Hírek Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.
Az intézkedés nem vonatkozik az éttermekre és a varsói Chopin repülőtér vámmentes zónájában működő üzletekre sem.

A részleges prohibíció bevezetését a Miénk a Város (Miasto Jest Nasze) nevű varsói civil közhasznú szervezet kezdeményezte. Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester eredetileg ellenezte a kezdeményezést, márciusban azonban a fővárosi közgyűlés jóváhagyta.

A szesztilalmat Varsó két negyedében, köztük a belvárosban kísérleti jelleggel már tavaly novembertől bevezették. A varsói rendőr-főkapitányság adatai szerint novembertől januárig a két említett negyedben évi összehasonlításban 37 százalékkal alacsonyabb volt a bűnözés, amely viszont egyidejűleg a szomszédos, a szesztilalom alá nem vont városrészekben megnőtt.

A főpolgármesteri hivatal megrendelésére januárban végzett telefonos felmérés szerint a varsóiak 58 százaléka támogatja, 27 százalékuk viszont ellenzi az intézkedést.

Az alkoholárusítás éjszakai tilalmát 2018 óta már több mint 200 lengyelországi helységben bevezették, köztük Krakkó és Gdansk városában, valamint Poznan, Wroclaw, Rzeszów és Katowice belvárosában is.

1780334143360.png
 
Csatolás megtekintése 2108495
Első lépésnek jó ez
 
Nem isznak már hirtelen tisztábban látnak...
Karol Nawrocki lengyel elnök megfosztotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Lengyelország legmagasabb állami kitüntetésétől, a Fehér Sas-rendtől, amit még 2023-ban kapott meg.

Nawrockit felháborította, hogy Zelenszkij múlt hónapban úgy döntött, az egyik katonai egységet a II. világháborúban megalakult nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) „hőseiről” nevezi el. A lengyel elnök szerint ez a lépés érthetetlen és mélyen kiábrándító.

Az UPA a 40-es 50-es években az ukrán függetlenségért harcolt a Vörös Hadsereg, a náci Németország és a lengyel hatóságok ellen, ezért Ukrajnában sokan hősöknek tartják őket. Lengyelország viszont azzal vádolja az UPA-t, hogy 1943–45 között népirtást hajtott végre Volhíniában a lengyelek ellen. A lengyel elnök arról beszélt, a többség számára az UPA mindenekelőtt az a szervezet marad, amely felelős a brutális bűncselekményekért.
 
Hát, Karcsi bá' mikor vonja meg Katalin carnőtől vagy Musdolinitol esetleg Schroedrtől.?
Mellesleg Színház az ukrán külügyminiszter, Budanov elnöki tanácsadó már be is jelentette, hogy visszaadja Lengyelországnak a lengyel kitünteteset.
 
Este kilenc és reggel hat között betiltaná az alkohol árusítását a nyári turistaszezonban Split önkormányzata, mert a város szerint tarthatatlanná váltak az éjszakai rendbontások a belvárosban
A tervezet társadalmi egyeztetése július 27-ig tart. Ezután a városvezetés értékeli a beérkezett véleményeket, és dönt a rendelet sorsáról. Ha elfogadják, a korlátozás már augusztusban életbe léphet.

Split nincs egyedül a problémával. A horvát tengerpart több népszerű üdülővárosa is hasonló lépésekre készül: Zadar már jelezte, hogy korlátozná az éjszakai alkoholárusítást, Makarska és Hvar önkormányzata pedig szintén szigorítást fontolgat.
(ez az alkohol ennyire létszükséglet? )
 
Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,058
Tagok
631,204
Legújabb tagunk
zsozso81
Oldal tetejére