Hírek Vérfagyasztó tett: Házról házra jártak a Hamász harcosai, százakat gyilkoltak meg a Gázai övezet határában

Több mint száz holttestet találtak a Gázai övezet határvidékénél lévő Beri kibucban - jelentette az izraeli mentőszolgálat hétfő este.

"Házról házra jártak, bementek az óvóhelyekre, elrabolták vagy megölték az embereket"

- idézte fel az elmúlt napokban történt iszlamista támadásokat a 70 éves Dani Fux, aki a háza padlásán bujkált. "Vagy mindenkit megöltek. Vagy elvitték a gyerekeket és megölték a szülőket, vagy fordítva" - tette hozzá a Jediót Ahronót című újság hírportála, a ynet írásában.

Beri kibuc Izrael egyik legsikeresebb kibuca volt, ahol az erős közösség virágzó gazdasággal társult. Fux szerint nem lesz többé Beri kibuc. "Reggel 6.30-kor egy őrült rakétazáporral kezdődött" - mesélte a lapnak.
"Pokoli volt a zaj. Először azt hittem, hogy a légierő bombázza Gázát. Fokozatosan rájöttem, hogy valami más történik, valami nagyszabású. Alig fél óra múlva lövéseket kezdtünk hallani a kibucban.

A terroristák motorkerékpárokon és furgonokon érkeztek, nehéz géppuskával a járművek tetején. Később azt mesélte az egyik izraeli katonatiszt, hogy kilencvenen voltak. Amikor a kapuhoz értek, megölték az itteni biztonsági vezetőt és felrobbantottak egy autót. Négyen-öten voltak kilencvennel szemben. Bátran küzdöttek, de esélyük sem volt" - emlékezett.
"Hirtelen csend lett. Kilenc óra körül körülbelül húsz katona érkezett egy helikopterrel. Hamarosan felmorzsolódtak, és attól kezdve csak arab beszédet hallottunk."
"Van padlásunk. Felmentünk és bezártuk" - mondta. Dani Fux és a felesége, valamint a legkisebb fiuk a padláson bujkált. Idősebb fiuk bezárta magát, feleségét és gyermekeit az otthonukban lévő óvóhelyszobába - írja az MTI.
"Tárgyakból gátat építettem annak reményében, hogy az megtartja az óvóhely ajtajának kilincsét, és megakadályozza, hogy bejussanak" - emlékezett az idősebbik fiú.
"Reggel kikukucskáltunk" - mondta Dani Fux.

"Láttuk, hogy amikor a terroristák nem tudják kinyitni az óvóhelyek ajtaját, akkor felgyújtották a házat. A füst beszivárgott, az emberek kinyitották az ablakot, és kiugrottak, néha a második emeletről. A gyerekek is" - mesélte.
"Van egy pisztolyom, még mezőgazdász koromból maradt. Megbeszéltük egymás között, hogy ha felfedeznek minket, lelövöm őket, és akkor természetesen megölnek. Nem megyünk fogságba" - közölte a ynettel.

A nap folyamán az ostromlottak rájöttek, hogy a kommunikáció leghatékonyabb módja a kibucban élő anyák WhatsApp-csoportja. Akit életben hagytak a terroristák, ott jelentette, hogy él.

"Délután ötkor héber szavakat hallottunk a ház közelében. Kimentünk, és kapcsolatba léptünk a katonákkal. A látvány elviselhetetlen volt. A kibuc tagjainak, katonáknak és terroristáknak a holttestjei borították a terepet. A feleségem a lányunkkal és az unokáinkkal együtt elutazott innen" - mondta Dani Fux.
"A fiúkkal mi úgy döntöttünk, itt maradunk, hogy segítsünk a hadseregnek, és csak az élőkkel foglalkozunk" - tette hozzá.

1696916838458.jpeg
 
(teljességgel egyetértek az íróval. )

Kollektív bűnösség?
Néhány magyar lopott régen is.
Elég kellemetlen volt olvasni az osztrák bevásárló központ bejáratánál, hogy magyar ne lopj.
Pedig ez csak egy nép megszégyenítése néhány tolvaj polgára miatt.
Nem mindegyik magyar lop, és nem mindegyik palesztin terrorista.
 
El lehet ezeken a dolgokon filozofalni.
Kényelmesen tessék elhelyezkedni, toltsunk egy pohár bort, és vitassuk meg!
Ja hogy fegyverek dorognek kint?
Kit zavar?
Azért van a rendorség, hogy csinaljon valamit.
Mi beszelgessunk!
Moralizaljunk!
Elvégre nekik is joguk van robbantgatni, csecse4moket kefejezni, vagyis izeeee, nincs joguk, de ezt majd a birosag eldonti, elvégre azert fizetjuk oket.
Kapnak 8-10 év bortont és rendben van a dolog!
Nem szabad megitelni oket!
Elvégre mar kulturemberek vagyunk!
A terrorizmust nem szabad elitelni, mert izééé, vagyis el szabad, de csak elviekben!
Gyakorlatilag tilos!
Mert a feher ember az bunos ugye, ezt tudjuk!
Elnyomta a mas rasszuakat, elvette a foldjeiket, rosszul bant veluk!
Ez nem kollektiv bunosseg, ez reakitas, vagyis izéééé, lehet hogy nem
Na még mindig lonek kint!
Hogy mik vannak!
Miert nem birjak mar abbahagyni!
JUaaaa ezek a palesztinok az más.
Nekik szabad!
Masnak nem szabad!
Mert az gyalazatos tett!
Le veluk!
Ki az utcara, és tuntessunk!
Szurkaljunk le pár embert!
Minel tobbet annal jobb!
Mert az elnyomottakert tesszuk!
Gyerekek nok gyengék oregek fognak tapsolni nekunk ha kiallunk mellettuk!
Lejart mar az ideje annak, hogy el legyunk nyomva!
Black Live is Matter.
Meg izééééé vaghy hogy is mondjak, igaz nem tudok olvasni, de a szomszed mondta, hogy igy vam
Hulljon a férgese!
Feher áldozat?
A fenet áldozat!
Piszok elnyomo!

Ehhhhhhh.....
Egy nép meg akarja vedeni magat!
Igen egy csomo ember él abban az ovezetben, amit támadnak. Meg persze par ezer raketa!
Meg sokezer kalosnyikov!
Meg gyulolettol eltorzult arcu emberek, akik megeroszakoljak a nuket, hogy aztan nyitott platon korbehordjak az utakon!
Az emberek akik latjak nem elfordulnak, hogy ez barbarsag, hanem lelkesen éljeneznek!
Lekopkodik ezeket a noket! Meg utnewk párat rajtuk ha hozzafernek!

21. század :(
Elárasztjak a vilagot!
Olyan orszagokban olnek, uvoltik vilagga a gyuloletuket ahol soha addig nem éltek, ahol a tobbiek élni akarnak, nevelni a gyerekeiket, boldogok akarnak lenni!
De ok majd megmutatjak!

Ehhhhh :(
A csapasgygolyo nem valogat amiu egy ongyilkos m erenylo mellenyebol árad!
Nem fikozofal!
Nem moralizal!
Gyilkol!

Megmondjatok kinek a testen van ez a melleny?
Ha meg tudjatok mutatni, akkor majd lesz birosag, lesz demokracia!
De addig onvedelem van!
 
Olvastam nem filozofálgató írásodat
Elmúlt,
lesz máskor jobb
Ehhhhhhh.....
De nem létezik kollektív bűnösség
Ez már alapszabály a Nürnberg óta
Sőt Rákosi kitelepítései is elmúltak a kollektív bűnösség indokával
A Benes-dekrétumok még érvényben van
Másfelé (németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették)
Az is kollektív bűnösség politikai törekvés torz hajtása
(Ehhhhhhh.....)
 
Utoljára módosítva:
Az amerikai állampolgárok a rafahi határátkelőn keresztül elhagyhatják Gázát.
Ma helyi idő szerint 12:00 és 17:00 óra között.

( BBC )

Hamarosan újranyílhat az Egyiptom felé vezető kijárat a Gázai övezetből, az erről szóló megállapodást most ütötte nyélbe Egyiptom, az Egyesült Államok és Izrael.
Jelenleg lehetetlen bármilyen irányból kijutni Gázából.
A határátkelő megnyitása azt jelenti, hogy a térség lakossága el tud menekülni a háborús övezetből legalább Egyiptom felé.
Első körben valószínűleg csak amerikai állampolgárokat engednek be Egyiptomba.

( CNN )

Egyiptom, Izrael és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy a Gázában tartózkodó külföldiek átmehetnek Egyiptomba a rafahi határátkelőhelyen.

( AP )

A határátkelő gázai oldalát az izraeli légierő már háromszor bombázta az utóbbi néhány napban.
Pár perce láttam az egyik műholdas hírcsatornán, hogy valóban megviselt állapotban van a gázai oldal.
Az egyiptomiak szerint nem zárták le.
Csupán nem adottak a működés feltételei.
 
Utoljára módosítva:
Egy amerikai tisztviselő szerint az amerikai állampolgárok a rafahi határátkelőn keresztül elhagyhatják Gázát.
Ma helyi idő szerint 12:00 és 17:00 óra között.
Egyelőre nem világos, hogy a Gázát irányító Hamász engedélyezi-e.

( BBC )

Hamarosan újranyílhat az Egyiptom felé vezető kijárat a Gázai övezetből, az erről szóló megállapodást most ütötte nyélbe Egyiptom, az Egyesült Államok és Izrael.
Jelenleg lehetetlen bármilyen irányból kijutni Gázából.
A határátkelő megnyitása azt jelenti, hogy a térség lakossága el tud menekülni a háborús övezetből legalább Egyiptom felé.
Első körben valószínűleg csak amerikai állampolgárokat engednek be Egyiptomba.
Odapasszol: Egyiptom elutasítja, hogy a Gázában élőket délre kényszerítsék a rafahi határátkelőn át
Egyiptom továbbra is igyekszik megakadályozni a helyzet eszkalálódását, ami destabilizálhatná a régiót
Abd el-Fattáh esz-Szíszi
azt is mondta a brit kormányfőnek, hogy Egyiptom folytatja erőfeszítéseit a nyugalom helyreállítására, és a további vérontás elkerülésére, mivel annak további ártatlan emberek fizetnék meg az árát, és a következmények az egész régióra kiterjednének.(2023.10.12)
1697283033365.png

Izraeli légicsapás okozta pusztítás Rafah városában 2013.
 
Utoljára módosítva:
Az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat Izraellel, az ENSZ-szel és Egyiptommal arról, hogy engedjenek be bizonyos segélyeket az ostrom alá vett Gázai övezetbe, valamint a civilek egy részét engedjék kijutni. Anthony Blinken csütörtökön Izraelbe érkezik, hogy személyesen is megkérje erre az izraeli vezetőket.

válaszcsapások kezdete óta 1350 ember halt meg a Gázai övezetben. Az ENSZ szerint a bombázások miatt 338 ezer gázainak kellett elhagynia az otthonát. Közben tízezrek maradtak áram nélkül az övezetben.
Dondald Trump közben kampánybeszédben kritizálta az izraeli kormányt, a védelmi minisztert egyenesen gyökérnek nevezte.
 
Jordánia:

Izrael a nemzetközi jogot sértő háborús bűncselekményeket követ el azzal, hogy kitelepíti Gáza északi részéből a lakosságot - nyilatkozta Ajman Szafadi, Jordánia külügyminisztere.

Szafadi arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy ítéljék el Izraelt.

Jordánia az egyik első arab ország volt, amely elismerte Izrael létezését (1994-ben) és felvette a kapcsolatot a zsidó állammal, más arab országokhoz képest viszonylag elfogadható kapcsolatot ápolnak szomszédjukkal.

Jordánia figyelmezteti Izraelt, hogy a palesztinok kitelepítése szélesebb körű konfliktushoz vezethet a térségben - írja a Reuters.
___________________
Az Európa Tanács is békét akar

"A demokráciáknak a terrorizmusra adott szükséges válasza nem szabad, hogy ellentmondjon értékeinknek" - tette hozzá közleményében az Európa Tanács főtitkára.
 
Utoljára módosítva:
Ő már áldozat:
Meghalt Isszam Abdallah, a Reuters videoriportere Libanonban, ahol a Hezbollah és az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közti összecsapásokról tudósított.

Az IDF rövid sajtónyilatkozatban jelezte: kivizsgálják az esetet.

Annalena Baerbock német külügyminiszter Egyiptomban válságtanácskozáson vesz részt a Hamász Izrael elleni legutóbbi támadásait követően - írja a Reuters.
 
Utoljára módosítva:
Na de meg tudod-e mondani mióta tart, ez a zsidó arab ellentét?
És javított-e valamit oda településük?
Jó ötlet volt-e Palesztinát kettéosztani?
Mi kell ahhoz hogy kiegyezzenek az arabok és a Zsidóság?
Mintha már a bibliai időkben is mindenki csak ártani akart volna a zsidóknak, ugye
A név eleve csak egy régiót jelölt, nem népet, az ókori görögöknél, de a római időkben, amikor Júdeának hívták, akkor lett Palaestina Syriana (és ugye a római sokistenvállásból lassan keresztényekké lettek, mire jött a muzulmán terjeszkedés). Az arab telepesek csak később jöttek a török birodalom idején. Zsidók közben mindvégig éltek arrrafelé, a mai szíria területét is ideértve. Amit ma Palesztínának hívnak azt a britik nevezték el így a római név tiszteletére a második VH után. Izrael meg többször kísérletet tett az egyezkedésre, legutóbb ugye az oslói szerződés 93-ban. Amit aláírtak Arafaték, de két nap múlva visszakoztak. Izreal érdekes módon képes volt egyezségre jutni Egyiptommal és Jordániával is. A Sínai-félszigetet is átengedték. De a "palesztinok"-kal valamiért nem lehet egyezkedni.

És egyre valószínűbb, hogy egy "nagy testvér" hergeli őket és pénzeli a terrort. A szenilis marha pénzén...
 
Utoljára módosítva:
Kollektív bűnösség?
Néhány magyar lopott régen is.
Elég kellemetlen volt olvasni az osztrák bevásárló központ bejáratánál, hogy magyar ne lopj.
Pedig ez csak egy nép megszégyenítése néhány tolvaj polgára miatt.
Nem mindegyik magyar lop, és nem mindegyik palesztin terrorista.
Ezért kell a többségnek tenni arról hogy a kis
sebbsége ne legyen negatív célpont.
Ha nem tesz semmit akkor sunyin egyetért a kisebbség céljaival.
 
A név eleve csak egy régiót jelölt, nem népet, az ókori görögöknél, de a római időkben, amikor Júdeának hívták, akkor lett Palaestina Syriana (és ugye a római sokistenvállásból lassan keresztényekké lettek, mire jött a muzulmán terjeszkedés). Az arab telepesek csak később jöttek a török birodalom idején. Zsidók közben mindvégig éltek arrrafelé, a mai szíria területét is ideértve. Amit ma Palesztínának hívnak azt a britik nevezték el így a római név tiszteletére a második VH után. Izrael meg többször kísérletet tett az egyezkedésre, legutóbb ugye az oslói szerződés 93-ban. Amit aláírtak Arafaték, de két nap múlva visszakoztak. Izreal érdekes módon képes volt egyezségre jutni Egyiptommal és Jordániával is. A Sínai-félszigetet is átengedték. De a "palesztinok"-kal valamiért nem lehet egyezkedni.

És egyre valószínűbb, hogy egy "nagy testvér" hergeli őket és pénzeli a terrort. A szenilis marha pénzén...
Igazabol az a terulet a kultura bolcsoje volt!
Nem messze folyik a Tigris és az Eufratesz folyo, ami kozt elterulo termekeny terulet a Mezopotamia nevet viselte.
Szamtalan nep elt ott.
Fonicia szinten ezen a teruleten volt!
De itt volt Judea, a zsidok foldje, itt éltek a filiszteusoktol kezdve az arameusokig nagyon sokan!

Aztan a nagy birodalmak szemet vetettek a teruletre.
Kezdve olyanokkal, mint Mezopotamia, ami a Judeai zsido torzseket rabsagra, rabszolgasagra vetette.
A foniciaiak "csak" adofizetésre koteleztek oket.
Egyiptom harci szekereivel leigazta oket, és jott az egyiptomi fogsag.
Uris regenycime erre az idoszakra utal, és arra, hogy a zsidosag visszatert az ősi foldre.
Ez volt az Exodus szo szerinti jelentése szerint a "kijovetel" (marmint Mozes vezetésével egyiptombol)
Aztan jottek a perzsak és a romaiak.
A zsidosag szamtalan felkelést lefolytatoptt a szabadsagaert!
Már a kezdeti idokben a foniciaiak ellen( birak konyve!) amikor a tabor hegyen Bárák Deboraval az oldalan megverte Sisera foniciai gadseregét(innen ered a siserehad)
Ismerjuk Josepjus Flavius konyvet a Zsido haborut!
Judea felkelt roma ellen.
Számtalan felkelés!
Bar-Khoba(ugye ismeros)
Vagy a Massada ostroma...

Aztan jott a muszlim eloretores, és a torok oszman b irodalom része lett a terulet.
Arabiai Lawrence(egy angol katonatiszt) ennek az idoszaknak a vegen kezdte oktatni az ott élo népeket a terror modszereire.
A cel az volt, hogy ezekkel a véres kegyetlen eszkozokkel renditsek meg az államhatalmat.

Aztan átvették a terulet feletti ellenorzest az angolok, és a videk angol mandatum-terulet lett.
(akkoriban a kozel kelet angol ellenorzes alatt volt foleg. az olaj, a gaz oket szollgalta. Az eros, nagy orszagokban mint Irak, vagy iran is az angol olajipari cegek dominaltak)

Kozben kialakult a Cionizmus, és elindult a zsidok betelepedése izraelbe.
Olyan helyekrol, mint Oroszorszag, Lengyelorszag szamtalan ember indult vissza az igeret foldjere!
A Hitleri zsido ellenes dolgok meg jobban felgyorsitottak ezt( bar teny, hogy a nemet zsidok kozt a '30-as években terjedt el az a mondas, hogy egyre rosszabb nemetorszagban is, mar majdnem olyan rossz mint oroszorszagban)

Aztan a masodik vh. utan meg jobban felgyorsult ez a folyamat!
Már korabban 1917-ben az angol kulugyminiszter kiadott egy nyilatkozatot, ami szerint a zsidoknak joga van visszaterni az ősei foldjere.

1948-ig, Izrael ki8kialtasaig ez a nyilatkozat volt a hivatkozasi alap a betelepulesre.
A Balfour nyilatkozat bar nem tartalmazott semmi kotelezettséget mégis igeeret volt!

A '30-as éveksok zsido volt izraelben!
Kezdtek megalakulni azok a szervezetek, amik a mai izraeli vedero, és biztonsagi szervezetek elodjenek tekinthetok.
A Palmach, a Moszad ...
A moszad egyebkent pont a betelepukes elosegitesere jott letre. A teljes neve akkoriban Moszad alija Bet - a masodik betelepules szervezete -.
Ezek igyekeztek hajokat berelni, igyekeztek eljuttatni a kivandorolni kivano zsidok izraelbe jutasat, mivel a 30-as évek végére sok orszag mar nem engedélyezte az odaváőndorlawst.

A zsido -cionista - szervezetek egyre inkabb nyomast gyakoroltak a vilagra.
Olyannnyira, hogy 1947-ben az ENSZ ujra napirendejere tuzte a kerdest, és a teruletet megosztotta.
Az egyik fele izrael, a masik palesztina.
Az arab orszagok ezt nem ismertek el.

Felhivnam a figyelmet arra, hogy a problema ujkori gyokere ez!
Ha a palesztin teruletek a kornyezo arab orszagok támogatasaval egy orszagkent fejlodest mujtat, ha itt kiepul egy mezogazdasag, ipar, allami ionfrastruktura, ma nem lenne a gázai ovezet!

Izrael állam (1948-ban az angolok kivonulasa utan Ben Gurien kialtotta ki) szamtalan elonyt kinal az izraelbe bevandorloknak!
Bárki jogosul "alijara" akinek egy zsido felmenoje van.
Bármely zsidó számára széleskörűen engedélyezett jogot biztosít az Izrael államban történő letelepedésre, az ehhez nyújtott állami segítséghez, valamint az automatikus izraeli állampolgársághoz.

Szoval nem egyszeru az ami ott zajlik, és a vélekedéssel szemben nem elsosorban a zsidok hibaja az, ami most ott tortenik!

Az arab orszagoknak - elsosorban Egyiptom és Iran - a palesztin nepesség csak egy remek urugy a zsidok gonoszsaganak elfgadtatására!
Na és persze gondoskodnak is arrol, nehogy jobb sorsuk legyen a palesztinoknak, mert akkor egy elso szamu hivatkozasi alapuk szunne meg!
 
Ha nem tesz semmit akkor sunyin egyetért a kisebbség céljaival.

Legalább addig eljuthatnánk, hogy nem mindenki terrorista.
Nem kell megölni az összeset, hogy utána rábízzuk a nemlétező istenekre a jók kiválogatását.

Amennyire megértettem egy hét alatt, ez nem egy friss probléma.
A két nép tagjai normál estben kerülik egymást, nem is találkoznak, békében élnének, ha hagynák.
Az idióta vezetőik hergelik őket egymás ellen mind nagyobb vérbosszúkra.
 
Legalább addig eljuthatnánk, hogy nem mindenki terrorista.
Ezt nekik kellene eldönteni.
Hisz még azt sem tudják hogy ki a terrorista.
Pl: ha tudom hogy a szomszédom , ismerősöm, családtagom bombát fabrikál, fegyvereket rejteget akkor én terrorista vagyok? Hisz lehet hogy ezzel a passzivitásommal hozzájárulok a vérontáshoz.
Ha meg szólok akkor besúgó vagyok...
 
Ez a kicsi a sok katedra közt búvik meg:
"Szóval nem egyszerű az ami ott zajlik, és a vélekedéssel szemben nem elsősorban a zsidók hibája az, ami most ott tortenik!"
Nem tudom mi mondta neked hogy:"elsősorban a zsidók hibája lenne"?
Mert rögtön így írod: "nem elsősorban a zsidók hibája"
Én véleményem mindegyik hozzájárul
A mai helyzet percre pont épp a hamász támadott tehát övé
De a túlzó visszavágás már Izraelé
Ami miatt a világ is kezdi megszólni
Hogy a mostani helyzetet mi előzte meg De ne az ókorig:
Itt volt egy újságírói kérdés és válasz:

Idézet cikkből
kérdés:

Miért döntött úgy a Hamász, hogy itt az ideje, hogy megindítsa ezeket a támadásokat Dél-Izraelben? Lát valamilyen különleges külső tényezőt, amely késztethetett erre a pillanatra?
válasz:
Ennek számos kiváltó oka volt. Nyilvánvaló, hogy az egész kontextus 56 éves izraeli megszállásról szól, és nem látszik a vége. És ez a fullasztó, 16 éves gázai blokád, amely, mint tudják, az évek során számos lövés, sokféle kitörés forrása volt. Most Izrael történetének legszélsőségesebb kormánya van. Felerősödött az erőszak Ciszjordániában. Két évtizede ez volt a leghalálosabb év Ciszjordániában. Drámai kiugrásod van a telepesek terrorizmusában. Különféle tombolások a különböző palesztin falvakban, többnyire északon, és többé-kevésbé büntetlenül az izraeli hadsereg részéről, néha a hadsereg segítségével. Ráadásul a jeruzsálemi Al-Aqsa mecsetnél ezek a rendszeres és növekvő behatolások vannak. Nem véletlen, hogy a Hamász ezt a műveletet Al-Aksza tájfunnak nevezte el."
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505

Elég fontos dolgok vannak benne mikét viselik az izraeli megszállást
A 16 éves gázai blokádot miközben egyre szélsőségesebb kormánya van izraelnek
Most a legszélsőségesebb
 
Utoljára módosítva:
A két nép tagjai normál estben kerülik egymást, nem is találkoznak, békében élnének, ha hagynák.
Az idióta vezetőik hergelik őket egymás ellen mind nagyobb vérbosszúkra.
Hogy ezt hány éve vallom?
Azóta amikor volt a délszláv háború
És magyar területeken is békében élt a szerb és a magyar
Mígnem az Országos szerb politika rá nem uszította egymásra az egy falun belül élőket.
Azóta tudom a politikusok uszítják a népet
Vagy központilag elnézetten esetleg biztatva
de előtte is előfordult a hideg napokkor
1942. január 4
magyar katonai alakulatok etnikai tömeggyilkosságba kezdtek a második világháború során ismét magyar uralom alá kerülő Bácskában. Az eredetileg a partizánok ellen indított megtorló célú razziának mintegy 3-4 ezer polgári személy - köztük 700 zsidó - esett áldozatul.
 
Pl: ha tudom hogy a szomszédom , ismerősöm, családtagom bombát fabrikál, fegyvereket rejteget akkor én terrorista vagyok? Hisz lehet hogy ezzel a passzivitásommal hozzájárulok a vérontáshoz.
Ha meg szólok akkor besúgó vagyok...

Tényleg nem tudom, hogy ezt miként gondolod.
A hamasz a kormány, a rendőrség, a titkosszolgálat, a hadsereg, és még ki tudja mi nem.
Besétálsz a képviselődhöz, és elmondod neki, a szomszéd bombát fabrikál és fegyvert rejteget.
Mire a képviselő:
Drága felebarátom ezek a mi bombáink és fegyvereink.
Most jól megdorgállak.
Néhány hétig nem mehetsz a tévé reggeli műsorába anekdotákat mesélni.
 
Akkor most terrorista lettem mert tudom de, nem beszélek?
Ez itt a kérdésem.
Hisz hogy a példánál maradjunk...ha azt mondják ne lopj magyar akkor megsértődök vagy bizonyítom hogy nem lopok akkor sem ha magyar vagyok.
Nem?
 
Akkor most terrorista lettem mert tudom de, nem beszélek?
Valószínűleg ebben nem értünk egyet.
Akkor sem tartanálak terroristának, ha nem szólnál.
(Mellesleg Gázában nincs is kinek szólni, legfeljebb az izraeli hatóságoknak szólhatnál.)
Ha jól értem, Te másokat ebben az esetben már terroristának tartanál, esetleg magadat is?

Ha nem lopsz, azt nem kell bizonyítani, legfeljebb kellemetlen, hogy mások miatt neveznek tolvajnak.
A palesztinok nagy részét is mások miatt nevezik terroristának.
Óriási az eltérés az alaptalan megszégyenítés és a szintén alaptalan gyilkolás között.
Az egyik csak kellemetlen.
A másik visszafordíthatatlan, hiába derülne ki, hogy nem voltál terrorista, nem tudnának később elnézést kérni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére