No akkor kezdem!
Az első ami megfogott, az az időpont választás. Azt mondják, hogy 18.00kor kezdődik a közvetítés. Miért Kryon csak akkor ér rá? Ha valaki közvetíteni akar, akkor előtte megbeszéli a közvetítendővel, hogy 2 hét mulva este hatkor majd jövök? Nálunk jó 1 órát csúszott a program. Ezalatt Kryon mit csinált, türelmesen várakozott, mert XY éppen tengerentúli élményeit beszéli el?? Nekem ez sántít.
No és akkor vissztérnék "Jézus mesterhez". Jézus történelmi személye csak áttételesen bizonyított. Jelen tudásom szerint( ha nem így van cáfoljatok meg) 2 római történetíró ír megközelítőleg tóla. Suetonius megemlít egy "kopt bandát" akik szembeszálltak a Római önkénnyel. Ezenkívül Tacitus ír róla valamit.
E két íráson és a Biblián kívül elfogadott bizonyíték arra, hogy létezett nincs. De erre majd később még visszatérek.
Maradjuknk egy kicsit a Bibliánál. Miből gondoljuk hogy hiteles? Az egyház egyszerűen felel erre, " mert az úr sugallta és azt írták le". Ja legalább 40 különböző ember írta a bibliát, már az eredetit nem az a kivonatosat amit mi is ismerünk. Nem merül fel ennyi embernél a tévedés félrehallás veszélye???
Az is történelmi tény, hogy az általunk és köztudatban benn lévő biblia nem egyezik az eredeti bibliával. kb 30 könyvet az egyház egyszerűen kidobott belőle , mondván nem szolgálja az egyház érdekeit. Hozzátenném, a hiányzó részeket kölünböző nyelveken be lehet szerezni, csak nagyon nehéz. Ezt tovább nem is bonyolítanám, térjünk vissza Jézushoz.
Az egyház által csak apokrif (el nem fogadott) iratként aposztrofált Tamás evangéliumában, amit 1944-ben találtak meg ha jól emlékszem a Sivatagi hadművelet idején, és ami kimutathatóan Jézus korában írodott kopt nyelven, és Jézust név szerint is említi folyamatosan, az első tézis: Jézus mondta: Ne építs magadnak templomokat, mert a templom benned van. Az egyház ezek után autoimatikusan apokrifnek nyilvánította.
Tehát ezen "bizonyítékok" engem is meggyőztek arról, hogy volt egy ember, hangsúlyozom ember aki elindított egy mostmár 2000 éves tömeghisztériát aminek a neve kereszténység. A történelmi kutatások szerint Jézus nem is egyke gyermek volt, voltak testvérei is, ha voltak testvérei akkor, hogy, hogy a szentlélek szállta meg és az Úr nemzette Jézust?? Na innét kezdődik a történet.
A biblia szerint Jézus életét a gyermekkorában 9 éves koráig tudjuk nyomonkövetni és utána csak mint felnőtt ember jelenik meg és már a tudás birtokában tanítja azt. Mi történt közben??? Na ezt kérdeztem meg a Jézus közvetítőtöl.
A hipotézis szerint Mária Heródes (zsidók királya) ágyasa volt. Mivel Ő esett előbb teherbe és nem a törvényes felesége, így a trón autómatikusan az első szülött azaz Mária gyermekére szállt volna. A törvényes feleség ezt nem nézte jó szemmel ezért gyorsan hozzá adták Mátiát az udvari ácshoz Józsefhez. Sajnos már késő volt a trhesség első jelei látszodtak Márián, és nem sokan vették be a szentlélek mesét Heródes ágybéli étvégya mellett, ezért a felesége nyomására elredelte az 1 évnél fiatalabb gyermekek kivégzését (bethlehemi gyermekmészárlás). Máriáék menekültek. Egy ideig még nyomon követhető az útjuk, de később már eltünnek a szem elől. A hipotézis szerint Kasmírban találnak menedéket ahol Jézus elkezdi a tanulmányait. Néhány évtized elteltével visszatért szülőföldjére, hogy ezt a tudást ott is terjessze. Megtörténik aminek mmeg kell történnie, eljutunk a keresztre feszítéshez. A legújabb bizonyítékok szerint Jézus nem holtan, hanem élve vették le a keresztről. Miért? A leírás szerint mindössze egy napot töltött a kereszten. A kereszthalál élettanilag (jó hülye megfogalmazást választottam) úgy jön lérte, hogy az illető kifeszített kezei megakadályozzák a rekeszizom mozgását minek következtében elégtelenlégzés jön létre ami felhalmozza a vérsavót az ewrekben a tüdő elvizenyősödik. Ez azonban nem alakul ki órák alatt. Sokan napokig, hetekig haldokoltak a kereszten. Ezt támasztja alá a Torinói Lepel is. Sok bizonyíték szól amellett, hogy a szemfedő Jézus korából származik. Csupán a rádiokarbonos kormeghatározás szól ellene. Annyit viszont tudni kell, hogy egyik általunk használt kormeghatározás sem egyértelmű. A test helyzete, a szemet letakaró pénzérmék,a sebek elhelyezkedése mind mind azt támasztják alá, hogy a lepel valódi, de és ez a bökkenő a letakart személy nem volt halott. A testhelyzet egyértelműen élő emberé. Ínnetől kezdve a feltámadás (feléledés) egyértelmű. A biblia idevonatkozó részében, amikor megkérdezi a Római aki a barlangban keresi a tetemet, azt válaszolják rá, hogy a kereszuton, nem a mennyben az olajfák hegyén. Ez csupán félrefordításból táplálkozik.
Jézus további sorsát homály fedi a nagytöbbség előtt. Van azonban egy forrás egy arab utazó aki Jézus állítolag "halála után" találkozott nevezettel Kasmírban, oda tért vissza és tanított.
A Kasmíri mondák említenek egy nyugatról jött embert aki náluk tanult, haza utazott a szülöföldjére, majd vissza tért és haláláig Kasmírban tanított. Neve Yosou(Jézus) volt. A sírja a mai napig ismert zarándokhely az említett területen.
Hát nagyon röviden ennyi, de tényleg nagyon röviden, mert a törpefenyőktől már nem tudok írni.