Hírek Szokatlan dolog történt Orbán Viktor interjúja közben az ATV adásában, kimaradt az adásból, lesifotó buktatta le

Végre láthattuk azt, amit eddig sosem.

Eljött a nagy pillanat, Orbán Viktor Rónai Egon vendége volt az ATV stúdiójában​

Eljött az a pillanat is az ATV-ben, amire már sokan vártak, és korábban többször is pletyka szinten lehetett róla hallani, hogy Orbán Viktor ellátogat az ATV stúdiójába és interjút az majd a magyar tévé ikonikus riporterének, Rónai Egonnak. Ma történt meg a nagy esemény, és közben rengeteg olyan kis érdekességet kaphattunk,
amelyet eddig még nem láthattunk az ATV-ben.

Olyan videók jöttek, amelyek új kontextusba helyezik az interjút​

A magyar miniszterelnök közösségi oldalira is rengeteg anyag került fel az interjúból, így azok is könnyedén tudnak tájékozódni, akik nem szeretnék megnézni a teljes interjút. Orbán Viktor Instagram-oldalára is rengeteg anyag került fel. Köztük pedig egy olyan, amely végre lerántja a leplet Orbán Viktorról, vagyis arról, hogy mit csinál valójában a miniszterelnök, miközben interjút ad.
Most arról is láthattunk videót, hogy mi történik a kulisszák mögött egy miniszterelnöki videó előtt, íme az adás előtti utolsó pillanatok, egy meglepő beszélgetés, meglepő nevek említésével:

De mit is csinál, mit rajzol az interjú közben a miniszterelnök?​

Akik figyelik ezeket az interjúkat, többször is láthatták, hogy miközben a miniszterelnök beszél, közben egy lapra rajzolgat maga előtt. De sosem tudhattuk meg eddig, hogy mit rejt ez a lap, az interjúk végére mivel telik meg ez a lap, amit egy nemzet figyel az interjúk közben. Ám most az ATV adása után Rónai Egon és Orbán Viktor közösen mutatták meg a lapot.
Sosem látható fotó került tehát mindenki elé, ezeket rajzolja valójában Orbán Viktor az interjú közben egy lapra:

1762894651793.jpeg
 
Csatolások

  • 1762894785936.jpeg
    1762894785936.jpeg
    170.9 KB · Olvasás: 123
Mindegy is. Viktornak végül is csak azt kell előadni, hogy Ő versenyképesebb\jobb\stb. jelölt mint MP. MP számos előnye van, de ezek egy része a hátránya is. Egy folyamatosan a fb csatázó embert sokan nem vesznek komolyan. A felveszem a feleségemmel a beszélgetést is sokaknak nem fér bele. Végül még mindig magányos harcos. Viktor stabilabbnak hat egyenlőre és végső soron csak egy kicsivel kell több embert meggyőznie mint MP-nek. Még van idő, ha nem is sok az ellenzéki oldalon, de a végtelenig nem lehet húzni.
 
Ez egy jegyzetpapír volt, amire nem volt mit jegyzetelnie, ugyanis a mellébeszélést séróból hozta. A másik, hogy az ilyen grafikus elemek nem valamiféle jelrendszer részei, nem különös jegyzetek, hanem egyszerűen csak spontán firkák. (Igen, ez a neve a pszichológiában.)
 
Így, így.
Ráadásul ha a kérdésfeltevés közben jegyzetel, azt mondom, lehet, hogy a válaszait jelöli.

De Orbán először a szankciómentesség idejét firtató kérdésnél teszi a papírra a tollat, hirtelen lesüti a szemét és elkezd firkálni.
Ezek után többször is akkor van a tolla a papíron, amikor ő beszél és nem Rónai Egon.
 
Meghallgatva néhány pártatlan szakértőt az amerikai látogatásról, megállapítható hogy kamu az egész:
Semmilyen megállapodás nem született - hiszen annak írásban kellett volna megtörténni.
Az egész egy nagy show volt a választók megtévesztésére a hatalom megtartása érdekében.
Ráadásul még jobban eladósítják az országot, ha netán választások után mégis más kerülne vezetésre,
csak kemény megszorításokkal tudna nyitni - azt meg nemigazán díjaznák az emberek.
Ráadásul a Reuters már 8-án este megírta, hogy megerősítést kért a Fehér Háztól és az onnan kapott emailben ott van, hogy csak egy év.

Öt napig beszélt Orbán, Szíjjártó, Gulyás össze-vissza, megvezetve azokat, akik őket hitelesnek tartják. Gondolom, ezt is kimagyarázzák maguknak majd, s újra felmentik Orbánt (az ATV-s interjúban is hogy nagyképűsködött, hogy ő ott volt, akkor ő tudja).

Az is roppant kellemetlen, hogy az amerikai külügyminiszternek kell helyre tenni a magyar külügyminiszter hazugságát.
 
Végre láthattuk azt, amit eddig sosem.
Nem tudom ez is köztük van?
Csütörtökön, az örmény–magyar labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésen feltűnt a lelátón egy molinó, amelyen az „Üdvözlünk Örményországban, itt nyugodtan alhatsz” felirat állt angolul. A hazai drukkerek ezzel arra a 2004-es, megrázó tragédiára utaltak, ami Gurgen Margarjannal történt Budapesten.
egy azeri katonatiszt, Ramil Szafarov a budapesti Zrínyi Miklós Egyetemen baltával megölte a másik szobában alvó örmény hadnagyot, Gurgen Margarjant.

Mindketten egy NATO-tanfolyam keretében tartózkodtak a magyar fővárosban.
2012. augusztus 31-én kiadták hazájának, ahol már aznap elnöki kegyelmet kapott – annak ellenére, hogy Azerbajdzsán ígéretet tett büntetésének letöltésére –, valamint nemzeti hősként tekintettek rá.
1763124190808.png
 
Csatolás megtekintése 2085466
Valamint a "baltás" hadnagyot soron kívül őrnaggyá léptették elő....
 
Most meg a miniszterelnök valami állami sport csatornán volt vendég.
Tudtad, hogy Orbán Viktor azzal adta a legnagyobb ajándékot a magyar szülőknek és családoknak a miniszterelnöksége alatt, hogy épített egy rakás futballstadiont? Ő maga mondta ezt csütörtök este egy beszélgetés során,
A miniszterelnök, akinek a személyes hobbija az adófizetők százmilliárdjaiba kerül, saját magát szinte kívülálló drukkerként pozicionálta, akinek egészen kevés köze van ahhoz, hogy az MLSZ és a klubok hogyan bénázzák el a dolgokat a magyar futballban.
Csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök, Hajdú B. István, az M4 sport kommentátora és Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője beszélgetett a magyar labdarúgó-válogatott közelmúltban nyújtott teljesítményéről. A kormányfő szerint a „fél ország meghalt” az Írország elleni vereséget követően. Úgy véli, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese volt az erősebb, ezért is volt különösen fájó, hogy a nemzeti csapat nem jutott a világbajnoki pótselejtezőbe. A kormányfő elárulta, hogy a lefújás után írt egy üzenetet a szövetségi kapitánynak. A kupagyőztes vezetőedző megtartaná Marco Rossit a nemzeti csapat élén, a miniszterelnök nem hozna elhamarkodott döntést a témában.
Az egész riport szinte arról szólt hogy az aki a pénzt adja mit csinálna másképp...
Nem tudom hogy ez annyira fontos habár ahogy a kabaréban is volt az illetékes elvtárshoz minden IS hozzátartozik.
 
Szokatlan dolog ? Mintha valami érdekesség lenne.
a Belügyminiszter a Telex videójának elején mond:
A párbeszéd így hangzott el:

Telex: Miniszter úr, hogy lehet, hogy még mindig 353 magára hagyott csecsemő van a kórházakban? Miért nem tudták ezt megoldani az elmúlt egy évben?

Pintér Sándor: Nem mi szültük őket, és nem mi hagytuk őket ott.
Erre reagál aztán Grecsó: „Pintér úr, efféle aljas cinizmust, miszerint »nem ön szülte« a kórházban maradt gyerekeket, és nem ön »hagyta ott« őket, egy útszéli tróger sem engedhet meg magának, nehogy egy valamiféle miniszter. Ön védtelen, szeretetre, törődésre, érintésre ácsingózó csecsemőkről beszél, és bár lehetősége és joga lenne segíteni rajtuk, nem teszi. Szívből remélem, hogy már egy világi törvényszék előtt felelni fog ezért a minősíthetetlen bűnéért. Sokan bejárnak gondozni, ringatni ezeket a gyerekeket, aggódnak, imádkoznak értük, velük vagyok, és bízom az égi törvénykezésben is, hogy aki efféléket mond és gondol, az a pokol legmélyére jut.”
 
Inkább öt illetékes elvtárs (mert az csak papíron létezik), mint egy Orbán

Pintér - ekkora maffiózóból kevés van az országban.
Sikerült kecskére bízni a káposztát.
 
Da-Viktor kód. Éppen Magyarország védőpajzsát tervezem. Vagy hópelyheket. Vagy a magyaros nyókkit. Vagy a bizalmi köreimet. Vagy a nagy magyar tudományos tudathasadást.
 
Da-Viktor kód. Éppen Magyarország védőpajzsát tervezem. Vagy hópelyheket. Vagy a magyaros nyókkit. Vagy a bizalmi köreimet. Vagy a nagy magyar tudományos tudathasadást.
Tudathasadás...persze. Inkább hazudozás.
„Amikor én arról beszéltem, hogy repülőrajt lesz, meg fantasztikus év lesz, akkor én tudtam, hogy hányadán állunk, tehát én nem lutrira mentem, vagy nem lottón fogadtam, hanem ismertem ezeket a számokat és folyamatokat.”
Ezt még 2025. január 31-én mondta Orbán Viktor, viszont már a tavalyit megelőző néhány évben is hasonló magabiztosságról és optimizmusról árulkodtak a nyilatkozatai a gazdaságot illetően. Az Orbán-kormány évek óta nem tudta vagy akarta reálisan látni és főleg kommunikálni a folyamatokat.
 
Nos eddig annyira hiányolták hogy mi is a Tisza párt programja és mikor arra kerülne a sor hogy a kormánypártok is virítsanak nos akkor íme a válasz:
ma Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy: “ismert, hogy milyen jövőt képzelünk el az országnak, ezért konkrét választási programra nincs szükség”, így hát már nincs értelme kérdéseket feltenni.
Ki lett mondva, hogy nincs semmiféle program. Ez a magyar történelem legalja, csak gondoltam szólok.
 
Tartom - ez egy ideges ember babrálása. Akár a nyelvnyújtogatás és társai.
A testbeszéde jól olvasható.
S azt is, hogy ez lényegtelen számomra.
Nem kis fontoskodó felsőbbrendű volt akire válaszoltál.
A tiéd érthető közvetlen életszerű példák És az összefoglalásod csattan:"S azt is, hogy ez lényegtelen számomra"
 
Nos eddig annyira hiányolták hogy mi is a Tisza párt programja és mikor arra kerülne a sor hogy a kormánypártok is virítsanak nos akkor íme a válasz:
ma Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy: “ismert, hogy milyen jövőt képzelünk el az országnak, ezért konkrét választási programra nincs szükség”, így hát már nincs értelme kérdéseket feltenni.
Érdekes a Fidesz programmentessége
Évek óta ez a rögtönzés megy. de a költségvetésnek nem el kell készülnie?
és megszavaztatni nem kel talán:
az talán mégis terv és program.
 
Nem látod a káoszban a rendet.
A fidesznek van programja:
"Nincsen párja!"
A nagyivók kedvenc mondása kissé kifordítva:
Nincsen párja a folyamatos és szakadatlan lopásnak.
A fidesznek valóban van programja, nélküle nem lett volna egymás után 4 kétharmad.
Az más kérdés, hogy a program, nem az összes magyar, Magyarország, EU és a Föld érdekeit szolgálja.
Mindez nem felmentés arra, hogy MP legalább nagy vonalakban elmondja, hogy miért szavazzunk rá.
Tudom, szerinted az elkergetés miatt, de ez nem lesz mindenkinek elég,
és tartok tőle, nyerés estén gyorsan rájössz, hogy neked se az.
Ráadásul MP nagyon ügyetlenül mismásol.
Mostanában beleszeretett vagy eleve is túlzásba vitte szituatív viselkedést.
Ami azt jelenti, hogy nem azt mondja, ami következetesen elvárható lenne tőle.
Mindig azt mondja, ami szerinte az adott helyen és az adott időben éppen jónak gondol.
Remélhetőleg szavazatmaximalizálási célból, és nem csak úgy úri kedvére beszél összevissza.
A külpolitikai és a társadalompolitikai kérdéseket kerüli vagy annyit hamukál róla,
amiből már nem lehet tudni, hogy mit akar valójában.
Mik a konkrétumok?
- A vonat késik.
- Nincs klíma.
- Nincs meleg víz.
- Nincs hideg víz.
- Nincs szappan.
- Nincs WC papír.
- Kevés jut erre meg arra, ő mindenre is többet adna.
- Meleg van.
- Hideg van.
- Esik a hó.
- Esik az eső.
- Esik az ónos eső.
- Fúj a szél.
. . .

Az egyik "konkrét program" kedvencem:
A nyugdíjasok fizessék egymás nyugdíjemelését.
A luxusnyugdíjasok MP szerint még infláció követő emelést sem érdemelnek.

A nyugdíjasok lényegében eddig is csak infláció követő "emelést" kaptak.
2010-hez képest a valódi reálérték emelés:
Összesen közel 25 %, ami évente nagyjából 1,5 százalék.
Összehasonlításképpen az aktívak összesen 87 % emelést kaptak, ami évente 4,3 százalék.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,183
Üzenet
5,046,032
Tagok
630,349
Legújabb tagunk
open88network1
Oldal tetejére