Viszont idén történt egy érdekes dolog, amit szintén megosztanék Veled, veletek.
Tavaly összel az 50 éves évfordulóra egyik volt Madáchos barátom, fel lett kérve, hogy 9.-eseknek tartson elöadást a gimobe. Nagy lelkesedéssel meg is kért, hogy egyuttal vihet-e két példányt a könyvemböl, feljaénlva az iskola könyvtárának. megtisztelve éreztem megam emiatt, mindját át is küldettm neki két példányt a könyvemböl és egy példányt a Forum Film által elkészitett "Számvetés" cimü dokumetum filmemböl is ami a könyv alapján készült 1994 öszén és azóta többször is játszották a Duna televizióban is. Egyúttal irtam egy levelet az iskola igazgatójának is, amit most be si másolok:
<!--[if gte vml 1]><v:rect id="_x0000_s1026" style='position:absolute;left:0;text-align:left;margin-left:0;margin-top:0; width:468pt;height:2.15pt;z-index:-1;mso-position-horizontal-relative:margin' o:allowincell="f" fillcolor="#666" stroked="f" strokeweight=".05pt"> <v:fill color2="black"/> <w:wrap anchorx="margin"/> </v:rect><![endif]--><!--[if !vml]-->[FONT="]Madách Imre Gimnázium <o>></o>>[/FONT]
[FONT="]1073 Budapest, Barcsay u. 5.<o></o>>[/FONT]
[FONT="]Mészáros Csaba Igazgató úrnak<o></o>>[/FONT]
[FONT="]<o></o>>[/FONT]
[FONT="]Szerda, 2006. október 11.<o></o>>[/FONT]
[FONT="]<o></o>>[/FONT]
<o></o>>
Tisztelt Igazgató Úr, Tanári Kar és nem utolsó sorban tisztelt és nagyon kedves mai diákok! <o>></o>>
<o></o>>
Levelemet Cs. János úr, kérésemet tolmácsolva fogja az 1956-os emlékünnepségen felolvasni. <o></o>>
<o></o>>
Mélységesen meghatódva írom e sorokat, mert nem hittem volna, hogy erre az eseményre és pont így, valamikor is sor kerülhetne. <o></o>>
<o></o>>
Feltételezem, hogy a meghívott előadók közül sokan arra fognak emlékezni, hogy ezeken a falakon belül mindig is a tolerancia és a magasabb eszmék követése volt a divat, és nekem nincs jogom vitába szállni senki emlékével. Én csak a magaméval tudok el és beszámolni, és ha egy mód van rá, a keserű tapasztalatok átadása után, azokon, utólag, módosítani. <o></o>>
<o></o>>
Én 1960 őszén léptem át a gimnázium küszöbét, megszeppenve, mert mint addigra kiderült, ellentétben az általános felfogással, nem mindenkinek adatott meg a továbbtanulás lehetősége. Ottáné, a Varga Katalin Gimnázium hírhedett igazgatója ugyanis ezzel küldte el Anyámat, aki oda be akart íratni, „egy ellenforradalmár kölyke ne járjon gimnáziumba, menjen maltert keverni, még az is túl jó neki”. <o></o>>
<o></o>>
Anyám, aki nem értett egyet ezzel a kijelentéssel, a pártközpontban felháborodva kiveszekedte, hogy vegyenek fel a Madáchba, ami csupán két villamos megállóra volt az Oktogonnál fekvő új otthonunktól. Két oka is volt, hogy oda kérje felvételemet: az iskola jó hírneve és a tanárok minősége. Anyám ahhoz is ragaszkodott, hogy ha egy mód van rá, tegyenek engem Ada-Winter tanár úr osztályába, akiről akkor már legendák szálingóztak jó humoráról, liberális nézeteiről és szakmai felkészültségéről. <o></o>>
<o></o>>
Az első napi bemutatkozásom rögtön megalapozta a következő négy év alaphangulatát: én ugyanis nem titkoltam, sőt büszkén mondtam, hogy Édesapám azonos azzal a Kopácsi Sándorral, aki akkor éppen életfogytiglanra ítélve töltötte börtönbüntetését az 1956-os forradalomban való aktív részvételéért. Osztálytársaim egy része, és sajnos a hangadók, rögtön rám sütötték, hogy csakis egy idióta dicsekszik ilyesmivel nyilvánosság előtt. <o></o>>
<o></o>>
Ami, persze még továbbrontott a szituáción, az osztályfőnököm, Ada-Winter tanár úr hozzá állása, akinek első lépése az volt, hogy Édesanyámmal közölje, amíg Ö tanít ebben a gimnáziumban, addig garantálja, hogy én, minden törekvésem ellenére sem fogok egyetemre kerülni. <o></o>>
<o></o>>
Hogy Ada-Winter tanár úrnak akkor miért ez volt a hozzá állása, arról ma már csak találgatni lehet. De tényként tudom közölni, hogy a hangadók az osztályon belül teljes szabadságot élveztek, amikor engem a következő négy éven belül bántásuk szisztematikus céltáblájának használtak. <o></o>>
Ezt a viselkedést hívjuk manapság előítéletnek, mert az igazság az, hogy osztálytársaim és tanáraim közül igen kevesen vették a fáradtságot ahhoz, hogy engem és körülményeimet közelebbről megismerjenek, és azok szerint vonják le rólam a következtetést. <o></o>>
<o></o>>
Ennek ellenére, nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem voltak kivételek. És ezekre a nagyon kedves emlékű kivételekre gondolva szeretném javasolni a Madách Gimnáziumban a Kopácsi Judith Díj megalapítását, azon tanárok és diákok számára, akik bármely módon is, de segítenek egy-egy hátrányos helyzetben lévő, kirekesztett egyénen, vagy valamilyen pozitív módon a társadalom hangját, színvonalát elősegítik. <o></o>>
<o></o>>
A Kopácsi Judith Díjra érdemeseket, elképzelésem szerint egy néhány tanárból és diákból álló kis csoport döntené el minden évben, és azok elismerésül a „Hősök Nem sírnak” című, névre szóló, dedikálással ellátott könyvem mellé 50-50 Kanadai dollárt kapnának, azon kívül, hogy nevük, az évkönyvben is meg lenne említve. <o></o>>
<o></o>>
Ezzel a díjjal szeretném felhívni az iskolában tanító és tanuló egyéneket a tolerancia fontosságára, mert szerintem egy pozitív hangulatú iskolában, ahol senkit sem érhetne bántódás „mássága” miatt, legyen az akár származása, vallása, vagy szexuális orientáltsága, könnyebb és élvezhetőbb tanítani és tanulni is. <o></o>>
<o></o>>
Egy biztos: azok az egyének; tanárok és diákok; akik az akkori időkben mellettem álltak, egy-egy jó szóval bátorítottak, vagy csak egy mosollyal felém is bólintottak, megédesítették nemcsak az aznapomat, hanem egész életemre kihatóan adtak erőt és hitet ahhoz, hogy átvészelhessem a keserű időket. <o></o>>
<o></o>>
Köszönet nekik érte.<o></o>>
<o></o>>
Meleg szeretettel:<o></o>>
<o></o>>
Gelbergerné, Kopácsi Judith<o></o>>
A Madách Gimnázium 1964 végzett IV/c. osztályos volt tanulója.<o></o>>
<o>></o>>