"ÁDÁM NAPLÓJA
PÉNTEK
A dolgok elnevezése vígan folyik tovább, nem tehetek ellene semmit. Közben az új teremtmény olyan logikát árul el, amely ellentmond az enyémnek – tehát nem is lehet helyes.
Nagyon jó nevet találtam ki erre a tájra. Szép és dallamos hangzású név: Édenkert. Titokban ezt a nevet tovább is használtam magamban, bár az új teremtmény kijelentette, hogy itt minden – az erdő, a szikla és az egész természet – nem annyira kerthez hasonlít, inkább olyan, mint egy park.
Ezért aztán – anélkül hogy jóváhagyásomat kikérte volna – új nevet adott a tájnak: Niagara-park.
Én ezt erőszakosnak és önkényesnek tartom.
Táblát is állított fel:
A GYEPRE LÉPNI TILOS!
Ez csak ellenem irányulhat!
SZOMBAT
Az új teremtmény túl sok gyümölcsöt eszik. És ami a legaggasztóbb: főleg az almát kívánja meg, különösen, amióta hallotta, hogy némelyik alma fogyasztása tilos.
Úgy látszik, különösen szereti a veszélyes dolgokat, bár azt állítja, a sok gyümölcsöt csak a karcsúsága kedvéért falja. Jellemző a logikájára, hogy a karcsúság kedvéért kockára tenné még a Paradicsomot is.
ÉVA NAPLÓJA
VASÁRNAP
Tegnap este bizonyos távolságról követtem a másik kísérleti alanyt, hogy megállapítsam létének célját. Ezt azonban nem sikerült felderítenem. Úgy sejtem, ez egy férfi.
Bár férfit még sohasem láttam, pontosan olyan volt, mint egy férfi, és ezért meglehetősen biztosra vettem, hogy férfiról van szó. Észrevettem, hogy ez a lény jobban érdekel, mint a többi kétéltű – ha ugyan ez kétéltű. Mégis annak vélem,
mert csapzott haja és kék szeme van, és általában pontosan olyan, mint egy kétéltű.
Alig van csípője, lefelé keskenyedik, mint a répa. Ha szétvetett lábakkal megáll, úgy legyökerezi magát, mint egy daru, ezért tartom kétéltűnek, bár az is lehetséges, hogy valami szobor.
Eleinte féltem tőle, és mindig elszaladtam, ha felém fordult, mert attól féltem, hogy rám rohan. Aztán észrevettem, hogy meg akar előlem szökni, és ez természetesen sértette a hiúságomat; órák hosszat futottam utána, mindig húsz méter távolságban, ez idegesítette és dühös lett. Végül felmászott egy fára, és én túl buta dolognak tartottam, hogy lessem, amíg lejön. Otthagytam és hazamentem.
HÉTFŐ
Ma ugyanúgy történt. Újra felkergettem a fára.
SZOMBAT
Még mindig a fára menekül. Úgy tesz, mintha ott pihenne. Persze ez csak kifogás. Hiszen nem a szombatot, hanem a vasárnapot rendelték pihenőnapnak. Úgy látom, az a legkomolyabb szenvedélye ennek a teremtménynek, hogy jól kipihenje magát.
Közönséges az ízlése, és csöppet sem szeretetreméltó. Tegnap alkonyatkor óvatosan lekecmergett a fáról, és olyan pöttyös halakat akart fogni, amilyenek a Tóban játszadoznak. Göröngyökkel kellett megdobálnom, hogy békében hagyja őket, erre dühösen visszamászott a fára. Azt hiszi talán, azért van a világon, hogy más teremtményeket fogdosson? Vagy egyáltalán nincs szíve? Nem érez semmi részvétet a kisebb lények iránt? Lehetséges, hogy ilyen alávaló? Hogy csak
kegyetlenségre van teremtve? Elképzelhető.
Káromkodott, amikor egy göröngy a fejét érte. Rettentően megörültem neki! Ez volt ugyanis az első eset, hogy olyan szavakat hallottam, amelyeket nem én ejtettem ki. Bár a szavait nem értettem meg, arckifejezése elég értelmesnek tűnt fel. Érdeklődésem újra felébredt iránta, amióta rájöttem, hogy tud beszélni, mert beszélgetni – azt nagyon szeretek. Egész nap
beszélek, még éjjel is álmomban, és amit én mondok, az mindig érdekes. Ha lenne valakim, akivel beszélgethetnék, akkor kétszer olyan érdekes tudnék lenni, és – ha éppen kívánná – kétszer annyit beszélnék."
(Mark Twain: Ádám és Éva naplója)
