Hírek Naponta 10 ezer dollárt kell fizetnie Trumpnak, amíg be nem mutatja az ügyész által kért papírokat

Egy New York-i bíró hétfőn bírósági eljárás megsértése miatt elítélte Donald Trump korábbi amerikai elnököt, amiért nem adott át egyes dokumentumokat az állam főügyészének. Trumpnak naponta 10 ezer dollárt kell fizetnie, amíg be nem nyújtja a kért anyagokat.

A New York Times azt írja, Arthur F. Engoron bíró lényegében arra a következtetésre jutott, hogy Trump nem működött együtt Letitia James főügyésszel, és nem tartotta be a bíróság utasításait.

Trump ügyvédei azzal érveltek, hogy alaposan átkutatták a nyomozók által kért feljegyzéseket, de nem találtak olyan dokumentumokat, amelyeket korábban ne nyújtottak volna be. Engoron bíró azonban úgy véli, az ügyvédek nem szolgáltattak kellő részletességű információt arról, hogy pontosan hogyan keresgéltek a dokumentumok között.

Trump ügyvédei jelezték, hogy fellebbeznek a döntés ellen, és részletesen ismertetni fognak minden lépést, amelyet a lehetséges dokumentumok felkutatására tettek.
Letitia James New York-i főügyész a nyomozása során azt vizsgálja, hogy a Trump Organization adócsalást követett-e el. A Trumpék vállalata körüli ügyekről itt írtunk korábban részletesebben>>> Trump többször is korruptnak és boszorkányüldözésnek nevezte James nyomozását.

Bozzay Balázs

1651060342504.png
 
Aha ..lehet hogy csak átlapoztak dolgokat... még azt sem írták le hogy látták-e a 229 oldalon levő nyomda hibát...
Vagyis megy a jogi csűrcsavar.
 
Egy New York-i bíró hétfőn bírósági eljárás megsértése miatt elítélte Donald Trump korábbi amerikai elnököt, amiért nem adott át egyes dokumentumokat az állam főügyészének. Trumpnak naponta 10 ezer dollárt kell fizetnie, amíg be nem nyújtja a kért anyagokat.

A New York Times azt írja, Arthur F. Engoron bíró lényegében arra a következtetésre jutott, hogy Trump nem működött együtt Letitia James főügyésszel, és nem tartotta be a bíróság utasításait.

Trump ügyvédei azzal érveltek, hogy alaposan átkutatták a nyomozók által kért feljegyzéseket, de nem találtak olyan dokumentumokat, amelyeket korábban ne nyújtottak volna be. Engoron bíró azonban úgy véli, az ügyvédek nem szolgáltattak kellő részletességű információt arról, hogy pontosan hogyan keresgéltek a dokumentumok között.

Trump ügyvédei jelezték, hogy fellebbeznek a döntés ellen, és részletesen ismertetni fognak minden lépést, amelyet a lehetséges dokumentumok felkutatására tettek.
Letitia James New York-i főügyész a nyomozása során azt vizsgálja, hogy a Trump Organization adócsalást követett-e el. A Trumpék vállalata körüli ügyekről itt írtunk korábban részletesebben>>> Trump többször is korruptnak és boszorkányüldözésnek nevezte James nyomozását.

Bozzay Balázs
Csatolás megtekintése 1857244
*
Eltapsolni így is lehet vagyont, de információink szerint ez az összeg neki "csak aprópénz".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Iren84 wrote on usakriszta's profile.
Szia! Bocsika a zavarásért. :) Olyan kérdésem lenne hogy megvan még esetlega Zóna Fun 2 dvd-d? Sajnos a linkek közül már csak 1 müködött. :) Köszi szépen. Ici
joesea wrote on kevidiak's profile.
Helló!
Butcher - Fehér éjjel (Dresden akták 09) nincs meg véletlenül ebookban?
Köszönöm!
Joe
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönet minden fordításodért. Csodálatos. Nemrégiben felfedeztem egy oldalt ahol is sok sok könyv magtalálható ( angolul). Christine Feehan több sorozata is. Szerintem sokakat érdekelhet. A Kárpátok vámpírjai 35 rész is fent van. címe Sötét tarot. Sandu és Adalasia története.
Kiss Tibor Miklós wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta! Érdeklődöm, miért nem reagál senki , ha kérek kottát a "kotta, akkord ,dalszövegek oldalon. Korábban flottul" működött. Lehet , hogy köze van ,ahhoz hogy megváltoztattam az E-mail címem. Nem az van amivel ide regisztráltam: Kérlek segíts, mert a zenei előmenetelem az oldal nélkül visszafejlődik/szaxofon/ Előre is köszönettel Kiss Tibor /bocs a nyafogásért

Statisztikák

Témák
37,178
Üzenet
4,558,345
Tagok
600,462
Legújabb tagunk
Niki Nagy
Oldal tetejére