Hírek Részegen vezetett, őrizetbe vették az amerikai demokrata házelnök 82 éves férjét

Óvadék ellenében kiengedték.

Ittas vezetés gyanújával letartóztatták Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének férjét Kaliforniában – írja a BBC. Paul Pelosit azután vették őrizetbe a hatóságok, hogy Porsche típusú autójával egy másik járművel karambolozott. Senki sem sérült meg és a vétlen autó vezetőjével szemben nem alkalmaztak kényszerintézkedést.

A 82 éves Paul Pelosi ellen két bűncselekmény miatt emeltek vádat, az óvadékot kétezer dollárban állapították meg. A hivatalos nyilvántartás szerint jelenleg nincs őrizetben - vagyis letehették érte a szükséges pénzt, így már szabadlábon van.

A kaliforniai törvények szerint a járművezetők nem vezethetnek járművet, ha véralkoholszintjük meghaladja a 0,08 százalékot. A hatóságok azt nem közölték, milyen szinten volt ittas. Felesége épp a Brown Egyetemen tartott beszédet, amikor a baleset történt. Szóvivője útján azonban annyit üzent, hogy magánügyről van szó, amit nem kíván kommentálni.

1653970474504.png
 
82 évesen lehet, hogy nem erős autó kéne vezetni, mert józanul sincsenek már reflexei ehhez, lefogadom.
...hát igen. Minden nyolcvan feletti vezető meg van győződve képességeiről. Ez a hit pár éve egyik ismerősöm életébe került. Azt hitte, még messze van a másik és kiment a stopról.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,676
Tagok
615,961
Legújabb tagunk
Ousel
Oldal tetejére