Viktor király és a 11 tyukodi torony: német lap mondott ciki magyar népmesét

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Szeptember 8.

Melitta - 2017 Szeptember 8, 07:20
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A Die Zeit tudósítója utánajárt, mit jelent a valóságban az a forradalmi változás, amit Orbán Viktor ígért pártja 2010-es választási győzelme után. A lap szerint Magyarország ma egy uniós pénzből élő autokrácia, ahol a kulcsterületek, így a média, a bíróságok valamint az egyetemek Orbán és pártja kezében vannak.

    Ha az 1998 és 2002 közötti ciklust nem számítjuk, akkor hét éve kormányoz már Orbán Viktor. Ez idő alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogy előtte egyetlen választott politikus sem: a demokráciát nem számolta fel teljesen ugyan, de megváltoztatta, autokráciába fordította Magyarországot, ami csendben kezd diktatúrává alakulni. A fontosabb területek már Orbán és pártja ellenőrzése alatt vannak. Az állam szüntelen átformálásának módszerét ráadásul a kritikák ellenére a jelenlegi lengyel kormány is átvette - összegezte a helyzetet a Die Zeit újságírója.

    Steffen Dobbert a kis magyar valóság néhány olyan furcsaság története segítségével próbálta ábrázolni Magyarország átalakulását, amelyekre az EU is felfigyelt. Már csak azért is, mert egy részüket uniós pénzből finanszírozták, és hasznosságuk erősen megkérdőjelezhető.

    Az egyik ilyen furcsaság Orbán Viktor szülőfalujának új kisvasútja, amely a helyi arénát köti össze egy erdővel, oda-vissza ingázik a nagyjából hat kilométeres pályán. Majdnem kétmillió euró uniós pénzt költöttek rá, naponta nagyjából 25 ember utazik rajta, de legalább van vasút a felcsúti arénához, ami máris a jelenlegi hatalom egyik emlékműve.

    A Budapesttől jó négyórányi autózással elérhető szabolcsi kisfalu, a román-magyar-ukrán hármashatárnál fekvő Tyukod egyik lakója, neve vállalása nélkül, királynak nevezte Orbán Viktort, aki valóban úgy kormányozza már az országot, mint egy király. És éppen Tyukodon is tudnak példát mutatni arra, hogyan lehet hasznavehetetlen beruházásokra elverni uniós pénzt, illetve hogyan működik Orbánék rendszere. A Hír TV után a Die Zeit is utánajárt a tizenegy, EU-támogatásból épített kilátónak, amelyek tetejéről nem nyílik különleges panoráma, turisták egyiket se nagyon látogatják, de valamire el akarták költeni az elkölthető ingyenpénzt - és elköltötték.

    A magyarországi riportban emlékeztetnek: Magyarország ellen az EU kötelezettségszegési eljárások tömegkelegét indította már, Orbánék ugyanakkor nyugodtak, mert tudják, hogyan lehet következmények nélkül átvergődni ezeken úgy, hogy közben az EU előnyeit is élvezhessék.

    vasut.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Szeptember 8.

    1. fych
      fych
      Apa, kezdődik!

      Majd arra leszek kíváncsi, hogy akkor milyen sötét büdös bunkó csürhének fogják elmondani a magyarokat, ha 2018-ban - nesze neked EU - megint 2/3-a lesz Oviéknak! :)
      A Die Zeit meg nagyjából annyira mérvadó, mint bolhafing az Irma hurrikán közepén. :D
      Nagyjából a Farkasházy-féle Hócipő színvonala.
    2. Ernoe
      Ernoe
      Tyukod környékét minden másodok kilométeren egy ilyen torony disziti.
      -
      [​IMG]
      -
      Németországban minden ács képes néhány ezer eurobol felállitani egy ilyen tornyot.
      Az EU minden ilyen fa-konstruktioért 24,5 millio forintot (80.000 eurot) utalt ál Tyukodnak, tehát több mind a tizszeresét. :(
      -
      Kedves AfD választok, "Wutbürgerek", K.Gyulák: Itt van az adotok elásva. :)
      -
      No. lakoit és területét tekintve 8-szor nagyobb mind Mo. de a magyarok nem hajlanbdok 1.294 menekültet befogadni ami a Németországi menekültek számának 150-ed részét tenné ki. :)
      Utoljára módosítva: 2017 Szeptember 8
      Kovipisti kedveli ezt.
    3. Ernoe
      Ernoe
      Miféle 2/3-rol beszélsz? A pálinka és az akácfa-trükk nélkül mégtöbbet esett volna a FIDESZ népszerüsége.
      -
      upload_2017-9-8_9-9-34.png
      -
      A parlamenti normák szerint, Orbánnak már most "bizalmi választást" (Vertrauensfrage) kéne rendeznie.
      Utoljára módosítva: 2017 Szeptember 8
    4. Nikosz99
      Nikosz99
      Annyi történt hogy helyi illetve környékbeli lakosok pályáztak egy úniós pályázatra ami erre a célra adott az únió. Tehát nem az adófizetők pénzét költötték rájuk és nem lehetett volna másra költeni.
      Aki tehette élt a lehetőséggel. Volt aki rendesen megépítette volt aki trehányul. Egyébként 5 évig üzemben is kell tartaniuk ez is feltétel volt.
      Hogy az únió ostobaságokra ad pályázati pénzt arról nem a magyarok tehetnek és a világon semmi köze a menekültkérdéshez.
    5. Nikosz99
      Nikosz99
      Fenéket. Épp most lökött rajtuk egy jót az EB. De ha jól esik álmodozni...
      johannsebastian, Jaszladany és setni kedveli ezt.
    6. Ernoe
      Ernoe
      A bevezetö cikk sem a menekültekröl szo. Egyébbként mit gondolsz honnan jönnek az EU-s pénzek amiket az "unio ostobaságokra" ad ki? Bizony az adofizetöktöl, az europai adofizetöktöl, részarányosan a nem magyar adofizetöktöl.
      -
      Ezt csak azért mondom mert az AfD, a hiedelmetekkel ellentétben nem egy "magyarpárti" rendezvény, a párt-programjukban benne van, hogy a "keleteuropai portyázok" - tehát toljavok és betörök - ellen kell az EU országok között megnövelni a határellenörzést.
      -
      Magyarország már 80 évvel ezelött is elkövette a hibát és azt gondolta a német nationalizmussal lehet ölelkezni, elöre visz, mignem kiderült, hogy a nationalizmus számára az egoizmus, az önzés, a másik kihasználása a programm.
      -
      Utoljára módosítva a moderátor által: 2017 Szeptember 8
      victorvacendak kedveli ezt.
    7. Ernoe
      Ernoe
      Miféle EB-röl beszélsz? A foci europabajnokságra 40 évet kelett válni, most is azért utazhattak ki mert a résztvevök számát megduplázták. A VB-n valo részvétel pedig egy 20.000 lakost számolo országgal valo összemérésen valott kudarcot.
      -
      Meddig futtok még lidércek után?
    8. Nikosz99
      Nikosz99

      Valóban nem a menekültekről szól hanem te hoztad fel úgy mint minden más topikban akármiről is szóljon.
      Akkor az úniós adófizetőknek kell reklamálniuk hogy ne osztogassák felesleges pályázatokra a pénzüket.
      Az AFD-ről is te írsz senki nem beszélt róluk.
      Válogasd meg a szavaidat rajtad kívül senki nem trágárkodik itt.
      Jaszladany, Edike67, udvarfy és 1 másik tag kedveli ezt.
    9. Nikosz99
      Nikosz99
      EB= Európai Bíróság. Gyengébbek kedvéért.
      eniko61, Edike67, udvarfy és 1 másik tag kedveli ezt.
    10. Ernoe
      Ernoe
      Nem!? Akkor ki vetette az elöbb a szememre, hogy "a legnygyobbszámu ellenzéki pártrol AfD" nem irok (az idézet tartalmilag)
      -
      Hagy emlékeztesselek, arra, hogy a Brexit (a referendum kiirása és argumentumai) nem a háborus menekültek hanem a keleteuropai gazdasági menekültek miatt történt.
    11. Nikosz99
      Nikosz99

      Nagyon eltévedtél. Ne "tartalmilag" idézz hanem ténylegesen mert semmi ilyesmit nem írtam sehol.
    12. Ernoe
      Ernoe
      Nézd németül "Schmusekurs-nak" nevezik amikor pártok, politikusok kritika nélkül támogatják egymást. Bizony nyalakodásnak kell nevezzem ahogy Horthy annakidelyén benyalt Hitlernek, ahogy Orbán melett tüntetnek AfD tagok, ahogy Orbán ezeknek a szélsöjobboldaliaknak csinál propagandát, nem akarja észrevenni, hogy a nationalizmus antagonisztikus ellentétben van azzal amit ö szeretne a nemzetének.
      Utoljára módosítva: 2017 Szeptember 8
    13. Ernoe
      Ernoe
      Ok, akkor összetévesztelek, te egy másik korushoz tartozol, elnézést.
      -
      Térjünk vissza a cikkhez, ne mond nekem, hogy Brüsszel találta ki, hogy épitsenek vadászlest kétkilométerenként Tyukodon!
      Tudod, hogy mi egy pályázat?
    14. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Előzőleg sem volt 2/3-duk, csak 48 %-uk....az általuk megbuherált választási törvény miatt lett, a töredék-szavazatokból.... csak úgy a pontosság kedvéért....;)
      victorvacendak, Gagamail és udvarfy kedveli ezt.
    15. Melitta
      Melitta
      HOgy gondolod ezt egyaltalan? Kilatokat magaslatokra epitenek, es nem siksagon.
      Teljesenen mindegy kinek a penze teljes penzpocsekolas egy faluba ennyi kialto.
      Az Eu penze is adofizetok penze. MIt kell uzembe tartani a 40cm-es kilatot? meg kell szamolni hanyszor jarnak arra a kobor kutyak letenni a nevjegyuket? Vagy az ovodasok jarnak magasugrast gyakorolni a kilaton?
      A kisvasut is kesz atveres, a 7000 ezer utas forgalom tervezese. A skrizo emberek meg toprzekolnak is mert nem tetszik neki ha valaki reklamal, akkor direkt meghosszabitja majd Bicskeig, hadd zakatoljon a jatek vonat es meg mondja is sihuhu csihuhhu.

      Megszavazuk kvotaba az 1290 ember befogadasat ill letargyalasat ugyuknek, majd gondolunk egyet bepereljuk az Uniot elveszitjuka pert amit magunk ellen inditottunk.....es akkor kihirdetjuk a harci hapcit es lehet meg azt is mondjuk en vagyok a Napoleon.

      MEgnezi az Eu a jatszoterunket, es fel vagyunk haborodva......mert ugye annyira nem vagyunk meg elvarazsolva hogy a sajat penzukkel jatszunk....

      De ha a korupcio infot megnezed vannak ott cifrabb ugyek.
      Nana az Eu-t okolod , de fogalmad nincs akkor arrol hogy mi palyazunk mire kerunk penzt nem ok talaljak ki a projecteket.
    16. Melitta
    17. Nikosz99
      Nikosz99
      Ennyi? A trágár megjegyzésedet vissza se vonod? Mit is vártam...
    18. Nikosz99
      Nikosz99
      Nem vitázom veled mert nem egyenlőek az erőviszonyok.
      Libusch kedveli ezt.
    19. Gagamail
      Gagamail
      Kicsit higgadtabban nézve ne felejtsük el a tényt - Orbán kétharmada egy kb. 50%-os választási eredmény alapján született.
      1.JPG

      Mindig is lejtett a pálya a győztes pártoknak, de Orbán és sleppje tovább növelte a szöget a 2014-es választásokra, megváltoztatva a választási szabályokat, átalakítva a választási körzeteket.
      Ez akár vissza is üthet adott pillanatban.

      2014-ben Orbánéknak már csak kb. 40%-uk volt , s ezzel értek el több mint 60 % -ot az Országgyűlésben. A kétharmaduk is elveszett közben.
      1.JPG

      A Fidesz támogatottsága azóta is tovább csökkent. A közvéleménykutatók 2017. nyár végén így látják:
      1.JPG
      http://kozvelemenykutatok.hu

      Orbánnak nincs kétharmada a választók között - sőt, ne felejtsük el, hogy az ország több, mint 2/3-a nem kedveli ezt a társaságot!
      Egyelőre sok a pártot nem választó a megkérdezettek között, de a felmérések azt mutatják, hogy kormányváltást a megkérdezettek 63%-a akar.

      Orbánék 2/3-a 2018-ban? A fidesz-hívők álma. VAGY CSALÁS - s mint tudjuk ez nem áll távol a Fidesztől, úgy tűnik azoktól sem, akik rájuk szavaznak.

Megosztás