A pasas, akinek 14 telitalálata volt a lottón

1992-ben Stefan Mandelnek sikerült az, amiről a lottózók többsége csak álmodozik: megnyerte a 27 millió dolláros főnyereményt egy virginiai lottósorsoláson. Mandel egy egyszerű, bár igen fáradságos trükköt alkalmazott: megjátszott minden számvariációt, ami csak lehetséges volt.

Ahogy Mandel az NPR műsorvezetőjének, Alex Goldmarknak elmondta: tudta, hogy ezzel a technikával megnyerheti a fődíjat, hat második díjat, és több ezer kisebb nyereményt is besöpörhet.

A történet érdekessége, hogy bár ez a legnagyobb összeg, amit Mandel valaha nyert a lottón, ez már a tizennegyedik telitalálata volt.

Goldmark szerint Mandel igazi matekzseni volt. Alapos kutatást végzett, mielőtt nekilátott a nagy sorsjegyvásárlásnak. Több könyvtárat is végiglátogatott, egyik matematikai tanulmányt olvasta a másik után, míg végül előállt a formulával, amivel biztosan megnyerheti a fődíjat.

Ez még Romániában történt. Mandel itt összegyűjtött annyi pénzt, hogy Ausztráliába költöztesse a családját. Az új hazájában tovább tökéletesítette a formulát. Végül annyira sikeressé vált, hogy miután tizenkétszer megnyerte az összes nagyobb helyi szerencsejátékot, a hatóságok eltiltották a játéktól. Ekkor figyelt fel az 1992-es virginiai lottóra.

A játékban összesen 7,1 millió különböző kombináció volt. Mandel rájött, hogy csak meg kell várnia, amíg a fődíj eléri a 25 millió dollárt, hogy minden kombinációt megjátszhasson, és mégis profittal zárjon.

Az elmélet működött, de az előkészületek három hónapig tartottak. Az összes sorsjegyet Ausztráliában nyomtatták ki; a 7,1 millió kombináció Amerikába postázása több mint hatvanezer dollárba került. Mandel tárgyalásokat folytatott a legnagyobb virginiai vegyesboltokkal arról, hogy hogyan vásárolhatná fel a náluk kapható több tízezer lottószelvényt. Nem volt miért aggódnia: ilyen előkészületek után tudta, hogy kaszálni fog.

Így is történt: Mandel megnyerte a fődíjat, és soha többé nem lottózott. Ma egy trópusi szigeten él a Csendes-óceán déli részén. Az általa használt formulát viszont ma már senki sem alkalmazhatja. A variációs lehetőségek számát azóta olyan mértékben megnövelték, hogy lehetetlen lenne ennyi sorsjegyet kinyomtatni, nem lehetne őket egyszerre megvásárolni, és valószínűleg nem lehetne kitalálni a kikezdhetetlen kombinációt sem.

A Business Insider újságírója, Andy Kiersz kiszámolta, hogy fölösleges lenne megvenni azt a 292 millió dollárnyi lottószelvényt, ami garantálhatná a Powerball főnyereményét, az 1,6 milliárd dollárt. Ennek három oka van:

  • logisztikai szempontból lehetetlen ennyi sorsjegyet vásárolni;
  • fennáll a kockázata, hogy valakivel osztozni kéne a főnyereményen; és
  • fennáll annak a lehetősége, hogy valaki ugyanezt a trükköt alkalmazza.
Hegyeshalmi Richárd

nyertes.jpg
 
Goldmark szerint Mandel igazi matekzseni volt. Alapos kutatást végzett, mielőtt nekilátott a nagy sorsjegyvásárlásnak. Több könyvtárat is végiglátogatott, egyik matematikai tanulmányt olvasta a másik után, míg végül előállt a formulával, amivel biztosan megnyerheti a fődíjat

Azért ez rendkívül erős túlzás. A binomiális tétel és az ehhez tartozó kombinatorika egy része már általános iskolában is a tananyag része, ehhez kapcsolódó feladat volt az idei középiskolai felvételiben.
Viszont a kitartása és szervezőkészsége kétségtelenül nagyszerű példa, ezért gratuláció illeti.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,908
Tagok
615,975
Legújabb tagunk
VargaJucyka
Oldal tetejére