TáMi Tárnok Mihály
Csatlakozott: 2004. 02. 29.
Hozzászólások: 2
Elküldve: Vas Feb 29, 2004 6:33 pm Hozzászólás témája: Pályázat / Vers
--------------------------------------------------------------------------------
Az írástudó
...........................1
Fölhág az egekbe lírai kedvem,
Dalom most érező szíveket keres,
Akiket kedveltem, kik megszerettek,
Tudom, együtt élni, csak velük lehet.
Elragad futásod - csábos hangulat -,
Nem érzek gátakat, távlatok nyílnak,
Türkizcsillogású építő tudat,
Tiszta lapokra, új szavakat írnak.
Látják, hogy cipelem mindenem, kincsem,
Mi vértez engem, azt tinéktek adom,
Jambust és daktilust most szertehintem,
A pillanat elszáll, itt az alkalom.
.........Mit magamnak tettem, tartom eskümet,
.........Villámok cikáznak, tart a lendület.
...........................2
Villámok cikáznak, tart a lendület.
Csitítom magamat, hagyd, így nem szabad!
Felhők is kiszórják túlzott terhüket,
Ha szebb a vöröslő színes alkonyat.
A hasonlat megfog, el sem ereszt már,
Az égre írni? Az, az volna a jó!
S hallgatni, hogy búg a pacsirta dalán,
Sejtelmes messziből a tárogató.
Ringató távolok megérintenek,
Az ősi nagy nevek itt vannak, látnak,
Velük jönnek mind az ismeretlenek,
Hithű harcosai a szabadságnak.
.........Lendülök újra, űz és hajt a lelkem,
.........Vibráló ceruzám száguld kezemben.
...........................3
Vibráló ceruzám száguld kezemben,
Leírnám "A mindent", sorra sorokat,
Csak magamat adva, görcsös kezekkel,
Ha küszködve is, de teszem dolgomat.
Mert velem élnek Ők, testvérek, társak,
Hordom magamon, mint egy drágaságot,
Mutatom, hogy lássák, a nagyvilágnak,
Mily éke, dísze Ő Európának!
/Már estébe hűl a fényes nap heve,
S még mindig szavakat ír a ceruzám,
Az utcák kihaltak, nincs kinn senki se,
Csak itt világlik a sötétben szobám. /
.........Az égen csillagok - izzó ékkövek -
.........És igazzá válik a szent hevület.
...........................4
És igazzá válik a szent hevület;
Fölfelé lendül a sziporka szikra,
Amit pásztor éleszt hamvadó tüzet,
Hogy mire is gondol? Csak az Ő titka...
Suhognak körülem ábrándos álmok,
Hogy egyszer én is ott fenn a magosban...
Saraktól tisztultan egekbe szállok,
A régi loboktól megittasultan.
Mert velem jönnek mind az asszonylelkek,
Kiknél annyi szépet s gyönyört találtam,
Kik, ha titokban is, engem szerettek,
Szerelmüktől mindig csodákat vártam.
.........Itt élnek szívemben már mindörökre,
.........Leírom, hogy lássa álszent és törpe.
...........................5
Leírom, hogy lássa álszent és törpe,
Az igaz érzelmek el sose múlnak!
Csak a színek, kedves szívemnek hölgye,
Ama színek, kissé elhalványultak...
Egykori vér-csaták ízére vágyom,
Látom, hogy jöttök drága szép szemek...
Bújtok e keblemre? Karomat tárom,
Emlékeztek még rám, hogy szerettetek?
/Hajnal ocsúdása ásít a mába,
Pirkadó ég alja vonzza szemem,
A napfelkeltének vörös csodája,
Jóreggelt köszönve integet nekem. /
.........Nem tudja senki sem, hogy éjszakázok,
.........Hogy az igaz széppel karöltve járok.
...........................6
Hogy az igaz széppel karöltve járok,
Sorsomba épültek valós, szép legek,
Nem bújnak meg kétes hamis-talányok,
Kitárult karukban megpihenhetek.
Magyaros meséktől fényesül álmom,
Szép míves múltunkkal festjük a jövőt,
Tudom, hogy sikerül majd megtalálnom,
A baráti jobbal hozzám közelgőt.
Kárpátok ölében megbújva, csendben,
Megnyílt értelmére büszke lesz hazánk,
Fennen hirdetjük a művészetekben,
Hogy Árpádnak népe itt hazát talált!
.........Szivárvánnyal írjuk fel az egekbe,
.........Hogy ott csillogjon most, és mindörökre!
...........................7
Hogy ott csillogjon most, és mindörökre,
Örök mementóként; Magyarok vagyunk!
Emese álmaként a kék egekbe,
Hogy hazánkért élünk, ha kell, meghalunk.
/Jeltelen napokat ír most a reggel,
Álmos szemekkel, mint egy vak matatok,
Könyvem bezárom s a történelemmel,
- Zsibongó hangyaboly - már nem maradok.
Mert várnak engem a szorgos nappalok,
A zajokra ébredt utcák és terek,
Csörömpölésekre - kávéillatok,
Életnek nyüzsgése, mit úgy szeretek.
.........S a gépelések... már-már alig látok,
.........Olvassák majd értő, igaz barátok /
...........................8
Olvassák majd értő, igaz barátok,
Tenni kell, hogy lássák, mozdul a kezem,
Véges az akarat, Isten hozzátok,
E mozdulásra már nem emlékezem.
A cinkos álmodás magával ragad,
Száguld velem, tégy le! Már ébredni kell!
És tágulnak, dőlnek az "izmus" falak,
Gyáva hitszegőknek senki sem felel.
A barna halálból fényre ébredek,
Durcás álomképek omlanak össze,
Mert kinyíltak fent a hívó kék egek,
S kondenzcsíkot kötnek a repülőkre...
.........Ugye nem igaz - hisz minden oly mesés -
.........Hogy tűrni tanít az álmos tespedés?
...........................9
Hogy tűrni tanít az álmos tespedés?
Hisz láncok sincsenek, média szabad!
Hol marad az éhség? Hol a szenvedés?
- de a híd alatt még mindig alszanak! -
Kukákat turkálnak étket remélve,
Hiába mondom, hogy ne tedd! Nem szabad!
Eloson, ki oroz, rendőrtől félve,
Zárt szájába bomlik zokszó és panasz.
Agg koldus kéreget: foltra-folt ruhám,
Cuppogó cipőben sorsom átkozom,
Szélfújt otthonomban sír az unokám,
Ő érte ha kell, most megalázkodom.
.........Szégyene, szégyenem megannyi kínnak,
.........De a holnapba már új terek nyílnak.
...........................10
De a holnapba már új terek nyílnak,
Felvetett fejjel az egekbe nézünk,
A kozmoszban fényes csillagok hívnak,
Siker és dicsősség lesz a mi részünk.
Odalenn a mélyben köd gomolyog... fenn,
Én fenn, a gerincen, őrtorony-állok,
Utat mutatva az éj sötétjében,
Testvéreim, ugye hazataláltok?
Csapong a képzelet; édes kis hazám...
Trianonnak átka lesújt a földre,
A történelemnek új színpadja vár,
Hol BÉKE s JÓLÉT vár a meggyötörtre.
.........Csak merni kell, mint hős, ki vívja tettét,
.........Bátor kiállással ésszerű eszmét.
...........................11
Bátor kiállással ésszerű eszmét.
Ápoljuk, óvjuk, mint vezérfonalat,
Mint nyár-alkonyatban közelgő estén,
Kitakart ég őrzi a csillagokat.
Turulmadár áll a Vértes hegytetőn,
Koronát és kardot karmában tartva,
Szárnya kitárva, mint egy fenyegetőn,
Mintha minden percben vívni akarna.
/Mennyi emlékképet, gyermeki kacajt,
Hallottak a sziklák, illatozó hársak,
Ma már történelem őrzi e ricsajt,
Vége lesz lassacskán az utazásnak. /
.........Régi kedves arcok a múltba hívnak,
.........Az új Helikonban ifjaink írnak.
...........................12
Az új Helikonban ifjaink írnak,
A régi mentorok kezüket fogják,
És örömkönnyeket csak akkor sírnak,
Ha az ősi nótát újra dalolják.
S mi, a késő őszben nyarat álmodunk,
Szilaj ménesekről, puli kutyákról,
Szikrás pásztortűznél furulyázgatunk,
Meséket hallgatunk, betyár világról.
Ábrándos utazás...minő távlatok?
Úttalan utakról visszaérkezem,
Itt ültök, kérdeztek, válaszolgatok,
"Nekem e kérdések oly jól estenek"
.........Velük utaztamban láttam szemüket;
.........Amiben lobogva égtek a tüzek.
...........................13
Amiben lobogva égtek a tüzek
Az új rend ránk kiált: figyelj, itt vagyok!
Vegyétek hát észre tiszta lelkemet,
Mert én tiértetek tenni akarok!
/Lyukas sátrát az ég magára húzta,
Fénypontok néznek a megfáradt földre,
Hangok a húrjukon lecsillapulva,
Pihennek, alszanak már mindörökre.
Újra éjszakává írtam nappalom,
Bogom kibontották, nyújtózóm hosszan,
A Párkákhoz szól most váteszi dalom;
Kik olvassák sorsom a csillagokban. /
.........Költőkhöz, hősökhöz írom; becsület!
.........Kik fennen hirdetik nemes tettüket.
...........................14
Kik fennen hirdetik nemes tettüket,
Világot rengetnek, bugyrokat dúlnak,
Ezer fék a szóban? Tart a lendület!
Az elbukottak új riadót fújnak.
Lenn a mélyben forrnak, de a felszínen,
Már csillapult szférák zenéje hallik,
Lágy megnyugovás az érző szívekben,
Az ütésre lendült kar lehanyatlik.
Azilum, mikben gyárak munkálnak,
Az emberek érzik; élni érdemes!
Aranypillérje lesz a barátságnak,
Parolára nyújtott kérges tenyerek.
.........Kétkedő, de végre alkotó csendben,
.........Felhág az egekbe lírai kedvem.
...........................15
Felhág az egekbe lírai kedvem,
Villámok cikáznak, tart a lendület,
Vibráló ceruzám, száguld kezemben,
És igazzá válik a szent hevület.
Felírom, hogy lássa álszent és törpe,
Hogy az igaz széppel karöltve járok,
Hogy ott csillogjon most és mindörökre,
Olvassák majd értő, igaz barátok.
Még tűrni tanít az álmos tespedés?
De a holnapba már új terek nyílnak,
Bátor kiállással ésszerű eszmét,
Az új Helikonban ifjaink írnak!
.........Amiben lobogva égnek a tüzek,
.........Kik fennen hirdetik nemes tettüket.
