mindenki éppen annyi terhet kap amennyit elbír én is te is neked egy gerenda nekem egy gyufaszál másnak egy hegy de ez pont mindenkinek annyi amit elbír csak ezt tudni és nem viszonyítani csak cipelni és menni amig dolog van
Hát,hát bizony sokszor meggörnyed a nagy súly alatt amit Isten rám mért.
Erről egy kedves versike jut eszembe,egyébként a kedvencem.
Mosoly
Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott. Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,
és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...
Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből teremtett neked
egy pont a hátadhoz illő keresztet, amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő, és világra jössz, akkor
szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ez alatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett
a kereszteddel együtt.