számomra a házigazda felelőssége.:)
Állandóan cipelem ezt, mindennap. Lehet, hogy ezt kell megemészteni.
Látod, nem gondoltam erre, de ez megvan az életemben, ráismerek.
Köszönöm!
Holdgyermek
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
köszönöm neked! igen erröl beszélek ... ugylátom mégis hasonloan gondolkoztunk erröl az álomrol ... annak ellenére h ugytünt más véleményen vagy :) a fontos mégis csak az h ha bonaparte33-nak nincs "aha " élménye az akkor nem ezt jelenti .

Rendben , kedves Most, Igazad lehet, ez eszembe sem jutott.
Kimondottan "Aha"-élményről egyikünk elemzése után sem beszélt, sem a te, sem az én elemzésem után, mert EZT NEM JELEZTE VISSZA. Egyetértek, az "aha"-élmény fontosságában!!!

Azért ismételtem rá a mondatodra, mert helytelenül irsz, igy ha JÓT IS MONDASZ elveszhet a megfogalmazás és a tördelés hiánya miatt. Újra tördeltem tehát a mondataidat, kitettem a mondatkezdő nagy betűket, és a pontokat is, hogy érthető legyen, amit irsz.
Nem magyar környezetben élsz? Vagy a stilusodhoz tartoznak az egymásba folyó mondatok? Nagyon sok nehézséget okoz a megértésben.Ezt már mások is visszajelezték. Ha nem lehet ezen változtatni, persze nem kötelező, akkor majd jobban figyelünk :cool: ;) :).

Bonaparte esetében te konkrétumokat láttál az álomban, én egy mélyebb problémát, amibe beleférnek azok a konkrétumok is akár, de más is. Lehet, hogy neked van igazad.

Csillagvirág

ha nincs bonaparte33 nak aha élmény akkor nem nyerünk :) se te sem én ..

bocsánat igen, sokat gyosan és rosszul irok igyekszem azért ... megtiszel h figyeltek -hogyan tördelsz? nem találok semmit :(

Holdgyermek azt akartam kérdezni h éjjel vagy reggel álmodtad...
-de mostmár igy megérttem szerintem, Csillagviragnak igaza lessz mert oldodásra -leengedésre van szükséged, éppen ellenörzött( csatornázott :)) oldodódásra, a tudatalatiba küldött energia- gyakran a viz a lent ... a háziasszonyi a házi !teendök környékén külömben elviszi a viz az házat azt a szép házat, amit viszel , felelösen és gondosan mint egy házigazda !mindehez a bennelakóknak nincs közük ,hiszen vendégek söt idegenek ? sztem ez a kérdés az ámod lényege és most itt gondold végig az a vendégház mennyire a tiéd.. mert felöségre igen... de a megdöbbentö energiák is a tiéd! :)
"De megdöbbentett, ami történt.Nem voltam tisztában azzal ez hogyan történik. Csodálkozva néztem a ház falában a majdnem félméteres átmérőjű csövet, és megijesztett a kizúduló viz. De nem vesztettem el a fejem. Biztos tudatában voltam, hogy ennek igy kell történnie.
Nem láttam, hová zúdul a viz, csak a meredek, támasztalan házfalat" -emiatt veszélyben látod a házat , és rengeteg energia folyik ki felslegesen csak azért h
a házban ne legyen baj- pedig támasztalan azaz csak a maga ereje marad az vizzel szemben. eletleg nagyobb lett a csö is mint ahogyan emlékeztél rá ? Jó és biztonságos (csatornázott) oldodást kivánok mielöbb- a tél beálta elött.
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
ha nincs bonaparte33 nak aha élmény akkor nem nyerünk :) se te sem én ..

bocsánat igen, sokat gyosan és rosszul irok igyekszem azért ... megtiszel h figyeltek -hogyan tördelsz? nem találok semmit :(

Igazad van!kiss
Megismételtem a Bonapartenak irt második válaszomban az üzenetedet, úgy hogy kitettem nagybetűket, pontokat, vesszőket, de csak azért mert jó volt a gondolat, csak érthetetlen,egybefolyt.
Ne haragudj!
Szeretettel Csillagvirág

Ui. Ma már vissza akartam vonni a levelemet, nem akartalak bántani.Jól esett a felelős válaszod.
Csak Szissz miatt irom, hogy Holdgyermek álmához ő szólt hozzá, nem én. Sajnálom, ha megzavartalak!
 
Holdgyermek

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves MOST!

Biztató, hogy a viz energiája mind az enyém. Köszönöm azt a gondolatot is: rengeteg energia folyik ki feleslegesen csak azért h
a házban ne legyen baj.
Erre figyelni fogok.
A háznak egyébként jó alapja van, de tényleg támasztalan.És a cső tényleg nagyobb volt mint, ahogy addig gondoltam.
A csatornázott oldódás, leengedés is fontos felismerés!

Köszönöm! :)
 
Fritzjani

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy-igen különös álmom volt z éjjszaka!
A házunkba egy homoki vipera kúszott be.-A nyúlketrecek körül egerésző macskám nagyon megrémült-rémülten nyávogott! Erre figyeltem fel. A lányom a kérésemre-beszaladt a konyhába,s egy valószinütlenül hosszúnyelü kést hozott-ki.Elkezdtem vagdalkozni,s három darabba szabtam a kígyót.erre megfutamodott s minden része egymást sodorva-együtt menekülve kúszott el az úton.-Fel ébredve meglepőnek találtam,hogy a kígyó-darabok együtt menekültek-de azután vissza aludtam.-Jani
 
Wayne Sparks

Állandó Tag
Állandó Tag
A legutóbbi álmom az volt, hogy Édesanyám fekete ruhában ment el itthonról...
Lehet, azért is álmodtam ezt, mert az egyik gyerekkori barátom Édesapját a héten temették el...
 
Gwynda

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni, hogy mit jelenthet ez az álom.
Ez egy régebbi álmom, de a mai napig él bennem:

Futok, menekülök valami elől a sötét erdőben. Egyszer csak fényt látok, egy vadászházból szűrődik ki a fény. Berohanok a vadászházba, becsukom az ajtót és a hátamat az ajtónak döntve zihálok, levegő után kapkodva.
Hallom, hogy ami kergetett odaér az ajtóhoz. Kopognak... (?) Kinyitom az ajtót és egy barna medve, a hátsó lábára állva áll ott. Megijedek, becsapom az ajtót, de nem hagy nyugodni: hogy tud kopogni egy medve, ez elől menekültem, pedig nem tűnik vérszomjasnak??? Újra kinyitom az ajtót, de akkor a medve átváltozik egy vaddisznóvá... Aztán felébredtem.

Odáig, hogy menekülök és berohanok a vadász házba, eddig sokáig álmodtam, míg egyszer kiderült, hogy mi elől menekülök. De utána nem tért vissza soha ez az álmom.
 
Kedves Csillagvirág, kedves Most !

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CASUSA9%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normálna tabuľka"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Az álom sokszor szimbólum, amit sokszor az ember nem is ért, és valaki más (mint pl. most Te) máshogy értelmezi , mint az egyén automatikusan értelmezné, és mindjárt másképp hangzik az egész.

Világosabban látom az egészet, sokat segítettetek már így is. ;)

amugy mint jelent az , hogy "aha" ?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére