Hírek Nem vicc: 50 forintért árulják a házakat a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén

13 eurócentért, azaz körülbelül 50 forintért kínálnak házakat a horvátországi Légrádon. Az akció célja, hogy benépesítsék a magyar határon fekvő kétezres lélekszámú települést, melynek népessége évek óta folyamatosan csökken.

A lakásvásárlásnak azonban feltételei vannak – a vevőnek 45 évnél fiatalabbnak, házasnak és büntetlen előéletűnek kell lennie. További kikötés, hogy a vevőknek nem lehet másik ingatlanjuk, bár az nem egyértelmű, hogy ez csak Horvátország területére vagy az egész világra vonatkozik .

A programot 2018-ban egyszer már meghirdették – a horvát HRT lap szerint azóta jóval több gyerek is él a településen, mint azt megelőzően.
A 13 centes árra egyébként észszerű magyarázat is van – Horvátország tavaly vezette be az eurót, azt megelőzően pedig 1 kunát kértek az ingatlanokért. Az átváltás idején pedig 1 kuna 0,13 euróba került, innen ered a mostani 13 centes ár.

1706068299732.jpeg
 
Szerintem neki is ugyanaz tűnt fel, ami nekem is.
Ahhoz képest, hogy a cikk szerint egy elnéptelenő aprócska kis faluról van szó, a temetője olyan szinten gondozott, mintha a Park Avenue lenne.
Svájc nem Magyarország.
Kis falvakban a templom mellet vannak a temetők.
Ahol ilyen sűrűn vannak sírok azok régiek.

Itt öröm halottnak lenni :), olyan szépek és ápoltak a temetők.
A nagy zürichiek is.
Pár éve voltam Zürichben temetésen. Nem akartam hinni a szememnek. A kertész minden síron locsolta a virágokat.
Az egyik sírkőrbe felül egy nagy ametiszt volt beledolgozva.
Nagyon szép volt és könnyen lelehtett volna törni. A sír nem volt új.
A budapesti Köztemetőben még az egy szál virágot is ellopják.

Ez itt az én lakónegyedem temetőjének a z urna része.
A város ápolja.

cCH-Zurich-Rehalp.jpg
 
Utoljára módosítva:
Svájc nem Magyarország.
Kis falvakban a templom mellet vannak a temetők.
Ahol ilyen sűrűn vannak sírok azok régiek.

Itt öröm halottnak lenni :), olyan szépek és ápoltak a temetők.
A nagy zürichiek is.
Pár éve voltam Zürichben temetésen. Nem akartam hinni a szememnek. A kertész minden síron locsolta a virágokat.
Az egyik sírkőrbe felül egy nagy ametiszt volt beledolgozva.
Nagyon szép volt és könnyen lelehtett volna törni. A sír nem volt új.
Magyarba még az egy szál virágot is ellopják.

Ez itt az én lakónegyedem temetőjének a z urna része.
A város ápolja.

Csatolás megtekintése 1978815
Ilyet nem csak Magyarországon, de még Münchenben sem látsz. Rendben van tartva itt is a temető, de nem ilyen szinten. Ez szinte napi gondozást igényel, különösen a nyári hőségben.
 
Szerintem neki is ugyanaz tűnt fel, ami nekem is.
Ahhoz képest, hogy a cikk szerint egy elnéptelenő aprócska kis faluról van szó, a temetője olyan szinten gondozott, mintha a Park Avenue lenne.
Nem nem csak azért volt a kép hanem mint ez vár rád ha oda költözöl.
Mint egy apró falu legérdekesebb közösségi helye.
Más sincs ott mint idősek és rendezett temető.
Ezért neveztem mélyen szántó képnek
Persze még ott a vallás.De nem helyben tartó erő.
A csendes pusztulást és csendet jelképezte az a kép.
ugyanakkor igen sarkosban, minden lazaság nélkül rendezettséget mutat.A szigorú erkölcsösség és vallásos tisztelet.
De ez nem vonzerő.
Aki odamegy halálig csendes életet vár rá.És utána is.
Ezért mélyenszántó a kép.

És hogy elhidd itt egy "lazább" temető
Ami más típusú lakosságot jellemez:
1706249090895.png

Annál az elzárt (önmagába zárt)falucskánál még egy amish közösség is vidámabb lehet.
Bár ott is szem előtt van minden mozdulatod.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,763
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére