Érdekességek más népek történelméből

A görög, a római és a keresztény időszámítás

A görög városokban különbözőképpen számították az időt, s gyakorlati okok késztették őket közös használatú rendszer létrehozására. Először a Trójai háborút, később pedig az első olimpiai játékokat vették kezdőévnek. Az utóbbi a Kr. e. IV. században élt Timaiosz történetíró nevéhez fűződik
A rómaiak is többféleképpen számolták az időt. Kiindulópontnak tekintették a királyok elűzését, majd a consulok nevével jelölték az éveket. Kr. e. a III. századtól több ízben a város alapítását vették alapul, amelynek időpontját a tudós Marcus Terentius Varro állapította meg a Kr. e. I. század elején.
A nagy keresztényüldözések miatt kezdő időponttá vált Diocletianus császár (284-305) hatalomra kerülése, ami a birodalom nagy részében használatossá vált. Dionysius Exiguus római apát javasolta, hogy ne egy pogány császárhoz, hanem a keresztény vallás megalapítójához kössék az időszámítás kezdetét. Számításai szerint Jézus születése Kr. u. 1-ben történt. A feltámadás napját március 25-ében határozta meg. E napot az egyházi tudósok korábban Jézus születése napjának tartották. December 25-ét I. Gyula pápa nyilvánította Jézus születési dátumává a IV. században. Ez a számítás a XI. századra vált általánossá a nyugati keresztény országokban.
Julius Caesar Kr. e. 46-ban reformálta meg a római naptárt, amely addig 10 hónapos és 304 napos volt.

Egy napra választott püspökök, papok

A karácsonyt a középkorban is nagy készülődés előzte meg. A városok és falvak lakóit vándorszínészek, bábjátékosok, mutatványosok szórakoztatták. Ennek az időszaknak volt egy érdekes eseménye a karácsonyi püspökválasztás, amely során kiválasztottak egy fiút a főpapi méltóság betöltésére. Aprószentek napján, december 28-án díszes egyházi ruhát adtak rá, a barátait papoknak, faluhelyen pedig a papi szolgálatot segítő személyeknek öltöztették be.
A helybeliek nagy örömére ezen tréfás túlzásokkal utánozhattak püspököt, papot, az ő irányításukkal zajlottak le a szertartások is. Misét természetesen nem mutathattak be.

Az evangéliumban névtelenek a háromkirályok

A vízkereszt ősi keresztény ünnep, amellyel először a napkeleti bölcsek Betlehembe utazásáról, a kis Jézus felkereséséről emlékeztek meg. Máté evangéliuma szerint a betlehemi csillag vezette őket Júdeába. Jeruzsálembe érkezve kérdezősködtek, hogy hol találják a zsidók újszülött királyát. Heródes király ezt meghallván összehívta a főpapokat és az írástudókat, s tőlük tudta meg, hogy a próféta írása szerint Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie. Ezután magához hívatta a bölcseket, s kérte őket, hogy ha megtalálják, adják tudtára, hogy ő is megkereshesse és imádhassa a zsidók leendő királyát.
Az bölcsek meglelték a kisdedet, és arannyal, tömjénnel, mirhával ajándékozták meg. A hagyomány szerint hárman voltak, ezért emlegetjük őket háromkirályoknak. Az evangéliumban nem szerepel a nevük, a Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevek egy angol szerzetes, Beda Venerabilis (672? – 735) munkájában bukkantak fel először.
Ferenczy Károly: Háromkirályok és Dührer: A háromkirályok imádása:

Gőz-szán-hajó

Az első gőzgéppel működő szán tervét az amerikai Wiard mérnök készítette, amelyről 1860-ban jelent meg rajz a Vasárnapi Ujságban. A tervező a Missisippi jegén való közlekedésre tervezte. A 48 láb hosszú, mintegy 50 utas szállítására alkalmas járművet tulajdonképpen kétéltűnek szánta. Úgy gondolta, hogy a kellően vastag jégen szánként fog siklani, ahol a jég a vékonysága miatt beszakad, vagy ahol be sem fagy a folyó, ott majd gőzhajóként halad.

A „csillag fia”


Izrael területe Augustus császár idején lett Júdea néven Róma provinciája. Lakói először 66-ban fogtak fegyvert leigázóik ellen, amikor Caligula császár megparancsolta, hogy a szobrát Jeruzsálemben, a zsidók Szent Templomában állítsák fel, és istenként tiszteljék. A felkelést leverték. 132-ben Bar Kosziba és Akiba rabbi vezetésével újabb szabadságharc robbant ki. Bar Kosziba felvette a „csillag fia” jelentésű Bar Kochba nevet, sugallva, hogy ő az, akit a zsidók a jövendölések alapján régóta vártak, s ő fogja megszabadítani őket a szenvedéseiktől.
Bar Kochba serege ötven erődöt és mintegy ezer helységet foglalt vissza a rómaiaktól, köztük Jeruzsálemet is. Ő lett az ország fejedelme. Pénzt veretett, az érmékre „Jeruzsálem szabadságáért” felirat került, és küldetésének jelképeként egy csillag.
A rómaiaknak 138-ban sikerült ismét uralmuk alá hajtani Izraelt. A zsidók csalódtak a „csillag fiában”, és reménykedtek, hogy eljön a Messiás, akinek érkezését egy fényes csillag adja hírül.
A barkóba játék Bar Kochba nevéből származik.)

Állatok az ókori Egyiptomban

Az ókori Egyiptomban a legkedveltebb állat a macska volt, amit Básztet isten képmásának tartottak.

A földművelés során a ló megismerése után is inkább a szamarat használták.

Egyiptom korai időszakában a kutyák megölése súlyos bűncselekménynek számított, ezért általában csak az elpusztult kutyákat mumifikálták.

A fáraó és a templomok tulajdonában lévő marhacsordák terelését kutyák segítették.

Az őrség kiképzett kutyákat és majmokat is használt.

Básztet istennő és Anubisz isten:

Földeket trágyáztak a mumifikált állatokkal

1888-ban a Nílus menti Isztabl Antar falu mellett egy paraszt munka közben mumifikálódott macskákkal teli tömegsírra lelt. A régészeket nem érdekelte a felfedezés. Körülbelül 20 tonna tetemet, mintegy 180 ezer macskát Liverpoolba szállítottak, ahol trágyaként hasznosították. A lelőhelyen maradt múmiákat a falubeli gyerekek árusították a turistáknak.

Mumifikált kosfejek II. Ramszesz templomából:

Állatmúmiák óriási temetője

Az 1960-as években Sakkarában lévő templomromoknál egy alagútrendszerben több millió állatmúmiára bukkantak. A szarkofágok rendezetten kerültek az elágazásokba, külön-külön kamrában voltak a macskák, a kutyák, az íbiszek, a sólymok, a majmok, a sakálok, a tehenek stb.

A szent ünnepekkor tódultak a zarándokok a templomokhoz. Ilyenkor állatmúmiát vásároltak, amit átadtak a papoknak, ők pedig az alagutak kamráiban helyezték el azokat. Az emberek hitték, hogy e felajánlások révén tudnak kapcsolatot teremteni az istenekkel.

2015-ben röntgennel és CT-vel vizsgálták meg az állatmúmiákat, mert kibontásukat a törvények nem tették lehetővé. Körülbelül kétharmad részükben leltek teljes csontvázat, egyharmadukban semmilyen állati maradvány nem volt. Némelyikbe egy csontot vagy tollat, sok esetben pedig csak homokot, követ tettek. A kereslet jócskán meghaladta a kínálatot, s bizony néhány állatfajt a kipusztulás veszélye fenyegetett, annak ellenére, hogy farmokon tenyésztették őket kimondottan erre a célra.

A múmiák készítése, árusítása jól jövedelmezett, bár a teljes tetemet nem tartalmazók előállítása sem volt olcsó, mert ugyanazokat az anyagokat (fagyanta, méhviasz, olajok) használták hozzájuk is. Ezek nagyon drágák voltak, ráadásul a mai Libanon területéről hozták be a kereskedők.
Növény, illetve állattetem az átvilágított szarkofágban:

Kenyérsütés Egyiptomban

A piramisok építésének korában, Kr. e. a 3. évezredben 16 -féle kenyeret és kalácsot sütöttek Egyiptomban. A gabonát kőlapokon őrölték meg a nők, s eközben a liszt kőporral és homokkal szennyeződött, ami elkoptatta, megrongálta a fogakat.
Eleinte felforrósított kőlapokon sütöttek, amiket kis kályhák és kezdetleges kemencék váltottak fel. Mindkettőben forró hamuba, vagy pedig feltüzesített formákba tették a tésztát.

A tisztátalan állatokat is megették

Az hagyományosan fogyasztott húsféleségek választékának bővítése végett Kr. e. a 23-22. században hiénák megszelídítésével és hizlalásával is megpróbálkoztak.

A sertést és a halat vallási okokból tisztátalannak tartották. A disznót azért, mert Ozirisz gyilkosának, Széthnek az egyik megjelenési formája volt, a halat pedig azért, mert undor volt a jelentése. Ennek ellenére a sertést háziállatként tartották, és a halászat is fontos élelemforrásul szolgált.

Egyes halfajtákat szent állatként tiszteltek. Az elpusztult állatokat mumifikálták, és koporsókban temették el. Ezt bizonyítja az a hatalmas haltemető, amelyre Egyiptom déli részén, Eszma közelében bukkantak.

Két furcsaság a lakomákról

Amikkor lakomára gyűltek össze az előkelők, nem közös, nagy asztalnál foglaltak helyet, hanem kis asztalokat kaptak a résztvevők, és külön étkeztek.

Az ételeket ruhátlan rabnők szolgálták fel, csupán egy övet viseltek a derekukon.
Díszes asztal a Kr. e. 1600 körüli időkből:

Afrodiziákum és gyógyszer

Az egyiptomiak i. e. 2700 táján ábrázolták először a salátát egy sírfestményen. Elsősorban nem a növény leveleit tartották fontosnak, hanem a magvait és a virágait. Ezeket olajban megfőzték, s az olajat később főzéshez használták fel, de alkalmazták gyógyszerként is.
Hétszáz évvel később már afrodiziákumként is fogyasztották.

A konyha helye

Egyiptomban általában északi szél fújt, ezért a ház déli oldalán lévő egyik helyiségét rendezték be konyhának. Így a füst nem öntötte el az épületet. A sütéshez, főzéshez, evéshez használt sokféle eszközön kívül sok konyhában volt mosogató és hulladékgyűjtő.
Egyiptomi ház:

A piramisok építőiről


2002-ben a piramisoktól mintegy 400 méterre középületekből és munkásszállásokból álló falura bukkantak. A szabályosan épített házakban kőművesek, kőtörők, felügyelők, építészek laktak, akiket az állam alkalmazott, és jól megfizetett. Csoportokba szervezve, összehangoltan dolgoztak. Rézből készült szerszámaikhoz a nyersanyagot a Sínai-félszigeten bányászták.
Szomjukat sörrel oltották, halat, szárnyasokat, marhahúst és kenyeret ettek, amikről az állam gondoskodott. A településen több mint 150 ezer állati csontot leltek, csak marhacsontból annyit, amennyi 20 éven át 7000 ember napi húsadagját fedezte.
A piramisok építése közben a saját sírjukat is megásták.

Halomba rakott kezek

Tutanhamon sírjában az egyik festményen látható egy olyan részlet, amelyen a katonák kezeket tűznek karókra. II. és III. Ramszesz sírjában jobb kezeket raktak halomba.
Miért?
Amikor az egyiptomi katonák diadalmaskodtak az ellenség felett, levágták legyőzött ellenfeleik jobb kezét, karókra tűzték, és bátorságuk bizonyítékaként mutatták be a fáraónak.
A győzelem bizonyítékai:

Elválhattak, újra házasodhattak

Az ókori Egyiptomban a nők olyan jogokkal rendelkeztek, amilyenekkel népek asszonyai nem. A földeken dolgozóknak ugyan kevesebbet fizettek, mint a férfiaknak, mert gyengébbnek tartották őket, de társadalmi téren számos joggal rendelkeztek. Részt vehettek a bíráskodásban, végrendelkezhettek, elválhattak, ismét férjhez mehettek, és házassági szerződéssel biztosíthatták, hogy válásuk következtében ne veszítsék el a házasságba vitt értékeiket. Ezeket el is adhatták, ha akarták.

Nemcsak Lincolnt akarták meggyilkolni

John Wilkes Booth nem csupán Abraham Lincolnon akart bosszút állni a déliek veresége miatt, hanem más vezető politikusokon is. A merényletektől azt remélte, hogy az északi államokban fejetlenség támad, és a déliek ismét fegyvert ragadhatnak az önállóságukért.
Booth merénylet előtt felkereste két társát, Atzerodtot és Powellt, hogy rávegye őket két nagyon jelentős politikusnak, az alelnöknek és a külügyminiszternek a megölésére. Atzerodt a feladat miatt pánikba esett, és megbízásának teljesítése nélkül menekült el Washingtonból, Powell pedig csak megsebesítette a külügyminisztert.
Mindkettőjüket elfogták, és halálra ítélték.
Powell, Atzerodt és két összeesküvő társuk kivégzése 1865. július 7-én a Washington Arsenal (ma Fort McNair) udvarán:

Mi lett a sorsa Lincoln gyilkosának?

Abraham Lincoln meggyilkolása után a merénylő, John Wilkes Booth egy társával, John Herolddal együtt a virginiai Port Royalba lovagolt, ahol egy farmer tanyájának pajtájában leltek menedéket, aki nem hallott a történtekről.
A hatóságok nyomra vezetőjének 100 000 dollár jutalmat ígért a külügyminisztérium, a katonaság pedig hajszát indított a felkutatásukra. Egy csapat április 26-án hajnalban jelent meg a farmon. Herold megadta magát, Booth pedig magára gyújtotta a pajtát. Ezután az egyik katona meglőtte, mert később tett vallomása szerint őt vette célba a fegyverével. A halálosan megsebesült merénylőt kihúzták a lángok közül, de néhány óra múlva meghalt. 26 évet élt.
A farm lakóépülete, ahol Booth meghalt:

Öt tény a mumifikált állatokról

Egyiptomban Kr. e. 3000 táján mumifikálták az első állatokat, amikor az I. dinasztia Kr. uralkodói mellé oroszlánt, kutyát és szamarat is tettek az abüdoszi sírokba.

A mumifikálás Kr. e. 7. századtan kezdett el széles körben elterjedni, és virágzott egészen a 2. századig, a kereszténység térhódításáig.

Sokféle állatot mumifikáltak, legtöbbet íbiszből, viszont vízilovat, disznót egyet sem.

Kétharmadát néhány órás, vagy pár napos korában ölték meg.

Hitük szerint a mumifikált állatok révén tudtak kapcsolatba lépni az istenekkel, kis hányadukat viszont azért balzsamozták be, és tették az elhunytak mellé, hogy húst is ehessenek a túlvilágon.

Hogyan halt meg Tutanhamon? És hová lett a szíve?

Az egyik leghíresebb egyiptomi fáraót, Tutanhamont (uralkodott Kr. e. 1333-1324 között) egyesek szerint meggyilkolták, mások szerint maláriában hunyt el. Vannak, akik úgy vélik, hogy egy felbőszült állat okozta a vesztét. Álláspontjukat az uralkodó síremlékén talált jelenetre alapozzák, amely azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy felbőszült víziló támad a vadászó uralkodóra.
Egy 2010-es tanulmány azt állítja, hogy csonttörés okozta a halálát. Valahonnan leesett, talán kocsiról. A törés miatt a csontszövetek nem jutottak elegendő vérhez, ezért egy részük elpusztult. Az állapotát malária súlyosbította.
Az újabb orvos szakértői vizsgálatok alapján arra következtettek, hogy Tutanhamon kocsihajtás közben sérült meg halálosan, a szívét szemből érkező harci szekér roncsolta szét. Ezzel a szervével a balzsamozók már nem tudtak mit tenni, ezért nem került vele együtt a sírjába.
Tutanhamon harci szekéren: