Aerensiniac
Kitiltott (BANned)
Hmm... de ez nem feltétlen igaz ebben a formában.Úgy látszik, ezeket a fogalmakat is máshogyan értelmezzük. A spiritualizmus és a materializmus alatt én nem a lélek és az anyag fogalmát értem (ezek valóban nem ellentétei egymásnak!), hanem szemléletmódokat. Az egyik az anyag, a másik a lélek felől szemléli a világot (tudom, ez elég durva egyszerűsítés). Ez a nézőpont pedig ellentétes.
A halál nem az élet hiánya - sokkal inkább az élet másfajta megnyilvánulása.
Példának okáért lehet hogy te is materialista lennél ha nem lennél tisztában seth tanaival.
Úgy értem... az ember mindig a saját tapasztalatai által értelmezi az őt körülvevő világot. Addig amíg egy bizonyos felismerésig nem jut el ő tényleg csak és kizárólag matériát fog látni. Aztán amikor ráébred hogy a matéria képtelen felölelni olyan fogalmakat és érzéseket amik hatására úgy érzi hogy természetével ellentétes módon kell cselekednie, megindul a spiritizmus felé.
Van egy egyszerű buddhista mondás: "A rossz az csak tapasztalatlan jó".
Ezzel a gondolat menettel pedig úgy érzem hogy ugyan oda lyukadunk ki mint a másik megállapításnál hogy az ellentét pusztán látszólagos, mert az teremti meg hogy a materialista oldalon álló fél még nem tapasztalt meg eleget ahhoz hogy el tudjon fogadni egy olyan értékrendet ami nem őt tartja meg a központjában mint individuumot.
Ez részben igaz. A felemelkedésünk, a tanulás csak egyéni tapasztalatainkon keresztül lehetséges. Ugyanakkor a végső stádiumban (értsd a felemelkedés legvégén) erre semmi szükség nincs.Nem gondolom, hogy a felemelkedés a személyesség megszűnését jelentené. Lehet, hogy a fejlődés során eljutunk arra a szintre, ahol már egyre inkább egyetértünk bizonyos közös igazságokban és eszerint cselekszünk, de az erről szóló gondolataink, az ide vezető személyes élményeink, érzéseink, emlékeink alapján továbbra is személyes, egyéni módon éljük ezt meg.
Megvallom őszintén ezt jobban megfogalmazni nem tudom. Nekem a személyes tapasztalataim ezen a téren egy olyan irányba mutatnak ahol az egyéniségnek, személyiségnek egonak és egyéb hasonló fogalmaknak semmi jelentőségük, mi több hátrányt jelentenek a végső forma elérésben.
Erre is volt egy találó mondás miszerint isten és köztem a szakadékot én jelentem.
Ezt értem, azonban a kérdés adja magát.Úgy gondolom, hogy a Biblia - ahogy más szent írások és tanítások is - mindig az adott korszakban, az adott társadalom által megérthető és elfogadható formában íródtak. Legalábbis eredetileg. Az a forma, ahogyan hozzánk eljut, már többszörösen kiegészített, szerkesztett írás. Szükségszerűen torzult, hiszen a legjobb szándékú fordító is mindenképpen beleteszi a saját értelmezését. Ettől függetlenül ezekben az írásokban fellelhetők bizonyos közös elgondolások - valószínűleg ezek hordozzák az "általánosan érvényes" tartalmakat.
A változtatások ellenére azt gondolom, hogy ezek a szent írások éppen azért maradtak fent és hatnak a mai napig, mert mindig, mindenki "kiolvashat" belőlük valami olyat, ami előrébb viszi a fejlődésben. Mindig, mindenkihez szólnak - és nem kell hozzá "használati utasítás" arra nézve, hogy hogyan olvassuk. Vagy ha igen, akkor legfeljebb annyi: nyitottan.
Van valóság alapja a szövegnek vagy nincs?
Bármelyik eshetőséget választjuk az problémák tömkelegét zúdítja a nyakunkba.