Szertorna

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Nehogy bárki azt gondolja, hogy a 17. hely az összetettben valami gyenge eredmény. Az egyéni összetett verseny egészen más versenyzői kvalitásokat igényel, mint a szerenkénti döntő, hiszen itt minden szeren kiegyensúlyozottan kell szerepelni. Nem véletlen, hogy itt 24-es döntő van nagy versenyen. Dorina nagyon jó összetett versenyző, nem véletlen, hogy a stuttgarti vb-n 2007-ben 15 évesen éppen az egyéni összetett eredményével harcolta ki a pekingi olimpiára indulás jogát egyedüliként a magyar tornászok közül.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy bár Csillag Tünde a selejtezőt követően szép talajgyakorlatával bekerült a szerenkénti döntőbe, az összetettben mégis csak 31-ik lett, szemben Dorina 19.ik helyével, amit a döntőben még tovább tudott javítani.
Ezzel együtt én gratulálok az Eb férfi és női magyar versenyzőinek.
 
T

TH6777

Vendég
Torna: CSIVIT-eltek a fiatalok
2011. 06. 03. 20.56

<RIGHT>
tornasz.jpg

A hagyományok szerint a Palatinus strandon került sor a CSIVIT-re, a Csupa Izom Vidámság Tornára, amelyen az olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke is tiszteletét tette.

A CSIVIT-en a torna alapjai kerültek bemutatásra, az eseményen minden fiatal részt vehetett, aki nem tornázik versenyszerűen klubban. Az iskolák közötti viadal több mint tíz évvel ezelőtt Budapestről indult, ma pedig már az egész országra kiterjedt. Az eseményt három korcsoportban rendezték meg, a csapatokból egyszerre három-három tanuló mutatta be a gyakorlatokat, többek között közös gimnasztika, cigánykerekezés, szekrényugrás, kötélhúzás és kötélmászás szerepelt a repertoárban. Az előadásokat a kivitel és a technika alapján pontozták, a kötélmászásnál az idő számított.
Szeptember óta számos versenyt rendeztek az országban, a CSIVIT döntőjén két nap alatt több mint ezer gyerek fordult meg, a legjobbakhoz a középiskolások kötélmászással és a minitrambulinosok bemutatóval csatlakoztak.

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Sportágunk szempontjából, az utánpótlás és a szabadidősport oldaláról is óriási jelentőséggel bír a CSIVIT, hiszen rengeteg fiatal a tornában való jártasságáról adott számot, és aki nem tornázik versenyszerűen, az is megmutathatta itt magát. Nagyon örülök, mert mindenki nagyon jól szerepelt, szép gyakorlatokat mutattak be a fiatalok, kiváló volt a hangulat, és nagy sikert aratott a közös gimnasztika is.



Ritmikus gimnasztika: Tavasz Kupa köszöntéssel
2011. 06. 03. 20.51

<RIGHT>
ritmikus_gimnasztika.jpg



A tavaszi szezon utolsó ritmikus gimnasztika versenyére kerül sor vasárnap a Láng Sportcsarnokban, ahol a Tavasz Kupa együttes kéziszer-csapatversenyt rendezik, és köszöntik a minszki Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt magyar sportolókat.
Sinkó Andrea szövetségi kapitány rendkívül elégedett a felnőtt egyéni és a junior csapat teljesítményével is:
- Sikeres Európa-bajnokságon vagyunk túl, a számok önmagukért beszélnek. A junior csapat 9. helye értékes, sajnálom, hogy nem sikerült megőrizni az első bemutatás utáni 8. helyet. Rengeteget készültek a lányok Mochlár Emese és Ekaterina Dologa vezetésével, nagy jövő áll előttük. Vass Dóra stabilan ott van a világ élvonalában, karika helyezése különösen bíztató. Ezzel az összetett eredménnyel jogot szerzett a 2012-es TOP Eb-n valóindulásra, ahol Európa legjobb 20 tornásza vehet részt.
Vass egyébként rengeteg pozitív kritikát kapott a nemzetközi szakemberektől, és továbbra is versenyben van az olimpiai kvóta megszerzéséért. A Tavasz Kupán nemcsak Vass Dórát és Forray Fannit, hanem a Böröcz Bianka, Szalai Hanna, Varhanyovszky Kincső, Varhanyovszky Villő, Kiss Barbara, Hesz Dominika, Tóth Mercédesz alkotta junior csapatot is köszönti a szövetség 12.30 órakor, a viadal junior és felnőtt eredményhirdetésekor. (Tavasz Kupa programja: juniorok 9.30-10.00, felnőttek 10.15-10.45, továbbiakban az utánpótlás)

Az Európa-bajnokság szerenkénti eredményei:

Vass Dóra (18. hely)

Forray Fanni (48. hely)
Karika 26.000 (15. hely) 23.250 (47. hely)
Labda 26.075 (18. hely) 23.350 (39. hely)
Buzogány 25.825 (17. hely) 22.550 (50. hely)
Szalag 25.525 (21. hely) 21.600 (52. hely)


<SCRIPT type=text/javascript><!--//<![CDATA[ var aff_ad_slot = 2519; var aff_ad_width = 468; var aff_ad_height = 120; var rnd_val = Math.floor(Math.random()*99999999999); var aff_url = 'http://tr.affiliate.hu/show_js.php'; document.write("<scri" + "pt type='text/javascript' src='" + aff_url); document.write("?sid=" + aff_ad_slot); document.write ("&loc=" + escape(window.location)); document.write("&rnd_val=" + rnd_val); document.write("'><\/scr" + "ipt>");//]]>--></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://tr.affiliate.hu/show_js.php?sid=2519&loc=http%3A//www.xlsport.hu/showcikk.php%3Fscid%3D1038580&rnd_val=3732389411"></SCRIPT><CENTER>
lgn.php

</CENTER>

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Torna-vb - Berki Krisztián négy szeren készül


berkikrisztian.jpg



A lólengés mellett nyújtón, ugrásban és újabban gyűrűn is készül Berki Krisztián az októberben Tokióban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.


A magyar sportági szövetség (MATSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a lovon világ- és Európa-bajnok tornász azért iktatta be felkészülésébe az eredetileg tervezettek mellé a gyűrűt is, mert így egy esetleges kisebb sérülés esetén nagyobb a választási lehetősége abban a kérdésben, hogy a lólengés mellett melyik két másik szeren indul.
Berkinek az október 8. és 16. közötti vb-n a lólengés mellett még legalább két szeren kell versenyeznie, s az olimpiai kvóta megszerzéséhez lovon érmet kell szereznie, a másik két szeren pedig az összes versenyző pontszámának 85 százalékát kell teljesítenie.
Kovács István vezetőedző azt mondta, apróbb sérülések előfordulnak, de ez normális a felkészülés ezen időszakában.

"Úgy gondolom, valamennyi szeren jól állunk Krisztiánnal, persze szükségünk van még a következő hetekre az ideális állapothoz, ezért is nem indultunk el az Universiadén, nem illeszkedne a felkészülés menetébe" - fogalmazott a szakember.

 
T

TH6777

Vendég
Torna-vb - Sikeres amerikai felkészülés után a női válogatott


tornasz.jpg



Sikeresen zárta az Egyesült Államokban megtartott edzőtáborozást az augusztus végén sorra kerülő világbajnoki válogatóra készülő magyar női tornászválogatott.


A honi szövetség (MATSZ) pénteki tájékoztatása szerint a Böczögő Dorina, Gombás Laura, Lónai Hajnalka, Divéky Luca, Redl Roxana, Austin Sheppard összetételű csapat Dallas külvárosában, Planóban, két héten keresztül naponta két edzésen vett részt, s Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint ezalatt az idő alatt teljesen összekovácsolódott az együttes.
A szakember azt mondta, két komoly szakmai nyereséggel zárult az egyesült államokbeli edzőtábor, egyrészt a lányok teljesen befogadták a már magyar színekben versenyző, amerikai Sheppardot, másrészt kialakult egyfajta egészséges rivalizálás Böczögő és Sheppard között, így a két tornász mind a négy szeren egyre jobb és jobb teljesítményre sarkallja egymást.
"Szenzációs edzőtábort zártunk, ilyen jól még soha nem sikerült" - idézte a MATSZ közleménye Draskóczyt. "Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen a kiváló teljesítmények mellett teljesen egységessé vált a csapat. Austin megtalálta helyét az együttesben, és a csapat is teljesen elfogadta."
A női válogatott Tóth Renátával és Szabadffy Szilviával kiegészülve hétfőtől augusztus 31-ig, a férfi és női vb-válogatóig Tatán készül, Sheppard viszont csak augusztus 27-én csatlakozik az együtteshez, addig ugyanis Amerikában edz.

Az olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságra október 8. és 16. között kerül sor Tokióban.



 
T

TH6777

Vendég
Universiade: Tesztelnek az RG-sek és az aerobikosok


vassdora_xlsport.jpg



RG-ben Vass Dórától döntős szereplést, a csapattól érmet is remélhetünk a Shenzhenben zajló Universiadén, míg az aerobikosok célja elsősorban a tapasztalatszerzés. A Világjátékok programján szereplő sportágak közül RG-ben és aerobikban szerepelnek magyar versenyzők az egyetemisták és főiskolások közös versenyén Kínában. A ritmikus gimnasztikázóknál Vass Dóra is ott lesz a megmérettetésen.


- Az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt kiváló felmérő lesz ez Dórának – mondta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Sinkó Andrea, az RG-sek szövetségi kapitánya. – Abban bízom, hogy bejut a legjobb 12 közé, bár elég erős lesz a mezőny a hírek szerint. Ez bíztató eredmény lenne, hiszen a vb-n az első 15 helyezett kvalifikál a londoni olimpiára. Csapatban is indulunk, ami nagy dolog, mert az egyetemistáknál nehéz összeszedni a társaságot egy ilyen versenyre, tudomásom szerint Kínában is összesen négy csapat lesz, így az éremszerzés sem reménytelen.
Az aerobik sportág most debütál az Universiadén, így nehéz az esélyeket latolgatni, ráadásul a nemzetközi szövetség kísérleti jelleggel aerodance és stepaerobik számokban is rendez versenyt.
- Lehetetlen megjósolni, hogy az új számokban mire leszünk képesek, ráadásul nincs sok tapasztalatunk az ilyen versenyek terén, leszámítva a 2009-es Világjátékokat, melyen ötödik lett a női csoport – hangsúlyozta Katus Tamás, a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágának elnöke. – Természetesen sportaerobikban is indulunk, összesen kilencen utazunk az Universiadéra, célunk elsősorban a tapasztalatszerzés.

A két sportág képviselői hazánkban is részt vehetnek majd egy rangos nemzetközi versenyen, ha a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége úgy dönt, hogy Budapest és Gödöllő rendezheti az olimpián kívüli sportágak közös versenyét 2017-ben.
 
T

TH6777

Vendég
Torna: Vb-válogatók előtt


tornasz.jpg



Tatán edzőtáborozik a Böczögő Dorina, Gombás Laura, Lónai Hajnalka, Divéky Luca, Redl Roxana ,Tóth Renátaés Szabadffy Szilvia alkotta női tornászválogatott, akikhez szombaton az eddig Amerikában készülő Austin Sheppard is csatlakozott. Nagy Orsolya az Universiade után újra a csapattal edz.

Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint a válogatott jó formában várja az első vb-válogatót, amelyre szerdán 10.00 órakor kerül sor Tatán. Böczögő 4 szeren szerepel, új felemáskorlát gyakorlatot mutat be, ugrásán is változtatott, míg talajon is előrelépést mutat, hiszen egy hosszú sort épített gyakorlatába. Gombás Laura 3 szeren készül a régi gyakorlataival, talaj kivételével mindenhol bemutatkozik. Divéky Luca szintén négyszerezik, és új ugrást mutat be, Austin Sheppard is valamennyi szeren szerepel.
A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is két válogatót rendeznek, és a két verseny eredménye alapján az első három automatikasan tagja a vb-csapatnak, három tornászt a vezetőedző jelöl, míg a tartalék a 2 vb-válogató eredménye alapján kerül kijelölésre. A nőknél a szerenként elért helyezésekre kapnak pontokat a versenyzők, így alakul ki a végső sorrend.

Az első válogató után már Világkupa vár a versenyzőkre, szeptember 1-jén Sheppard (ugrás, korlát, gerenda), Böczögő (ugrás, korlát, talaj) és Divéky (gerenda talaj)a genti Vk-ra utazik, a selejtezőket pénteken, a finálékat a hétvégén rendezik.

Ugyanezen a viadalon szerepelnek a férfiak is, Berki Krisztián (lólengés, gyűrű, ugrás, nyújtó), Rácz Attila (talaj, gyűrű, korlát, nyújtó) és Mihók Ádádm (talaj, ló, ugrás, korlát). A férfi válogatottra azonban előtte még szintén vb-válogató vár, szerdán 16 órától a Tornacsarnokban.

Draskóczy Imre, női vezetőedző: A magyar női válogatott összefogott és rendezett, a lányok nagyon komolyan szorítanak egymásért, mindenkinek nagyon jót tett az amerikai edzőtábor. Mindez óriási öröm számomra, hiszen mióta én vezetem, még soha nem volt ilyen egységes a női válogatott.

 
T

TH6777

Vendég
Torna: Böczögő és Hídvégi az élen


tornasz_xlsport.jpg



A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Hídvégi Vid nyerte a tornászok első vb-válogatóját, Berki Krisztián négy szeren indult.

A magyar női válogatott már hetek óta Tatán készült, így ott került sor szerdán az első vb-válogatóra is. Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint az összkép kifejezetten jó volt, a legtöbben új gyakorlataikat mutatták be. Böczögő Dorina felemáskorláton adott elő új gyakorlatot, ugráson még a kisebb pontértékűt hozta. Jól szerepelt Austin Sheppard is, aki különösen gerendán jeleskedett, talajon nem indult. A válogatót a helyezési pontok alapján Böczögő nyerte Sheppard és Divéky előtt.
Mint ismeretes, a második vb-válogató a szeptember 10-11-én megrendezésre kerülő Országos Bajnokság lesz a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért. A két verseny eredménye alapján az első három automatikasan tagja a vb-csapatnak, három tornászt a vezetőedző jelöl, míg a tartalék a 2 vb-válogató eredménye alapján kerül kijelölésre. A nőknél a szerenként elért helyezésekre kapnak pontokat a versenyzők, így alakul ki a végső sorrend.

Az első válogató után már Világkupa vár a versenyzőkre, szeptember 1-jén Sheppard (ugrás, korlát, gerenda), Böczögő (ugrás, korlát, talaj) és Divéky (gerenda talaj)a genti Vk-ra utazik, a selejtezőket pénteken, a finálékat a hétvégén rendezik.

Az 1. vb-válogató eredménye:

1. Böczögő Dorina 27 helyezési pont
2. Austin Sheppard 22
3. Divéky Luca 21
4. Gombás Laura 11
Tóth Renáta 11
6. Nagy Orsolya 9
Lónay Hajnalka 9

D. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Úgy vélem, első lépésként jó volt ez a válogató, fizikálisan nagyon jól összeszedték magukat a lányok. Rontások persze még voltak, de ez teljesen normális ebben az időszakban, be kell versenyezniük magukat.
A férfiaknál az első vb-válogatót, amelyet a Tornacsarnokban rendeztek, Hídvégi Vid nyerte, megelőzve Rácz Attilát ás Vlacsil Attilát. Kovács István vezetőedző szerint mindenki hozta a formáját, saját tudásának és képességének megfelelően tornázott. Állóképességi és technikai hibák még voltak, de arra még van közel egy hónap, hogy kijavítsák. Az előzetes terveknek megfelelően a világbajnok Berki Krisztián a lólengés mellett további három szeren is elindult. A vezetőedző úgy véli, legjobban nyújtógyakorlata sikerült, itt már most el tudja érni az olimpiai kvalifikációs szükséges pontszámot. Ugrásán még javítania kell, az utolsó szerre, a gyűrűre elfáradt, belengett, de egyébként az is jól sikerül volna. Lólengésben hozta a formáját, jóllehet még tökéletesíteni kell a gyakorlatot a vb-ig.
A férfiaknál az egyéni összetettben és a szerenként elért helyezésekre is pontokat kapnak a sportolók, így a két válogatóverseny eredménye alapján az első három tornász automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg a másik négyet a vezetőedző jelöli ki. Mint ismeretes, a második vb-válogató a szeptember 10-11-én megrendezésre kerülő Országos Bajnokság lesz a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért.

A férfiak is részt vesznek a hétvégi genti Világkupán: Berki Krisztián (lólengés, gyűrű, ugrás, nyújtó), Rácz Attila (talaj, gyűrű, korlát, nyújtó) és Mihók Ádám (talaj, ló, ugrás, korlát).


Az 1. vb-válogató eredménye:

1.Hídvégi Vid 36 helyezési pont
2. Rácz Attila 25
3. Vlacsil Attila 24
4. Vecsernyés Dávid 21
5. Babos Ádám 18
6. Mihók Ádám 14


 
T

TH6777

Vendég
Torna OB: Látványos országos bajnokság
2011. 09. 09. 11.02

<RIGHT>
tornasz_xlsport.jpg



Különleges verseny vár a nagyközönségre szombaton és vasárnap 10.30-tól a Tornacsarnokban, ahol a tornászok Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért kiírt országos bajnokságot rendezik, amelyen természetesen indul a világbajnok Berki Krisztián is.


Ez a megmérettetés több szempontból is különleges. Egyrészt mind a férfiak, mind a nők számára az ob a második vb-válogató is egyben, ami azt jelenti, hogy itt válhat véglegessé az októberi, tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon résztvevő magyar csapat. A válogatott versenyzők számára ez az utolsó hazai verseny a világbajnokság előtt, ráadásul Berki Krisztián a lólengés mellett hivatalosan most mutatkozik be a magyar közönség előtt más szeren is.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök tájékoztatása szerint másrészt azért is különleges az ob, mert megpróbálják a korábbi elképzeléseknek megfelelően látványosabbá, érdekesebbé tenni. A Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért kiírt országos bajnokság első napján az egyéni összetett viadalt, a másodikon a szerenkénti döntőket rendezik. Vasárnap a versenyt látványos showelemk is színesítik, lesz akrobatikabemutató, hálótánc és zene is, élőben szólal meg a Barcelona című dal.

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: "Nagyon várjuk a nézőket a versenyre, hiszen a szerenkénti döntőt már az új elképzelések szerint alakítottuk ki. Megpróbáljuk érthetőbbé tenni a gyakorlatokat, kommentáljuk azokat, táblán mutatjuk be a kiinduló pontszámot, hogy a kilátogatók is jobban értsék a látottakat. Ráadásul több szeren is sikerült megvalósítanunk, hogy felváltva versenyezenek a nők és a férfiak, így biztos, hogy átláthatóbb, látványosabb lesz a viadal. A showelemeket sem nélkülözzük, lesznek bemutatók és élő zene is."


 
T

TH6777

Vendég
Torna: Hídvégi és Csillag sikere


tornasz.jpg



Szombaton rendezték meg a tornászok összetett országos bajnokságát a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért, amely egyben selejtező volt a vasárnapi szerenkénti fináléra. A férfiaknál Hídvégi Vid, a nőknél Csillag Tümde nyerte Swietelsky-Vasúttechnika Kupát.

A férfiak rendkívül jó teljesítményt nyújtottak, gyakorlatilag mindenki azt hozta, amit tud. Az összetett versenyt Hídvégi Vid nyerte Rácz Attila és Vlacsil Attila előtt. Kovács István vezetőedző elégedett a csapattal, szerinte a fiatalok már egyre jobban kezdik megszorítani a rutinosabb tornászokat, és már pontszámban sincs akkora különbség a versenyzők között.
A világbajnok Berki Krisztián négy szeren indult, és mindenhol kiválóan szerepelt. Lólengés-gyakorlata az elmúlt időszak egyik legjobbja volt, gyűrűn technikai és kiviteli szempontból is remekelt, nyújtója is sikerült, míg ugrásban volt egy kisebb hibája, de pontszáma így is megfelelt volna az olimpiai kvalifikáció feltételeinek valamennyi szeren.
A nőknél Csillag Tünde győzött Divéky Luca és Lónai Hajnalka előtt. Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint a csapat fáradtan, több hetes edzőtáborból érkezett az ob-ra, hiszen a válogatottnak egy hónap múlva, a tokiói világbajnokságon kell majd csúcsformában lennie, míg a vb-n nem induló Csillag a Swietelsky-Vasúttechnika Kupára hegyezte ki a csúcsformát.
Böczögő Dorina kisebb sérülést szerzett az edzőtáborban, így csak felemáskorláton és gerendán indult, míg Austin Sheppard a gerendánál fejre esett, az orvosi vizsgálatok szerint szerencsére nincs komolyabb baja, de vasárnap reggel kórházban is megnézik, így az amerikai-magyar versenyző visszalépett a többi szertől.
Kovács István, férfi vezetőedző: Kellemesen csalódtam, hiszen mindenki saját tudásának megfelelően teljesített, kevés rontás volt, így elégedett vagyok az egész csapattal. Örülök, hogy a fiatalok kezdik megszorítani az idősebbeket, nagyon szimpatikusan tornáztak. Berki is remek formában volt, az az igazszág, hogy ezeket a gyakorlatokat szívesen elfogadnám a vb-n is.
Draskóczy Imre, női vezetőedző: Ez a verseny csak egy állomása volt a vb-felkészülésenek, a lányoknak egy hónap múlva Tokióban kell csúcsformában lenniük. Hosszú edzőtábor áll mögöttünk, a versenyzők fáradtan érkeztek, ez látszott is a teljesítményeken. Böczögő kisebb lábsérüléssel küszködik, így örülök, hogy legalább két szeren elindult, új felemáskorlát gyakorlatot mutatott be, amely nem volt teljesen hibátlan. Remélem, Sheppardot a mai rossz esés nem hátráltatja, és a vb-re százszázalékos formában lesz.
Mint ismeretes, a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért kiírt országos bajnokság a második vb-válogató is volt egyben. A nőknél már csapathirdetésre is sor került, míg a férfiaknál vasárnapra alakul ki a vb-csapat. Női vb-csapat: Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Tóth Renáta, Nagy Orsolya. A két vb-válogató eredménye alapján az első három automatikusan tagja a vb-csapatnak, három tornászt a vezetőedző jelölt, míg a tartalék a 2 vb-válogató eredménye alapján került kijelölésre. A nőknél a szerenként elért helyezésekre kaptak pontokat a versenyzők, így alakult ki a végső sorrend.


Az két vb-válogató eredménye:
1. Divéky Luca 45 helyezési pont
2. Böczögő Dorina 41
3. Austin Sheppard 32
4. Lónai Hajnalka 28
5. Gombás Laura 27

6. Tóth Renáta 23
7. Nagy Orsolya 21


Egyéni összetett országos bajnokság a Vasúttechnika Kupáért, végeredmény:
Nők:
Csillag Tünde Delfin SI SE Szombathely ( edzők: Vizer Erzsébet, Rácz Gábor ) 52.800 pont
Divéky Luca KSI SE 52.600
Lónai Hajnalka TC Békéscsaba 51.200
Gombás Laura BHSE 50.900
Nagy Orsolya Postás SE 48.000
Szabadfi Szlivia Postás SE 46.400



Férfiak:
Hídvégi Vid KSI SE ( edző: Laufer Béla) 84.050
Rácz Attila FTC Ybl Tervező 83.500
Vlacsil Attila FTC Ybl Tervező 83.350
Babos Ádám FTC Ybl Tervező 82.250
Kállai Zoltán BHSE 81.500
Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr 80.200
 
T

TH6777

Vendég
Torna: Hídvégi remekelt Portugáliába
2011. 09. 20. 01.37

<RIGHT>
tornasz_xlsport.jpg



A magyar férfi tornászválogatott Berki Krisztián kivételével Portugáliában edzőtáborzott, Sangalhosban az utolsó napon portugál-magyar összecsapásra került sor, amelyen a portugálok nyertek.


A Hídvégi Vid, Rácz Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid, Kállai Zoltán, Mihók Ádám összeállítású csapat 336.150 pontot kapott, míg a portugálok 338.450-et. Az egyéni összetettben is a portugálok állhattak a dobogó első két fokára, míg Hídvégi Vid harmadik lett 84.350 ponttal, Rácz Attila negyedik lett 83.900 ponttal. A magyar bajnok Hídvégi lólengésgyakorlata rendkívül jól sikerült. Vlacsil Attila nem tudott elindulni, mert térdsérülést szenvedett.

Hídvégi Vid: Nagyon örülök, mert lovon tökéletes gyakit mutattam be, 15.500 pontot kaptam, amivel már vb-döntőbe lehet jutni. Pár rontást leszámítva a csapat is jól szerepelt.


 
T

TH6777

Vendég
Rg-vb - Vass Dóra bejutott az egyéni összetett döntőjébe
2011. 09. 23. 02.30

<RIGHT>
vass_dora_karika_jochapress_xlsport.jpg



Vass Dóra a 19. helyen jutott a franciaországi Montpellierben zajló ritmikusgimnasztika-világbajnokság pénteken sorra kerülő egyéni összetett döntőjébe, amelyen londoni olimpiai kvótát lehet szerezni.


A magyar versenyzők csütörtökön buzogánygyakorlataikat mutatták be, a mezőny másik fele ezen a napon szalaggal bemutatózott.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint Vass hibátlanul teljesített, 25,850 pontot kapott a gyakorlatára, ezzel 22. lett, a három legjobb szerét figyelembe véve pedig 78,325 ponttal a 19. helyen végzett, ezzel bejutott a fináléba, amelyen a legjobb 24, országonként két rg-s szerepel majd.
A döntőben az első 15 helyezett automatikusan indulási jogot szerez a jövő évi nyári játékokra, a 16-24. pozícióban záró tornászok pedig a januárban sorra kerülő londoni tesztversenyen indulhatnak, ahol további öt kvótát osztanak ki.
Forray Fanni 23,250, Szalóki Violetta pedig 22,625 pontot kapott csütörtöki produkciójára, ezzel előbbi 77. (70,550 pont), utóbbi 79. (70,375) lett egyéni összetettben. A Vass, Forray, Szalóki összetételű csapat 245,075 ponttal a 15. pozícióban zárt a 31 nemzetet felvonultató mezőnyben.
"Négy jó gyakorlatot mutattam be az elmúlt négy napon, és az a vágyam, hogy holnap a fináléban is így sikerüljön" - mondta Vass. "Végig élveztem a versenyzést, és nagy örömmel várom a döntőt. Nincs rajtam plusz teher az olimpiai kvalifikáció miatt, úgy érzem, reálisan a 15-20. pozíció között van a helyem."
A Hauser Judith, Topic Dária, Buda Júlia, Kohlhoffer Fanni, Korom Anna, Katona Barbara, Miklós Dominika, Szkokán Mónika alkotta együttes kéziszer-csapat szombaton adja elő 5 labda és karika-szalag gyakorlatát. A bemutatók alapján alakul ki az összetett sorrend, az első hat londoni kvótát szerez, további hat együttes pedig a januári tesztversenyen küzdhet meg négy indulási jogért. A vb-n szerenkénti finálét is rendeznek, mégpedig a legjobb nyolc csapat részvételével.


 
T

TH6777

Vendég
Torna: Magyar finálék a maribori Világkupán
2011. 09. 24. 05.26

<RIGHT>
tornasz_xlsport.jpg



Kállai Zoltán lovon, Nagy Orsolya ugrásban, míg Gombás Laura gerendán és felemáskorláton bejutott a tonászok maribori Világkupájának szerenkénti fináléjába.

Kállai Zoltán lovon 4. helyen 14.225 ponttal finalista, ugyanitt Babos Ádám 13.150 ponttal a 11. helyen végzett. Mihók Ádám talajon épphogy lecsúszott a fináléról, 13,800 ponttal 9. lett. Nyújtón Mihók 13.275-tel 17., Babos 13.22-zal a 18. helyet szerezte meg. Korláton Kállai 12. lett 13.775 ponttal, Babos 16. 13.600 ponttal. Ugrásban Mihók 15-ként zárt 13.675 ponttal, gyűrűn Tálas Bence 14-ként 13.450 ponttal.

A hölgyeknél Nagy Orsolya 13.037 pont 3. helyen lett finalista ugrásban, Gombás Laura ötödikként lett döntős gerendán 12.850 ponttal. Ugyanitt Szabadfi Szilvia 14. lett 11.350 ponttal, talajon pedig 16. 9.725 ponttal.Felemáskorláton is remekelt Gombás, 12.275 ponttal 8. helyen lett finalista, Nagy 11.550 ponttal 10. lett
 
T

TH6777

Vendég
Torna Vk - Magyar érmek Mariborban


tornasz.jpg



Kállai Zoltán lólengésben ezüst-, Nagy Orsolya pedig ugrásban bronzérmet nyert szombaton, a tornászok maribori Világkupájának első döntős napján.


A magyar sportági szövetség tájékoztatása szerint Kállai kiváló gyakorlatot mutatott be, amelyre 14,800 pontot kapott, így a selejtezős negyedik helyről jócskán előrelépett. Nagy harmadikként lett finalista, és meg is tartotta ezt a helyét a döntőben, 12,800 ponttal.

Gombás Laura felemáskorláton a nyolcadik helyen végzett, a döntőben 11,350 pontot kapott gyakorlatára.




Rg-vb - Hibátlan gyakorlatokkal is elúszott az olimpia a kéziszercsapatnak


ritmikus_gimnasztika.jpg



A 14. helyen végzett a Hauser Judith, Topic Dária, Buda Júlia, Kohlhoffer Fanni, Korom Anna, Katona Barbara, Miklós Dominika, Szkokán Mónika alkotta együttes kéziszer-csapat a ritmikus gimnasztikázók montpellier-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságán összetettben, ami azt jelenti, hogy elszálltak számára az olimpiai remények.


Sinkó Andrea szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a magyar csapat mindkét gyakorlatát kiválóan adta elő, hibátlan volt az öt labda és a szalag-karika bemutató is, ám a pontok ezt nem tükrözték. A labdára 25,050, míg a szalag-karikára 25,100 pontot kaptak Hauserék, összesen 50,150-et, ez pedig összetettben a 14. helyre volt elegendő. Az együttes a mezőny első felében szerepelt, ahol a zsűri még nem szórta bőkezűen a pontokat, így a magyar csapat volt az egyetlen, amely hibátlan bemutatókkal nem jutott a legjobb 12 közé. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet ott a londoni olimpián.
Az összetett sorrend alapján a legjobb hat csapat olimpiai kvalifikációhoz jutott, míg további hat a januári tesztversenyen szállhat harcba, ahol újabb négy kvótát osztanak ki. A tesztviadalon való részvétel egyébként négy tizeden múlott, ezzel már a 12. helyen lehetett volna végezni, a magyar szakvezetés szerint ez bőven benne volt a csapat gyakorlataiban. A spanyolok például úgy végeztek a magyarok előtt, hogy két szalagjuk összecsomózódott.
"Nagyon el vagyunk keseredve, egyelőre nem találjuk a szavakat - összegzett a hazai szövetség beszámolója szerint Sinkó Andrea, szövetségi kapitány. - Az az igazság, hogy jómagam több mint harminc éve kezdtem a sportágat, soha nem hibáztattam a bírókat, mert mindig magunkban szoktam keresni a hibát. De most nem tudom magunkban keresni a hibát, nem volt ejtés, nem volt rontás. Ez van, egyelőre annyira nem találjuk a helyünket, hogy még le sem tudtunk ülni a lányokkal megbeszélni a helyzetet. A csapat számára, amely az elmúlt időszakot kőkeményen végigdolgozta, elszállt az olimpia, marad Vass Dóra, aki januárban szerezhet kvótát a londoni tesztversenyen."



 
T

TH6777

Vendég
Torna-vb - Szerdán utazik el a magyar csapat Berki Krisztiánnal


berkikrisztian_xlsport.jpg



Utolsó edzésein vesz részt a magyar férfi és női tornászválogatott, amely szerdán utazik el Tokióba, a jövő pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs vb helyszínére.


A hazai szövetség tájékoztatása szerint Kovács István, a férfiak vezetőedzője arról számolt be, hogy a világbajnok Berki Krisztián kisebb bokasérüléssel küszködik, ezért egyelőre a lólengés mellett a nyújtót és a gyűrűt gyakorolja, igaz, a leugrásokat ezeken a szereken is kihagyja, hogy teljesen felépülhessen a vb-re. A szakvezető mindehhez hozzátette, hogy Hídvégi Vid mind a hat szeren kiválóan dolgozik.
"Nagyon várom a világbajnokságot, legszívesebben már bemutatnám a gyakorlatokat" - idézte a szövetség közleménye Berkit. "Jól vagyok és úgy vélem, jól felkészültem. Igaz, most a bokámmal van ez a kis probléma, bekötött lábbal tréningezem, de gyógytornászunk és gyúrónk minden edzésnél segít és egy akupunkt klinikára is járok, a szakvélemények szerint egy hét alatt biztosan helyrejövök."


Kovács hétfőn ismét kihirdette a vb-keretet, a hétvégi maribori Világkupán ugyanis Mihók Ádám és Tálas Bence is lehetőséget kapott rá, hogy utazó helyet harcoljon ki magának. Jelenleg Berki és Hídvégi mellett Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Kállai Zoltán tagja a férfiválogatottnak.


A Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Tóth Renáta, Nagy Orsolya alkotta női vb-gárda tagjai már csak a gyakorlatok finomításán dolgoznak, Draskóczy Imre vezetőedző azt mondta, a kisebb sérülésekből felépült Böczögő és Sheppard is egyre jobb formába lendül.


 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: Túl a japán tréningeken
2011. 10. 03. 06.01

<RIGHT>
tornasz_xlsport.jpg



Már túl van az első hivatalos edzéseken Tokióban az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő a magyar férfi és női tornászválogatott.


A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid, Kállai Zoltán alkotta férfi és a Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Szabadfi Szilvia, Nagy Orsolya összeállítású női csapat már az érkezés napján átmozgató tréningen vett részt. Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint kezdetben egy egyetem tornatermében gyakoroltak, ahol azokon a szereken edzettek, amelyeket ott az egyetemen tanuló tornászok használnak, és ezek megegyeztek a vb-n használatos szerekkel.
Hétvégétől a hivatalos edzések jó hangulatban folytak, már csak néha látszott átmeneti zavar, ez pedig még valószínűleg a 7 órás időeltolódásnak köszönhető. Berki Krisztián nyújtón egy kicsit "megtréfálta” a delegációt, az egyik Gienger-szaltó nem jól jött ki, leesett belőle, de szerencsére nem történt semmi baj. A világbajnok bokája még nem tökéletes, így folyamatosan kezelik lábát. Vlacsil Attila is kezelésre szorult, mivel Portugáliban összeszedett egy fertőzést, ez pedig a térdére húzódott, így az edzéseket követően ezzel is foglalkozni kell, mindenesetre az edzésmunkában nem hátráltatja.

A pódiumedzésekre október 4-én és 5-én kerül sor.


 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: Berki a japán buszon
2011. 10. 05. 04.38

<RIGHT>
berki_buszon_lead.jpg



Különleges dologra lettek figyelemesek Tokióban a magyar tornászválogatott tagjai, Berki Krisztián óriásplakát méretben volt látható egy buszon.

Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint éppen a női válogatott pódiumedzésről tartottak haza, amikor megláttak egy a tornászvilágbajnokságot népszerűsítő járművet, melyen Berki is látható volt. Világbajnokunkat természetesen lólengés közben ábrázolják, ez pedig óriási megtiszteltetés számára, hiszen európai létére négy ázsiai tornász mellett lett Japánban a vb egyik kulcsfigurája.

berki_buszon.jpg



 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: Berkiék jó teljesítménye a pódiumedzésen
2011. 10. 06. 02.19


<RIGHT>
berki_krisztian_xlsport.jpg



A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Kállai Zoltán összeállítású férfi csapat is hibátlanul teljesített a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokság pódiumedzésén.


Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint a világbajnok Berki Krisztián gyűrű- és nyújtógyakorlatát is bemutatta, melyeket egy szaltós leugrással fejezett be, kímélve sérült bokáját. Lólengés gyakorlatát is jól teljesítette, bokája miatt pedig az ugrást kihagyat. A csapat többi tagja is tudásának megfelelően tornázott, ugyan voltak kisebb hibák, de ez teljesen természetes, hiszen hozzá kellett szokni az óriási versenyteremhez, a szerekhez. Hídvégi Vid valamennyi szeren végigment, és lovon jó gyakorlatot adott elő.
Mind a férfi, mind a női csapat a következő napokban többször is tréningezik, hiszen a hölgyek szombaton, a férfiak vasárnap lépnek a szerekhez. Legkésőbb péntekig kiderül, hogy Draskóczy Imre női és Kovács István férfi vezetőedző melyik szerre, kit jelöl a csapatból, és hogy Berki Krisztián milyen szereken indul a lólengés mellett.
Berki Krisztián: A ló egyáltalán nem volt szokatlan, igaz, a bőr talán kicsit puhább volt, mint az edzőteremben lévő lovon. A versenyen szeretnék feszesebb gyakorlatot bemutatni, ezt a mostanit én egy kicsit lötyögősnek éreztem, de állítólag kívülről ez nem látszott. A bokámra továbbra is vigyázok, bízom benne, hogy elképzeléseim szerint tudom megcsinálni a gyakorlatokat vasárnap.

Kovács István, férfi vezetőedző: Mindenki tudásának megfelelően szerepelt a pódiumedzésen. Először a melegítőteremben voltunk két órát, utána a 3 perces melegítésnek megfelelően mindenki csinált egy fogást az adott szeren, majd következtek a gyakorlatok. Akinek szüksége volt rá, az a bemutatója után még visszament a szerre.
 
T

TH6777

Vendég
Aranyakkal ment a gőzös Kanizsára
2011. 10. 09. 11.00

<RIGHT>
fiu_kistornasz_csb-300x200.jpg


Tegnap október 8-án kis tornászpalántákkal telt meg a budapesti Tornacsarnok: a gyermek csapatbajnokság második fordulójában a haladó lányoknál három, a kezdőknél két klub ifjú versenyzői mérték össze tudásukat. A kezdő fiúknál hét egyesület rivalizált a bajnoki címért a második körben. A kistornász fiúknál nem volt budapesti klub a viadalon.

A haladó kategóriában a gyermek leányoknál (2000/2001-ben születettek) a csapatbajnokság második fordulójában három egyesület versenyzői mutatták be gyakorlataikat a Tornacsarnokban. Az olimpiai műhelyt megelőzte a sportiskola: a KSI az első után a második fordulóban is jobb volt összesítésben a Békéscsabai TC lányainál.
Az egyéni összetettben hármas holtverseny alakult ki az élen: Farkas Anett, Molnár Kitti (mindketten KSI SE) és Kovalcsik Georgina (TC Békéscsaba) egyaránt a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A szintén békéscsabai Gonda Brigitta két szer alapján toronymagasan állt az élen (ugrás és talaj), korlátgyakorlatát azonban elrontotta, így összesítésben az 5. helyre szorult.​

A csapatversenyben az első forduló után kialakult KSI SE, TC Békéscsaba, Postás SE sorrend a második fordulóban nem változott, így az összesítésben sem.


Torna vb: Kiváló női csapathelyezés
2011. 10. 08. 19.03 <RIGHT>
tornaszaink.jpg



Rendkívül jól szerepelt a , Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura és Nagy Orsolya összeállítású női csapat a tornászok tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, ahol a csapat a 20. helyet szerezte meg.

Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint az egész csapat jól tornázott, mindössze három rontás volt, felemáskorláton Divéky, gerendán pedig Böczögő és Sheppard hibázott. Összességében a magyar női válogatott előrelépett, hiszen az elmúlt 10 év legjobb helyezése a 2003-as annaheimi vb-n volt, a 21., most pedig a 20. pozíciót szerezte meg az együttes. Mindez az olimpiai kvóta szempontjából azt jelenti, hogy csapatként nem szereztünk kvalifikációt, itt a legjobb 16 érdekelt, de ez nem is volt elvárás, így a magyarok két női versenyzője indítható majd a januári londoni tesztversenyen. A magyar együttes 203.654 ponttal lett 20., egyébként a 16. és a 20. hely között mindössze 3 pont volt. Egyéni összetettben a legjobban Austin Sheppard szerepelt, aki az 52. helyen végzett a 216 versenyzőből, míg Böczögővel ugráson finálé közeli helyezéseket gyűjtöttek be, Sheppard 11., Böczögő 14. lett. Ez egyébként azt jelenti, hogy Sheppard a harmadik számú tartalék az ugrás fináléjában. Felemáskorláton Sheppard 69., Böczögő 71. lett, gerendán 93. helyével Gombás szerepelt a legjobban, talajon pedig Böczögő 65. helyével.
Draskóczy Imre, női vezetőedző: Nagyon örülök, hiszen a lányok pozitívan, harcosan versenyeztek, sajnálom, ezt a három rontást. Mindenképpen nagy előrelépés ez a 20. hely, hiszen közel 10 éve nem szerepeltünk ilyen jól. Csillag Tündét nem tudtuk pótolni, és a nagy álom, a 16 közé jutás csak egy jó Csillag Tündével lett volna elérhető.
Böczögő Dorina: Három szeremmel elégedett vagyok, de gerendán sajnos hibáztam. Még nem tudom pontosan miért, de nagyon sajnálom. Ezzel elszálltak az egyéni összetett 24-es fináléba való bekerülésem reményei is. Ennek ellenére örülök, mert a csapat nagyon jól versenyzett, sokat segítettünk egymásnak, külön szurkolótáborunk volt, mivel a fiúk drukkoltak nekünk. Az is jó volt, hogy a végén, jó időpontban léptünk a szerekhez, az ukránokkal, a spanyolokkal és az olaszokkal egy csoportban.
Altorjai Sándor, csapatvezető: Elégedett vagyok a lányok szereplésével, a 20. helyet boldogan aláírtuk volna a vb előtt. Összességében csak azt sajnálom, hogy két könnyebb mozdulatban volt a rontás gerendán, és az több mint egy pontot jelentett. De hangsúlyozom, elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.

Egyéni összetett eredmények:
52. Austin Sheppard ugrás 14.533 felemáskorlát 12.933 gerenda 12.366 talaj12.633 52.465
57. Böczögő Dorina ugrás14.000 felemáskorlát 12.933 gerenda 12.266 talaj 13.066 52.265
90. Gombás Laura ugrás 13.066 felemáskorlát 12.000 gerenda12.791 talaj 11.500 49.357
115. Divéky Luca ugrás13.133 felemáskorlát 10.266 gerenda 12.400 talaj 11.300 47.099
Nagy Orsolya ugrás 13.500 felemáskorlát 11.433
Lónai Hajnalka gerenda 12.433 talaj 12.000

Torna vb: Berki nyújtón és gyűrűn a ló mellettEldőlt, hogy a világbajnok Berki Krisztián lólengés mellett nyújtón és gyűrűn indul a tornászok tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságán.
Az Európa-bajnok úgy utazott ki, hogy bokájával probléma volt, lába nem jött kint teljesen helyre, így az ugrást ki kell hagynia. Mint ismeretes, az olimpiai kvótához Berkinek lovon érmes helyezés szükséges, a másik két szeren pedig az átlag pontszám 85 százaléka.
A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám és Kállai Zoltán összeállítású férfi csapat egyébként jó állapotban van, és felkészülten várja a vasárnapi megméretettést. A férfi selejtező pontos eredménye csak hétfőn derül ki, illetve az is, hogy elérte-e Berki a pontszámok 85 százalékát. A szerenkénti finálékat egyébként jövő hétvégén rendezik.
Berki Krisztián: Jó formában érzem magam, de ahogy már korábban is mondtam, én az olimpiai kvótát szeretném megszerezni. Sajnos, nem jött teljesen helyre a bokám, így az ugrást ki kell hagynom, ennek pedig nem örülök annyira. Mivel nem szeretnénk kockáztatni, a nyújtót és a gyűrűt is egyszerűsített leugrással, egy szaltóval fejezem be.
Kovács István, vezetőedző: Túl vagyunk az utolsó átmozgató edzésen, mindenki jó formában várja a vasárnapi versenyt. Az átállás jól sikerült, remélem, a megmérettetéssel sem lesz gond, és a pódiumedzésnél is jobban sikerül. Ha a 20. hely körül tudunk végezni, az már nagyon szép eredmény lenne, de a fő cél, hogy Berki Krisztián megszerezze az olimpiai kvótát.

A magyar csapat vb-programja 10.09-ig, a vb első felében (helyi idő szerint):

2011.10.09. vasárnap
19:30-21:30 férfi – verseny

2011.10.09. hétfő
21.00 férfi csapateredmény kialakulása

 
T

TH6777

Vendég
Torna-vb - Berki aranyérmes, Hídvégi negyedik


berki_krisztian_xlsport.jpg



Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-vb szombati napján, Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett.
Berki a döntőben 15,833 pontot kapott gyakorlatára, Hídvégi 15,000-val zárt.

A magyar csapat számítása szerint Berki ezzel indulási jogot szerzett a jövő évi londoni olimpiára. Ehhez a lovon érmet kellett szerenie, s a másik két szeren - esetében nyújtón és gyűrűn - az összes versenyző által elért pontszám átlagának a 85 százalékát kellett teljesítenie.
A kvótákkal kapcsolatban a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, de a magyarok szerint az immár kétszeres vb-győztes, 26 éves Berki elérte az ötkarikás induláshoz szükséges pontszámot.
Hídvéginek ugyancsak kínálkozott esélye a kvótaszerzésre, ehhez érmet kellett volna szereznie lólengésben, de a harmadik pozícióból éppen az utolsó előttiként szólított honfitársa taszította le.
A magyarok számára ezzel véget ért a torna-vb, a Berki, Hídvégi, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám és Kállai Zoltán összeállítású férfi válogatott a 21., a Divéky Luca, Böczögő Dorina, Sheppard Austin, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Szabadfi Szilvia, Nagy Orsolya alkotta női együttes pedig 20. lett a csapatok versenyében.


Férfiak, lólengés, döntő, világbajnok:
--------------------------------------
Berki Krisztián 15,833 pont
2. Cyril Tommasone (Franciaország) 15,266
3. Louis Smith (Nagy-Britannia) 15,066
4. Hídvégi Vid 15,000
 
T

TH6777

Vendég
Torna vb: Gratulálunk Krisztián!


berkikrisztian_xlsport.jpg



Ünneplő tömeg és komoly médiaérdeklődés fogadta a ferihegyi repülőtéren a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságról hazatérő világbajnok Berki Krisztiánt, a negyedik helyezett Hídvégi Videt és a teljes magyar csapatot.


Fantasztikus hangulatban, zászlókkal és transzparensekkel várták Berkiéket, nagy médiaérdeklődés mellett. A kétszeres világbajnok klubjából, az UTE-ből valamennyi utánpótláskorú versenyző kint volt, Gratulálunk Krisztián feliratú táblával.
A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid, Kállai Zoltán alkotta férfi és a Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Szabadfi Szilvia, Nagy Orsolya összeállítású női csapat több mint 12 órát repült Tokióból Zürichbe, majd Budapestre. Dr. Magyar Zoltán MATSZ-elnök tájékoztatása szerint a magyar delegáció a vb hivatalos jegyzőkönyvét magával hozta, de a Nemzetközi Szövetség (FIG) hivatalos írásos anyagot még nem adott át az olimpiai kvótáról.

Berki Krisztián: Nagyon boldog vagyok, fantasztikus volt a fogadtatás. Örülök, hogy ismét itthon vagyok, 3 hét után újra láthattam a családomat. Végre egy jót alszom a saját ágyamban, no nem mintha nem lettek volna kint kiválóak a körülmények, de a három hét mégiscsak hosszú idő.


 
Oldal tetejére