Versek
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
[h=2]Szabó T. Anna: Kézmosó-vers[/h]Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos
ez a kicsi tappancs,
Hozd hát ide most, nos hát, gyere mosd,
adom is a szappant.
Hékás-békás! Fogd meg már!
Csúszós kis hal megtréfál!
Mosd meg gyorsan, egy-két-hár!
Jujj, jujj, de csikis!
Kicsúszik a szappan!
Hopp, már esik,
ide-oda pattan!
Hékás-békás! Nem megmondtam?
Nosza, gyerünk, csípd el,
kapd el gyorsan!
ez a kicsi tappancs,
Hozd hát ide most, nos hát, gyere mosd,
adom is a szappant.
Hékás-békás! Fogd meg már!
Csúszós kis hal megtréfál!
Mosd meg gyorsan, egy-két-hár!
Jujj, jujj, de csikis!
Kicsúszik a szappan!
Hopp, már esik,
ide-oda pattan!
Hékás-békás! Nem megmondtam?
Nosza, gyerünk, csípd el,
kapd el gyorsan!
Susanne Margriter – egy kis szív története
A piszkos YY természetesen észrevették,
hogy a tiszta Y(fehér szív) egészen más,
mint ok. Mert a tiszta Ymindig arra emlékeztette
oket, hogy ok maguk milyen piszkosak.
Ezen annyira feldühödtek, hogy egy napon
elhatározták, hogy megölik a tiszta Yet.
Amikor megölték a tiszta Y-et, valami különös
dolog történt.
A Y-bol vér folyt ki, ami híddá változott.
A vérbol lett híd a széles, mély árok felett átívelve
kivezetett a piszkos YYvárosából.
Aki használni akarja ezt a vérhidat, annak kérnie
kell Jézus Krisztust, hogy bocsássa meg
buneit. És ezt sok piszkos YYmegtette:
Bocsánatot kértek Jézus Krisztustól, ezzel átjutottak
a vérhídon, és éppen olyan ragyogó
tiszták lette, mint az Úr Jézus Y -e.
A kis piszkos Y ugyanolyan tiszta akart le nni,
mint a Ya széles, mély árok túloldalán.
De túlságosan büszke volt ahhoz, hogy bocsánatot
kérjen Jézustól, ezért nem tudott átjutni
a hídon. Így a kis piszkos Ymegpróbált átmászni
a mély árkon, de falai túl magasak
voltak; megpróbálta átugrani az árkot, de az
túl széles volt. Bármit is tett a kis piszkos Y,
nem sikerült átjutnia a másik oldalra.
Egyszer egy másik piszkos Y azt mondta neki,
hogy csak akkor juthat valaki a tiszta
YYvárosába, ha többé semmi rosszat sem
tesz, vagy gondol.
Most ezt próbálja teljes erejébol a kis piszkos
Y. Ettol kezdve nem akart többé lopni, nem
akart többé hazudni, és nem akart többé engedetlen
sem lenni. Elhatározta, hogy mindig becsületes,
kedves, segítokész és engedelmes
lesz.
De ez nem sikerült a kis Y- nek.
A kis Y vágyakozva nézett át a tiszta YY
városa felé. Hiszen o is olyan szívesen lenne
ott. Ezért a kis Y elhatározta, hogy megkérdez
egy tiszta Y-et, hogyan juthat át a széles,
mély árok túloldalára. A tiszta Yelmondta
neki, hogy a vérhíd az egyetlen út, amely a
tiszta YYvárosába vezet.
Ekkor végre úgy döntött a kis Y, hogy átmegy
az Úr Jézus vérhídján. Így imádkozott: -
Úr Jézus Krisztus, kérlek, bocsásd meg a buneimet
és ajándékozz nekem tiszta szívet.
Te is imádkozhatsz ugyanúgy, mint a kis Y,
hogy bocsássa meg Jézus Krisztus a buneidet.
Akkor a te szíved is ugyanolyan ragyogóan
tiszta lesz, mint az Úr Jézusé.
A piszkos YY természetesen észrevették,
hogy a tiszta Y(fehér szív) egészen más,
mint ok. Mert a tiszta Ymindig arra emlékeztette
oket, hogy ok maguk milyen piszkosak.
Ezen annyira feldühödtek, hogy egy napon
elhatározták, hogy megölik a tiszta Yet.
Amikor megölték a tiszta Y-et, valami különös
dolog történt.
A Y-bol vér folyt ki, ami híddá változott.
A vérbol lett híd a széles, mély árok felett átívelve
kivezetett a piszkos YYvárosából.
Aki használni akarja ezt a vérhidat, annak kérnie
kell Jézus Krisztust, hogy bocsássa meg
buneit. És ezt sok piszkos YYmegtette:
Bocsánatot kértek Jézus Krisztustól, ezzel átjutottak
a vérhídon, és éppen olyan ragyogó
tiszták lette, mint az Úr Jézus Y -e.
A kis piszkos Y ugyanolyan tiszta akart le nni,
mint a Ya széles, mély árok túloldalán.
De túlságosan büszke volt ahhoz, hogy bocsánatot
kérjen Jézustól, ezért nem tudott átjutni
a hídon. Így a kis piszkos Ymegpróbált átmászni
a mély árkon, de falai túl magasak
voltak; megpróbálta átugrani az árkot, de az
túl széles volt. Bármit is tett a kis piszkos Y,
nem sikerült átjutnia a másik oldalra.
Egyszer egy másik piszkos Y azt mondta neki,
hogy csak akkor juthat valaki a tiszta
YYvárosába, ha többé semmi rosszat sem
tesz, vagy gondol.
Most ezt próbálja teljes erejébol a kis piszkos
Y. Ettol kezdve nem akart többé lopni, nem
akart többé hazudni, és nem akart többé engedetlen
sem lenni. Elhatározta, hogy mindig becsületes,
kedves, segítokész és engedelmes
lesz.
De ez nem sikerült a kis Y- nek.
A kis Y vágyakozva nézett át a tiszta YY
városa felé. Hiszen o is olyan szívesen lenne
ott. Ezért a kis Y elhatározta, hogy megkérdez
egy tiszta Y-et, hogyan juthat át a széles,
mély árok túloldalára. A tiszta Yelmondta
neki, hogy a vérhíd az egyetlen út, amely a
tiszta YYvárosába vezet.
Ekkor végre úgy döntött a kis Y, hogy átmegy
az Úr Jézus vérhídján. Így imádkozott: -
Úr Jézus Krisztus, kérlek, bocsásd meg a buneimet
és ajándékozz nekem tiszta szívet.
Te is imádkozhatsz ugyanúgy, mint a kis Y,
hogy bocsássa meg Jézus Krisztus a buneidet.
Akkor a te szíved is ugyanolyan ragyogóan
tiszta lesz, mint az Úr Jézusé.
Mezei András: Apja és fia
Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
Kisétálunk a világba.
Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami?
Lábunk előtt fut a labda,
Hol én rúgom, hol meg apja.
Azután meg leülünk,
izzadt ingben leülünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet.
Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
Kisétálunk a világba.
Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami?
Lábunk előtt fut a labda,
Hol én rúgom, hol meg apja.
Azután meg leülünk,
izzadt ingben leülünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet.
Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág
A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).
A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.
A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).
A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.
[h=1]Beney Zsuzsa: Tíz pici vándor[/h]
Tíz pici vándor
trappol az úton,
ki a szobából,
be a szobába.
Tíz pici vándor
fürödni indul
cérnapatakba,
kék pocsolyába.
De nem mehetnek!
Pedig sietnek!
Gyorsan felkapják
cipőbe dugják
a tíz kis vándort.
Nem kiabálnak,
bent a sötétben
csöndben sírdogálnak.
Tíz pici vándor
trappol az úton,
ki a szobából,
be a szobába.
Tíz pici vándor
fürödni indul
cérnapatakba,
kék pocsolyába.
De nem mehetnek!
Pedig sietnek!
Gyorsan felkapják
cipőbe dugják
a tíz kis vándort.
Nem kiabálnak,
bent a sötétben
csöndben sírdogálnak.
Tóth Árpád Pünkösdi gyereknap
Tóth Árpád
Pünkösdi gyermeknap
Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?
Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
"Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet."
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen túl ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés
És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
Tóth Árpád
Pünkösdi gyermeknap
Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?
Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
"Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet."
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen túl ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés
És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
Karinthy Frigyes Pitypang
Karinthy Frigyes
Karinthy Frigyes
Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! - mindegyre kérded,
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -
Mért nem szelíden simogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik,
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mit nevetek hozzá - szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt,
Inkább megmondom
Megmondom - várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így - még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elháritani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé
Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom -
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva
Felhőbefúró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! - mindegyre kérded,
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -
Mért nem szelíden simogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik,
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mit nevetek hozzá - szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt,
Inkább megmondom
Megmondom - várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így - még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elháritani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé
Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom -
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva
Felhőbefúró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
G.Ferenczy Hanna Június
G.Ferenczy Hanna
Június
Zivatarok és mennydörgés között
a határ zöld kasmírba öltözött,
és jött a forrószívű déli szél,
ki minden évben új mesét mesél
s megszédített virágot, fát, bokort,
minden zugot bejárt, mindent előkotort:
málnát, epret, rózsát egész kazalt,
gitározott, dúdolgatott, szavalt -
a szőke búza élettől terhesen
karjaiba dőlt engedelmesen.
Rigó füttyentett, minden megért, betelt,
egy éjjel csitriből asszonnyá lett a kert.
Ezt látva bennem is felengedett a tél:
- ringass el engem is, jókedvű déli szél
Június
Zivatarok és mennydörgés között
a határ zöld kasmírba öltözött,
és jött a forrószívű déli szél,
ki minden évben új mesét mesél
s megszédített virágot, fát, bokort,
minden zugot bejárt, mindent előkotort:
málnát, epret, rózsát egész kazalt,
gitározott, dúdolgatott, szavalt -
a szőke búza élettől terhesen
karjaiba dőlt engedelmesen.
Rigó füttyentett, minden megért, betelt,
egy éjjel csitriből asszonnyá lett a kert.
Ezt látva bennem is felengedett a tél:
- ringass el engem is, jókedvű déli szél
Nadányi Zoltán Az eslő pogácsa
AZ ELSŐ POGÁCSA
(Gyerekvers)
Konyhajelmezt öltött
kislányom, Kati,
sütő tudományát
úgy próbálja ki.
Húsz kis pogácsából
csak egy sikerült,
az is furcsán festett,
mikor kikerült.
Botrányos alakja,
rossz fogása volt,
kemény kopogása,
de – pogácsa volt.
Nekem szánta ő ezt,
hozta boldogan,
hát ahogy harapnám,
nem fogja fogam.
Igen ám, de lesnek
lelkes nagy szemek:
– milyen a pogácsa? –
Tyű – mondom – remek!
Kati csakúgy hízott,
kiszaladt: – Nahát,
ízlik a pogácsám! –
hallom a szavát.
Magunkra maradtunk:
pogácsa meg én,
hosszan elmerengtem
Kati remekén.
Kicsi kis pogácsa,
úgy szemre kevés,
csak a fog sokallja,
mikor belevés.
Nem veszi be, sajnos,
se szám, se begyem;
jó lesz eltüntetni, –
hova is tegyem?
Kiskutyánk ott sétált
az ablak alatt,
odadobtam annak:
nesze, jó falat!
Siettem utána
a konyhába ki;
kell, hogy Kati mellett
valljon valaki.
Megettem-e, – kérdi
kétkedve anyu,
Nagymamácska, ő is
hej, csupa gyanu.
De én megfeleltem,
azért vagyok ott:
Egy baj volt: kevés volt! –
Kati ragyogott.
Épp akkor besétál
ám a kis kutya;
mit hoz a szájában
az a kis buta?
Hozza a pogácsát,
még sértetlenül!
Leteszi, otthagyja,
szinte menekül.
Nevetésbe tört ki
most a társaság,
még Kati is, ő is
fogta a hasát.
Mert megtudta ebből,
akit érdekel,
hogy az a pogácsa
– kutyának se kell.
AZ ELSŐ POGÁCSA
(Gyerekvers)
Konyhajelmezt öltött
kislányom, Kati,
sütő tudományát
úgy próbálja ki.
Húsz kis pogácsából
csak egy sikerült,
az is furcsán festett,
mikor kikerült.
Botrányos alakja,
rossz fogása volt,
kemény kopogása,
de – pogácsa volt.
Nekem szánta ő ezt,
hozta boldogan,
hát ahogy harapnám,
nem fogja fogam.
Igen ám, de lesnek
lelkes nagy szemek:
– milyen a pogácsa? –
Tyű – mondom – remek!
Kati csakúgy hízott,
kiszaladt: – Nahát,
ízlik a pogácsám! –
hallom a szavát.
Magunkra maradtunk:
pogácsa meg én,
hosszan elmerengtem
Kati remekén.
Kicsi kis pogácsa,
úgy szemre kevés,
csak a fog sokallja,
mikor belevés.
Nem veszi be, sajnos,
se szám, se begyem;
jó lesz eltüntetni, –
hova is tegyem?
Kiskutyánk ott sétált
az ablak alatt,
odadobtam annak:
nesze, jó falat!
Siettem utána
a konyhába ki;
kell, hogy Kati mellett
valljon valaki.
Megettem-e, – kérdi
kétkedve anyu,
Nagymamácska, ő is
hej, csupa gyanu.
De én megfeleltem,
azért vagyok ott:
Egy baj volt: kevés volt! –
Kati ragyogott.
Épp akkor besétál
ám a kis kutya;
mit hoz a szájában
az a kis buta?
Hozza a pogácsát,
még sértetlenül!
Leteszi, otthagyja,
szinte menekül.
Nevetésbe tört ki
most a társaság,
még Kati is, ő is
fogta a hasát.
Mert megtudta ebből,
akit érdekel,
hogy az a pogácsa
– kutyának se kell.
Képes Géza Rigókaland
Képes Géza
Rigókaland
Minden reggel, úgy hétóra felé
rigó röppen az ablakom elé
s felharsan a vidám baráti szó:
itt a reggeli rigó!
Fütyülök néki s ő visszafütyül,
leszáll az ágról, ablakomba ül.
Fejét féloldalt tartja, úgy figyel:
ki az, ki néki visszafelel.
Kislányomnak a két szeme ragyog,
tetszik neki, milyen ügyes vagyok.
Simogat kis keze, meleg szava:
- Te rigók nyelvén is tudsz, papa?
Biztatgatom: - Fütyülj te is, kicsi!
Hogy fiókája szól majd azt hiszi.
Erre fütyülni kezd, ügyetlenül
s a madár néki is visszafütyül.
Édesanya épp elszaladt tejért,
elszállt a rigónk, mire hazaért.
De két rigót talált egy helyett:
fütyürésző apát és gyermeket.
Elmondtuk néki: - itt járt egy rigó,
attól van ez a nagy ribillió.
Édesanya is alig várja már,
hogy bekukkantson a vidám madár.
S tudom én: reggel hét óra felé
leszáll megint az ablakunk elé
s felharsan a vidám baráti szó:
Itt a reggeli rigó!
Rigókaland
Minden reggel, úgy hétóra felé
rigó röppen az ablakom elé
s felharsan a vidám baráti szó:
itt a reggeli rigó!
Fütyülök néki s ő visszafütyül,
leszáll az ágról, ablakomba ül.
Fejét féloldalt tartja, úgy figyel:
ki az, ki néki visszafelel.
Kislányomnak a két szeme ragyog,
tetszik neki, milyen ügyes vagyok.
Simogat kis keze, meleg szava:
- Te rigók nyelvén is tudsz, papa?
Biztatgatom: - Fütyülj te is, kicsi!
Hogy fiókája szól majd azt hiszi.
Erre fütyülni kezd, ügyetlenül
s a madár néki is visszafütyül.
Édesanya épp elszaladt tejért,
elszállt a rigónk, mire hazaért.
De két rigót talált egy helyett:
fütyürésző apát és gyermeket.
Elmondtuk néki: - itt járt egy rigó,
attól van ez a nagy ribillió.
Édesanya is alig várja már,
hogy bekukkantson a vidám madár.
S tudom én: reggel hét óra felé
leszáll megint az ablakunk elé
s felharsan a vidám baráti szó:
Itt a reggeli rigó!
József Attila Hangya
József Attila
Hangya
A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-
A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt
József Attila
Hangya
A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-
A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt
Szabó Lőrinc Nyár
Szabó Lőrinc
Nyár
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.
föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,
függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak:már a drága
túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora
vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!
Nyár
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.
föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,
függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak:már a drága
túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora
vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!
Goethe
A Tündérkirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng ...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."
"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."
,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."
"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."
,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog."
"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály ...'
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
Kolléganőm így játszotta: Volt egyszer egy kis törpe, (a gyermeket ölbe vesszük)
beesett a gödörbe, (térdünket kiss szétnyitjuk)
szegény, szegény kistörpe (fejét fogva ingatjuk)
itt az orrát betörte. (orrára mutatunk)
Megnézte a tükörbe' (Két tenyerünket tartjuk elé és meglepett hangot hallatunk)
szegény, szegény kistörpe, (fejét ingatjuk)
a haragja ekkora, (két karját széttárjuk)
mert az orra ekkora (két öklünket tartjuk az orra elé)
Esetleg nagyobb gyerekekkel játszva megkérdezhetjük a társakat a "beesés"-nél, hogy:-"Kihúzzuk?"
Örülök, hogy "viszontláttam" ezt a játékot, a gyerekek is nagyon szerették!
beesett a gödörbe, (térdünket kiss szétnyitjuk)
szegény, szegény kistörpe (fejét fogva ingatjuk)
itt az orrát betörte. (orrára mutatunk)
Megnézte a tükörbe' (Két tenyerünket tartjuk elé és meglepett hangot hallatunk)
szegény, szegény kistörpe, (fejét ingatjuk)
a haragja ekkora, (két karját széttárjuk)
mert az orra ekkora (két öklünket tartjuk az orra elé)
Esetleg nagyobb gyerekekkel játszva megkérdezhetjük a társakat a "beesés"-nél, hogy:-"Kihúzzuk?"
Örülök, hogy "viszontláttam" ezt a játékot, a gyerekek is nagyon szerették!
Petőfi Sándor:Orbán
Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva ép azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.
Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva ép azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.
[h=2]Nemes Nagy Ágnes[/h][h=2]Ki ette meg a málnát?[/h]
<tbody>
</tbody>
| Nagymosást tart medve néni Két kisfia kérve kéri: „Míg te mosol, licsi-locs, málnát szed két kicsi bocs”. Málnát szednek, ha találnak, kis húguknak, Márikának. Szép az erdő mindenütt: szőke nyírfa, sima bükk. „Itt a bokor, itt a málna, Jaj be édes, tömd a szádba! Szúr a tüske? Annyi baj! Bozontos a medve-haj”. Tele kosár, tele bendő, két kis bocsnak elegendő. Elnyúlnak a fa alatt. „Hé! Lopják a kosarat!” Felriadnak most a zajra, néznek erre, néznek arra… „Jaj! Hová lett a kosár?” Pamat-fülük égnek áll. El nem rejti azt a fenyves, akinek a keze enyves! A két mackó szétszalad, Fölverik a bokrokat. „Nézzünk körül ott, a nyúlnál!” „Répán élek – mondja Nyúl Pál – meg káposztalevelen, Olykor meg is reszelem”. [h=2][/h] | [h=2]Róka-asszony mondja: „Mackók! Málnát nálam mért kutattok? Mért csináltok galibát? Többre tartom a libát!” Sün Sámuel a fa tövében siklót vacsorázik éppen. „Nincs ennél jobb eledel!” – mondja bölcsen Sámuel. „Mókus! Mókus! Hol a málna? Nem te vitted föl az ágra?” „Málna?! Dió, mogyoró, meg fenyőmag, az a jó!” Mókus Miklós kedves fickó, boldog ám a két kis mackó, mert a fáról leszalad, s kölcsön ad egy kosarat.[/h][h=2]„Nézd csak, nézd csak, ki fut erre? Senki más, mint Tolvaj Ferke!” Itt a baj most, itt a jaj! Egy fatörzsön elhasal, „Hát szaladjunk most utána? Nem, idesüss, itt a málna! Ó, be édes, zamatos, megszedjük, míg mama mos”. Tele kosár, tele bendő, három bocsnak elegendő, Nincsen otthon már hiba, málnát eszik Márika. Itt az este, ágyuk vetve, alszik három buksi medve. Medve néni fonogat – így őrzi a bocsokat.[/h] |
<tbody>
</tbody>
[h=2]Móricz Zsigmond: Galamb, réce meg a lúd[/h]Az volt egyszer bajos élet,
hogy a vizek kiszáradtak,
a folyóból mind kötél lett,
patakokból csepűmadzag,
fától fáig - hegytől hegyig
kifeszíték egytől egyig.
S mint szárító kötelekre
teregették föl ezekre
a tengerek lepedőit,
tavak, tócsák kis kendőit,
így szárítják, így bizony,
a sok vizet a napon.
No, mit tegyen szegény galamb,
hát még a lúd meg a réce!
Összefognak, ők nem fognak
szomjan halni csak azért se,
elmennek ők világ végére,
míg inni nem kapnak végre.
Réce, liba, kéz a kézben,
billeg-ballag az útfélen.
Búgó galamb föntről kutat
tavat, folyót, forrást, kutat.
Mennek, mennek világ végre.
Hát a galamb így szól végre:
"Nem hal szomjan, aki jámbor,
hogyha víz nincs, van bor, van
bor!"
No, megörül a kacsa:
"Csak a csapra, csak a csapra!"
A liba is rávijjog:
"I-i-gyu-unk, i-i-gyunk!"
S úton talált hordó bort
csapolták, míg benne volt.
Addig örülgettenek,
végre be is csíptenek.
Jókedvüknek nincs határa -
ezért van az, hogy ha már ma
jókedvüknek jöttét látják,
"Amit akkor" - azt kiáltják.
hogy a vizek kiszáradtak,
a folyóból mind kötél lett,
patakokból csepűmadzag,
fától fáig - hegytől hegyig
kifeszíték egytől egyig.
S mint szárító kötelekre
teregették föl ezekre
a tengerek lepedőit,
tavak, tócsák kis kendőit,
így szárítják, így bizony,
a sok vizet a napon.
No, mit tegyen szegény galamb,
hát még a lúd meg a réce!
Összefognak, ők nem fognak
szomjan halni csak azért se,
elmennek ők világ végére,
míg inni nem kapnak végre.
Réce, liba, kéz a kézben,
billeg-ballag az útfélen.
Búgó galamb föntről kutat
tavat, folyót, forrást, kutat.
Mennek, mennek világ végre.
Hát a galamb így szól végre:
"Nem hal szomjan, aki jámbor,
hogyha víz nincs, van bor, van
bor!"
No, megörül a kacsa:
"Csak a csapra, csak a csapra!"
A liba is rávijjog:
"I-i-gyu-unk, i-i-gyunk!"
S úton talált hordó bort
csapolták, míg benne volt.
Addig örülgettenek,
végre be is csíptenek.
Jókedvüknek nincs határa -
ezért van az, hogy ha már ma
jókedvüknek jöttét látják,
"Amit akkor" - azt kiáltják.
