Hírek Ontario sötétben tartana néhány amerikai államot

Fokozódik az Egyesült Államok és Kanada közötti vámháború: kedden Ontario tartomány miniszterelnöke már azzal fenyegetőzött, hogy kész megszakítani az Egyesült Államokba irányuló áramellátást, ha Donald Trump amerikai elnök további vámokat vezet be Kanada ellen – írta a CBC News.

Doug Ford figyelmeztette New York, Michigan és Minnesota állam törvényhozóit, hogy ha a kereskedelmi háború „kitart”, akkor Ontario 25 százalékos pótdíjat vet ki az Egyesült Államokba áramló villamosenergiára, és végső soron le is kapcsolhatja a három érintett amerikai államot a kanadai áramhálózatról.

Azt mondta, felvette a kapcsolatot az említett három amerikai állam törvényhozóival, és arra kérte őket, gyakoroljanak nyomást Trumpra, hogy állítsa le a Kanadával szembeni vámokat, „különben azt kockáztatják, hogy sötétben hagyják a saját választóikat”. Ontario nagyjából 1,5 millió amerikai fogyasztót lát el árammal a Kanadával határos államokban.

„Erőfeszítéseinket arra fordíthattuk volna, hogy Kanadát és az Egyesült Államokat a bolygó két leggazdagabb, legsikeresebb és legbiztonságosabb országaivá tegyük. Sajnos egy ember – Trump elnök – ehelyett a káoszt választotta” – mondta Kanada legnépesebb, és gazdasági szempontból legfontosabb tartományának miniszterelnöke.

Ford a keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, megtiltotta az amerikai vállalatoknak, hogy ajánlatot tegyenek ontariói infrastrukturális projektekre, és visszamondta az Elon Musk Starlinkjével korábban kötött 100 millió dolláros szerződést. „Az amerikai székhelyű vállalkozások most több tízmilliárd dollárnyi bevételtől esnek el, és csak Trump elnököt hibáztathatják ezért” – mondta Ford, aki azzal is fenyegetőzött, hogy a kereskedelmi háború elhúzódása esetén leálltathatja az ásványkincsek Egyesült Államokba irányuló exportját. „Készen kell állnunk arra, hogy hosszú harcot vívjunk. Készen kell állnunk az eszkalációra, és minden eszközt be kell vetnünk” – tette hozzá.

1741154911671.jpeg
 
Kár hogy nem találom azt a videót ahol a kormánypárti influenzás..le idiótázta az ellenzéki médiát hogy milyen buták mert tudhatnák hogy az őstermelők áfa nélkül árulnak. Hogy akarnának azok a piacon visszaigényelni bármit is.
(vagyis akkor ott nem kapnak semmit sem olcsóbban)
Meg hozzátette hogy a piacon igaz hogy nincs visszaigénylés de, jobb az áru. És a jószívű kofák ha látják hogy nyugdíjas az illető már olcsóbban is adják a dolgokat...
Ezt a sci-fit meg én sem láttam, vagy ez a mese sorozatból van?
 
Bennem is felvetődik, hogy tényleg a 450 milliós EU-nak kell a 300 milliós USA segítsége a 140 milliós(?) oroszok ellen?
A zárojeles kérdöjel azért van, mert a statisztikai adatokat megvizsgálták és az alapján a kenyér fogyasztásuk mindössze 96 milliós lélekszámra utal.
Visszatérve, nem inkább arról szól a történet, hogy vegyél amcsi fegyvert?
Nyilván ez utóbbi sem egy utolsó szempont, de azt sem tudom még csak megsaccolni sem, hogy vajon mennyibe fájhatott nekik az évtizedek alatt itt (Németország) állomásozó több tízezer amerikai katona. Gondolom, hogy őket most hazavezénylik, vagy áthelyezik máshová.

Nos, az oroszok a világ második legerősebb hadseregeként definiálták magukat.
3 év háborúskodás után úgy tűnik, hogy egyelőre csak Ukrajnában a második legerősebb a hadseregük.
Örülj neki! Évekig eltarthat, mire Európa képes lesz megvédeni magát.
 
Nyilván ez utóbbi sem egy utolsó szempont, de azt sem tudom még csak megsaccolni sem, hogy vajon mennyibe fájhatott nekik az évtizedek alatt itt (Németország) állomásozó több tízezer amerikai katona. Gondolom, hogy őket most hazavezénylik, vagy áthelyezik máshová.
Nekik, mármint az amerikaiaknak?
Ugyanannyiba, mintha valahol Japánban vagy talán picit többe, mint Afrikában.
Az USA katonai doktrinája kimondja, hogy az amerikai hadseregnek képesnek kell lennie egyidejűleg a világ bármely két pontján hadat viselni (háborúzni), úgy, hogy az otthon védelme biztosított.
Magyarul ezek a katonák (eddig nyilván ) jól megfontolt helyszíneken táboroztak, ahonnan a Föld bármely pontát záros hataridőn belül elérték
Csak az ellátási lánc hossza szabja meg mennyivel több vagy kevesebb a logisztikai költségvetés.
Örülj neki! Évekig eltarthat, mire Európa képes lesz megvédeni magát.
Én nem így látom. Minden EU állam rendelkezik NATO felajánlott erókkel, amelyek többsegeben fronto(ka)t megjárt kiképzett katonák. Nekünk is van 1000-1500 nemzetközi missziókat megjárt katonák, akiknek a 85-90 %-a szagolt már puskaport.
Ezek gyorsan atalakithatoak a NATO felbomlása esetén egy európai IRF (Immediate reaction forces -azonnali reagálású haderő, vagy RRF Rapid rf - gyorsreagálású haderővé, hisz egy részük most is az a NATO-n belül. Ha még nem szűnik meg a NATO, akkor ugyanez + az amcsik, kanadaiak, törökök.
Persze ez csak az én meglátásom, de remélem, hogy találkozik néhány értelmesebb politikuséval is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,662
Üzenet
4,922,827
Tagok
623,106
Legújabb tagunk
dstrdtert
Oldal tetejére