Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Én voltam a kérdező (szia).:)
Ezek szerint a 2011. évi CXC tv. ezen helyét kiterjesztően kell értelmezni.
Egy kicsit másképpen fogalmazva, ugyanis ez visszahozta a közoktatási törvény azon szakaszát, amely szerint az utolsó éves hallgató foglalkoztatása jogszerű volt.
Eredetileg olvasva számomra ez a szakiskolák szakos gondjait oldotta volna meg - éppen ezért is kérdeztem meg.
 
nyár9

Sőt!!!!!! A Máltai Szeretetszolgálat Ügyvezető Igazgatója arról számolt be, hogy 95%-ban HHH-s gyerekeik vannak, s annyira nincs pedagógus, hogy érettségivel is betöltik az állást. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha a meghirdettet állásokra nincs a kiírt feltételeknek megfelelő pályázó.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek szerint a 2011. évi CXC tv. ezen helyét kiterjesztően kell értelmezni.
Egy kicsit másképpen fogalmazva, ugyanis ez visszahozta a közoktatási törvény azon szakaszát, amely szerint az utolsó éves hallgató foglalkoztatása jogszerű volt.
Eredetileg olvasva számomra ez a szakiskolák szakos gondjait oldotta volna meg - éppen ezért is kérdeztem meg.
A kérdésem eredetileg a taníthatja, érettségiztethet verzióra vonatkozott, illetve vonzatára, hogy a színvonal megy lefelé.
Brassói Sándor szerint személyileg|végzettségileg nem készültek rá az új ágazati érettségire, ami eredetileg emelt szintű lett volna. Ez az igazi oka, hogy közép szinten is engedték a vizsgát, mert nincs annyi egyetemi végzettségű a rendszerben, hogy elegendő független bizottságot lehessen létrehozni.
A tv. nyit az "és szakképzettséggel" lehetőséggel. Sajnos, és ahogy látható, ez az állapot nem javul.
Ebben az intézmények is hibásak, mert inkább hajlanak az alacsonyabb végzettség felé (vagy ha van, nem becsülik meg), a pedagógusok pedig nem érzik szükségét a továbblépésnek. De mindez nagyon összetett probléma, aminek a könnyebbik oldalát választották.
Ennek megfelelően, mint korábbi hozzászólásaimban írtam, bárki taníthatja, ezért bárki érettségiztethet. A színvonal pedig ilyen lesz.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Sonkádi élményeimet összefoglalva nagyon tanulságos és elgondolkodtató volt. Tartalmilag helyre kerültek dolgok,vagy ha nem, következtethető, hogy miért nem.

A nagy nevek természetesen idén sem jöttek el. Dr. Palkovics László, Balogh, Deutsch Tamás, Czunyiné dr. Bertalan Judit.
Ettől függetlenül értékes előadások és viták voltak.
Számomra kellemes csalódást okozott dr. Gloviczki Zoltán, az OH jelenlegi elnöke. Az egyik témaszigetet ő vezette a tanári felelősségről, aminek alapja a Hullám című film volt. Téma vezetése jól felépített, elgondolkodtató volt. Nem hivatalnokként szerepelt.
Második témavezetésének mottója: "Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani." Ezt be is tartotta, amit akart az előadáson elmondta, most mi kérdezzünk, ő válaszol. Elég mozgalmas lett a témasziget. Közvetlen volt, és nagyon következetes. Minden kérdés válaszát a megfelelő környezetbe helyezte, és utána konkretizált. Röviden tömören az oktatás és a pedagógus mentalitás 25, 50 éves lemaradásban van, ezért okoz feszültséget a bevezetett új rendszer. Van|lesz, amit lehet finomítani, de hosszú idő kell az igazi átalakuláshoz.
Én forszíroztam a vezetők hr tevékenységét a mesterpedagógusokkal szemben, amit Ti is jeleztetek itt a fórumon. Finoman ecsetelte, hogy a szükséges vezetői körnek olyan összetett elvárásrendszernek kellene megfelelni, ami a közeljövőben nem tud megvalósulni (volt előadás a témáról). Erről sikerült meggyőződnöm egy másik témaszigeten, ahol az intézményvezetői feladatellátás kihívásai, lehetőségei volt a téma. Egy fiatal vezetőnő mondta ki, hogy feladatuk lenne a pedagógusok karrierútjának biztosítása, de ezt ő is most kezdi megtanulni (?).
Ott volt Szikora Ágnes és Gerendás János az intézményi önértékelés, tanfelügyelet témában. Felvetettem a beszámíthatóság és az értékelés témákat. Szerencsésebb lenne visszahozni az eredeti állapotot, mi szerint a tanfelügyelet eredménye beszámít a minősítésbe, így nem merülne fel, hogy mi szükség a tanfelügyeletre (Szikora Ági ezzel nyitott, nehogy ezt a kérdést ne tegyük fel, mint valamelyik korábbi előadásnál).
Én fontosnak tartanám a szakértői munka megbecsülését. Ennek hangsúlyos eleme lenne a mérés, illetve az eredményének felhasználása. A negyedéves összesített visszajelzést nem értékelik (vagy nem tudunk róla, mert nem jelenik meg). Ha működne az auditori rendszer, súlya lenne a szakértői munkánknak. Ehhez viszont továbbra is kértem, hogy a szempontrendszer legyen nyilvános (mert még mindig nem az).
Értelmes előadást tartott Pölöskei Gáborné a szakképzés lehetséges|szükséges átalakításáról. Mindennek megvalósulása természetesen összefügg az elején taglalt problémákkal, ezért hiába a jó elgondolás, ha a gyakorlat nem tud működni.
Idén is szuper előadást és foglalkozást tartott L. Stipkovits Erika pszichológus a pedagógus személyiségéről, mint a jövőt formáló erőről.

Összességében jó volt, hasznos volt. Még ha bosszantó is, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy többen szeretnénk, de láthatók lettek a problémák. Talán mindkét oldalnak világosabbak lettek a javítási pontok. De ezt majd a gyakorlat bizonyítja, vagy sem.
Több, egyéb téma is volt, de én ezt a vonalat terveztem magamnak. Remélem, jövőre is mehetek, és Ti is többen ott lesztek.
 
Utoljára módosítva:

Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Sonkádi élményeimet összefoglalva ...
Köszi a beszámolót!

"Röviden tömören az oktatás és a pedagógus mentalitás 25, 50 éves lemaradásban van, ezért okoz feszültséget a bevezetett új rendszer. Van|lesz, amit lehet finomítani, de hosszú idő kell az igazi átalakuláshoz."

Mihez képest?
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek szerint a 2011. évi CXC tv. ezen helyét kiterjesztően kell értelmezni.
Egy kicsit másképpen fogalmazva, ugyanis ez visszahozta a közoktatási törvény azon szakaszát, amely szerint az utolsó éves hallgató foglalkoztatása jogszerű volt.
Eredetileg olvasva számomra ez a szakiskolák szakos gondjait oldotta volna meg - éppen ezért is kérdeztem meg.
Beleszámít a gyakornoki évekbe az ilyen a munkaviszony? Ha jól emlékszem, a minősítésre való jelentkeztetés kapcsán az OH felhívta a figyelmet arra, hogy csak a jogszerű foglalkoztatás ideje számítandó be.
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem szeretnék abban állást foglalni, hogy mi a kedvezőbb egy pedagógusnak: szakos órát tartani vagy tanulószobázni. Egyet tudok, ha valaki komolyan veszi az utóbbi feladatot... nos az nagyon embert próbáló feladat. Valami egyéb okból generálódott feszültség lehet ott és nem valószínű, hogy köze van a feladat tartalmi részéhez, ahol ezt úgy tekintik, hogy "azon szerencsések".
Nekem abban van tapsztalatom, hogy
Én személy szerint kezdem azt érezni, hogy mindent mindenki (törvényeket is) úgy értelmez, ahogy tőle telik! :(:(:(
Kreatívság? Olyan nincsen, minek hiszen úgyis más bőrére megy a játék.
A napközis státusz megszűntével előáll az a csodás helyzet, hogy osztályfőnökök is 1-2-3-at napköziznek délután, majd ha nagyon szerencsések akkor még felzárkóztató vagy tehetseggondozó órát esetleg szakkört is kapnak. A 4 délután hamar összeszalad. :dr_123::dr_123::dr_123::dr_123:
A napjukba betanító (tesi, ének, rajz, technika órát) nem napközisek miatt :cool2: a délelőttjük is lik-luk. Így előáll a társadalom által elvárt legyen benn 8 órát a pedagógus is helyzet. :mad::mad::mad:
Namármost! Ha ez így elő van állítva, :D hogy lesz az jogos elvárás, hogy idilli esetben a hét 4 napján szinte egész nap benn tartózkodó tanerő másnapi óráira készülve, -persze nagyon tudatosan és körültekintően- fogjon hozzá otthon a vázlatíráshoz, a kooperatív csoportmunkák megtervezéséhez, a hozzá szükséges feladatlapok, szókártyák...stb előállításához, a differenciálás szintjeinek és rétegeinek szintén tudatos megtervezéséhez, az SNI, BTMN tanulók többségi pedagógus számára javasolt feladatainak megtervezéséhez, IKT tananyagok készítéséhez................... és hagy ne soroljam.
Ez így normális??? De most tényleg! ???
Persze , hogy nem normális. ha összehasonlítjuk a korábbi pedagógiai gyakorlattal, akkor a tanítási órák után a munkába pihenten érkező pedagógus vette át a délutáni csoportot és a saját ötletei alapján vezette a délutáni foglalkozásokat. Most egy fáradt pedagógus veszi át a fáradt gyereket és alig várja, hogy tovább adja egy másik pedagógusnak. Nálunk volt olyan délután , amikor szinte óránként más pedagógussal volt ugyanaz a gyerek. Micsoda ramazuri volt most az elmúlt héten , amikor azon egyezkedtek a pedagógusok , hogy ki vezeti a napközisnaplót Ahány annyiféle bejegyzés volt. Ez tulajdonképpen komoly bérmegtakarítás. Az a kevés napközisóra bőven belefér a 22-26 órába. Mióta ez a rendszer van egyetlen gyes-re , nyugdíjbamenőt nem pótoltak , a létszám pedig évről évre csökken.
 
namármost

De akkor nem álszent képmutatás ez a sok hajcihő ami most megy?
Aki belül van a rendszeren az mind tudja, hogy ez így működik.
Ezt a kijelentést pedig értelmezni sem tudom, annak ellenére, hogy nem tegnap kezdtem a szakmát.
"az oktatás és a pedagógus mentalitás 25, 50 éves lemaradásban van"
A magyar oktatás hány tudóst, feltatlálót, Nobel-díjast adott a világnak?
Az egekig magasztalt finn rendszer mennyit?
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Beleszámít a gyakornoki évekbe az ilyen a munkaviszony? Ha jól emlékszem, a minősítésre való jelentkeztetés kapcsán az OH felhívta a figyelmet arra, hogy csak a jogszerű foglalkoztatás ideje számítandó be.
Mivel a foglalkoztatás a köznevelési tv. alapján történik, az biztos, hogy jogszerű.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Intézményvezetők "előnyben"! A kérdés elsősorban hozzátok szól: Amennyiben közép vagy emelt szintű érettségire felkészítő heti két órára jelentkeznek a tanulók, akkor az órát tartó tanárnak hova sorolható be az órája a kötelező óraszámán belül, különös tekintettel, ha az illető mestertanár. ÉS milyen jogszabály/ rendelet írja ezt le? A tantárgyfelosztás során jött elő ez a kérdés, és senki nem tudja a választ. A régi munkahelyemen ez soha nem volt probléma, egyértelműen a kötelező óraszámba sorolták be az ilyen órákat. (Akkor még nem volt a mesterped. besorolás.) Szóval most fonos lenne tudni a pontos rendeletet, van-e egyáltalán erre vonatkozóan valami szabályozás?,
Ha még nem késő - nem voltam itthon - van jogszabály, és a kötelező óraszámba tartozik.
4. §
(2)5 A gimnázium és a szakgimnázium a tizenegyedik–tizenkettedik évfolyamon a kötelező vizsgatárgyból biztosítja, hogy a tanuló – választása szerint – mind a középszintű, mind az emelt szintű érettségi vizsgára fel tudjon készülni."
(3)7 A gimnázium legalább két, a szakgimnázium az ágazati és ágazaton kívüli szakmai vizsgatárgyon kívül legalább egy vizsgatárgyból a helyi tantervében meghatározottak szerint teszi lehetővé az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészülést .... a kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül gimnáziumban legalább három, szakgimnáziumban legalább kettő vizsgatárgyból lehetővé kell tenni a középszintű vizsgára történő felkészülést."
6. §
(4) Ha a középiskola központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyból érettségi vizsgára történő felkészítést kíván biztosítani, akkor a felkészítésre a helyi tantervében középszintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén legalább százharmincnyolc órát, emeltszintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén pedig legalább kettőszázhetvenhat órát kell biztosítania."
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.03.07 -
De ahogy @kros írta, a pp-ban is rögzíteni kell.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Sonkádi élményeimet összefoglalva nagyon tanulságos és elgondolkodtató volt. Tartalmilag helyre kerültek dolgok,vagy ha nem, következtethető, hogy miért nem.
A nagy nevek természetesen idén sem jöttek el. Dr. Palkovics László, Balogh, Deutsch Tamás, Czunyiné dr. Bertalan Judit.
Ezeket a "nagy neveket" az oktatás csöppet sem érdekli. Nem hozzáértők, nem szakemberek, még csak a megbecsülésünket sem sikerült felfedezni egyetlen ténykedésükben sem. Sok pénzért kidolgoztatnak rendszereket, amihez határidőket szabva ránk (pedagógus+diák) öntenek mindent válogatás nélkül, aztán majd csak lesz valahogy. Persze, hogy nem vagyunk érettek hozzá - persze Verőce kérdése jogos - mihez is? Mégis, én is érzem, lelassult a pálya, a kollégák közül sokan túlélésre játszanak. Papírokat gyártunk, papírokat gyártanak.

Volt egy beszélgetésem nemrég, elég kellemetlenül érződött, hogy nem ütjük meg a szintet, mi, általában. S ez így nem korrekt.
Emlékszem, régen kint volt a tanáriban az asztalon az FPI füzete a továbbképzésekkel, csak az volt a kérdés, melyiket akarod, és mentünk. Egy évben akár 3-4-re is. Aztán elmaradtak a továbbképzések, a fizetésünk, az eszközeink, majd némi fellendülés után újra leült minden, és ez hosszú ideje így megy.

Mindenki rajtunk keresi a megoldást (még mi is), ugyanakkor mozgásképtelenné váltunk az évek során, mint Csipkerózsika. Jelenleg valaki folyamatosan rázza a vállunkat, hogy "Ébredj már fel!", pedig ez királyfi nélkül nem megy. Ezt a rendszert, így nem lehet megújítani. Ezekkel az módszerekkel én se mondanék 25 évnél kevesebbet.

Eszközök (pénz!), továbbképzések (pénz!), a hierarchikus, vezető-központúság megszüntetése, az érdemi munka objektív szempontok szerinti megbecsülése, a munkaközösségi munka felélesztése (a munkaközösségvezetők jelentős része csak hivatalnoki feladatokat lát el a plusz díjazásért, nem a szakmai munka felelőse). Szerintem itt kellene kezdeni, kb. Ezek az alapok, lehet tupírozni.

Deutsch neve az oktatásügy megreformálása körül pedig engem, személy szerint, különösen zavar ...... én kérek elnézést, ez az ember sosem tartozott, és nem is tartozhatna közénk.
 
Utoljára módosítva:

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítségeteket szeretném kérni a következő ügyben:
Egy kolléganő 2015-ben klasszikus fuvola előadóművész diplomával kezdett el tanítani egy művészeti iskolában.
Alkalmazását az Nkt. 3 sz. mellékletének 10.sora tette lehetővé, amely az alkalmazás feltételeinél a következőket sorolja fel: a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú tanár, művészeti tárgynak megfelelő művész
A tanárnő 2017-ben okleveles fuvolatanár MA végzettséget szerzett.
Jelentkezett minősítésre, de az OH elutasította.
Szerintetek jogszerűen járt el az OH?
 
A leírásból nem derül ki, hogy melyik fokozatba jelentkezett, milyen munkakörben alkalmazták előzőleg, és milyen indokkal utasították vissza.
Valamelyik állapota nem egyértelmű. Az iskola, ahol tanít vagy tanított általános iskola vagy középiskola?
 
Művészeti Általános Iskola. 2015. szeptemberétől pedagógusként dolgozik, gyakornoki státuszban. Az idén jelentkeztették ped. I. minősítésre. A szakmai évek hiánya miatt utasították el, mert csak 2017-től, a pedagógus diploma megszerzésétől számítják az idejét.
Ugyanakkor az Nkt. szerint jogszerűen alkalmazták pedagógus munkakörbe, mint a művészeti tárgynak megfelelő művészt.
 
Sajnos, ő is az extrém kategóriába tartozik.
A 2015.09.01.-i állapot szerint, illetve az aktuálisan hatályos tv.szerint is kell a tanári végzettség.
A 2015-ös szerint:
Alapfokú művészeti iskola és művészeti szakiskola - tanár - a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú tanár, művészeti tárgynak megfelelő művész
A 2017-es szerint:
Alapfokú művészeti iskola és művészeti szakközépiskola - szakmai tantárgyat tanító tanár - a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú tanár, művészeti tárgynak megfelelő művész
Vagyis mindkét hatályosság szerint kell a szakirányú tanári végzettség. Informatikusként talán könnyebb olvasni. Ha úgy lenne, hogy szakirányú tanár vagy a tárgynak megfelelő művész, akkor valóban jogszerű lett volna az alkalmazása.

Az OH kiadott egy segédletet a gyakornoki idő számításához. E szerint:
2015. április 17. - 2015. szeptember 8. között létesített a pedagógus jogviszonyt
A Rendelet 2.§ (1)-(2) bekezdései értelmében:
„ (1) A köznevelési intézményben a munkakör betöltéséhez előírt végzettséggel és szakképzettséggel, valamint két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógus-munkakörben foglalkoztatottat (a továbbiakban: pedagógus) Gyakornok fokozatba (a továbbiakban: gyakornok) kell besorolni. A gyakornok számára a foglalkoztatási jogviszony létesítésekor gyakornoki idő kikötése kötelező."
Segédanyag a gyakornoki idő számításához

Ha a kettőt összevetjük, az alkalmazása valóban nem volt jogszerű. A szakképzettsége meg volt, de a pedagógus végzettsége nem. A továbbiakban ez az idő munkaviszonynak számít, de a szakmai gyakorlatba nem számítható be. Gyakornoki ideje valóban a tanári diploma megszerzésétől indul.:(
Így talán érthetőbb.
 
namármost

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezeket a "nagy neveket" az oktatás csöppet sem érdekli. Nem hozzáértők, nem szakemberek, még csak a megbecsülésünket sem sikerült felfedezni egyetlen ténykedésükben sem. Sok pénzért kidolgoztatnak rendszereket, amihez határidőket szabva ránk (pedagógus+diák) öntenek mindent válogatás nélkül, aztán majd csak lesz valahogy. Persze, hogy nem vagyunk érettek hozzá - persze Verőce kérdése jogos - mihez is? Mégis, én is érzem, lelassult a pálya, a kollégák közül sokan túlélésre játszanak. Papírokat gyártunk, papírokat gyártanak.

Volt egy beszélgetésem nemrég, elég kellemetlenül érződött, hogy nem ütjük meg a szintet, mi, általában. S ez így nem korrekt.
Emlékszem, régen kint volt a tanáriban az asztalon az FPI füzete a továbbképzésekkel, csak az volt a kérdés, melyiket akarod, és mentünk. Egy évben akár 3-4-re is. Aztán elmaradtak a továbbképzések, a fizetésünk, az eszközeink, majd némi fellendülés után újra leült minden, és ez hosszú ideje így megy.

Mindenki rajtunk keresi a megoldást (még mi is), ugyanakkor mozgásképtelenné váltunk az évek során, mint Csipkerózsika. Jelenleg valaki folyamatosan rázza a vállunkat, hogy "Ébredj már fel!", pedig ez királyfi nélkül nem megy. Ezt a rendszert, így nem lehet megújítani. Ezekkel az módszerekkel én se mondanék 25 évnél kevesebbet.

Eszközök (pénz!), továbbképzések (pénz!), a hierarchikus, vezető-központúság megszüntetése, az érdemi munka objektív szempontok szerinti megbecsülése, a munkaközösségi munka felélesztése (a munkaközösségvezetők jelentős része csak hivatalnoki feladatokat lát el a plusz díjazásért, nem a szakmai munka felelőse). Szerintem itt kellene kezdeni, kb. Ezek az alapok, lehet tupírozni.

Deutsch neve az oktatásügy megreformálása körül pedig engem, személy szerint, különösen zavar ...... én kérek elnézést, ez az ember sosem tartozott, és nem is tartozhatna közénk.

Amit írsz, azzal zömében egyetértek.
Ami a legjobban izgalomba hozott az ez "az érdemi munka objektív szempontok szerinti megbecsülése"
Ki definiálja az érdemi munkát, az minden iskolában egyformán értelmezhető e?
Ki határozza meg az objektív szempontokat, mi meddig objektív és honnan válik szubjektívvé.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha pedagógus munkakörben volt, szerintem sincs igazuk, hiszen

326/2013. 6. §26 (1)27 A magasabb fokozatba történő előrelépéshez és a gyakornoki idő teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlatnak kell elfogadni

a) a pedagógus-munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban, pedagógus munkakörben eltöltött időt.
"

Pedagógus munkakörben pedig joggal alkalmazták, hiszen:

2011. Köznev. 99. §
(16) Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor a megfelelő pedagógus-szakképzettség megszerzéséig, de legfeljebb egy alkalommal, vagy több egymást követő jogviszony esetén mindösszesen öt évig határozott időre foglalkoztatható az is, aki
c) alapfokú művészeti iskolában
felsőoktatásban művészet képzési terület szakján szerzett művészeti tárgynak megfelelő felsőfokú végzettségi szinttel és előadóművész-szakképzettséggel rendelkezik, feltéve, hogy vállalja a megfelelő tanári szakképzettség megszerzését.

(18) Alapfokú művészeti iskolában az azonos tanszakhoz tartozó tantárgyakat taníthatja az is, aki bármely, az adott tanszakhoz tartozó tantárgy tanításához megfelelő felsőfokú végzettségi szinttel és szakképzettséggel rendelkezik, és vállalja, hogy a 98. § (14) bekezdés szerint elsajátítja a tantárgy tanításának módszertanát. E bekezdésben foglaltak szerint legfeljebb egy alkalommal, vagy több egymást követő jogviszony esetén mindösszesen öt évig határozott időre foglalkoztatható az is, aki vállalja a megfelelő tanári szakképzettség megszerzését."

Fellebbezzen. Szerintem.
Még mindig Sonkád.
Elfelejtettem egy fontos hírt.
A szeptemberi differenciált béremelés mikéntjét az intézményvezetők határozzák meg. Nem készült el az ígért teljesítményi pontrendszer.
Így kinek főnöke, kinek vezetője van.:D
Jaj!
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Amit írsz, azzal zömében egyetértek.
Ami a legjobban izgalomba hozott az ez "az érdemi munka objektív szempontok szerinti megbecsülése"
Ki definiálja az érdemi munkát, az minden iskolában egyformán értelmezhető e?
Ki határozza meg az objektív szempontokat, mi meddig objektív és honnan válik szubjektívvé.
Lehet, hogy lassan (de biztosan) kézbe kellene venni az életünket, a szakmánkat ...

Vannak jó IMIP programok a neten, ideteszek kettőt, én is találtam - egy óvoda, de precíziós leírása a mai intézményi önértékelésnek és egy általános iskola. A kérdőívekben található szempontsorok jó alapok lehetnek, lehetnének, DE ehhez is nevelőtestület kell, viták, beszélgetések, nem 100%-os szavazás, mert akkor hamarabb szabadulunk.
 
Csatolások

  • imip.pdf
    303.4 KB · Olvasás: 119
  • Mellékletek.7. önértékelés doc.doc
    1.3 MB · Olvasás: 120
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, Csipike, nem mondhatod, hogy nem kínáltunk alternatívát :) :)

Nálunk ez jellemző. 100 % nehogy valakinek a lelki világába belegázoljunk. Nincs olyan aki meri nem felemelni a kezét. :)
Ismerős, bár nálunk már néha tartózkodók vannak, és egy esetben ki akart venni a feladataink közül egyet a tankerület, és akkor a "sarkunkra álltunk", és a régi igazgatóm megdöbbenésére, nemmel szavaztunk.Mondta is, hogy ebből gond lesz. Nem lett, és a feladat is maradt.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére