Hírek Simonka György: Lázár azt mondta, hogy ha útjába állok, akkor elvágja a torkomat

Simonka György úgy gondolja, hogy meg tudja nyerni a 2026-os választást a körzetében, „hiszen mind a Tisza Párt, mind a Fidesz, mind pedig a DK pártpolitizálnak, nem is tudnak ettől eltérni… én pedig egyetlen egy dolgot fogok kérni az emberektől, hogy arra szavazzanak, hogy én Dél-Békést, a körzetünket képviseljem, ne pedig a pártpolitikát”.

Simonka György, a Fidesz korábbi Békés megyei országgyűlési képviselője annak ellenére nyerte meg lehengerlő fölénnyel a június 9-i polgármesterválasztást Pusztaottlakán, hogy büntetőper folyik ellene: jelenleg is 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják 32 társával együtt.

Simonka az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról is beszélt, hogy továbbra is a Fidesz tagja, de abban a pillanatban megszűnik a tagsága, amikor elindul valamelyik fideszessel szemben.” Később hozzátette, hogy nem szándékozik az országos pártpolitikába beavatkozni, hanem kizárólag Dél-Békés érdekében kíván dolgozni. Simonka szerint a Fidesz és a Tisza Párt között 2026-ban egy ki-ki meccs várható.
A Tisza párt már nem fog erősödni, de a Fidesz még sokat fog gyengülni, és valamelyikük meg fogja nyerni a választást
– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a DK-t kivéve bárkivel együttműködne, „ha a Tisza Párt fog nyerni és felkérnek és segítségre van szükség, akkor nekik fogok segíteni”. Simonka arról is beszélt, hogy a 2026-os választásokon való indulását részben az is motiválja, hogy bebizonyítsa, rossz döntés volt őt mellőzni a Fideszben.


A beszélgetés során Simonka arra is kitért, hogy meggyőződése szerint Lázár János áll az ellene indított büntetőügy hátterében. “Nagyon sok esetben léptem a Lázár János tyúkszemére…” – például akkor, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a miniszter “megszerezze a mezőhegyesi ménesbirtoknak az óriási vagyontömegét”.
Akkor ő, amikor kikísért a miniszterelnöktől azt mondta, hogy ha az útjába állok, akkor elvágja a torkomat
– nyilatkozta az ATV-nek Simonka.

1723784374456.jpeg
 
Eszembe jutott Hadházy (nem a humorista, hanem a képviselő).
Ő sem igazán pártpolitizál.
Felderített 1000 disznóságot és mit ért el?
De még, ha pártpolitikus is, de ellenzéki, mit tud elérni?
Álságos ez a bevágtam a durcit.
Az ügyek nagy része nem évül el. Valamikor csak lesz kormányváltás. Akkor jöhet a felelősségre vonás, vagyonelkobzás, stb. /Ja, igen, a remény hal meg utoljára./
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András
littlejoe wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék jónéhány fantasztikus könyvet feltenni mp3-ban,hogy a Canadahun felhasználóinak minnél egyszerűbben elérhetők legyenek.Mit javasolnál?
Köszönöm... :)
Peet8107 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta. Szeretnék én is hozzáférni a legális ebook-hoz de nem találom azt a topicot
Előre is köszönöm
alcsút wrote on Jaszladany's profile.
A nejem miatt köszönettel jövök.

Statisztikák

Témák
38,549
Üzenet
4,903,723
Tagok
621,776
Legújabb tagunk
TothRekaa
Oldal tetejére