Túlélte egy öngyilkosjelölt, hogy belezuhant a Niagarába

Túlélte a zuhanást egy férfi, aki az amerikai-kanadai határvidéken található Niagara-vízesésbe esett – írta az MTI a kanadai rendőrség jelentése nyomán.

A tájékoztatás szerint a hatóságokat egy „válsághelyzetben lévő férfi” miatt riasztották, aki átmászott a vízesés kanadai oldalán található 57 méter magas Patkó-zuhatag szalagkorlátján. A férfit a víz magával ragadta a mélybe.

Később nem életveszélyes sérülésekkel megtalálták: egy kövön gubbasztott a folyóban.

28598565_a5db043dc3f165d882b48f75b2e0a556_wm.jpg

A Niagara-vízesés 2018. május 26-án.
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary
Sajtójelentések szerint

ez a negyedik ismert eset, amikor valaki – minden segédeszköz nélkül – túlélte a zuhanást a Niagara-vízesésben.

Sok kalandorszellemű próbálkozott már azzal, hogy mentőmellénnyel, vagy más úszóalkalmatossággal – akár hordóban – vágjon neki a Niagara-vízesésnek. Számos ilyen próbálkozás azonban halállal végződött.

A Niagara Észak-Amerika legnagyobb vízhozamú vízesése. Valójában nem egyszerű a vízesések rangsorolása, olyannyira, hogy a legnagyobb tulajdonképpen a tenger alatt van.
 
*
Időközben ráeszmélt, hogy mégis érdemes élni. Sőt nincs az a probléma, amit ne lehetne megoldani, s ha nem lehet, dobjuk a hátunk mögé... Örülök, hogy - tervei ellenére - élve maradt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,414
Tagok
615,941
Legújabb tagunk
kapulett
Oldal tetejére