Aha

azert is mondjak sok beszed szegenyseg
Eltalalaltad költö vagyok

de nem titokban.....minden reggel en költöm a csaladot
Na ez viccos volt

így korán reggel

, s hogy ne úszd meg ennyivel, erősen vitába szállnék azzal a kijelentéseddel, hogy a "sok beszéd, szegénység", bár ebben a verzióban én még ezt nem hallottam, az inkább, hogy "sok beszédnek, híg az alja".
Magam részéről inkább a tartalomra koncentrálok, ha sokat beszélnek hozzám
...és akkor most elvonatkoztatnám magamat a beírásodtól, mivel elolvastam az eddigi hozzászólásokat is és volna véleményem:
nagyon szegényes lélekre vall, ha 1 ffi racionálisan a dugásra koncentrál. Egyben úgy gondolom a nőt, akit megd..na le is értékeli. Az a nő, akinek ilyen pasi kell, meg is érdemli amit kap.
Nem mondhatok általánosító véleményt, hogy mi van akkor, ha ffi akar barátot a nőből.
Nekem ez még nem jutott az eszembe soha, pedig ennek semmi köze a skalp gyűjtő heteknek

, mint azt olvastam itt valahol, hogy a ffi az elsősorban skalpokat gyűjtene. Lehet jó és kedves ismerősöm a nő, esetleg kollégám, vagy osztálytársam, de barát

...na ezt még át kell gondolnom, különösen a következő 30 évem fényében, amikor már csak simogatni leszek képes

a nőt.
Valahogy nem kerül képbe soha barátként a nő

most , hogy így végig gondoltam, valahogy mindig többet szerettem volna a nőtől visszakapni, mint egy barátságot, igaz beáldoztam volna én is többet

szeretem a közel 50%-os megoldásokat

és itt a közelre nagy hangsúlyt fektettem
...most így hirtelen ennyit csak
