Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
Moise Bioty Kean olasz válogatott labdarúgó, csatár, az angol Everton játékosa, de kölcsönben a francia Paris Saint-Germainben szerepel. Ő lett az olasz élvonalbeli bajnokság, a Serie A, és az UEFA-bajnokok ligája történetének első olyan játékosa, aki a 2000-es években született.
Született: 2000. február 28. (életkor 21 év), Vercelli, Olaszország
 
Hagyd a francba! Neki is az lett a dolga, hogy mindenkit meghazudtoljon! Remélem megéri!
 
Óriási meglepetésre nem lesz ott az Európa-bajnokságon a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain ifjú kiválósága, Moise Kean…
Gondolom Emerson sem játszott! A csapatképen azért látható a döntő után, mert csak úgy odabiggyesztették az arcát a többiekhez!
 
Ismét jönnek az angolok és LE térdelnek.!!
válogatott menedzsere, Gareth Southgate
Az esetleges füttyszó nem lesz szokatlan a játékosainknak, hiszen június 7-én, Middlesbrough-ban is kifütyülték őket, ráadásul a hazai szurkolók, az Ausztria elleni felkészülési meccs előtt. Miközben még azt sem tudjuk, mi lesz az eredménye az UEFA-vizsgálatnak, amelynek célkeresztjében az Eb-döntőn mutatott szurkolói viselkedés áll. Akár stadionbetiltás is lehet belőle. Mindig is azt mondtam, hogy ne mutogassunk másokra, amíg a saját házunk táján nincs rend. Engem abban a szellemben neveltek, hogy ha valahol vendégeskedem, legyek mindig tisztelettudó.
 
Ó...el ne felejtsem megemlíteni az esti vb selejtezőt labdarúgásról van szó.
Anglia ellen játszott a magyar válogatott (játszottunk )
Volt fütyülés . huhogás , dobálás, angol részről térdelés....ja játék ? Hm...
Nem tudom leírjam-e az végeredményt...? 0-4....
a nagy brit újságok sportmellékleteiben több helyen is a mérkőzésen érzékelhető rasszista hangulatot emelték ki. Az egyik címlapján azt olvasni: Anglia–Rasszisták 4-0.
Marco Rossi hiába kérte, a szurkolók nem tudtak viselkedni tegnap este.

Hú de büszke vagyok!
Egyébként mindegy, az eredmény magáért beszél! A magyar válogatott csak a pénzt nyeli, eredmény pedig több, mint siralmas!
Háát, hajrá focistáknak nevezett senkik, csak így tovább!!
 
Pedig egyszerű lenne kamerák vannak aki megszegi a szabályokat figyelmeztetés a következőben örökös kitíltás.
Plusz a játékosok meg ne biztassák a szurkolókat. mert az hogy a meccs végén odaállnak és ünnepeltetik egymást az kiállás a huhogók mellett
De, ilyen nem lesz.
 
A kormányoldalt jobban dühíti ez a fotó ...a meccs nem is érdekli őket de, az hogy ellenzéki politikusok mertek a sporthoz közeledni ez a legdühítőbb. Nem elég megalázó a vereség ezek meg ott fotóztatják magukat.....:)
1630654286439.png
 
a nagy brit újságok sportmellékleteiben több helyen is a mérkőzésen érzékelhető rasszista hangulatot emelték ki. Az egyik címlapján azt olvasni: Anglia–Rasszisták 4-0.
Marco Rossi hiába kérte, a szurkolók nem tudtak viselkedni tegnap este.

Hú de büszke vagyok!
Egyébként mindegy, az eredmény magáért beszél! A magyar válogatott csak a pénzt nyeli, eredmény pedig több, mint siralmas!
Háát, hajrá focistáknak nevezett senkik, csak így tovább!!
Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.

Hofi Géza
 
Ha már fotó....ezen a vezető gólt szerző angol futtbalistát dobálják és találják el...közben megy a mutogatás is (biztos ez a foci)
1630658956211.png
 
Nem, nem, ez nem a foci! Ez kérlek szépen a kulturált szurkolótábor amint épp kulturáltan drukkol és jól érzi magát! Amint azt a válogatott szövetségi kapitányának nevezett izé kérte tőlük!
Tudod az a megdöbbentő hogy nem erről megy a vita hanem arról hogy bezzeg az angolok ekkor meg akkor mit is csináltak....
Senki nem tiltakozik vagy büntet az Uefán és a Fifán kívül...
 
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményt adott ki a csütörtök esti Magyarország–Anglia világbajnoki selejtezőn történtek miatt
A Puskás Arénába kilátogató hatvanezer szurkoló elsöprő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat. Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megtette/megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ. Az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében a szövetség az elkövetőkre hárítja, emellett a sportrendezvényekről történő 2 éves kizárásra számíthatnak az eljárás végén
 
Azért a külügy miniszterünk sem hagyja magát....
„Az angol játékosok panaszkodnak a tegnapi „ellenséges budapesti hangulat miatt”. Az alábbi felvétel a Wembley-ben készült az Eb-döntő előtt. Az olasz himnusz alig hallható az angol szurkolók füttykoncertje közepette. Akkor is nyilatkoztak vajon hasonlókat???” – tette fel a kérdést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, egy videót is mellékelve.
....
 
Ez egy külügyminiszter munkája?
Mit foglakozik azzal mi történt egy angol focimeccsen?
Az ottani hatóságok nem szarakodtak hónapokig, pár nap alatt összeszedték az idiótákat, megbüntették mindet és kitiltották őket minden focimeccsről!
Ellentétben a magyarokkal, akik a Németországban letartóztatott a keresztény kultúrán nevelkedett kulturáltan felvonuló csürhét hősként fogadták itthon!
 
Mert ez a kormánypártot támogató mag!
Emlékszel még amikor megakadályozták az aláírásgyüjtés beadását is...
...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! 3. osztályos mozaik környezet dolgozatot keresek. Kérlek akinek van küldje el,nagy szükségem lenne rá!
Vanda77 wrote on zsuzso100's profile.
szia Zsuzso
Baucsek Norbi-Mészáros Réka Bírni fogod tornáját keresem. Esetleg nincs meg neked? az én lemezem tönkrement sajnos...
Oláh Edit wrote on Napasszony's profile.
Kata, múltkor említetted, hogy itt megtaláltál minden könyvet, amit kerestél. Én valahogy nem találok egyet sem. Hogyan lehet itt megtalálni a feltöltött könyveket? Köszönöm előre, is, ha segítesz ebben. :) Puszika! :)
Sziasztok, régen voltam már itt, akkoriban sok midi zenéket letöltöttem, Sajnos a laptopom meghibásodás véget elvesztek.
Valakinek lenne gyűjteménye, meg köszönném Roland G1000 em van
Földes András wrote on Józsipostás's profile.
Szia! Nekem is van jó sok midim amit át tudnék küldeni. Nekem a Lordtól az engem ne várjatok című dal kellene midiben ha megvan. Köszönöm szépen.

Statisztikák

Témák
36,792
Üzenet
4,475,604
Tagok
594,687
Legújabb tagunk
Zsory
Oldal tetejére