Hírek Visszalépett Joe Biden, Kamala Harrist támogatja

Az elmúlt hetekben egyre több demokrata kérte az elnököt, vonuljon vissza a versenytől.

Bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az X-en (korábbi Twitter) közzétett levélben.
Mivel a hagyományok szerint az újrainduló elnököket a pártok támogatni szokták, tavaly áprlisi bejelentése után mindenki készpénznek vette, hogy Biden lesz a demokraták jelöltje. Ugyanakkor hónapok óta téma, hogy a 82. évében járó elnök, aki többször zavarodott bele nyilvános beszédeibe alkalmas-e arra, hogy még egy ciklust végigcsináljon.

A június végi elnökjelölti vita után a közvéleménykutatók egyértelműen Donald Trumpot hozták ki győztesként, ez fordulópontot jelentett a kampányban, egyre több demokrata szereplő beszélt nyíltan arról, hogy az elnöknek vissza kellene lépnie.

Az elnök korával kapcsolatos aggályok egyébként már az előző kampányban, 2020-ban is és azóta is folyamatosan előkerültek – emlékeztet a 24.hu.
Biden levelében azt írta, úgy hiszi, a párt és az ország érdeke, hogy visszalépjen, további indoklást nem fűzött a döntéshez, de előrevetítette, hogy a héten részletesebben fog beszélni róla. Mint írta, a következő hónapokban a ciklusban hátralévő elnöki feladataira koncentrál majd.

A levél elején felsorolt néhány eredményt az elmúlt évekből, például, hogy csökkentették a gyógyszerárakat, kiterjesztették a megfizethetőbb egészségügyi ellátást és olyan szimbolikusabb lépéseket is említett, mint, hogy először neveztek ki afroamerikai nőt a Legfelsőbb Bíróság tagjának. Köszönetet mondott alelnökének, Kamala Harrisnek.

1721623510077.jpeg
 
Voltak olyan tyúkjaink, előneveltként szoktunk venni tojótyúkokat, amelyek MEGIJEDTEK amikor valami gazt, füvet stb. dobtam be nekik, rémülten bújtak össze a legtávolabbi sarokban.:rohog:
Az egésszel egyetértenék de illusztrált példád részben hamis(?)
Minden korban elfutottak a tyúkok ha valami repült feléjük bedobva
De azonnal visszamentek ha leesett
Te direkt paródiát csináltál belőle rémülten összebújással.
Lehet pont így történik most,
De 40 éve még visszaszaladtak csipegetni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bjucus43 wrote on suzymaty's profile.
Szia! A hangoskönyvek,amiket feltöltesz gépi felolvasóval készültek?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a új fordításokat !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb duvall könyvet. ma nem de hétvégén biztos elolvasom
Ajuda67 wrote on bsilvi's profile.
Helló! :) Először is köszönöm szépen a Vámpírok Amerikában sorozat fantasztikus fordításait! Másodsorban pedig kérdezném, hogy Freedom, miért épp 18-as sorszámot kapott a Vámpír szösszenetek sorában? Van 17-16-stb? És ha igen, hol? :) Válaszod előre is köszönöm!
fesa wrote on bogi1978's profile.
Boldog szülinapot !

Statisztikák

Témák
38,836
Üzenet
4,956,369
Tagok
625,320
Legújabb tagunk
Királyné Haász Nóra
Oldal tetejére