Történelem

siriusB írta:

Kattints a kibontásához...

Ez már egy elég hosszú jelsorozat.Mindenki azt értelmezett belőle amit szeretett volna.Biztosan pontosítani fognak a rovás szakértők.Az ékirat olvasatoknál ez normális dolog ugyanazokat a jeleket az egyik kutató Gilgilmasnak /gilgames/ a másik Izdubarnak olvasott,jó nagy a különbség.Más példa.Fontos kifejezésünk a PoNT,mert azt mondjuk: tegyük fel az I-re a pontot. Mit érthetek a pont alatt. Először P - oNT,valaki ,vagy valami, mondjuk aPa - oNT /Teremtő atya/. Másodszor aPa - aN/y/a -Tő ez egy másik értelmezése lehet a Teremtőnek.A nyelvészeknél megengedett a P-F változás./Stephan,Štefan/Akkor lehetne FéN/y/ - Tő,ez meg a fényvallás teremtőjére lenne jó.Ez most lehet okoskodás,lehet véletlen belemagyarázás,de lehet a magyar nyelv érdekessége is. Itt még megemlítenem egy pár hete Piroska írt az arvisúra kapcsán Budakalászról.Ott volt említve KLiSoVáC,meg KiSoVáC amit akkor KiS óVáC-nak fejtett meg.Valamit ott elrejtettek,megőrzésre a leírás szerint.Így már lehet a Klisovác magyarul is Ki/ü/LSő - óVaCs,vagy tájszólással KíSőóVaCs,most azt kellene megtudni,hogy VáC nincs-e valahol leírva ó-VáC/s/-ként.

Idézet: A tortenelem soha nem egy absztrakt, a jelen valosagtol fuggetlen semmiben lebego, l'art pour l'art onkielegites, hanem eszkoz a jelen jobb megertesere es a jovo tendenciainak megismeresere.
Ebben teljesen egy véleményen vagyunk!
Idézet: Minden laikusban felmerulhet a kerdes a fenti beidezett tanulmany tukreben, hogy nem-e a az arrogans zsido nacionalizmusnak kellene karteritest fizetnie a tobbezereves kartekony pusztitasert, amit mas, nem-sheemi nepek, koztuk a hun-magyar ostortenetenek kiirtasa teren muveltek, muvelnek.
Itt kicsit másképpen látom a dolgot.A kérdés feltevés olyan-szemet szemért,fogat fogért- nézet szerinti.Ez nem továbblépési alap.Nem kártérítést kell kérni.A másik kérdés,hogy ki és kinek fizetne.A magyar őstörténet eltüntetése jól jött mindenkinek.Nem csak a zsidóknak a töröknek,osztráknak,németnek,angolnak,franciának és az összes Mo-t körülvevő nemzetnek.A realitás kedvéért-az nem hibázott, aki hagyta,hogy elfelejtessék vele a történelmét? Ne feledjük az arab -zsidó konfliktus az sémi - sémi konfliktus.Az angolok,németek,franciák is eltüntették az északamerikai indián kultúrát.A spanyolok,portugálok meg a délamerikait.Ez elég sok példa,hogy nem csak egy nemzet követett el hibát.Ezért a tanulmány egy másik mondandóját emelném ki inkább.Azt,hogy minnél távolabbi múltat kutatunk annál tisztábbak az erkölcsi törvények az összemberiség szempontjából.Ez egy nagyon fontos megjegyzése a tanulmánynak.Ilyen nézetre jutott Magyar Adorján is.Érdemes elolvasni erről írt könyvét:Lelkiismeretünk aranytükre.Feltettem az őstörténelmünk topicba,ha csak a tizede igaz,már az is elég. Idézet: Az is felmerulhet, hogy mint tortenelmunkben annyiszor, ez a szervezett es kitarto ideologiai megdolgozas (agymosas) nem valamifele hatalmi torekveseknek, diktaturikus fantaziaknak az elokeszitoje-e, vagy csak egy primitiven osztonos kakukkfioka viselkedes a fennmaradas erdekeben...
Ha az utobbi, akkor mik azok a termeszetes tenyezok, amik biztositjak, hogy a "fennmaradas" nem csap at "kizarolagossagba"??

Erre a választ mindenki keresheti sajátmaga.Az internet korszakában nem probléma kikeresni és elolvasni a Talmud részeinek magyar fordítását,Cion bölcseinek jegyzőkönyvét,Ford Nemzetközi zsidóját és megnézni miszerint telt a múlt,hogy működik a jelen,ebből következtethetsz a jövőre.Ezeket a könyveket azonban csak azoknak ajánlom akiknek tiszta a szívük és nem ítélkeznek elhamarkodottan.Nem kell megsértődeni ha az ellenfél ügyesebb/nem ellenség,mert ez más/,fel kell készülni belőle.
Végül próbáljunk három szót magyarul értelmezni úgy ahogy Markos tenné:izrael -íZ-Rá-éL .....éL -úR-íZ....ÉL ISTEN ÍZE -i /részei,egyik törzse a JúDe -ai .... Jó -De.....,s végül amiért haragszik a nem zsidó GóJ......fordítsuk meg JóK/G/! A magyar nyelvbe nagyon sok minden belemagyarázható. Kicsit hosszúra sikeredett a mondókám,bocsánat! Estfen

Idézet : „A tortenelem soha nem egy absztrakt, a jelen valosagtol fuggetlen semmiben lebego, l'art pour l'art onkielegites, hanem eszkoz a jelen jobb megertesere es a jovo tendenciainak megismeresere. Folyt……”<O</O
Jó a beírás, igaz nem értek vele teljesen egyet. Teljesen igaz, hogy a történelem alatt azt a folyamatot értjük, ahogy a teremtéstől (vagy az evolució során, nem sértve mások világnézeti felfogását) eljutottunk a mába. Mindez egy konkrét, valós (objektív) eseménysorozat, békével, jóléttel, véres háborúkkal, győztesekkel és vesztesekkel, hatalmi érdekek érvényesülésével. Más kérdés, hogy mindezt egy felsőbb akarat (Isten – Istenek), vagy az emberek gazdaági, politikai kényszere irányította. Viszont nem tartom helytállónak azt a nézetet, amikor a régmúlt eseményeit keverjük a ma eseményeivel, nem is beszélve a jövö eseményeiről. Mégpedig azért, mert az első az a történelem – ennek a topiknak ez a tárgyköre – a jelen és a jövő az politika (majd idővel lesz történelem) itt pedig nem politizálunk.<O</O
Arról a kérdéskörről, amit nem idéztem be, nagyjából egyetértek ESTFEN-nel. Mint írtam a történelem egy folyamat, bonyolult folyamat. Nagy hiba, ha ebből csak a tetsző, vagy nem tetsző eseményeket, részeseményeket ragadjuk ki és igyekszünk abból mélyre menő következtetéseket levonni (és főleg a mára átültetni, eszmét gyártani belőle). <O</O
A „kártérítés” gondolathoz én is hozzátennék egy gondolatot: miért is? Az általam felsoroltak egy-egy korszakból valók, tehát nem teljes a kép, és az is igaz, hogy pozitív dolgokat gyűjtöttem, annak érdekében, hogy egy kijelentéskor ezeket is figyelembe kellene venni, nem csak a negatívumokat. Ezzel lesz teljes a kép, látható merre billen az igazság mérlegének a nyelve. (én sem tudom megmondani!)<O</O
„Az Árpád-házi királyok alatt (1301-ig) többnyire az ő gyakorlatát követték. II. Endre az úgynevezett aranybullában (1222) és a beregi esküben (1233), a pápa (és a német kereskedővárosok) követelésére megtiltotta a vegyes házasságot, az 1215-ös lateráni zsinat határozatai alapján előírta a zsidó megkülönböztető jel viselését, és eltiltotta ugyan a zsidókat az állami és közhivatalok viselésétől, ám ennek ellenére továbbra is igénybe vette a zsidók gazdasági szolgálatait. Ez idő tájt, a nyugati határszélen egy jelentős zsidó kamaragróf, Teka működött. Endre király fia és utóda, IV. Béla, a közeledő tatárveszély, majd különösen a tatárjárás pusztítása (1241/42) miatt visszavonta ezeket a korlátozó intézkedéseket, hogy a zsidók gazdasági közreműködését elősegítse az ország javára.<O</O
Ennek érdekében 1239-ben IV. Béla azzal a kérelemmel fordult a pápához, hogy az úgynevezett közjövedelmeket ismét zsidóknak adhassa bérbe, mert „ezt kívánja az ország és a király érdeke”. IX. Gergely pápa, a magyar király erőteljes kérésére, kénytelen volt megengedni a zsidók helyzetének enyhítését Magyarországon. Ettől kezdve (IV. Béla és fia, V. István alatt) számos héber betűs magyar pénzzel találkozhatunk, amelyeken szereplő egy-egy héber betű a pénzverő vagy bányabérlő nevének, illetve a pénzverés helyének rövidítését jelzi. A héber betűs magyar pénzek mellett pecsétnyomók, gyűrűk is előkerültek héber betűkkel, ami a zsidók kivételezett helyzetét igazolja. IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevelét a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók ekkor kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, s a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket. „<O</O
„A középkori zsidóság virágkora Magyarországon egybeesett az ország politikai-gazdasági fejlődésének csúcspontjával, Mátyás király uralkodásának korával. Ebben az időben, amikor az itáliai reneszánsz Magyarországra is kiterjesztette hatását, az 1470-es évektől a mohácsi vészig (1526-ig) egy igen gazdag és előkelő zsidó família, a Németországból érkezett, de spanyol eredetű Mendel-család töltötte be a budai hitközségi elnöki és a Mátyás király által létrehozott országos zsidó prefektusi tisztet.” <O</O
„A II. Rákóczi Ferenc fejedelem által vezetett szabadságharc (1703-1711) alatt ezért a nyugatiak a császári haderő, a keletiek pedig a felkelő, úgynevezett kuruc seregek segítői, szállítói lettek. Északkelet-Magyarországon a 18. században igen komoly zsidó hitközségek szerveződtek, amelyeknek tagjai egyszerű, vallásos emberek voltak (favágók, tutajosok, fuvarosok, falusi szatócsok és házalók), akik azután jórészt a hászid irányzathoz kapcsolódtak. A Hegyalján, a híres magyar borvidéken azért települtek meg a zsidók, hogy onnan kóser bort szállíthassanak hittestvéreiknek Lengyelországba és Oroszországba. Rövidesen azonban ők szervezték meg az egész borvidék exportját, nemzetközi kereskedelmét és hírnevét.”<O</O
„A reformkor nagyjai, élükön Kossuth Lajossal, folyamatosan támogatták a zsidó emancipációt: 1840-ben kimondták, hogy a zsidók szabadon, az ország egész területén – a bányavárosokat leszámítva – bárhol letelepedhetnek, gyárakat alapíthatnak, kereskedhetnek. Ugyanakkor a zsidóságon belül is megindult a magyarosodási mozgalom. Bloch Móric (későbbi nevén Ballagi Mór akadémikus, 1815–1891) 1840-ben kiadta kétnyelvű (héber-magyar) bibliáját. A legkiválóbb rabbik kétnyelvű imakönyveket és hittankönyveket adtak ki, és magyar nyelven tartották zsinagógai szónoklataikat. Löw Lipót (1811–1875), aki később a magyar szabadságharc tábori lelkésze lett, a morvaországi Cernahoráról 1841-ben érkezett rabbiként Nagykanizsára, ám három év múlva már csak magyarul prédikált. Az első magyar zsidó évkönyv 1848. évre látott napvilágot.<O</O
Az 1848. március 15-i magyar forradalomban és az azt követő szabadságharcban a zsidók számarányukat messze meghaladó módon, nagy anyagi és véráldozattal vettek részt. Az 1849-i harcokban részt vett mintegy 180 ezres honvédségből – Kossuth jászberényi nyilatkozata szerint – húszezren voltak zsidók, közülük 76-an hadnagyi, 29-en főhadnagyi, harmincan századosi és nyolcan őrnagyi rangra emelkedtek. A zsidó katonaorvosok száma 56 volt, és a már említett Löw Lipót mellett Schwab Arszlán (1794–1857) pesti főrabbi és a reformmozgalom egyik vezére, Eichorn Ignác (1825–1875) is tábori rabbiként szolgált. (Előbbiek a szabadságharc leverése után börtönbe jutottak, míg Eichorn Kossuthtal együtt ment az emigrációba, majd a kiegyezés után, Horn Ede névvel államtitkár lett. Hadd említsük meg Reményi Ede nevét is, aki Görgey Artúr segédtisztje, majd New Yorkban világhírű hegedűművész és zeneszerző lett. (Később Reményi állította fel a kor két legkiválóbb magyarjának, Széchenyi Istvánnak és Petőfi Sándornak a szoboralapját.) Az 1849-i szegedi országgyűlés ezért joggal mondta ki a zsidók egyenjogúsítását, noha a határozat – a szabadságharc bukása miatt – törvényerőre már nem emelkedett.”<O</O
<O</O

3000 éves kép a bálnavadászatokról

A Bering-szoros mentén már 3000 évvel ezelőtt is bálnákra vadásztak, és a helyiek bátorságukat az utókornak is megörökítették - fedezhetjük fel azon a rozmárcsonton talált faragványon, amelyet a Nature tudományos folyóirat legújabb számában ismertettek.

Az orosz sarkvidéken dolgozó régészek a Csukcs-félszigeten, a Bering-szorosnál egy bálnavadász férfiakat bemutató faragványt találtak. A leletek arra utalnak, hogy az Un'en'en nevű helyen folyhatott a legkorábbi hasonló tevékenység - mondta el a lapnak Daniel Odess, az Alaszkai Egyetem kutatója.

A kutató a felfedezést a múlt héten Vancouverben, az Amerikai Régészszövetség éves ülésén mutatta be. Szerinte a leletek azért is kimagaslóak, ugyanis eddig közel 1000 évvel későbbre datálták a hasonló vadászatokat. A kutatásban részt vett a helyszínt 2005-ben felfedező Szergej Guszev, az Természeti és Kulturális Örökségi Orosz Kutatóintézet régésze is.


A bálnavadászat - bár a környezetvédők a végső betiltását követelik - még ma is az inuit kultúra szerves része, így sokakat érdekel, hogy gyakorlatilag mikor is kezdhetett az emberiség a hatalmas emlősökre vadászni. Ez ugyanis a közösség szoros együttmű;ködését igényli: a hajóépítés, az állat elfogása, partra hurcolása majd feldolgozása mindenkinek munkát jelentett.

3000 éves bálnamaradványokat már korábban is találtak Alaszka északnyugati részén, ám a helyszín későbbi vizsgálata azt mutatta ki, hogy ott csak a partra sodródott halott állatokat dolgozhatták fel. Délnyugat Koreában olyan drámai faragványokat találtak, amelyek szintén bálnavadászokat mutatnak be, ám Odess szerint ezt igencsak nehéz lenne pontosan datálni.

Az elmúlt években az orosz és amerikai kutatók közösen kezdték el vizsgálni, hogy a térségben élő kultúrák miként éltek és működtek együtt. A tavaly nyáron folytatott feltáráson a régészek kőeszközöket, egy nagy ház maradványait, rozmárkoponyákat és -csontokat és két különböző bálnafaj maradványait is kiásták. A leginkább fantasztikusnak azonban az az 50 centiméteres csontdarab számít, amely eszkimó csónakokban álló vadászokat ábrázol.

A faragvány a helyszínen talált leletek és az azt borító talajréteg radiokarbonos kormeghatározása szerint 3000 éves lehet. Magát a tárgyat azonban eddig nem elemezték, a mintavételre ugyanis mind az amerikai, mind az orosz restaurátoroknak és szakértőknekrá kell bólintani.
Múlt-kor

Egy pár rovásbot,
. rovott, számokat jelentő jelekkel ellátott bot vagy deszka; a számvitel régies eszköze, amely általánosabb használat után legtovább a pásztoroknál maradt meg. Nem azonos a rovásírással. A rovott jelek nagyban-egészében a római számokéhoz hasonlóak. Többféle jelsor volt használatban, a legnagyobb változatosságot Erdélyben találták a századfordulón a kutatók. Leginkább az | = 1, ^ = 5, X = 10; az 50 és 100 jele variálódott. Ismeretes a folyamatos számrovás, amelynek az összeszámlálását elölről kell kezdeni; az összegező rovás, amelynél a mindenkori összeg az utolsó nagyobb számtól leolvasható. A számrovást jobbról balra vezetik. A rovás eszköze a kés, ez nagyobb számú rovás készítéséhez fogazott élű fő;részszerű – Az egyszerű rovásbot hengeres volt, olykor a fa kérgét is rajta hagyták. Gyakrabban szögletesre faragott; rendszerint négy, olykor hat- vagy nyolcoldalúra. A páros rovás két, hosszában pontosan egymáshoz illeszkedő darabból áll; a rovásokat rajta összeillesztett állapotban rótták, majd egyik fele egyik, másik fele másik érdekeltnél maradt; tehát az egyik botfél a mai ellenőrző másolat, nyugta szerepét töltötte be. A rováspálcának rendszerint feje is van: a bot egyik vége, amelyre nem kerül rovás, s amelyet faragáskor fognak. Épp ezért a fejet a rovás nyelének is nevezték. – A ró igénknek finnugor szókészlethez tartozásából s még inkább a rovásírás meglétéb&ő;l arra következtethetünk, hogy a honfoglaló magyarok már használtak számrovást is. A középkorban a rovásnak széles körű alkalmazása sokoldalúan bizonyított, különösen az adószedésben, a közigazgatási számvitelben. Az állami adószedők ugyan már az Anjou-korban írott lajstromokkal és levelekkel vették számba és nyugtatták a beszedett adót, alacsonyabb közigazgatási szinteken azonban, a nép írástudatlansága miatt, a népi rovásokat is vezetni kellett. Még a 15. sz.-ban is királyi dekrétum írta elő, hogy a falusi bírák a rovásnyeleket (capita dicarum; a páros rovások közül a fejes rész) minden vármegyében háromévenként, írásos lajstrommal kísérve, megyei összesítésre benyújtani kötelesek. A rovásnak az adószedésben való korábbi általános alkalmazására utal, hogy az egész középkorban a rovás adót, a megrovással együtt adószedést, a rovó adószedőt jelentett. A rovás Árpádkori elterjedtségére közvetve mutató tény: az egyházi tizedkerületek neve → kés (latin megfelelője cultellus ’késecske’) volt; nyilván a rovásnál használt eszközről (13. sz.-i adatok). Valószínűleg a magyar állami és egyházi közigazgatási szókincsből terjedt el a szó a nemzetiségeknél, ill. szomszéd népeknél (kárpát-ukrán, román, szerb-horvát, bolgár). – A Székelyföldön a közös → esztena számadó juhásza a gazdák juhai számáról és azok tejhozamáról készített rovást. A négyszögletes rovásbot egyik lapjára a fejősjuhok, a másikra a meddők, a harmadikra a tejhozamok, a negyedikre a gazdák tulajdonjegyei kerültek felrovása. Egy-egy gazda adatait keresztbe metszett rovat választotta el. – Irod. Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (Bp., 1909); Lükő Gábor: A debreceni pásztorrovás (A debreceni Déri Múz. Évkve, 1938). –


http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/4-376.jpg