Rémhírterjesztésért bevitték a gyulai ellenzéki kör helyi vezetőjét

A gyulai rendőrök szerda hajnalban rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték Csóka-Szűcs Jánost, a Kossuth Kör helyi vezetőjét. Rabosították, majd négy óra múlva kiengedték.

A Gyulai Rendőrkapitányság öt munkatársa két autóval ment ki szerda hajnali 6 órakor Csóka-Szűcs János, a helyi Kossuth Kör elnökének házához. Itt azt közölték vele és feleségével, hogy rémhírterjesztés bűncselekmény gyanúja miatt előállítják a férfit. Egyben értésére adták, hogy a rémhírterjesztést gyanújuk szerint április 20-án „Gyula cenzúramentes csevegő” nevet viselő Facebook-oldalon közzétett bejegyzéssel. Az intézkedés során a rendőrök házkutatást tartottak és videón mindent rögzítették.

Értesülésünket megerősítette Csóka-Szűcs János és Körömi János, a Kossuth Kör Békés megyei koordinátora is, aki a Narancs.hu-nak elmondta, hogy a történtről haladéktalanul értesítette Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.

Gyulán is tiltakoztak április 20-án

A rendőrség lefoglalta Csóka-Szűcs mobiltelefonját és számítógépeit. A nyomozók által közölt április 20-i időpont azért érdekes, mert ezen a napon tartották Gyulán a dudálós akciót, amelyet Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, illetve a Momentum kezdeményezett. Ezzel a szervezők az embertelen kórház-átszervezés és járványügyi titkolózás ellen tiltakoztak úgy, "hogy azt a budai várba felköltöző Orbán Viktor is meghallja".

Ezen a napon Gyulán is csatlakoztak a rendezvényhez és hangosan dudálva nyolc autó háromszor járta körbe a belvárost. Az eseményt megelőzően, majd utána három poszt szólt erről a tiltakozásról a közösségi oldalon.

A gyulai kórház kong az ürességtől

A rendőrségen előállított és rabosított Csóka-Szűcs Jánossal közölték, hogy azt a Fb-posztot hozták összefüggésben a rémhírterjesztéssel, amelyet a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos írt a saját közösségi oldalán, majd ezt egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta Csóka-Szűcs a „Gyulai cenzúramentes csevegőn”. Ez az egy mondat így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” A rendőrség szerint ez a mondattal a Kossuth Kör elnöke „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.”

Az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette a Kásler Miklós, és valóban közel 1200 ágyat várta üresen a vírusos betegeket. Ám ahogy április 20-án, úgy ma is kong az ürességtől a gyulai járványkórház, így Csóka-Szűcs János nem érti, mit veszélyeztetett volna, amikor az igazat írta meg.

Végül négy óra hosszáig volt a rendőrségen. Azt követően engedték ki, hogy az őt kihallgató nyomozó megkérdezte, kivel szeretne beszélni. Ő pedig a Momentum két Európa parlamenti képviselőjét, Cseh Katalint és Donáth Annát nevezte meg, s mindvégig ragaszkodott ügyvédhez. A mozgássérült Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség nem vitte haza.

Csoka_Szucs_Marki_Zay_Bea_Agoston_Misi.jpg

A gyulai Kossuth Kör tagjai Márki-Zay Péternél, Csóka-Szűcs (jobb szélen)

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook.com

Márki-Zay Péter: politikai célokra használják!

„A járvány elleni védekezés politikai célokra használják ki, ami felháborító. Orbán Viktor azt mondta, amikor a korlátlan felhatalmazást megkapta, hogy majd amikor visszaadja, akkor az ellenzéknek bocsánatot kell tőle kérnie. Éppen fordítva áll a helyzet, neki kell a magyar társdalomtól elnézést kérnie az embertelen egészségügyi átszervezésekért. A miniszterelnöknek tudnia kell, a korlátlan felhatalmazás korlátlan felelősséggel is jár. A gyulaiak pedig felelős állampolgárként a kormányzati ámokfutás ellen tiltakoztak április 20-án” – mondta a Narancs.hu-nak Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az esetet kommentálva.
 
Esetleg írd le konkrétan a hozzászólásaimban mit tartasz félrevezetésnek vagy gyűlöletszításnak ... máskülönben hazugságoknak tarom amiket rólam állítsz.
-
Hogy csak egy mondatot idézzek: Ezt irtad: "ez a valóság, az aktuális brüsszeli hatalom magyarellenes, lengyelellenes mindenellenes annak aki nem hódol be a betelepítési tervnek, ellenzi a Kalergi-tervet."

"arról pedig szó sincs, hogy a kisebbségek érdekeit támogatná."
-
Lehetne általánosítani ezt a kisebbségi problémát, mert nem kizárólag magyar probléma.
Ezért tört ki a háboru Jugoszláviában, az angol-ír viszony is ehhez köthető vagy a katalán-spanyol feszültségek is a támához tartoznak. Az EU nem is akar hallani a témáról, arról pedig szó sincs, hogy a kisebbségek érdekeit támogatná.
-
Minden hozzászólásodban hemzsegnek a hazugságok.
-
- Jugoszlávia nem volt EU-tag,
- de a NATO-segítségével lett véget vetve a gyilkolás,
- A háborús menekültek többsége (magyar kisebbség is) EU-s országokba lett befogadva
- Itt megnézheted, hogy hány millióan voltak kénytelenek uj hazát keresni
- Csak ugy megjegyzem Ausztriában a muszlimok többsége Jugoszláviából származik
- Lázár informálódhatott volna, de csak fake-news-t terjesztett

https://refugere.files.wordpress.co...rom-the-former-yugoslavia-since-1991_0c5a.jpg
 
amennyiben a játékszabályokat ilyen iramban változtatják, valóban nem csak az angolok fognak menekülni az EU -ból. Az EU -ba belépéskor nem erről volt szó, mások voltak a szabályok...éppen te linkelted be az előnbb "az uniós pénzeszközök folyósítását a jövőben jobban összekapcsolják a jogállamiság teljesítésével."... és majd valaki megmondja mi a jogállamiság.
-
- Az EU alapszabályai nem változtak
- Orbán már számtalanszor megpróbálta megsérteni ezeket, gondolj csak a halálbüntetésre
- Korábban behívták, felolvasták neki még egyszer és mint egy normális ember változtatott a tervén
- Időközben testre szabta magának a törvényeket, egy autokráciát csinált

- Nagyon egyszerű megmondani hol van veszélybe a demokrácia
- Demokrácia ugyanis nemcsak abból áll, hogy valakit meg lehetett választani
- Hanem a jog lehetőséget is kell adjon arra, hogy le is lehessen választani egy kormányt
- Nem beszélve arról, hogy a kormány nem húzhatja ki magát az ellenőrzés állól

- Nyilván nem tévedésről van szó különben nem kapálózna a kormány a vizsgálatok ellen
- A kormánynak nemcsak az "EUs vezetéssel" van problémája hanem a saját frakciójával is
- Emlékezzél arra, hogy választási időben a saját frakcióját rágalmazta meg plakátokkal...

Te hazudozol itt össze-vissza már abba kellene hagyd ezt a vádaskodást, itt a példa amit kértél
https://mandiner.hu/cikk/20200402_kvotaper_elitelte_magyarorszagot_az_unios_birosag
elítélték a magyarokat, mondván nem teljesítették tagállami kötelezettségeiket a menekültek befogadására.
-
Ne játsszál a szavakkal. Nem az egész ország tehet arról, hogy az államfő megszegi a szavát.
- 2014-be megpróbált az EU segíteni Magyarországnak és Olaszországnak mert sok menekült érkezett hozzájuk
- Orbán rögtön aláírta, hogy a menekülteket szét kell osztani
- Aztán ahogy látta, hogy sikerül neki mindenkit átpasszolni a nyugati országoknak hát megszegte az ígéretét
- Az egyik leggyakoribb hazugság amit szinte minden nap megismétel, hogy "Magyarország megvédte Europát"
- Hol vannak a menekültek akiktől megvédte Orbán nyugat europát?
-
Öt éven keresztül pereskedett Orbán és mégis elvesztette a pert. Ez magáért beszél
Emlékezzél csak, hogy 1.297 személy befogadásáról lett volna szó,
Megmondjam hány emberrel csökkent az idén, a jelen pillanatig Magyarország lakóinak a száma? 11.591 fövel.

Lehet, rossz a lelkiismereted az 5 évvel ezelőtt elkövetett szerződésmegszegés miatt
Kétségtelen, hogy a rasszista megjegyzéseivel nem lopta be magát Orbán a világ szívébe, de most másról van szó
Aki a másiknak pénzt ad annak joga van tudni mire költi azt, ez egy régi bank szokás.

Orbánt azzal vádolja az ellenzék, hogy
- az EUs pénzeket a barátai, a rokonai és politikai vazallusainak a meggazdagodására fordítja,
- elzárja az ellenzéket a polgárokkal való kommunikálástól azáltal, hogy a médiákat EUs pénzen kisajátítja
- az ellenzéki képviselők vezette kerületeket elszegényíti... magyarul kicsinálja
.....
- Van rengeteg más vád ez ellen a kormány ellen, a menekültekkel való bánásmódja az csak mozaik ebben

Ernoekém ... csak óvatosan ezekkel a szavakkal :rohog:
-
Igen az "élet tér" egy a nacik által lejáratott szó mert rasszizmussal volt összekötve.
Orbán rémálma is az, hogy "megváltozik a börszin" ha idegenekkel házasodunk.
A klímakrízis óta tudjuk, hogy a bioszféra mindenki számára otthon.
 
-
Hogy csak egy mondatot idézzek: Ezt irtad: "ez a valóság, az aktuális brüsszeli hatalom magyarellenes, lengyelellenes mindenellenes annak aki nem hódol be a betelepítési tervnek, ellenzi a Kalergi-tervet."

"arról pedig szó sincs, hogy a kisebbségek érdekeit támogatná."
-
ezek mind valós dolgok ... ha nekem nem hiszel kérdezd meg a katalánokat miért mennek tüntetni százezrével, ha nekem nem hiszel a brüsszel által alakalmazott kettős mércéről kérdezd meg a lengyeleket mi a véleményük a témáról, Lengyelország ellen 2018-ban indították el az európai alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárást.
Mellesleg mindenki csak röhög ezen a 7. cikkelyen.
 
Utoljára módosítva:

- Nem igazoltad, hogy a "Brüsszeli hatalom magyarellenes", mert nem is tudod, ezért ovatosan kihagytad

- Katalóniát súlyosan érte a pénzügyi válság ezért elevenedett fel az emberekben a függetlenségi vágy
- Te vagy az aki állandóan a szuverén országok belügyeibe való beavatkozással vádolod az EU-t
- Most ezzel a példával beigazoltad az ellenkezőjét, öngólt rúgtál

- Lengyelországban a PiS párt egy jogi reformot hajtott végre amivel a kormány az alkotmánybíróságra nyomást tud gyakorolni
- Ezt kívánja az Európai Parlament leellenőrizni, ezt szolgálja a beindított eljárás

- Azt íród "Lengyelek" és azt gondolod mind a magyar parlament elnöke Kövér László, hogy: Az ellenzék nem a magyar nemzet része
- Hagy emlékeztesselek arra, hogy a jelenlegi lengyel kormány kevesebb szavazatot kapott mint a Fidesz, az is 50% alatt volt
- Az ellenzéki politikusok ugyan olyan intenzitással harcolnak a jogaikért Brüsszelben mint a Magyar kollégáik

Látom több nem jutott eszedben, a felsorakozott kijelentéseidet pedig ugy érzem érvekkel visszautasítottam
- nem is maradt más a számodra, mint abban reménykedni, hogy Orbán mindent megfog úszni mint eddig
- Nem veszed észre, hogy a sok mázlit (pénzügyi válság, migrációs krízis, Corona-pandamie) már nem lehet fokozni
- Gondolj a szép magyar közmondásra, a korsóra és a kútra ;)
 
semmiféle érvet nem hoztál ... ilyen eszemefuttatást valóban még nem hallottam "Katalóniát súlyosan érte a pénzügyi válság ezért elevenedett fel az emberekben a függetlenségi vágy", ez legalább mulatságos, ennél már csak az lenne jobb ha a Hold tömegvonzásával indokoltad volna a katalánok harcát a jogaikért vagy a határokon kívül rekedt magyarok napi küzdelmeit a megmaradásért.
Azt akarod mondani, hogy a migránsválság kezelése vagy a sikeres járvány kezelés vezet a kormány népszerüségéhez? Valóban ezek is hozzájárulnak ... az emberek láthatják mi a helyzet a spanyoloknál vagy az olaszoknál, látják az ennivalóért sorbanállókat svájcban vagy az USA -ban ... és valóban örülnek, hogy jól választottak.
 
Rémhírterjesztésre hivatkozva az elmúlt napokban két embert is előállított a rendőrség, mindkét eset nagy port kavart. Először egy szerencsi nyugdíjast, Kusinszki Andrást, aki arról írt a közösségi oldalán, hogy a diktátorok mind elbuktak eddig, majd a momentumos Csóka-Szűcs Jánost, aki a gyulai kórházról és az ágyfelszabadításról tett közzé bejegyzést.

Később az ügyészség mindkét esetben kimondta, hogy hogy nem történt bűncselekmény, ez nem rémhírterjesztés. A rendőrség csak annyit közölt, tudomásul veszik az ügyészség álláspontját, és érdekesség, hogy a rendőrség honlapjáról eltűnt a szerencsi esetről szóló hír.
 
Ezeket folyamatában láttuk tudtuk itt is megírtuk.Sőt még a tesztelés fontosságát is.
Mára kiderült lényegében a kormánynak fogalma se volt mennyire érintett Magyarország a koronavírusban.
Ám a Dext féle vakok.Fújták a magukét minek lényege: Orbán mindent jól csinál.
Kasler pedig egy szent ember kiváló szervezőképességgel.
Mára kiderül rengeteg vak és indokolatlan rendelet született.
Engem legjobban érintett és bosszantott a járóbeteg szakorvosi hálózat teljes leállítása.Mostanra vált láthatóvá mennyi pancser van a kormány körül.
Az ijedt tanító néni baklövése(nem kell maszk) után se lett leváltva.
A rossz vezetők legrosszabb tulajdonsága.Hiúságból nem ismerik el rossz amit tesznek.
Ezért kiigazításra is képtelenek.
Azért is meghosszabbítjuk Bicskéig
 
Ám a Dext féle vakok.Fújták a magukét minek lényege: Orbán mindent jól csinál.
Kasler pedig egy szent ember kiváló
hát igen, a tornando féle süketek meg nem hallják, nincs viszonyítási alapjuk, nem képesek párhuzamot vonni például a spanyolországi, olaszországi és magyarországi vírushelyzet kezelése közt. Szerintük errefelé is úgy állnak sorba a kajáért az éhezők a járvány miatt mint az USA -ban.
 
Utoljára módosítva:
süketek meg nem hallják, nincs viszonyítási alapjuk, nem képesek párhuzamot vonni például a spanyolországi, olaszországi és magyarországi vírushelyzet kezelése közt.
Mint kiderült migráns-riogatás témára használta a kormány a vírust.
Mivel annak valódi állapotáról Magyarországon fogalma se volt.
Ködben se tapogatódzott.Jobb volt neki ha nincs adat.
Így azt hazudozott amit akar.Riogatás és rémhírterjesztés másik módja.
Mikor felnagyítják mi másutt van.
Idehaza most derült ki.Nincs is átfertőzöttség.
Cecila ha nem is hazudott.De nem tudott valós adatot.
Az is félrevezetés ha nincs felmérés.
Az orvostudományi egyetemeknek kellett elvégezni a felmérést a járványügy helyett.
Hogy végül is befejezzék a riogatásra használt témát.

nem képesek párhuzamot vonni például a spanyolországi, olaszországi és magyarországi vírushelyzet kezelése
Nem kezelés hanem felmérés hiányzott.
Ha nem tudod mi van kezelés sincs.Egy csomó felesleges megbénítást idézett elő
Jó mértéktartó kezelés.
Nem okoz emberek halálát.
Nem kerül ki rászoruló beteg a kórházból.

Nem marad el orvosi ellátás tömegével.
A kiürített kórházak feleslegesek és aránytalanok voltak.
Nem is volt tudásuk rá!
Ezzel okozott nagyobb kárt az elkapkodott szakszerűtlen rendeleti kormányzás.
A gazdasági mentőcsomagra se tesz igazi megoldást.Itt a munkanélküliség és gazdasági rom veszély
Ezzel is meg kell küzdeni.Nagyobbat rúg mint a vírus.

Az egész mai kár: kormányzati hozzá nem értés.
Úgy-hogy pont ezt érzi a Fidesz. Nem jól sikerült az ágyúval verébre lődözés.
Most előre hozott választásokkal mentené a menthetőt.
Mire kiderül mit műveltek.
Előtte legyen meg a választás, a bizonytalan népharag nehogy elvegye esélyét.
Ha ezután a kormány már azon gondolkodna, hogy nem fogja tudni kihúzni a 2022-es választásokig a népszerűségének megtartásával,

Török úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetben nem a rendeleti kormányzás Orbánék célja, hanem a választói támogatás megtartása. “Nyilván ehhez az a látszat kell is, hogy jól kezel egy válságot. Ez azonban kevés lesz. Azon is kell gondolkodni, mi lesz utána” – magyarázta a politológus.
 
Utoljára módosítva:
---
A Vonának volt igaza.Mikor véleményezte.Értsenek egyet mindenben a Fidesszel.
Ha befürdik egye meg
Igen, lehet, hogy a Fidesz visszaél majd ezzel a felhatalmazással, de most ez másodlagos. Ha eljön az idő, a kormányt felhatalmazási törvénnyel együtt is elsöpri a nép vagy a történelem. De most nem ez a kérdés.
Vona Gábor megszavazta volna a felhatalmazási törvényt

-Tudsz mondani olyan más európai országot ahol megkapta a hasonló felhatalmazást a kormány? Miért szükséges ez jelenleg a koronavírus elleni harchoz? Melyik országban bizonyult ez a fajta extra jogkör eredményesnek eddig?

-Nem tudok. De nem is arról szól a poszt, hogy ez egy jó törvény. Hanem arról, hogy ilyen helyzetben ez a legrosszabb, ami történhet.
 
Utoljára módosítva:
A gyulai rendőrök szerda hajnalban rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték Csóka-Szűcs Jánost, a Kossuth Kör helyi vezetőjét. Rabosították, majd négy óra múlva kiengedték.

A Gyulai Rendőrkapitányság öt munkatársa két autóval ment ki szerda hajnali 6 órakor Csóka-Szűcs János, a helyi Kossuth Kör elnökének házához. Itt azt közölték vele és feleségével, hogy rémhírterjesztés bűncselekmény gyanúja miatt előállítják a férfit. Egyben értésére adták, hogy a rémhírterjesztést gyanújuk szerint április 20-án „Gyula cenzúramentes csevegő” nevet viselő Facebook-oldalon közzétett bejegyzéssel. Az intézkedés során a rendőrök házkutatást tartottak és videón mindent rögzítették.

Értesülésünket megerősítette Csóka-Szűcs János és Körömi János, a Kossuth Kör Békés megyei koordinátora is, aki a Narancs.hu-nak elmondta, hogy a történtről haladéktalanul értesítette Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.

Gyulán is tiltakoztak április 20-án

A rendőrség lefoglalta Csóka-Szűcs mobiltelefonját és számítógépeit. A nyomozók által közölt április 20-i időpont azért érdekes, mert ezen a napon tartották Gyulán a dudálós akciót, amelyet Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, illetve a Momentum kezdeményezett. Ezzel a szervezők az embertelen kórház-átszervezés és járványügyi titkolózás ellen tiltakoztak úgy, "hogy azt a budai várba felköltöző Orbán Viktor is meghallja".

Ezen a napon Gyulán is csatlakoztak a rendezvényhez és hangosan dudálva nyolc autó háromszor járta körbe a belvárost. Az eseményt megelőzően, majd utána három poszt szólt erről a tiltakozásról a közösségi oldalon.

A gyulai kórház kong az ürességtől

A rendőrségen előállított és rabosított Csóka-Szűcs Jánossal közölték, hogy azt a Fb-posztot hozták összefüggésben a rémhírterjesztéssel, amelyet a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos írt a saját közösségi oldalán, majd ezt egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta Csóka-Szűcs a „Gyulai cenzúramentes csevegőn”. Ez az egy mondat így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” A rendőrség szerint ez a mondattal a Kossuth Kör elnöke „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.”

Az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette a Kásler Miklós, és valóban közel 1200 ágyat várta üresen a vírusos betegeket. Ám ahogy április 20-án, úgy ma is kong az ürességtől a gyulai járványkórház, így Csóka-Szűcs János nem érti, mit veszélyeztetett volna, amikor az igazat írta meg.

Végül négy óra hosszáig volt a rendőrségen. Azt követően engedték ki, hogy az őt kihallgató nyomozó megkérdezte, kivel szeretne beszélni. Ő pedig a Momentum két Európa parlamenti képviselőjét, Cseh Katalint és Donáth Annát nevezte meg, s mindvégig ragaszkodott ügyvédhez. A mozgássérült Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség nem vitte haza.

Csoka_Szucs_Marki_Zay_Bea_Agoston_Misi.jpg

A gyulai Kossuth Kör tagjai Márki-Zay Péternél, Csóka-Szűcs (jobb szélen)

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook.com

Márki-Zay Péter: politikai célokra használják!

„A járvány elleni védekezés politikai célokra használják ki, ami felháborító. Orbán Viktor azt mondta, amikor a korlátlan felhatalmazást megkapta, hogy majd amikor visszaadja, akkor az ellenzéknek bocsánatot kell tőle kérnie. Éppen fordítva áll a helyzet, neki kell a magyar társdalomtól elnézést kérnie az embertelen egészségügyi átszervezésekért. A miniszterelnöknek tudnia kell, a korlátlan felhatalmazás korlátlan felelősséggel is jár. A gyulaiak pedig felelős állampolgárként a kormányzati ámokfutás ellen tiltakoztak április 20-án” – mondta a Narancs.hu-nak Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az esetet kommentálva.
*
Döbrögit - csak döbrögi fogja megállítani. A feneketlen étvágya, s az, amikor saját pártkatonái, sőt a papagáj kommandója is majd ellene fordul. Nem árulok el titkot, alig várom.
Valamikor (tán!) csak felismerik, hogy eszetlen döntésekkel, önmagát császárnak képzelő vezetővel az ország nem csúcsra, de gödörbe jut... Legalábbis reménykedem. Mondták, írták, hogy a Remény hal meg utoljára. Bízom abban, hogy a Remény nem hal meg, de hamvaiból is feltámad.
A másik, hogy minden önkényuralomnak egyszer vége kell, hogy szakadjon, a történelem ezt igazolta. Gondoljunk vissza, egy-egy olyan cezaromániás vezetőre, akik hatalmasat buktak. Kegyetlen végük miatt nem sajnálom egyiket sem, sőt. Nemcsak gondolom, de le is írom, ha most fordulna döbrögi kockája és az ő szemszögéből rossz irányban, már a most is későn lenne. Már tegnap kellett volna, hogy az ország a jelenlegi kormány helyett, egy valóban hozzáértő, becsületes, előre látó, népének életét, munkáját, jövedelmét biztosító kormány váltaná le. Ez a mostani irgalmatlan az emberekkel, a természettel és minden olyan lénnyel, akik nem-et mondanak, vagy nem arra bólintanak, amerre az ő szelük fújja a levegőt... Mivel --ezek-- meg vannak győződve, hogy még a levegőért is legyünk hálásak... Sokszor nyílik ki a bicska a zsebemben, nem titkolom. Félő, hogy visszatér a "fekete autó"? Voltak már csodák eddig is, igaz, ezt a mostani őrizetbe vételest nem bántották, "csak" elvették a számítógépét, a telefonját. Csak meghurcolták, csak éreztették a hatalom meglétét, s ezzel üzentek: "vigyázz, mert te is így járhatsz, ha szél ellen pisilsz!" - Mindezek ellenére, a Facen. íródnak a kormányt kritizáló és elleni, nem a mellette kiálló hozzászólások. Még van indulata, ereje az embereknek felhúzni a kesztyűt, kérdés meddig?!
Semmiképpen nem szeretném, ha a félelem verne sátrat itt, kis hazánkban.
 
---Még vicces is:
Müller Cecília hosszú futása – Agitpropmunka hegyomlás idején

– Persze számít, mikor, miket mondasz, de ennél fontosabb, hogy mindennap mondj valamit – foglalja össze Kiszelly Zoltán kormányzati körökhöz közel álló politológus a járványügyi agytröszt működésének kommunikációs elveit. Folyamatosan beszélni, ami abból a szempontból logikus, hogy fogalmunk sincs, mibe keveredtünk, merre járunk. Olyan ez, mint a sötét rengeteg, melyen az ember áthaladva kiabál (sajtótájékoztatókat rendez) pusztán azért, hogy ne rettegjen. Hogy értsük ezt a mélystratégiát, ahhoz Kovács Zoltán Facebook-oldalához kell folyamodni. A hírek szerint a tiszti főorvos szövegét Kovács Zoltán állítja össze. Maga az oldal zavarba ejtő. Ahogy Karinthy Szabolcska-paródiája mondja: „Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető.”

Az operatív törzs tájékoztatói hajszálra ilyenek. Ha lekeverik a képet, döbbenten állunk. Mi is van most? Egyrészt enyhítünk, másrészt szigorítunk. Lezárjuk a közösségi érintkezés tereit, de vidéken a kocsmák kinyithatnak. Ez különben tényleg alapszükséglet.

A bemondott hírek persze szokatlanok. Elhunytak ennyien, élnek még annyian. A Pesti útról bekérettünk tízezer folyóméter dokumentumot. Végül is megfontolt munka folyik. Mindent ki kell vizsgálni, ennek most jött el az ideje. A működés lényege, hogy az információ egyetlen, központosított forrásból csorogjon. Kovács nemzetközi kommunikációs kapcsolatokért felelős államtitkárnak senki sem hinne el semmit, hiszen politikus, azon belül szakértő, a CEU-n is kiképezték. Müller nagyasszony a független tudomány nemzetközi pecsétjét üti az elénk tárt számtengerre. Róla azt tudhatjuk, hogy még-iscsak orvos. Biztosan érdeklik a járványügyek. Nem tudjuk megítélni, szakmai reputációja mérsékeltnek látszik. Kíváncsiak vagyunk, beszél-e angolul. A szakmában nemzetközi adatok tömegét kell tanulmányozni.
 
Utoljára módosítva:
A sokk hatása alatt titkolózással, gyorsnyilatkozatokkal, hivatalos bejelentésekkel próbálkoztak, de az államférfiúi deklarációk kaotikusak voltak. Valami rendet kellett tenni. Napokkal a vészhelyzet meghirdetése előtt a NER exponensei még „az elmúlt száz év legszebb tíz évéről” áradoztak, arról, hogy ennél is szebb napok jönnek. Orbán előbb tagadta az iskolabezárást, estére meg eldöntötte, bezáratja az iskolákat, számítógép elé rendelve az iskolakötelezetteket. (Sajnos nem hiszünk benne, hogy minden háztartásban működik számítógép.) A legtermészetesebb kelet-európai reakció a blokkolt információ volt, majd rájöttek, jobb, ha mindennap mondanak valamit, ha azt a benyomást keltik, hogy a folyamatot a kezükben tartják.

A szervezési stratégia (a járványkezelés egyrészt tudományos, másrészt logisztikai feladat) Orbán döntése nyomán katonai-rendőri karaktert kapott. Falus szerint európai kuriózum, hogy egy világjárványt militarizált módszerekkel kezelünk.

Ez annyiban érthető, hogy a nagy állami átszervezések tíz esztendeje alatt lényeges szakigazgatási struktúrák bomlottak fel. A járványügy az utolsó döfést a műemlékvédelemhez hasonlóan Lázár sikereinek csúcsán, 2017-ben kapta meg. A döntést később számos ponton korrigálni kellett. A korábbi magyarországi járványok idején léteztek olyan automatizmusok, amelyek ilyenkor beindultak. Bizonyos értelemben ez az államszocializmus nehézkes, de kiforrott és működőképes szervezeti hagyatéka volt. A járványügyet a koronavírus ebben a meggyengült állapotában találta telibe.
 
Mint kiderült migráns-riogatás témára használta a kormány a vírust.
Mivel annak valódi állapotáról Magyarországon fogalma se volt.
Ködben se tapogatódzott.Jobb volt neki ha nincs adat.
Állítod, hogynem kezelés hanem felmérés hiányzott.
Vészhelyzetben senkit sem érdekelnek a szép statisztikai kimutatások, hanem a megoldások ... most miután zseniálisan megoldották a vészhelyzettel járó problémákat ... most már, mikor egész Európában lecsengőben van a járvány lehet szórakozni a felmérésekkel, és évekig lehet filozófálni, hogy hogyan is zajlottak az események.
Ahogy a te véleményed olvasom Magyarország egy kivételes sziget volt Európában, csak riogatás és rámhírterjesztés volt az egész csinnadatra. De az a megáltásod figyelemre méltó, hogy a járvány hatásának köszönhetően már nem kell az EU -ba menekülnie az illegális migránsoknak ... majd menkülnek, ha elmúlt a járvány.
 
Utoljára módosítva:
Állítod, hogynem kezelés hanem felmérés hiányzott.
Vészhelyzetben senkit sem érdekelnek a szép statisztikai kimutatások, hanem a megoldások ...
A te eszmefuttatásod alapján minek a piackutatás, a seregnek a felderítés, sőt minek maga a KSH?
Ha nem kellenek adatok, amiből elemzés segítségével trendeket, várható irányokat lehet megállapítani, akkor miért is költ a magyar kormány milliárdokat ilyesmikre?
Ez a terület semmiben sem tér el ilyen téren a többitől.
Ha a kormány egy kicsit is komolyan vette volna, akkor nem kellett volna hebehurgya módon felrslegesen több tízezer ágyat felszabadítani, miközben a halasi konténerkórházba a mai napig megszámlálhatatlan beteget láttak el. Persze a megszámlálhatatlan ebben az esetben nem a rengeteget jelenti, hanem a másik végletet, a nullát.
Ja, amúgy van egy fogalom, a virológiai statisztika, ami mellesleg önálló tudományág...
most miután zseniálisan megoldották a vészhelyzettel járó problémákat ...
Tényleg zseniális, hogy a 800-as lélekszámú Vatikánnak 50000 maszkot küldtünk, a háziorvosoknak meg 3-3 darabot... (Igen. Többet kapott a Vatikán, mint a teljes magyar háziorvosi hálózat.)
most már, mikor egész Európában lecsengőben van a járvány lehet szórakozni a felmérésekkel, és évekig lehet filozófálni, hogy hogyan is zajlottak az események.
Ha Orbán komolyan vette, amit mondott, nevezetesen azt, hogy ősszel jön a második hullám, akkor bizony nem lehet évekig nyammogni.
Ahogy a te véleményed olvasom Magyarország egy kivételes sziget volt Európában, csak riogatás és rámhírterjesztés volt az egész csinnadatra. De az a megáltásod figyelemre méltó, hogy a járvány hatásának köszönhetően már nem kell az EU -ba menekülnie az illegális migránsoknak ... majd menkülnek, ha elmúlt a járvány.
Belegondoltam, hogy a világ szinte összes fertőzött országában kijárási korlátozás +határzár van érvényben, tényleg kicsi a veszélye jelenleg a "migráncsveszélynek", de azt megkérdezném, hogy most illegális migráns vagy menekült? Mert a kettö együtt nem megy. Már pediglen, ha menekül...
 
Kérlek ne zavard már össze az embereket.
Mi ez hogy menekült és migráns...főleg illegális...ajjaj....
Egyszerűbb azt mondani hogy ˝tudjátok KIK okozzák a bajt? ˝....
 
A te eszmefuttatásod alapján minek a piackutatás, a seregnek a felderítés, sőt minek maga a KSH?
Ha nem kellenek adatok, amiből elemzés segítségével trendeket, várható irányokat lehet megállapítani, akkor miért is költ a magyar kormány milliárdokat ilyesmikre?
Ez a terület semmiben sem tér el ilyen téren a többitől.
Ha a kormány egy kicsit is komolyan vette volna, akkor nem kellett volna hebehurgya módon felrslegesen több tízezer ágyat felszabadítani, miközben a halasi konténerkórházba a mai napig megszámlálhatatlan beteget láttak el. Persze a megszámlálhatatlan ebben az esetben nem a rengeteget jelenti, hanem a másik végletet, a nullát.
Ja, amúgy van egy fogalom, a virológiai statisztika, ami mellesleg önálló tudományág...

Tényleg zseniális, hogy a 800-as lélekszámú Vatikánnak 50000 maszkot küldtünk, a háziorvosoknak meg 3-3 darabot... (Igen. Többet kapott a Vatikán, mint a teljes magyar háziorvosi hálózat.)

Ha Orbán komolyan vette, amit mondott, nevezetesen azt, hogy ősszel jön a második hullám, akkor bizony nem lehet évekig nyammogni.

Belegondoltam, hogy a világ szinte összes fertőzött országában kijárási korlátozás +határzár van érvényben, tényleg kicsi a veszélye jelenleg a "migráncsveszélynek", de azt megkérdezném, hogy most illegális migráns vagy menekült? Mert a kettö együtt nem megy. Már pediglen, ha menekül...

Nincs második hullám. Ez egyszerüen szakmaiatlan nonszensz.
Ez lenne az elsö olyan fertözési/virologiai csuda, ha jönne. Mer, hogy, ilyen még soha nem volt.
 
Nincs második hullám.
Ez lenne az elsö olyan fertözési/virologiai csuda, ha jönne. Mer, hogy, ilyen még soha nem volt.
Ajjaj.
De, sokan állítanak mást.
A spanyolnátha három hullámban jelentkezett: először 1918 tavaszán, majd őszén, végül sok helyen 1919-ben is fellépett. Első alkalommal nem járt sok halálos áldozattal, ezzel szemben az 1918 őszi, illetve az 1919-es hullám már igen. Az őszi hullám csúcspontján a porosz és a svájci hatóságok szerint az emberek kétharmada elkapta.
Kolera fertőzés 1991 Peru...első hullám...
1998-ban csapott fel a járvány második, az előzőnél kisebb hulláma.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére