Tokaji Márton verse:
Inappellábilis
/ Megfellebbezhetetlen/
A mozdulatlanságban meredő éj,
ölelő karjait kitárja felém,
az ifjuságom elfutott tőlem,
mint a fény.
A cinkosommá vált idő,
magával vitte titkaim,
velem maradt a magány,
emlékeim és láncaim.
Szétzilált közönyes éjek elrabolták
az éveket,
futóhomokként elfolyt életem
ma már árnyékkent lebeg.
Szívem fényszórója lassan kialszik,
már csak pislognak a szerelem lángjai.
Elhervadtak a Szirének rózsafűzérének
gyönyörű virágai.
Az emlékekkel telt kertben, még világít a
mécs,
a végnélküli tavasz útjain.
Együtt járunk lelkünk oázisának
behavazott tájain.
Megpihen a szív, a sors keresztfája alatt,
ha már tovább nem bírja terheit.
A földön virágzó rózsa, örökké hirdeti az
ember,
boldog és fájó emlékeit.