Hírek Vezérelhető lehet az öregedés mechanizmusa

Az ELTE és Semmelweis Egyetem kutatóinak elemzése szerint a DNS-lánc átkapcsolható úgy, hogy 5-6 évvel fiatalabb biológiai életkornak megfelelő állapotba kerülhessen az úgynevezett metilációs mintázat szerint. Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék és az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport munkatársai számos, nyilvános adatbázis információit elemezve azokat a sejtmechnizmusokat vizsgálták, amelyek óvatos hangolása az öregedés molekuláris folyamatait, és ez által a biológiai életkort befolyásolhatják.

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak közreműködésével készült elemzés a PLOS Computational Biology című szaklapban jelent meg.

A kor előrehaladtával testünkben különböző változások zajlanak. A kisgyermekeknek például kihullik a tejfoguk és tartós fogak nőnek helyettük, a kamaszoknál beindulnak a nemi érés folyamatai, majd később megáll a növekedés, a bőr ráncosodni kezd és a regeneráló folyamatok is lelassulnak. Az utóbbi évtizedek kutatásai során kiderült, hogy ez nem csupán a szervezet elhasználódása, "kopása" - olvasható az összegzésben.

A változásokat jelentős mértékben meghatározza a sejtjeinkben lévő molekuláris program, melynek központi eleme a DNS-lánc - írják, hozzátéve, hogy a DNS-láncban van kódolva mindaz, ami az egyes átalakulásokhoz, biológiai folyamatok elindításához és végrehajtásához szükséges. Ahogy telnek az évek, a DNS különböző részein tárolt "program kódok" válnak aktívvá vagy kapcsolódnak ki. Ezekben a ki/be kapcsolási folyamatokban fontos irányító szerepet játszanak az úgynevezett metilációs jelek. Ha a DNS-lánc egyes részei metilálódnak, akkor az adott DNS-szakasz által kódolt gének aktivitása megváltozik, és így beindulnak vagy leállnak egyes biológiai folyamatok.

A beszámoló szerint a vizsgálatok nagyon erős összefüggést találtak az életkor és a metilációs mintázat között; a metilációs mintázatból pár év pontossággal meghatározható az életkor. A kutatók azonban úgy vélik, a szoros összefüggés nem jelent feltétlen okozati kapcsolatot.

"Például a fejünkön lévő ősz hajszálak aránya erősen korrelál az életkorral, de minden bizonnyal az öregedés eredménye az őszülés, nem pedig fordítva. Viszont a metilációról számos esetben bebizonyosodott, hogy úgy nevezett +epigenetikai+ vezérlő funkciója van" - mutattak rá. Ezért az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóiban felmerült az az ötlet, hogy a metilációs "DNS-kapcsolók" állapotának optimális átbillentésével befolyásolható lenne az öregedés folyamata.

"A DNS-lánc nem egy egyszerű kapcsolótábla, ahol az egyes pozíciók egymástól függetlenül kapcsolhatók. A folyamatok egy komplex összecsatolt hálózatot alkotnak, ha az egyik átbillen, akkor egy másik is átkapcsolódhat. A kutatók elméleti eredménye rámutat, hogy a DNS-lánc egy irányítható rendszer, és legalább az elvi esélye megvan annak, hogy a testünkben zajló biológiai folyamatokat néhány évvel fiatalabbnak megfelelő metilációs állapot irányába lehessen kapcsolni" - írják.

Az első elméleti eredmények szerint a DNS-lánc metilációja egy stabil konfigurációba kapcsolható át úgy, hogy a testünk 5-6 évvel fiatalabb biológiai kornak megfelelő állapotba kerülhessen a metilációs mintázat szerint. Hogy ez az átkapcsolás valóban elvégezhető-e, azt kísérletekkel kell majd igazolni vagy cáfolni - áll a közleményben.

MTI

oregedes.jpg
 
Csatolás megtekintése 1822102
*
Csodálatos! Teljes szívvel kívánom, hogy találják meg a "varázs" italt, tablettát, akármit - amivel az életünk, teljes hosszig, jól és nem kiszolgáltatottan élvezhessük, élhessük. Többen vannak, mint pl. Jankovics Marcell, aki élete utolsó percéig ruganyos testtel, egészséges jövőképpel, hallatlan munkabírásssal élt. Aktívan és nagyon szépen. Mélyen megdöbbentett a hír, amikor elment. Fiatal volt, tele energiával, korának NEM megfelelően "roggyant", hanem egy életerős, szép ember, tiszta és jó gondolatokkal, tervekkel. Akkor kérem, hogyan is van ez? Azt semmiképpen nem szeretném, ha az élethosszamat a végtelenségig megnyújtanák és egy szoba, vagy ágy rabságában vegetálnék. Valóban az életünk addig ér SOKAT, amíg el tudjuk látni magunkat, vannak terveink, minden napi elfoglaltságunk, várnak és szeretnek, s mi is szeretünk. A csak a szépre emlékezem-et próbálkozom betartani, mert az éltet. A rosszat a nehézségeket iparkodom a hátam mögé dobni. Remélem, Ti is ezt és így teszitek. Egy idő óta a félre tett szépséges poharaimat használom és örömködömk, hogy abból iszom a tejes kávémat, amiből drága szépanyám uzsonnázta macesszal. No ezt a csodás bögrét a család megőrizte, háború elején még ügyesen, földbe is ásta, el ne vigye bárki is. Maradjon a család tulajdonában. No én, most ebből reggelizem és tudom, lükeség, de jókedvet ad. Vigyázok rá, mert szeretném tovább adni, de addig is nemcsak nézem, de használom és örömmel. Ettől (is) remélem, fiatalabb maradok a koromnál. No meg értem a viccet, a nehézségeket megkísérelem legyűrni, megtanultam NEM-et, de IGEN-t is kimondani. Megválasztom kivel állok szóba és milyen mélységig engedem be az életembe. A "kígyókra" nincs szükségem, s amilyen őszinte vagyok, ki is mondom. Aki viszont van, Az teljes szívvel, szeretettel. S, ez (is) nagyon fontos a túlélésemhez, a minden napi túléléseimhez. Jó egészséget, s minden, de minden jót kívánok minden tagunknak. Tudjunk örülni és megbecsülni napjainkat, mert minden napnak értéke van.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordítást, szeretem ezt a sorozatot.

Statisztikák

Témák
36,893
Üzenet
4,493,503
Tagok
596,176
Legújabb tagunk
Valakib+
Oldal tetejére