Színes

Robotautókkal szállítaná a csomagokat a Ford
  • 4,794
  • 6
A gyártó arra próbál felkészülni, hogy a közeljövőben radikálisan megváltozhat a csomagszállítás módja.

A Ford és a Hermes csomagszállító cég önállóan közlekedő tehergépkocsit fog tesztelni két héten keresztül Londonban. A projektben a Hermes a konszern első partnere, a vállalat Nagy-Britanniában a magánháztartások esetében az egyik vezető piaci szereplőnek számít.

A szakemberek elsősorban azt vizsgálják, hogy miként reagálnak a közlekedés résztvevői a vezető nélkül közlekedő járművek megjelenésére. A valóságban ugyanakkor továbbra is egy ember irányítja majd az autókat, igaz, a külső szemlélő számára láthatatlanul. Erre az európai törvények miatt van szükség, azok ugyanis még nem teszik lehetővé az automata közlekedést. Ettől függetlenül az adott furgont minden szükséges szenzorral felszerelték.

Richard Balch, a Ford Europa...
Levéltárost keres Stephen Hawking munkáinak katalogizálására a Cambridge-i Egyetem
  • 2,308
  • 0
A 160 doboznyi archív anyag között tudományos iratok, köztük a tudósnak a fekete lyukak terén végzett úttörő kutatását rögzítő munkái, 1944-2008 között írt levelek és asszisztenseinek feljegyzési, de televíziós szerepléseinek leiratai is megtalálhatók.

Levéltárost keres a Cambridge-i Egyetem könyvtára Stephen Hawking fizikus tízezer oldalas achívumának katalogizálására, amelyet közkinccsé akarnak tenni az interneten, és amelyet kutatási célokra is felhasználhatnak a jövőben a tudósok.
Az egyetem a közelmúltban jelentette be, hogy a 2018 márciusában elhunyt világhírű fizikus tudományos írásait és személyes tárgyait nemzeti értékként őrzik meg az örökkévalóság számára az intézményben és a londoni Science Museumban.

A 160 doboznyi archív anyag között tudományos iratok, köztük a tudósnak a fekete lyukak terén végzett úttörő kutatását rögzítő munkái, 1944-2008 között írt levelek és asszisztenseinek feljegyzési, de televíziós szerepléseinek leiratai is megtalálhatók.
A...
Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből
  • 72,283
  • 269
Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az...
Miért félnek a távol-keleti országokban a négyes számtól?
  • 5,267
  • 9
Mi itt a kis nyugati buborékunkban azt hihetnénk, hogy a világ összes babonására a tizenhármassal lehet a frászt hozni, pedig valójában kultúránként eltérő lehet, ki melyik számtól borul ki. Több távol-keleti országban például a számunkra teljesen ártalmatlannak tűnő négyest tartják szerencsétlen és ezért kerülendő számnak.

Ennek a jelenségnek neve is van: tetrafóbia. (Nyugalom, a tizenhármastól való félelem sem maradt név nélkül, az a triszkaidekafóbia.) A magyarázata pedig, hogy a „négy” (四, sì) kiejtése a mandarinban és más kínai nyelvekben is nagyon hasonló a „halál” (死, sǐ) kiejtéséhez, amit nagyon rossz ómennek tekintenek. Mivel más környező országok is Kínából importálták e szavak kiejtését, Kína mellett például...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,260
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére