A kanadai jobboldalt támogatja a legnagyobb zsidó hetilap

A The Jewish Press című amerikai hetilap egy csütörtöki szerkesztőségi cikkben jelezte, hogy Stephen Harper kanadai konzervatív miniszterelnököt támogatja és erre ösztönzi valamennyi szavazásra jogosult kanadai zsidót az október 19-én megrendezésre kerülő szövetségi választáson.

A lap szerint azért kell egy negyedik ciklusra újraválasztani a kanadai kormányfőt, mert "Izrael hűséges támogatója." A lap ugyanakkor jelzi, hogy nem könnyű körülmények közt kampányol a Konzervatív Párt, hiszen a csökkenő olaj árak komoly gondokat okoztak Kanada gazdaságának, különösen Alberta tartományban, amely egyben a kanadai jobboldal fellegvára.

"Harper úr volt az első kanadai miniszterelnök aki felszólalt a Knessetben. Ekkor jelentette ki az izraeli törvényhozásban, hogy Kanada 'tűzön vízen át' támogatni fogja Izraelt. Harper úr messze meghaladta a nyugati vezetők szokásos Izrael-barát szavait. A kanadai kormányfő morális relativizmussal vádolta Izrael bírálóit. És miközben elmondta, hogy az Izraelt érintő bírálat nem feltétlenül egyenlő az antiszemitizmussal, hozzátette, hogy 'mi másnak hívhatjuk azt a kritikát, amely kizárólag a zsidó államot érinti és lényegében megtagadja tőle a jogot, hogy önvédelmet gyakoroljon?'"--jegyzi a The Jewish Press.




Stephen Harper Benjamin Netanyahu-val Ottawában. Fotó: Fred Chartrand/The Canadian Press.

Harper korábban elmondta, hogy szerinte a mai antiszemitizmus lényege, hogy Izraelt bírálva támadják egyesek a zsidókat.

"Fontos lenne, hogy Harper úr hangja visszhangozzék a nemzetközi porondon"--írja a lap.

A The Jewish Press hetilap 50 ezer példányban jelenik meg New Yorkban, de Kanadában és szerte az Egyesült Államokban is olvassák.

De nem csak a New York-i lap támogatja a kanadai konzervatív kormányfőt, hanem a Torontóban nyomtatott Canadian Jewish News című hetilap is. A CJN felmérést végzett a kanadai zsidó közösségben, amiből kiderült, hogy a legnagyobb kanadai zsidó lap olvasói közül a Konzervatív Pártot támogatók aránya 44 százalék. A Liberális Pártra 40 százalék és az Új Demokrata Pártra 14 százalék voksolna. Érdekes ugyanakkor, hogy a kanadai zsidóságban aránylag alacsony azok aránya (23 százalék), akik elsőorban Izrael-barátsága miatt szavaznának Stephen Harper pártjára.

Christopher Adam
Benjamin Netanyahu hálás köszönetet mond Stephen Harper-nek. Fotó: Sean Kilpatrick/Canadian Press.

Harper 3.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,677
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére