Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Három körzetben lépteti vissza egyéni jelöltjeit a Magyar Kétfarkú Kutyapárt
Borzalmas pszichózis van Magyarországon, egyik oldalon háborús, a másik oldalon rendszerváltó pszichózis, mondta Nagy Dávid, aki szerint ezért is nehéz elmagyarázni azt az embereknek, hogy ők egyfajta külön utas politikát folytatnak, amiben fontos szerepet kapnak a szabadságjogok, a nők jogai és a lakhatáshoz való jog is.
„A kormányváltásért meg kell tennünk mindent, de nem adhatjuk fel az értékeinket” – mondta a politikus.
 
Nekem ez a Gundalf-sztori nem tetszik. Gyanús. MP helyében nem spiláznám túl, mert lehet benne még meglepetés. Túl mesterkéltnek tűnik, mint a magyar filmekben a szövegek: a való èletben nem így beszélnek az emberek.
 
Nekem ez a Gundalf-sztori nem tetszik. Gyanús. MP helyében nem spiláznám túl, mert lehet benne még meglepetés. Túl mesterkéltnek tűnik, mint a magyar filmekben a szövegek: a való èletben nem így beszélnek az emberek.
Láttam egy Ruff Bálittal készült beszélgetést
valós közönséggel
Játékosan megszavaztatták: Ki az aki még érti ki az aki már elvesztete a fonalat Ruff bevallotta: Ő már elvesztette
Na én is úgy vagyok vele nem tudom ez az általad emlegetett Gundalf kihez tartozik és azt sem Magyar Pétertől mit olvastál/láttál
Maradjunk annyiban: amit láttam videót: Hrabóczki Dániellel az egy műanyag.
Nem azt mondom hamis inkább azt: tetszeleg
 
Utoljára módosítva:
Nem értesz te hozzá!
Az észteknél a zukránok így képeznek tiszás kémeket.
Fordítva aggódok, a srác sztorija nem passzol nekem Meg hogy olyan simán össze llehet kapcsolni a szálakat. Meg ez a kémtoll... meg Theo... nekem ez bűzlik.
Szóljon valaki MP-nek, legyen óvatos! Már csak ronthat a helyzetén, nehogy így a végén legyen valami kravaj
 
Fordítva aggódok, a srác sztorija nem passzol nekem Meg hogy olyan simán össze llehet kapcsolni a szálakat. Meg ez a kémtoll... meg Theo... nekem ez bűzlik.
Szóljon valaki MP-nek, legyen óvatos! Már csak ronthat a helyzetén, nehogy így a végén legyen valami kravaj
Komolyra fordítva, a szolgálatok megítélése a mélybe zuhant.
Félreértés ne essék, a politika mindig is beleszólt az életükbe, de eddig kezelték.
Mondjuk azt én sem igazán értem, hogy miért egy VOLT tiszás informatikusa próbálták beszervezni.
El tudom képzelni, hogy a politikai vezetés már az operatív mműveletekbe is beleszólt, ami tényleg a vég.
Mondjuk jó lenne, ha Maróti (Buddha) is megszólalna az ügyben...
 
Ingyenesen elérhetővé teszik két napra a film alkotói a Magyar Péterről és a Tisza Pártról készült dokumentumfilmet, amit március 12-én mutatták be A Tavaszi szél – az ébredés címmel.

A Refresher cikke szerint az eletedmozija.hu platformon lesz látható péntek estétől vasárnap éjfélig.
 
Komolyra fordítva, a szolgálatok megítélése a mélybe zuhant.
Félreértés ne essék, a politika mindig is beleszólt az életükbe, de eddig kezelték.
Mondjuk azt én sem igazán értem, hogy miért egy VOLT tiszás informatikusa próbálták beszervezni.
El tudom képzelni, hogy a politikai vezetés már az operatív mműveletekbe is beleszólt, ami tényleg a vég.
Mondjuk jó lenne, ha Maróti (Buddha) is megszólalna az ügyben...
Flamingo, évekkel ezelőtt volt olyan ígéret, hogy azok a fiatalok, akik jelentkeznek a honvédséghez, azok később x extra pontot kapnak az egyetemi felvételin. Erről nem is hallani, hogy mennyire volt sikeres...
 
Maróti (Buddha)
amit tudunk rola /sorry nincs kedvem forditgatni/
/Neked ugyis megy/

Tamás Maróti, the Tisza Party IT specialist identified as a Ukrainian spy, had free access to the party’s former central office.
But who is Tamás Maróti (alias “Buddha”)? The man had already been on the authorities’ radar years earlier - he was monitored due to IT-related crimes and an interest in intelligence tools. In recent times, he frequently travelled to Kyiv and maintained contact with the Ukrainian embassy in Budapest.
Tamás Maróti exited the headquarters Tisza - among them MEP Zoltán Tarr and party vice president Márk Radnai. Quite a coincidence.


HEWn73dWEAEJjTO.jpe
 
Van egy kis fejlemény a radnaimark pont hu oldalon, a Tisza hívőket valószínűleg nem érdekli, de a választás napja könyörtelenül közeliik. Nem számít mi igaz és mi nem, csak a történetek.​
 
Van egy kis fejlemény a radnaimark pont hu oldalon, a Tisza hívőket valószínűleg nem érdekli, de a választás napja könyörtelenül közeliik. Nem számít mi igaz és mi nem, csak a történetek.​
Ha te magad is tudod, hogy rajtad kívül senkit nem érdekel, akkor miért hozod ide???
(egyébként igazad van, tényleg nem érdekel)
 
Leírtam, szerintem mi lenne a minimum, amit egy demokráciában meg kell tenni az embereknek a képviselőiken keresztül.
Ha a Tiszára szavaztál és megalakul a kormánya
Akkor veled együtt, én is mi is azt fogjuk számonkérni amit leírtál.
Orbántól hiába, ezt tudjuk, sose volt az emberekért demokrata.
Az illiberális demokráciát ismeri csak.
A parancsuralmi kényszert.
 
Utoljára módosítva:
Akkor veled együtt, én is mi is azt fogjuk számonkérni amit leírtál.
Minimum 4 évig nem tudsz számonkérni semmit. 16 év alatt se értetted meg? Trump káosza próbál neked segíteni, felgyorsítja az időt, hamarabb jönnek a falak, de még mindig csak szép hantákban hiszel, aminek nagy ára lesz.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi fordításaidat. Nagyon élveztem őket. Szeretném megkérdezni, hogy tervezed-e Anna Hackett Norcross Security folytatását? Köszi: Éva
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az Ősi fajok fordításokat. Nagyon nagy örömöt szereztél vele. Alig várom a végét. Köszi: Éva
Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.

Statisztikák

Témák
39,203
Üzenet
5,052,309
Tagok
630,593
Legújabb tagunk
PonGell
Oldal tetejére