Vimána
Akkor térjünk vissza a rejtélyekhez!
Vimánák
Az istenek az ősi mítoszok alapján égi bárkákon közlekedve látogatták meg az embereket. A repülő hajókról szóló beszámolók felbukkannak Egyiptomban, Mezopotámiában és Indiában és még sok más kultúra hagyományaiban.
A sumérok Din-Gir-nek nevezték az égi hajókon érkező igazságos lényeket, akik rendet tesznek az univerzumban (a Földet értették alatta) isteni törvényeket hoznak és bölcs istenkirályokat ültetnek az ország trónjára. Az egyiptomiak is említést tesznek a Zen Tipi-ben (így nevezték az istenek uralkodásának idejét) Egyiptomba látogató jövevényekről, akik égi bárkákon nyugatról jöttek az emberekhez egy távoli földről.
Nagy valószínűséggel az ősi egyiptomiak ismerték az amerikai kontinenst, de ezt az elméletet már régebben Thor Heyerdhal, a Rá Expedíció kapcsán már bebizonyította. Sajnos korunk tudósai mereven ragaszkodnak a görcsös megcsontosodott teóriáikhoz és ezért sem a viking Vörös Eriket, sem a sok találgatást felvető Piri Reis féle térképet nem hajlandóak figyelembe venni.
(A Piri Reis térkép, amelyen Dél-Amerika partvonala is felismerhető.)
fficeffice" /><O></O>
egyiptomi ábrázolás