Vers mindenkinek!

freesialaxa

Állandó Tag
Varró Dániel



Éjszakai busz



A Moszkva téri McDonald's előtt,
ahol a Hold leszáll a 6-os É-ről,
vagy hányasról - ó változó idők!-
zord járókelők járnak le és föl.

Tűsarkon kopognak ott a nők,
mély csend kíséri őket, ámulat,
amint a koszfoltos aszfalton ők
egymás elé rakják a lábukat.

Egy hang recseg: " A fényes, kopasz úr
igyekezzen a leszállással kérem!"
Hűvös van, s tűnt szerelmek soka szúr
a McDonald's előtt, a Moszkva téren.
 

freesialaxa

Állandó Tag
Lackfi János

Szösz-szonett



Verskardigánom összement,
Szöszök lepik a szövetet,
Melyeket mostan összeszed
E szösszenetnyi szószedet.
Hisz a költészet köz-terep,
Hol ki-ki köthet üzletet,
Kilátást néz vagy őgyeleg,
Csinálja, amit ő szeret.
Ott fenn az égen szösz lebeg,
A parkban őszi díszletek,
Én egy padon szöszölgetek,
S megszületik e szösz-lelet,
Mit most tovább pöckölhetek.
Múlandóság, legyőztelek!
 

freesialaxa

Állandó Tag
Márai Sándor Anya




Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?


Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.


Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,


és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.
 

Móra Ferenc adta először kislányának a Panka nevet, Amikor ezt a versét elolvastuk, mis a Panka nevet választottuk a kislányunknak.
Ajánlom dzeretettel:

SÉTÁLNI MEGY PANKA...


Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába -
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág-szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű az útját jószágoddal hintsd be,
Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dülőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!
 
Ez a Pankavers (Móra Ferenc) a kedvencem...

A GYÖNGYVIRÁGOS CSÉSZE

Uzsonnázgat a mi Pankánk
Gyöngy virágos csészikéből,
Gyöngyvirágos csészikébe
Hull a könnye kék szeméből.
Szegény drótos megy az utcán,
Megesik a szive rajta:
Be kell hivni drótoztatni,
Egyre csak azt hajtogatja.

Oly öreg az istenadta,
Oly törődött, olyan fáradt:
Isten tudja, utoljára
Hol vetettek néki ágyat!
Olyan bágyadt a nézése,
Olyan fakó az orcája:
Isten tudja, meleg ételt
Mikor evett utoljára!

Aranyszálát anyukája
Megöleli mosolyogva:
Kis madaram, a drótosnak
Nincs minálunk semmi dolga.
Jó a bogrács, új az üstünk,
Ép a lábas, szép a bögre,
Nincs minékünk csorba kancsónk,
Se fazék nincs összetörve!

A mi Pankánk a szobában
Mint a fürge mókus néz szét -
Utóljára földhöz vágja
Gyöngyvirágos csészikéjét,
Rámutat a cserepekre
S tapsikolva mondja: igy ni!
Anyukám, a drótos bácsit
Föl lehet már ugye hivni?
 
Számomra pedig ez a legmeghatóbb a Pankás versek közül (Móra Ferenc)

ESTE

Este van, este van,
Édesapa fáradt -
Aranyhajú lányom,
Te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
Puhára a vánkost,
Ágyam szélire is
Te ülj ide már most.

Homlokomon a bú
Nagyon elborongott,
Kicsi száddal róla
Leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
Hajtsd szivem fölébe,
Nevess éjszakára
Csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
Szegény apukádnak,
Úgy, mintha mesélnél
A hajas babádnak.

"Volt egy szegény ember
Nagy meseországba,
Nem volt mása, csak egy
Aranyhajú lánya..."
 
Persze a Pankás versek (Móra Ferenc) között van anyának szóló is...

PANKA IMÁDKOZIK

Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?

Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
Jókedvének elszállt tarka pillangója.

Erőtlen két keze liliom levele,
Ha verni akar is, csak simogat vele.

Tegnap a szép kötőm egy kis kávé érte,
A csipkéjét pedig... Mégse pörölt érte.

Bárcsak pörölne már, bárcsak csacsogna már,
Mint bukdácsoló kis fiára a madár!

Szegény anyukámon ki segit, ha nem te?
Gyógyitsd meg, gyógyitsd meg, aranyos istenke!

Juttass arcára a rózsák pirosából,
Fénytelen szemébe napod sugarából!

Gipsznyuszimat akkor teneked adom én -
Egyik lábára már úgyis sánta szegény.
 

Vilus

Állandó Tag
Őri István

Szeretnék a boldogságról írni


Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!
 

Vilus

Állandó Tag
Koltay Gergely

A csend partján

A csend partján ha lépdelsz,
Lesz veled egy mégis,
Lesz veled egy mégsem,
Gondolkozz miért nem.

Mert nem kezdődött, s nem lett vége,
Csak egy reggel volt mely nem ébredt a fényre,
A csend partján ha lépdelsz,
Mond el, miért nem?

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,
De nem kaptál semmit, értéktelen a látszat,
Lesz még olyan csend mely harangszóval ébreszt,
Bátortalan válaszokat ágyúszóval öl meg!

S megérted, mit megérteni fáj,
Kopogtat az élet, de beengedni fáj,
A csend partján ha lépdelsz, lesz veled egy szó,
Egyszer legyen majd jó

Nekünk így rendelték messze...
Ahol egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Jó veled aludni és ébredni is jó,
Mégis fáj, ha elér ez a szó,
Nem tudom, hogy éljek, hogy éljek tovább?
De átölellek a himnusz után.

Nekünk így rendelték messze...
Ahogy egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Nem könnyű szeretni, ki döntött maga ellen,
Ki bűhődni akar, látszatszerelemmel,
Eljött valaki, a csend partjára,
Üvölteni végre: a mindenért cserébe!

Mikor az első bomba lehullt,
Hozzámbújtál éppen,
Ha a csend partjára tévedsz,
Mondd el, miért nem?
 

vacsildi

Állandó Tag
Andrea Weaver

Út

A halál nem rémít engem,
Nem félek tőle én.
Már oly régóta kergetőzöm
Ezen a furcsa sártekén.

Átrohantam pár világon,
Rendre érkező korszakon,
Jöttem-mentem, mint egy vándor,
Elért sok, nehéz borzalom.

De megtanultam, mi az Élet,
Mikor jön harc, vagy elfogadás.
Ma már tudom, hogy Embernek lenni
A lehető legnagyobb alkotás.

Nagy mű, melynek végén
Nincs harag, leszámolás.
Csak nyugodt lélek létezik,
S egy végső, fénylő állomás.

Ha haza lehet végre térni,
A batyu már nem olyan nehéz.
Benne sok különös dolog,
Közöttük egy sem tévedés.

Minden pontos és kiszámított.
Ívét angyal mérte ki.
Az angyal Én magam vagyok.
Remélem, végül tetszem neki.
 

DoDó Rush

HullámLovas
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
József Attila

Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

 
Oldal tetejére