Poker

T

TH6777

Vendég
Majdnem hajléktalan lett, most félmilliárdot nyert

Másfél milliárd forintot szórt el két év alatt Mizrachi. Nagy bajban volt, csaknem hajléktalan lett, ám a WSOP-n nagyon sok pénzt nyert, újra egyenesbe jött az élete.

Igazi hollywoodi történet kerekedett ki Michael Mizrachi vesszőfutásából. Pedig sokáig úgy tűnt, nemhogy happy enddel nem végződik a profi pókeres sztorija, de végül még hajléktalanként is végzi.

<TABLE class=cikkkeptable border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=302 align=left height=380><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas>Mizrachi élete újra helyre került</TD></TR></TBODY></TABLE>
Merthogy a jó Mizrachi nagyon nagy mínuszban volt egészen mostanáig, úgy is mondhatnánk, mindenét eljátszotta. Pedig az amerikai legényke nem keresett rosszul 2008-ig: élő versenyen 7 millió dollárt, vagyis 1,5 milliárd forintot keresett. Azonban elég rosszul osztotta be, magyarán mindet elverte. Sőt, egy kicsivel többet is, 450 ezer dolláros, vagy csaknem 100 milliós tartozást halmozott fel, s már úgy nézett ki, hogy elveszik a házát is, és utcára kerül, amikor kölcsönpénzből beült a WSOP-re, és megcsinálta a szerencséjét.

Merthogy három viadalon is fizetős helyre ért, konkrétan a nagyversenyen, a 10 ezer dollár, azaz 2,2 millió forint nevezési díjú No Limit Texas Hold’men is döntő asztalra került. Ez pedig már önmagában 811 ezer dolláros, vagyis 181 millió forintos nyereményt jelent neki – a finálét majd novemberben rendezik.

A legnagyobbat azonban az 50 ezer dollár nevezésű Players Championshipen szakította, amelyet konkrétan meg is nyert, így a WSOP-n összesen 1,7 millió dollárt, azaz 380 millió forintot keresett – ehhez jön majd még hozzá novemberben a minimum 181 millió.

Nem semmi kereset másfél hónap alatt. Lesz mit újra elszórni…
 
T

TH6777

Vendég

Kripp85 második lett a Sunday 500-on!



<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1280210290500="36"><TD colSpan=2>Kripp85 volt a mögöttünk álló online pókerhét legnagyobb magyar nyertese, második helyezést szerzett a PokerStars Sunday 500 tornáján.



</TD></TR><TR class="content hover" jQuery1280210290500="37"><TD class=content colSpan=2>Kripp85 pályafutása eddigi legnagyobb nyereményét vágta zsebre vasárnap, 65.313$-t kaszált a PokerStarsSunday 500 tornáján. A döntő asztalon olyan regularokkal csapott össze, mint például Thiago “XTheDecanoX” Nishjima, James “Andy McLEOD” Obst, Steven “Stevejpa” Paul, vagy a tavalyi WCOOP főversenyének második helyezettje, Udon Wannit. A budapesti pókeres végül a második helyet szerezte meg, a heads-upban a májusi SCOOP-08-H: 1.050$ NLHE eventjének harmadik helyezettje, az ugyancsak ismert online profi SFisch4 győzte le.




Kripp eredményével márciusban behúzott rekordbevételét döntötte meg, akkor 51.450$-t kapott az FTP 109$+R NLHE versenyének megnyeréséért. Gratulálunk az újabb nagy sikerhez!

Tomif gsd is nagy pénzzel növelte bankrollját, a PokerStars négy versenyén is döntő asztalra jutott: július 21-én harmadik lett a 109$ NLHE (6.559$), valamint egyaránt ötödik a 109$+R (3.927$) és 55$+R (4.206$) NLHE tornákon, legnagyobb bevételét pedig július 24-én érte el, harmadik lett a 320$ NLHE tornán (15.782$).

Csaba333 a PokerStars 163$ NLHE versenyén végzett harmadik helyen (26.891$).


Kislányt szült a legjobb magyar pókeres hölgy

Élete legszebb pillanata miatt nem lehetett ott a Las Vegas-i póker-világbajnokságon Szilasi Viki. Megszületett a kislánya

Megszületett a jelenkor legjobb magyar pókeres hölgyének, Szilasi Vikinek a kislánya! Az Everest Poker magyar nagykövete Kanadában, Torontóban adott életet a kis Norah Jane Ilona Brownnak, s ahogy mondani szokták: a baba, a mama és az apuka egyaránt jól van!

<TABLE class=cikkkeptable border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=299 align=left height=406><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas>Kedvenc lapjával, itt még babaváróban</TD></TR></TBODY></TABLE>
Sokan időzetíteni szokták a baba érkezését, ám Vikinek épp az év legjelentősebb eseményét, a póker-világbajnokságot találta telibe a kicsi érkezése, így bármennyire is sajnálta, a pókeres hölgy kénytelen volt távol maradni a viadaltól. Pedig tavaly nagyon jól szerepelt Las Vegasban: 39 ezer dollárral, vagyis 8,6 millió forinttal térhetett haza. Most is hasonló terveket dédelgetett, ám az élet talán legszebb pillanata keresztülhúzta a számításait.

- Az élet így kerek - fűzte hozzá Viki boldogan, aki a szülés óta nem sokat tudott aludni, viccesen meg is jegyezte: - Nóra már ráállt a pókeres életformára: este van ébren, nappal alszik. Nagyon boldog vagyok, minden percemet a babával töltöm, ami néha megterhelő, de örömmel teszem. Hogy mennyire tudom kipihenni magam, az mindig az előző éjszakától függ. Egyelőre próbálom kitalálni, hogyan a legkönnyebb átvészelni ezt az időszakot, amikor éjszaka is többször eszik Nóra.

Viki - aki pókeres élete előtt sportújságíróként is dolgozott, például minden idők legfiatalabb magyar sportriportere volt 21 évesen Atlantában - nagyon élvezi kismamai teendőit, de természetesen már alig várja hogy visszatérjen a pókeres vérkerinkésbe.

- Visszatérni az Everest Poker Magyar Kupa döntőjében fogok augusztus elején, ahol egy szerencsés kiválasztott megmérkőzhet velem egy párbajban az interneten. Én itthon leszek Kanadában, ellenfelem meg Budapesten, de egy webkamerán át látni is fogjuk egymást. Ezzel tervezem a visszatérésem az online játékba. Élőben a 3 Länder Tour döntőjén Ausztriában vagy a Budapest Poker Openen fogok visszatérni decemberben.






</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég


PokerHeaven - InterPoker 3000 eurós exkluzív rake race - augusztus 1-31.

Augusztusban is elindítjuk 3000 eurós exkluzív rake race-ünket a Boss hálózat két nagy termében, a PokerHeaven-ön és az InterPoker-en. A rake race augusztus 1-től 31-ig tart, azon kizárólag a Póker Akadémián keresztül regisztráló játékosok vehetnek részt. Az exkluzív Boss-os rake race-en tehát minden olyan PokerHeaven és InterPoker játékos részt vehet, aki a termet a Póker Akadémia oldaláról töltötte le. A rake race-n felül igénybe vehető mindkét terem esetében az 1000 eurós befizetési bónusz, és a 30% rakeback is.
A augusztusi rake race-en abban az esetben indulhatsz el, ha vagy a PokerHeaven termében vagy az InterPoker termében játszol és oda a Póker Akadémia oldalán keresztül regisztráltál. A rake race-en a két terem játékosai versenyeznek egymással (tehát egy PokerHeaven játékos versenyez egyrészt az InterPoker játékosaival másrészt a többi PokerHeaven játékossal is).

Abban az esetben, ha mindkét teremben van számlád és mindkét teremben játszol, úgy a termelt rake-ed nem adódik össze, de természetesen így akár két külön helyezést is elérhetsz a versenyben.

€3000 rake race kifizetési struktúrája:


Boss%20race%20kifizetesi%20struktura%20augusztus.JPG
Fegyveres rablás a Treasure Island kaszinóban

<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1280384100484="36"><TD colSpan=2>Tegnap éjjel fegyveres rabló támadta meg Las Vegas egyik népszerű kaszinójának, a Treasure Islandnek a pénztárát, menekülés közben elvesztette a zsákmányt. </TD></TR><TR class="content hover" jQuery1280384100484="37"><TD class=content colSpan=2>Az EPT Berlin márciusi főversenye alatt történt fegyveres rablást követően valóságos divathullámmá vált a bűnözők körében a kaszinórablás. A legemlékezetesebb példa a bázeli Grand Casino elleni támadás: tíz feketébe öltözött símaszkos férfi gépfegyverekkel rohanta meg a kaszinót, ahonnan 100 ezer svájci frankot zsákmányoltak.

Bár a svájci rablás elkövetői még szabadlábon vannak, a rendőrség a legtöbb esetben hatékonyan dolgozik.

Valószínűleg az a férfi is hamar rács mögé kerül, aki kedd éjjel rántott fegyvert Las Vegas egyik népszerű kaszinójának, a Tresure Islandnek (TI) a pénztáránál. A megszerzett zsákmányt sporttáskába pakolta, majd a szomszédos Mirage kaszinó garázsába menekült. A TI pénztárosa természetesen azonnal riasztotta a rendőröket, akik perceken belül a helyszínre értek, és lezárták a Mirage garázsát.

TI-casino.JPG

Treasure Island Casino

Bár a férfinak, egyelőre nem tisztázott módon, sikerült egérutat nyernie, szorult helyzetében jobbnak láthatta megszabadulni zsákmányától, a sporttáskát ugyanis, teljes tartalmával együtt megtalálták a rendőrök.

Ha a felettébb -EV-s rablás elkövetője ujjlenyomatokat is hagyott, esetleg rögzítette a TI, vagy a Mirage kamerája, már csak rövid ideig élvezheti a vegasi nyarat.

ti-sirens-1.jpg

Senkinek, a TI sziréneknek sem esett bántódása



</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég

Phil Galfond utálja a "sapkás" játékot

Phil Galfond néhány hetes szabadságot vett ki a World Series of Poker csatáinak befejeződése után, és a feltöltődés után újult erővel vetette bele magát a zsugába - nagy csalódására azonban nem éppen azt kapta, amire számított. Az "OMGClayAiken" becenéven futó profi arról panaszkodott egy interjúban, hogy egyáltalán nem fekszenek neki a mostanában divatos, "sapkás" Omaha-játékok, azaz azok a küzdelmek, melyek során egy meghatározott összeg betolása all-inként viselkedik, függetlenül a felek vagyonától. Galfond szerint ez egy rendkívül unalmas, száraz formája szeretett időtöltésének, ahol inkább a puszta matematika és a kivárás dominál a pszichológia és az ellenfelek megismerése helyett. "Ha a következő hónapokban is ez lesz a menő, összeszorítom a fogam, és tolni fogom - nagyon remélem azonban, hogy az emberek elkezdenek mást is pörgetni, mert így halálra unom magam" - mondta el szomorúan Phil.

 
T

TH6777

Vendég

Női liga a PokerStars-on

A PokerStars legújabb promóciójában a női játékosoknak nálnak extra nyereményeket. Az valóan tény, hogy sokkal kevesebb nő pókerezik jelenleg, de az még érdekesebb, hogy közülük is sokkal kisebb arányban vannak a profik, mint a férfiak között. Ezen szeretne a PokerStars változtatni valahogyan, amire lehet, hogy talált is egy megoldást a terem menedzsmentje.

A legnagyobb pókerteremben ugyanis most csak nőknek szóló promóció indul, Women's Poker League néven, melynek keretében az erre nevezők pontokat is gyűjtenek, miközben játszanak, legalábbis azokon a tornákon, amelyek a promóció részei. Az összegyűjtött pontok alapján aztán év végén extra pénzzel jutalmazzák majd a legaktívabb hölgyeket.

A versenyek dolláros és eurós alapon is megrendezésre kerülnek, ezek közül a dolláros tornák naponta 21.00-kor (ET) indulnak 5,5$-os és a vasárnaponként 20.10-kor (ET) 55$-os nevezési díjjal, az eurós tornák pedig szintén minden nap 13.10-kor (ET) indulnak ugyancsak 5,5 eurós és a vasárnaponként 12.10-kor (ET) induló 55 eurós nevezési díjjal. Ezekért a versenyekért, jó helyezés esetén pontok járnak majd, természetesen a hagyományos kifizetési struktúra alapján megnyert összegeken felül.

A havi pontversenyben a legjobb 50 helyezettet díjazzák, az első 300$-t, illetve 200€-t kap. A promóció az év végéig tart, amikor is szintén 50 helyezett jut majd pénzhez az éves győztes ekkor 1500$-tal, illetve 1000€-val lesz gazdagabb, valamint kap egy élő versenyekre szóló Ladies’ Luxury Events package-et is!

Hajrá hölgyeim, ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget! Ha most regisztráltok, akkor ezeken a napi pontszerző versenyeken is tudtok indulni, de ezen kívül most 100% max. 600 dollár első befizetési bónuszt is kaptok.



 
T

TH6777

Vendég


IPT Velence: Négy magyar menetel a döntő felé



Jól sikerült a magyarok számára az Italian Poker Tour Velence 2000€ + 200€ NL hold’em főversenyének második napja, a nyolcból négyen jutottak tovább.

A második nap 207 játékos jelent meg a Casino Ca' Nogherában, Kovács András 83 800, Szabó Zoltán 76 000, Radócz Ádám 66 200, Lendvai Tamás 60 500, Csermely Balázs 38 500, Urbán Attila 38 200, Csabai István 27 100, Kávai Zoltán László 13 400 zsetonnal ült asztalhoz.

72 hely fizetett, a 2000/4000/400 szinten Kovács András segítségével pukkant ki a buborék: Antonio Balzano [SIZE=+1]♦9[/SIZE] [SIZE=+1]♣9[/SIZE]-cel került allin Kovács [SIZE=+1]♦K[/SIZE] [SIZE=+1]♥Q[/SIZE]-a ellen, és a [SIZE=+1]♦7[/SIZE] [SIZE=+1]♣5[/SIZE] [SIZE=+1]♣Q[/SIZE] [SIZE=+1]♣K[/SIZE] [SIZE=+1]♥T[/SIZE] asztal a kiesését jelentette.

<CENTER>

Ettől kezdve gyorsan hullottak a játékosok, köztük egy magyar is, Csermely Balázs 60. lett, 3400€-t nyert. A nap végére csupán 43-an maradtak, több magyar is az élmezőnyhöz közel tanyázik: Kovács András 317 500, Lendvai Tamás 277 000, Urbán Attila 255 500, Szabó Zoltán 120 000 zsetonnal folytathatja. Az átlag 235 000, a harmadik napon a 3000/6000/500 szinten kezdődik a játék.

Az élmezőnyben zömmel olaszok tanyáznak:</CENTER>
1. Giacomo Loccarini 940 500
2. Davide Cerrato 591 500
3. Marco Valena 473 000
4. Ali Tekitamgac 467 500
5. Toby Lewis 439 000
6. Mustapha Kanit 392 000
7. Mauro Spurio 391 000
8. Andrea Carini 378 500
...
11. Kovács András 317 500
13. Lendvai Tamás 277 000
14. Urbán Attila 255 500
32. Szabó Zoltán 120 000





 
T

TH6777

Vendég
PokerHeaven - InterPoker 4000 eurós exkluzív rake race - szeptember 1-30.

Szeptember hónappal a boss hálózatot képviselő PokerHeaven és InterPoker megemelte a Póker Akadémiás race nagyságát és immár €4000 kerül kiosztásra úgy, hogy a nyertes 1000 euróval lesz gazdagabb! A rake race szeptember 1-től 30-ig tart, azon kizárólag a Póker Akadémián keresztül regisztráló játékosok vehetnek részt. Az exkluzív Boss-os rake race-en tehát minden olyan PokerHeaven és InterPoker játékos részt vehet, aki a termet a Póker Akadémia oldaláról töltötte le. A rake race-n felül igénybe vehető mindkét terem esetében az 1000 eurós befizetési bónusz, és a 30% rakeback is.

A szeptemberi rake race-en abban az esetben indulhatsz el, ha vagy a PokerHeaven termében vagy az InterPoker termében játszol és oda a Póker Akadémia oldalán keresztül regisztráltál. A rake race-en a két terem játékosai versenyeznek egymással (tehát egy PokerHeaven játékos versenyez egyrészt az InterPoker játékosaival másrészt a többi PokerHeaven játékossal is).

Abban az esetben, ha mindkét teremben van számlád és mindkét teremben játszol, úgy a termelt rake-ed nem adódik össze, de természetesen így akár két külön helyezést is elérhetsz a versenyben.

€4000 rake race kifizetési struktúrája:


boss-4k.JPG
Szerző: Pokeradmin
 
T

TH6777

Vendég
Lezajlott a szeptemberi MachoPoker találkozó

Mint minden alkalommal, most is igyekeztünk finomítani, tökéletesíteni a MachoPoker találkozó lebonyolítását, így a kora őszi bulin már 16:00-kor megnyitottuk a Cotton Poker Club kapuit!
Ahogy az lenni szokott, a lejáratnál csinos hostessünk, Betti most is a pezsgőtől roskadozó tálcával várta az ászokat és dámákat. A játékosok ezúttal rekord idő alatt végezték el a regisztrációs procedúrát, s jóval a start előtt a helyükön várták az osztás megkezdését. Az óra indításakor összesen 76-an vágtak neki a freeroll versenynek, ahol az első breakig Atesz mellett csak kevesen kényszerültek búcsúzni. A szünethez érve persze sokan betámadták a bárpultot, ahol óhatatlanul előkerültek a Lounge-os sztorik, amikben sokan akár 10 milliós buktákról is meséltek. A folytatás után érdekes módon szinte senki sem kezdett el feszesen játszani, aminek meg is lett az eredménye: 4 és fél órányi játék után kialakult a döntő asztal, ahol a Lounge-os profik közül ketten is jelen voltak! A titokzatos ninja, Isildur1 sajnos a hullámvasutazás után kevés zsetonja miatt már nem tudta dominálni a final tablet, így a hatodik helyen volt kénytelen búcsúzni, ám machita megmentette a régi arcok becsületét! Manchester33 kedvese egy jól időzített all-in során éjfél környékén megkaparintotta a versenyben lévő összes zsetont, így a XIV. MachoPoker találkozón ismét dáma diadalmaskodott!

 
T

TH6777

Vendég
19 milliót nyertek a magyarok a póker Eb-n


Traply Péter, Kwaysser Valdemár, Tóth Richárd és Kóródi Sándor is érmet nyert Ausztriában.
Október 4. és 14. között rendezik a 21. póker Európa-bajnokságot az osztrák Grand Casino Badenben. A 10 verseny nevezési díjai 300 és 5000 euró között mozognak.
Az első magyar siker a második, 500 euró nevezési díjú no limit hold'em knockout versenyen jött, világbajnok Traply Péter 2. lett. A döntő leosztásban A-Q lapjaival kikapott ellenfele 4-4 keze ellen a 10-7-9-5-J boardon, az ezüsthöz és 6 840 eurót is kapott.
A 33 000 eurós pot limit omaha eseményen több magyar is indult, de csak a világbajnok Kwaysser Valdemár Ákos jutott a 18 fős második játéknapra. Kwaysser a 4. helyről folytatta a játékot, magabiztosan növelte stackjét, bejutott a döntő asztalra, ahol a 3. legtöbb zsetonnal állt. Végig irányította a finálét, háromfős játéknál azonban többször felduplázta játékostársait és kiesett, bronzérme mellé 38 760 eurót kapott.
Tóth Richárd az 1000 euró nevezési díjú no limit hold'em versenyen jutott döntőbe, hamar all-in került és K-7 lapjaival kikapott ellenfele A-Q keze ellen a J-2-9-3-5 boardon, 15 560 eurót nyert és újabb bronzot szerzett Magyarországnak. A finálét a magyar profi kedvéért több napig halasztották, mert Tóth a három világbajnokkal, Traply Péterrel, Gelencsér Péterrel és Kwaysser Valdemárral indult a csapatversenyben.
A 4. érmet a kevésbé ismert Kóródi Sándor szerezte, aki 101 versenyző közül 3. hlett a 600 eurós no limit hold'em knockout eseményén, 7 120 eurót nyert.

Sport Géza-Poker
 
T

TH6777

Vendég
<TABLE class="article "><TBODY><TR class=title jQuery1287206433656="36"><TD class=text colSpan=2>Az amerikai Munkaügyi Minisztérium szerint a póker a sportok közé tartozik

</TD></TR><TR class=info jQuery1287206433656="37"><TD>
Szerző: Pokeradmin​
</TD><TD align=right>
2010. 10. 15 14:25
</TD></TR><TR class=preview jQuery1287206433656="38"><TD colSpan=2>
Egy amerikai online profi pókeriskolát akart nyitni Kalifornia államban, ám hamar kiderült, olyan szakma, hogy hivatásos pókerjátékos nincs az Egyesült Államokban. A Munkaügyi Minisztérium azonban megadta az engedélyt, a pókert pedig a sportok közé sorolta.​
</TD></TR><TR class="content hover" jQuery1287206433656="39"><TD class=content colSpan=2>
A 2+2 fórumon Michaelként ismert online póker profi, iskolai keretek között, hivatásos pókerjátékosokat szeretett volna képezni Kaliforniában. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy az adminisztratív folyamat során kiderült, be kell jegyeztetni a tanítani kívánt szakma kódját. Olyan szakma pedig, hogy profi pókerjátékos nincs az Egyesült Államokban. Bár a "szerencsejáték felügyelő", "osztó", illetve a "szerencsejáték kiszolgáló személyzet" mellett megtalálható a "kártyajátékos" megnevezés, ez kizárólag azokat a kaszinóalkalmazottakat jelenti, akik az osztás mellett a játékban is részt vesznek, a házat képviselve.

Több levélváltás után azonban a Munkaügyi Minisztérium felvette a pókerjátékos megnevezést a listára, méghozzá az "atléták és sportversenyzők" közé. A pókerjátékos a következő defíniciót kapta:

"Különféle pókerjátékokat játszik, például egyasztalos játékokat, vagy többasztalos tornákat, teljes munkaidős foglalkozásként. A pókert a játék lefektetett szábályainak megfelelően játssza. Minden játékban felméri ellenfelei képességét, játéktudását. Megfigyeli más pókerjátékosok játékstílusát, emelési szokásait. Tisztában van lapjai erősségével, nyerési esélyeivel, ennek megfelelően emel. Megfelelő ismeretekkel rendelkezik a pénz pókerben való kezeléséről. Képes több mint 12 órát pókerezni egyhuzamban, tornák esetében ezt napokon keresztül. Kiemelkedő fizikai és szellemi állóképességgel rendelkezik. Jó matematikai készséggel rendelkezik, ismeri a póker stratégiáit, az esélyeket. Jó pszichológiai adottságai vannak, "olvassa" ellenfeleit. Jó érzékkel állapítja meg, ki és mikor blöfföl."




doyle-brunson-jatek.jpg

Miben hasonlít Kobe Bryant és Doyle Brunson?
Mindketten sportolók!


A Munkaügyi Minisztérium döntése bizonyosan már az amerikai online póker legalizációnak szól, amelyre várhatóan 2011-ben kerül sor.

Dr.Blöff

</TD></TR></TBODY></TABLE>
 
T

TH6777

Vendég
IPT San Remo 2 - Jampiriki és Lendvai Tomi is továbbjutott


<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1287295737562="38"><TD colSpan=2>Scheili Richárd (Jampiriki) és Lendvai Tamás is sikerrel vette az Italian Poker Tour (IPT) San Remo 2 főversenyének 1B napját, így összesen három magyar pókeres tér vissza a torna 2. napjára.

</TD></TR><TR class="content hover" jQuery1287295737562="39"><TD class=content colSpan=2>Az €2.200 nevezési díjú IPT San Remo főversenyének 1B napjára 190 pókeres nevezett, a torna nyereményalapja €667.360 lett, a majdani győztes €172.000-t vág zsebre. A selejtező legnagyobb sztárja az EPT Prága és IPT Velence győztes olasz profi, Salvatore Bonavena volt, de több magyar pókeres is regisztrált.

A magyarok közül ketten jutottak a 2. napra. Scheili Richárd, alias Riki 76.000 zsetonnal a 14., Lendvai Tomi pedig 46.200-zal a 35. helyet szerezte meg az 1B nap mezőnyében. Kamarás Péter továbbjutása sem sokon múlott, a nap utolsó vakszintjén vesztette el zsetonjait, igaz, ekkor már shortstack volt. A magyar pókeres A-T-zel ment all-in, ellenfele osztott dámákkal tartott, és nem segítettek a közös lapok.

scheili-richard-1.jpg

Riki


Végül 73-an jutottak a 2. napra, legnagyobb stackkel Luigi Torquato (152.200), aki így felzárkózott az 1A nap chipleadere, Alessandro Meoni mögé.

A 2. napot 125-en kezdik, a magyarok közül az 1A napról továbbjutó Szász "Csaba333" Csaba áll a legjobban, 93.100 zsetonjával a 13. az összesített chip countban.

Legjobb 10 (az első selejtezőkör után):


Alessandro Meoni - 198.500
Luigi Torquato - 152.200
Fabrizio Faurario - 151.700
Alessandro Adinolfo - 140.600
Carlo Rusconi - 132.500
Deni Flavio - 123.700
Andrea Dato - 121.100
Filippo Bisciglia - 119.100
Paolo Rigano - 112.400
Andrea Benelli - 109.200

A döntő díjazása:

€172.000
€110.000
€67.000
€50.000
€33.500
€27.000
€20.000
€13.500


Dr.Blöff

</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég
<TABLE class="article "><TBODY><TR class="title hover" jQuery1287475387296="36"><TD class=text colSpan=2>IPT San Remo 2 - Jampiriki hatodik, csaba333 hetedik lett

2010. 10. 18 20:52

<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1287475387296="38"><TD colSpan=2>Scheili Richárd (jampiriki) és Szász Csaba (csaba333) is bejutott az Italian Poker Tour (IPT) San Remo 2 nyolcfős döntőjébe, ott azonban már nem segítették a lapok a két magyar pókerest. A tornát Alessandro Minasi nyerte. </TD></TR><TR class="content hover" jQuery1287475387296="39"><TD class=content colSpan=2>Az olasz Paolo Rigano kezdte chipleaderként az €2.200 nevezési díjú IPT San Remo 2 főversenyének döntőjét, de két magyar pókeres is versenyben volt az €172.000-es fődíjért. Scheili "jampiriki" Richárd az 5., Szász "csaba333" Csaba a 6. helyről várta a lapokat.

ipt-san-remo-2-ft-2010.jpg

A döntősök

Paolo Rigano - 1.849.000
Alessandro Minasi - 1.558.000
Aneris Adomkevicius - 1.276.000
Claudio Cecchi - 734.000
Scheili Richárd - 667.000
Szász Csaba - 390.000
Nicola Croce - 230.000
Marco Ligato - 175.000


A 24. vakszinten (3.000/12.000/24.000) indult az osztás, és Nicola Croce vesztette el elsőként a zsetonjait. Bő egy óra játékot követően Aneris Adomkevicius nyitott 75.000-ig a gombról, Croce nagyvakból 400.000-el all-in ment, Adomkevicius tartott.

Croce:
club.gif
K
club.gif
5
Adomkevicius:
diamond.gif
K
heart.gif
J

Board:
heart.gif
2
spade.gif
A
diamond.gif
7
club.gif
8
club.gif
4


Adomkevicius jobb kickerrel nyert.

A két magyar pókeres előtt is egyre kevesebb zseton feküdt, elkerülték őket a minőségi lapok. Az első szünetre a chip count 6. (Szász: 375.000) és 7. (Scheili: 369.000) helyén vonultak.

A szünetet követően azonban Szásznak sikerült dupláznia. Adomkevicius UTG emelésére tolta rá stackjét
spade.gif
A
spade.gif
4-gyel, a litván
club.gif
A
club.gif
7-tel tartott. A boardra
club.gif
9
spade.gif
Q
spade.gif
8
heart.gif
4
club.gif
T érkezett, a magyar online profi négyes párral nyert.

szasz-csaba-csaba333-3.jpg

Szász Csaba


Mégis Szász volt a következő kieső: a 26. vakszinten (4.000/20.000/40.000) Alessandro Minasi emelt 100.000-ig hijackből, a gombnál ülő Szász 850.000-el all-in ment, Minasi callolt.

Szász:
heart.gif
7
club.gif
7
Minasi:
heart.gif
K
diamond.gif
J

Board:
spade.gif
J
spade.gif
Q
heart.gif
5
diamond.gif
3
diamond.gif
A


Minasi bubi párral vitte a potot. Szász hetedik helyével €20.000-et nyert.

Körülbelül húsz perccel később Scheili is középre tolta 271.000 zsetonját, ismét Minasi callolt.

Scheili:
club.gif
6
club.gif
3
Minasi:
heart.gif
2
club.gif
2

Board:
spade.gif
2
diamond.gif
6
diamond.gif
3
club.gif
Q
spade.gif
8


Jampiriki két párja kevés volt Minasi szettje ellen, a hatodik helyen, €27.000 nyereménnyel fejezte be a versenyt.

scheili-richard-jampiriki-6.jpg

Scheili Richárd



Ezután Marco Ligato, Claudio Cecchi és Paolo Rigano kiesésével alakult ki a heads-up.

Alessandro Minasi - 4.110.000
Aneris Adomkevicius - 2.770.000

Adomkevicius megfordította az állást, szűken vezetett, amikor
diamond.gif
A
diamond.gif
9-cel all-in került Minasi osztott tízesei ellen, és semleges lapok érkeztek a boardra. Adomkevicius előtt mindösse 75.000 zseton maradt, amivel ugyan kétszer is duplázni tudott, harmadszor nem,
diamond.gif
Q
spade.gif
T lapjai kevésnek bizonyultak Minasi
club.gif
K
club.gif
Q-ja ellen,
heart.gif
2
spade.gif
Q
heart.gif
6
spade.gif
4
diamond.gif
5 érkezett a boardra.

alessandro-minasi-1.jpg

Alessandro Minasi


Végeredmény:

1. Alessandro Minasi - €172.000
2. Aneris Adomkevicius - €110.000
3. Paolo Rigano - €67.000
4. Claudio Cecchi - €50.000
5. Marco Ligato - €33.500
6. Scheili Richárd - €27.000
7. Szász Csaba - €20.000
8. Nicola Croce - €13.500



Dr.Blöff

</TD></TR></TBODY></TABLE>​
</TD></TR></TBODY></TABLE>
 
T

TH6777

Vendég
Phil Ivey nem játszik többé crapset a Wynn kaszinóban?

<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1287553282718="38"><TD colSpan=2>A pókerasztalnál mindig higgadt Phil Iveynál is elszakad néha a cérna, egy szemtanú beszámolója szerint a nyolcszoros WSOP bajnok nem mindennapi hisztit vágott le a Wynn kaszinó craps asztalánál. </TD></TR><TR class="content hover" jQuery1287553282718="39"><TD class=content colSpan=2>A 2+2 pókerfórum egyik tagja, Check Check Lay a Wynn kaszinó Le Reve showját nézte meg egyik barátjával, majd úgy döntöttek, szétnéznek a kaszinóban. Phil Ivey is ott volt, épp crapset játszott, közismert, hogy gyakorta hódol ezen szenvedélyének. Hamarosan hiba történt az asztalnál, Ivey pedig alaposan kiakadt.

"A craps asztaloknál sétáltunk, amikor észrevettük Phil Iveyt. Megálltunk megnézni, mi történik. Körülbelül öt másodperc telt el, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy Ivey egyre hevesebben vitatkozik a teremfelügyelővel. Azt kiabálta, hogy már hosszú ideje játszik crapset, de még soha nem tapasztalt ennyire nevetséges dolgot. Dobott néhány F-bombát, mintegy nyomatékosítva érvelését, majd közölte, soha többé nem fog mégegyszer ott játszani. Végül a következő mondattal zárta le a felügyelővel folytatott vitát: Ha valaha újra meglátsz itt crapset játszani, le....om a farkad! Időközben egy másik felügyelő is az asztalhoz ért, aki erre annyit mondott: Én is a tiédet..." - írta Check Check Lay.

ivey-craps-1.jpg

Bár Check Check Lay csak egy gyenge minőségű fotóval tudta alátámasztani a történetet, néhányan megerősítették a beszámolót a 2+2 fórumon. A többség ugyanakkor szkeptikus, és mi is nehezen tudjuk elképzelni a kimért Ivey-t ebben a helyzetben.

ivey-craps-2.jpg

Phil Ivey?


</TD></TR></TBODY></TABLE>

Dr.Blöff
 
T

TH6777

Vendég
Hihetetlen pókerper Illinoisban

<TABLE class="article "><TBODY><TR class=preview jQuery1287638353218="38"><TD colSpan=2>
Scott Crespo egy régi illinoisi törvényt kihasználva beperelt több ismert online pókerprofit. A törvény értelmében, ha valaki $50-nál többet veszít szerencsejátékban, kártérítést követelhet.
</TD></TR><TR class="content hover" jQuery1287638353218="39"><TD class=content colSpan=2>Scott Crespo egy régi, kevéssé ismert illinoisi törvényt kihasználva olyan illinoisi lakhellyel rendelkező pókeresektől követel kártérítést, mint Andy Seth (BKice), Moshin Charania (chicagocards1), Faraz Jaka (the-toliet 0), Benjamin LeFew (chong94), Ravi Raghavan (govshark2), Tyler Reiman (puffinmypurp) és Kevin Saul (belowabove). A törvény értelmében, ha valaki szerencsejáték során pénzt, vagy más értékes dolgot veszít, amelynek értéke meghaladja az $50-t, jogi úton visszakövetelheti az összeget. Ha a vesztes hat hónapon belül nem fordul bírósághoz, bárki benyújthatja a nyertes elleni keresetet. Ebben az esetben a bíróságnak meg kell állapítania a nem jelenlévő játékos, vagy játékosok veszteségét, és az összeg háromszorosát kell megítélnie a kereset benyújtója számára.

Crespo az utóbbi kategóriába tartozik, nem állítja, hogy pénzt vesztett a fenti játékosok ellen, mások nevében perel. Ügyét a neves floridai ügyvéd, Mark Lavery vállata, aki adósságok jogi behajtására specializálódott.

Poker-Judge.jpg

A keresetben Crespo számos online tornát sorol fel, amelyekről az alperesek nyereménnyel távoztak.

A beperelt játékosok már felvették a kapcsolatot a Poker Player Alliance-szel, a PPA pedig jelezte, kiemelt ügynek tekinti védelmüke

Dr.Blöff



</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
T

TH6777

Vendég
Póker 1.8 milliárd forintnyi pénzt nyert a 23 éves kanadai játékos

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->A kanadai Jonathan Duhamel nyerte a 2010-es World Series of Poker (WSOP) Main Eventjét. Az alig 23 esztendős zsugás a világbajnoki karkötő mellett 8 944 310 dollárt, vagyis 1.76 milliárd forintot tehetett zsebre.


A kanadai Jonathan Duhamel nyerte a 2010-es World Series of Poker (WSOP) Main Eventjét. Az alig 23 esztendős zsugás a világbajnoki karkötő mellett 8.944.310 dollárt, vagyis 1,76 milliárd forintot tehetett zsebre!​

<TABLE class=cikkkeptable border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=316 align=left height=228><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas></TD></TR></TBODY></TABLE>
Tulajdonképpen négyhavi munka gyümölcse érett be magyar idő szerint ma hajnalban. A WSOP Main Eventjén, a 10.000 dollár nevezési díjú No Limit Texas Hold'emen 7319 pókeres ült asztalhoz júliusban annak a reményében, hogy történelmet írnak. Nyolc napon keresztül tartott a lemorzsolódás Las Vegasban, amíg kialakult a döntő asztal, a November Nine, amely november 6-án ült össze újra. A legnagyobb zsetonmennyiséggel Jonathan Duhamel érkezett, s meg is őrizte vezető pozícióját mindvégig.

A heads-upba is olyan tetemes különbséggel érkezett, hogy ellenfele, John Racener csakis a szerencsében bízhatott. Duhamel hatszor annyi zsetonnal ülhetett a mindent eldöntő fináléhoz, mint ellenfele – 180 millió zseton a 30 millió ellen-, így valóban vajmi kevés esélye maradt Racenernek. Ennek ellenére elég sokáig húzta, 43 partit nyomtak le a heads-upban. Igaz, egyszer már korábban is all-inbe kerültek, de akkor Racener duplázni tudott a dáma párjaival Duhamel
kh.gif
4c.gif
-ese ellen.

Aztán a mindent eldöntő handben Duhamel
as.gif
jh.gif
-ra bemondott all-inját
kd.gif
8d.gif
-cal elfogadta Racener. A boardra
4c.gif
4d.gif
5c.gif
érkezett, így a WSOP történetében először egy kanadai csaphatott örömében a levegőbe. A Main Event fináléja után.

Jonathan Duhamelről annyit érdemes tudni, hogy pénzügyi karrierről álmodozva kezdett neki az egyetemnek, ám ahogy jöttek a sikerek a pókerben, úgy gondolkodott el egyre többet arról, hogy profi pókeresnek áll. Ugyan a családja és a barátai tiltakoztak, ennek ellenére félbehagyta az egyetemet, és már csak a pókere koncentrál. Most kiderült, megérte váltani!

Jonathan Duhamelről annyit érdemes tudni, hogy pénzügyi karrierről álmodozva kezdett neki az egyetemnek, ám ahogy jöttek a sikerek a pókerben, úgy gondolkodott el egyre többet arról, hogy profi pókeresnek áll. Ugyan a családja és a barátai tiltakoztak, ennek ellenére félbehagyta az egyetemet, és már csak a pókere koncentrál. Most kiderült, megérte váltani!​
 
T

TH6777

Vendég
Fantasztikus rekordot állított be a magyar pókeres!

2010, november 19 - 11:32

Traply Péter, ki az online pókertermekben "Bélabácsi" néven hozza a frászt partnereire, ismét fantasztikus teljesítménnyel hívta fel magára a világ figyelmét. A még mindig csak 23 éves kártyás behúzta tizedik (!) Triple Crown-díját, mely az online zsuga világának legnagyobb elismerése, megszerzéséhez pedig egy héten belül három, legalább százfős és 10 000 dolláros összdíjazású versenyt kell nyerni, méghozzá a "legnépesebb" internetes bűnbarlangokban - nevezetesen három különbözőben. Bélabácsinak ez a bravúr ismét sikerült, hiszen a mesterhármas utolsó góljaként behúzta a Full Tilt 109 dolcsis Hold'Em-tornáját, ahol 311 kártyás utasított maga mögé - ezzel pedig behúzta a tizedik koronáját, amivel beállította az eddigi csúcstartó, Chris Moorman rekordját. Ha még egyszer megismétli fantasztikus teljesítményét, természetesen egyeduralkodó lesz, és hivatalosan is az online póker legjobb többasztalos tornajátékosa. A versenyért egyébkén 7 464 dollár ütötte a markát, míg a PokerStars-os kiírásért 8 200, a PartyPoker-es diadalért pedig 4 043 jenki fizetőeszköz került a számlájára.

 
Oldal tetejére