Mit olvastál utoljára? II.

Dunai Ramóna

Állandó Tag
Állandó Tag
Lesi Zoltán



A ló meghal



Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek





Egyszer már angyalvért fejtem itt a csillagokból, hozzá képest szódavíz volt anyám teje. Ez egy részlet a tengernyi szövegből, amit egy kád forró vízből szavaltam el az imént. A leghosszabb magyar vers harmincnégy perc, és egyetlen levegővel kell mondani, mert a ló meghalt, és érezni kell a túláradást.

Aztán indulni kell, vagy legalább elbúcsúzni attól, aki elutazik, és várni, mint a babos szoknyájú asszonyok meg kerekfejű gyerekek. Kasikánk elmegy, emigrál, és száradjunk el a pódiumokon vagy nádler úr mázolmányain, ha megcsaljuk, amíg Bécset, Brüsszelt vagy Párizst járja. Nem Railjet viszi, és nem lesz wifi meg fullservice, csak hallgatag gyaloglás a német erdőkben. Fekete fák, fenyők és a sötéten kanyargó Duna, a véget nem érő síkság. Meg fogok dögleni, jajgat a faszobrász. Láttuk a halált, amint kétszer végigment a szobán. Jaj a rossz költőknek, eljön értük a félkrisztus, vagy a félfamentes kárhozat. Kassák Lajos egy megszállott, egy próféta. Érces, költői hangját a madarak nyelik el, de miután meghalnak, a fák tovább énekelnek. Kifulladásig.

Letekerem a hangerőt, be kell valljam, hogy én semmihez sem értek igazán, még sakkozni se tudok. Levágott testrészeim ringlispielen ülnek a kirakatokban, és már növényevő lettem a hentes kiabálásától. Legyek Párizstól keletre bárhol a 45 és a 49-edik szélességi kör között, ha most ide tudnám kapcsolni a szeretőm gyémántszemeit, fénye előtt elhajóznának a szalamanderek.

Rumpler György versei

Üzenet a palackban
 

lacidd23

Állandó Tag
Állandó Tag
S. A. Chakraborty: Bronzváros - "Nahri sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá... Amikor véletlenül megidézi maga mellé Darát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtályes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág - melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik - valódi."
 

Nani1.1

Állandó Tag
Állandó Tag
A jelenlegi könyv előtt Anne Jacobs Villa sorozat záró kötetét olvastam. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a család történeteket.
 

Nani1.1

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelenleg Charles Bukowski: A város legszebb nője c. könyvet olvasom. Helyenként annyira megdöbbent a stílusa, szóhasználata, hogy nem tudom, végig bírom-e olvasni.
 

Ishmael

Állandó Tag
Állandó Tag
Barátaim!! Segítség kéne!
Van egy novella, tán Móricz írhatta, vagy Móra? Gárdonyi?

Egy parasztcsaládhoz elmegy a tanító, és mondja nekik, hogy a fiuk nagyon tehetséges, taníttatni kéne.
Mondják neki, hogy a legidősebb gyereket íratták felsőbb osztályba, mert így szokás, a másodikra már nincs pénz és otthon is kell a segítség.
De, mondja a tanító, az idősebb gyerek nem tehetséges, kár az ő taníttatását fizetni, inkább ő maradjon otthon.
A család viszont kimondja: nem. Úgyhogy a tehetség marad a földtúrásnál, a buta gyerek meg kínlódik az iskolában, és így se viszi majd semmire.

Ki a szerzője és mi a címe? Nagyon jó lenne ha valaki tudna segíteni.
 

lacidd23

Állandó Tag
Állandó Tag
Christopher Paolini: Eragon - "Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik."
 

MaROQWitti6!

Állandó Tag
Állandó Tag
Legutóbbi olvasmányom: Ben Aaronovitch: London folyói
Egy érdekes urban fantasybe oltott krimi regény. Az író sorozatának kezdő kötete. A főszereplő a Londoni rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grantmágustanonccá lép elő egy különös ügy folyamán.
 

lacidd23

Állandó Tag
Állandó Tag
Sophie Kinsella: Diplomás konyhatündér – >>Az egyik legnevesebb londoni ügyvédi irodában dolgozó Samantha Sweeting karrierje legfontosabb kinevezése előtt áll. Ám amikor rádöbben, hogy súlyos hibát követett el, amiért az irodát ötvenmillió fontos kár érte, pánikba esik. Meg sem áll egy nyugat-angliai kisvárosig, ahol egy furcsa félreértésnek köszönhetően házvezetőnőként alkalmazzák egy előkelő házban. Geigerék otthona tökéletes rejtekhely volna – persze csak akkor, ha Samantha tudna főzni vagy „házat vezetni”.<<
 

lacidd23

Állandó Tag
Állandó Tag
Terry Kay: A Fény völgye - "Noah Locke csendes, nyugodt ember, afféle vándormadár, aki varázslatosan tud horgászni. 1948 nyarán, nem sokkal a második világháború befejeződése után csatangolásai során elvetődik az észak-karolinai kisvárosba, Bowerstownba, amelyet a Fény völgyének is neveznek. Nem egészen biztos benne, hogy mit keres arrafelé. Talán egy olyan helyet remél, ahol végre megpihenhet, vagy ahol kedvére horgászhat. Bármi legyen az, ebben az idilli amerikai kisvárosban lényegesen többet talál, mint amit valaha is remélni mert volna."
 

zsulye

Állandó Tag
Állandó Tag
Romsics Ignác - Magyarország története a XX. században

Olvasmányos formába öntött tartalmas történelmi folyamat elemzés, rengeteg adattal.
 
Oldal tetejére